Önszeretet mentorként szinte csak olyan emberekkel találkozom, akik kerülik a konfliktusokat. Azok ugyanis, akik nem szeretik magukat, jellemzően nem tanulták meg, hogy lehetnek szükségleteik, és azokat bátran képviselhetik. Pedig a konfliktus nem akadály, hanem inkább segítség – mindjárt elmondom, miért.
Sokan bizony nem tanulták meg az álláspontjukat őszintén és határozottan felvállalni és kommunikálni, így aztán a konfliktus számukra azt jelenti, hogy alulmaradnak, leuralják őket, sajnos nem ritkán akár megszégyenítésben, megalázásban is van részük. Ezért aztán érthető módon inkább kerülik a konfliktust, mintsem, hogy beleállnának.
A konfliktuskerüléssel aztán az a legnagyobb baj, hogy egyrészt semmit nem old meg, csupán elnapolja és elmélyíti a problémát, másrészt ezzel valójában ők nyomják el saját magukat (és sajnos a belső hangjukkal nem egyszer ők maguk szégyenítik meg, bántják önmagukat). Hogy lehet ebből a nehéz helyzetből kijönni? Tanuljunk kommunikációt, gyakoroljuk a vitatkozást?
Nos, az erőszakmentes kommunikáció megtanulása vagy egy érett vitakultúra kiművelése egészen biztosan a hasznunkra lesz, én azonban most egy egészen más nézőpontból közelítem meg a témát. Míg sokan a konfliktust szögeknek látják a kapcsolat koporsójában, én azt állítom, a konfliktusok útjelzőtáblák a paradicsomba.
Azt állítom, a konfliktusok kerülésével elszalasztjuk a lehetőséget, hogy a kapcsolatainkat mélyítsük, a sérüléseinket gyógyítsuk, a szeretetet tanuljuk és gyakoroljuk. Ezért én arra biztatom a klienseimet, hogy szeressék meg a konfliktusokat, és tanulják meg azokat más szemszögből látni, és egészen máshogy kezelni.
Azzal kezdem, hogy szerintem mi a konfliktus, miért jelenik meg az életünkben, és mi dolgunk vele. Amikor felnövünk, a szüleink a legjobb szándék mellett sem tudnak tökéletesek lenni, velünk minden helyzetben a legmegfelelőbben bánni. Még ha ők maguk tökéletesek lennének is (miközben a legtöbb szülő a saját gyerekkori sérülései rabságában él, a saját démonjaival küzd), a jelenlegi családmodell, ahol a gyermeket – gyakran több gyermeket – a nap nagy részében jellemzően egy szülő gondoz, lehetetlenné teszi, hogy a gyermek olyan elfogadásban és figyelemben részesüljön, amire alapvető szüksége lenne.
Így előbb vagy utóbb mindannyian elutasítva érezzük magunkat, ami gyerekként félelmetes, rettenetes és mérhetetlenül fájdalmas. Ezt többé nem szeretnénk érezni, ezért ahelyett, hogy önmagunkra figyelnénk, bátran követnénk a kíváncsiságunkat és felfedeznénk önmagunkat és a világot, egyre inkább arra kezdünk figyelni, mit akarnak tőlünk mások, hogyan viselkedjünk úgy, hogy a lehető legkevesebb elutasításban legyen részünk.
Ennek köszönhetően olyan viselkedési és kommunikációs minták épülnek be a személyiségünkbe, amelyek hibásak, mert ugyan rövidtávon elkerüljük velük az elutasítást, ám hosszútávon ártunk velük magunknak és a kapcsolatainknak is. Például nem szólunk a másiknak, amikor nekünk valami rossz, valami minket zavar, az esélyét sem adva meg ezzel, hogy a másik megismerje a nézőpontunkat, esetleg változzon. Esetleg nem merünk dönteni, mert félünk a hibázástól, kudarctól, és ezzel nem lépünk ki a számunkra rossz helyzetekből. Nem mondunk nemet, ezzel végtelenül kihasználva saját magunkat. Megsértődünk, amivel falakat építünk a kapcsolatainkban. Vagy teljesen elnyomjuk magunkat, mert tévesen azt hisszük, mindenki jólétéért mi felelünk. Ezek a hibás minták olyan mélyen beépülnek a személyiségünkbe, hogy észre sem vesszük őket, és nem értjük, miért lesznek a konfliktusokból „már megint itt tartunk” problémák, majd a problémákból krízisek, amelyek fájdalmasak és kilátástalanok.
