Ikrek csillagjegy mese

Forrás: http://www.arkanumstudio.hu

Egy nyári reggelen a szabólegény az asztalnál ült az ablak mellett és jókedvűen dolgozott. Arra ment egy parasztasszony és így kiáltott: „Finom lekvárt vegyenek!”Erre felfigyelt a szabólegény, odakiáltott az asszonynak, vett a lekvárból, és tört hozzá egy darab kenyeret.

Mielőtt azonban enni kezdett volna, be akarta fejezni a zekét, amin éppen dolgozott. Mialatt varrt, a lekvár illata felszállt a falon lévő legyekhez, amelyek szemtelenül leszálltak rá. „Ej, ki hívott titeket?” – kérdezte a szabólegény. Mivel azonban nem tudta elkergetni a hívatlan vendégeket, megelégelte, és egy ronggyal rácsapott a legyekre és a kenyérre. Amikor aztán a rongy alá nézett, nem kevesebb mint hét agyoncsapott legyet számolt össze. „Hát, micsoda legény vagyok!” – gondolta és büszke lett.

Magára. „Ezt meg kell tudnia az egész városnak!” Gyorsan varrt magának egy övet, amelyen az állt: „Hetet egy csapásra!” Szíve pedig megdobogott, amikor arra gondolt, hogy ezt az egész világ meg fogja tudni. Körülnézett a házban, talált még egy darab sajtot, és magához vette. A kapuban talált egy madarat, amelyik belegabalyodott a bokorba – ezt is zsebre tette. Így indult világgá. Hamarosan találkozott egy óriással, aki békésen üldögélt és szemlélődött. A szabólegény megszólította, de az óriás nem akarta őt komolyan venni. Ekkor megmutatta övét és így szólt: „Láthatod, milyen fából faragtak!”

Az óriás, aki azt gondolta: a hét – az hét ember volt, kissé megenyhült a legény iránt. Meg akart azonban bizonyosodni, így fogott egy követ és vizet facsart belőle. A szabólegény nem volt szégyenlős, és azt gondolta, ezt ő is meg tudja csinálni. Belenyúlt a zsebébe, kivette a sajtot és levet facsart belőle. Erre az óriás olyan magasra dobott fel egy követ, hogy már nem is lehetett látni. A szabólegény erre azt mondta: ez jó dobás volt, de ő olyan messzire dobja a követ, hogy vissza sem esik. Ezzel belenyúlt a zsebébe, kivette a madarat és feldobta a levegőbe. A madár megörült a szabadságnak, és eltűnt a levegőben. Az óriás még mindég nem volt elégedett. „Dobni jól tudsz, de lássuk csak, húzni is tudsz-e?”

Egy földön fekvő hatalmas tölgyfához vezette a szabólegényt. Az azt mondta, hogy ő inkább   a nehezebbik végét viszi, a fa koronáját, az óriás pedig fogja meg a törzsét. Az óriás a vállára vette a törzset, a szabólegény felpattant a fa másik végéra és vidáman fütyörészett, amíg az óriás –aki semmit sem látott a gyökerektől – nyögve vonszolta a fát, tetején a szabólegénnyel. Végül leejtette a tölgyet. A szabólegény leugrott, mindkét kezével megfogta a fát, mintha ő is vitte volna, és csodálkozva nézett az óriásra, hogy még egy fát sem bír el. 

Még egyszer legyőzte az óriást, aki végül meghívta a barlangjába, hogy aludjon ott. A barlangban több óriás ült a tűz mellett, és bárányt ettek. Az óriás mutatott neki egy ágyat,    de túl nagy volt,így bemászott egy sarokba, és ott aludt. Éjfélkor, amikor az óriás azt hitte, hogy a szabólegény már alszik, fogott egy nagy vasdarabot és rásújtott vele az ágyra. Másnap reggel az óriások elmentek az erdőbe, és el is felejtették a szabólegényt; ekkor vidáman és vakmerően előlépett a legény. Az óriások megijedtek, mert attól féltek, hogy mindnyájukat agyoncsapja – és elszaladtak.  

A szabólegény pedig tovább vándorolt, ment, ment az orra után. Végül elért a királyi palota udvarába, ahol elfáradt és lefeküdt aludni. Mialatt aludt, emberek jöttek oda, és látták, mi van írva az övére. Rögtön jelentették a királynak, hogy egy fontos és hasznos ember van itt – és bármikor kitörhet a háború. A király a szabólegényért küldetett, és nagy tisztelettel fogadta.

A katonák pedig bedőltek a szabólegénynek, és azt hitték nem nyernének, ha megverekednének vele, hiszen hetet ütne agyon egy csapásra. A király elé mentek, és kérték, hogy bocsássa el Őket. Az elszomorodott, hogy egy ember miatt el kell veszítenie minden hű szolgáját és azt kívánta, bárcsak soha ne találkozott volna a szabólegénnyel. Mivel nem merte elküldeni a legényt, sokáig gondolkodott, mit is tehetne, míg végül rájött a megoldásra. Elküldetett a szabólegényért és azt üzente neki: ha megöli a két óriást, aki az erdőben lakik és már sok kárt tett a népének, neki adja lányát feleségül és fele királyságát. A szabólegény beleegyezett, és még azt a száz katonát sem akarta magával vinni, akit felajánlottak neki. 

Amikor megérkezett az erdőbe, az óriások egy fa alatt aludtak. A szabólegény teletömte táskáját kövekkel, felmászott a fára és olyan ügyesen dobálta le a köveket, hogy az óriások azt hitték, a másik ütötte meg Őket. Ettől aztán dühbe gurultak, és agyonütötték egymást. A szabólegény ekkor kérte jutalmát a királytól: az azonban megbánta ígéretét, és azon töprengett, hogyan rázhatná le nyakáról a hőst. Azt mondta neki: mielőtt neki adja lányát és fele királyságát, fogja el az egyszarvút, amely már annyi kárt okozott.

A szabólegény megint elindult az erdőbe, de senkit nem vitt magával. Nem kellett sokáig keresgélnie, az egyszarvú megjelent, rárontott és fel akarta nyársalni. A szabólegény nyugodt maradt, és egészen közel engedte magához az állatot, majd hirtelen egy fa mögé ugrott, az állat szarva pedig úgy belefúródott a fába, hogy nem tudta kihúzni. Így elfogta az egyszarvút, és teljesítette a feladatot.

A király megint nem akarta odaadni neki a megígért jutalmat, és egy harmadik követeléssel lépett elő. A lakodalom előtt még egy vadkant kellett elfognia, amely szintén nagy károkat okozott. „Jó,” – mondta a szabólegény „ez gyerekjáték”. Egyedül ment az erdőbe és hamarosan szembe jött vele habzó szájjal és félelmetes agyaraival a vadkan. A szabólegény azonban beugrott egy kis kápolnába és gyorsan ki az ablakon. A vadkan utána futott, de a legény gyorsan bezárta az ajtót, és elfogta a félelmetes állatot, amely túl nehéz és ügyetlen volt ahhoz, hogy kiugorjon az ablakon.  

Most aztán a király kénytelen volt megtartani ígéretét, és nagy vigalommal megülték a lakodalmat. Kis idő múlva a fiatal királyné hallotta, amint a szabólegény álmában beszél: „Hé, fiú, varrd meg a zekémet és a nadrágomat, különben hátra kötöm a sarkadat!” Megjegyezte melyik utcában született, és bepanaszolta apjánál. Az megvigasztalta és azt mondta neki: hagyja nyitva az ajtót este, mikor aludni tér. Ha a szabólegény elaludt, majd bejönnek a szolgák, összekötözik és egy hajóra rakják, amely elviszi messzire.

A király fegyveresei azonban –akik a szabólegény bizalmasai voltak – mindent hallottak és elmondtak neki. Aznap éjjel a szabólegény úgy tett, mintha aludna. Amikor a királyné kinyitotta az ajtót, tisztán hallotta: „Hé, fiú, varrd meg a zekémet és a nadrágomat, különben Hátrakötöm a sarkadat! – Hetet ütöttem egy csapásra, két óriást öltem meg, elfogtam az egyszarvút és a vadkant, és azoktól kellene félnem, akik odakint állnak a szobám előtt!”

Amikor a király emberei meghallották ezt, inukba szállt a bátorság és nem merték bántani. A szabólegény pedig élete végéig király maradt.