Két ember között a konfliktus mindig azért jelenik meg, hogy felfedezzük ezeket a hibás mintákat. A jól kezelt konfliktus tehát arról szól, hogy kiderítsük, ki miben hibázik. Mert ahol konfliktus van, ott egészen biztosan vagy az egyik vagy a másik – vagy mindkét – fél hibás mintát működtet, és változnia/változniuk kell. Ha a konfliktust feltáró beszélgetés során kiderítjük, ki hibázik, miben hibázik, majd ezek után az érintett fél változik, akkor a konfliktusban résztvevő felek és maga a kapcsolat is fejlődik.
Ez esetben a résztvevők közelednek, míg ha a változás nem következik be, a résztvevők távolodnak. Vagyis a konfliktusok mutatják meg számunkra, hogyan akadályozzuk meg mi saját magunk az életünk kiteljesedését, a kapcsolataink elmélyítését. Ezért tartom én a konfliktusokat a paradicsomba vezető út útjelző tábláinak.
A probléma a konfliktusok körül abból adódik, hogy tévesen azt hisszük, a konfliktus arról szól, kinek van igaza. Ezt nagyon egyszerű eldönteni, mert szerintem minden helyzetben mindenkinek. Nem létezik ugyanis AZ igazság. Ha például a párod azt állítja, nem fontos neked, akkor választhatod azt, hogy megsértődsz, mert igazságtalannak érzed, hiszen annyi áldozatot hoztál érte. Ebben az esetben a konfliktus valójában csak eltávolít benneteket egymástól. De választhatod azt is, hogy megkérdezed, mitől érezné azt, hogy fontos a számodra. Ebben az esetben információt szerzel arról, hogy miben tudsz változni, hogy a párod valóban azt érezze, fontos a számodra. És elképzelhető, hogy ő is információt kap arról, hogy – a gyerekkori sérülése következtében – éppen azokat az apró gesztusokat hagyja figyelmen kívül, amelyekkel kifejezed a számára, hogy fontos neked.
A lényeg tehát, hogy nem a konfliktusokat érdemes kerülni, hanem a rosszul kezelt konfliktusokat. Amikor egymás szavába vágtok, amikor győzköditek egymást, amikor a beszélgetés során egyre tehetetlenebbnek érzed magad vagy amikor egyre nő köztetek a feszültség és bennetek az indulat, akkor biztos lehetsz benne, hogy valójában a „kinek van igaza” játékot játsszátok, aminek a következménye rendszerint a feszültség, probléma elmélyülése, a rossz érzések intenzitásának növekedése, a kettőtök közti távolság növekedése (na jó, néha a békülős szex is).
Amikor jól kezelitek a konfliktusokat, akkor meg tudjátok hallgatni egymást, nem lesztek indulatosak, inkább kíváncsiság és nyitottság van bennetek egymás felé. A tehetetlenség érzése nem jelenik meg, hiszen megértitek, kiben mi zajlik, ki miben hibázott (figyelem,hibázni ér!), és hogyan tudtok változni. Ilyenkor a beszélgetés végén közelebb érzitek magatokat egymáshoz, nyugodtak vagytok, megjelenik vagy erősödik a szeretet érzése bennetek. Ebben az esetben pedig a konfliktus beteljesítette szerepét, és egy lépéssel újra közelebb kerültetek egymáshoz és a boldog, kiteljesedett élethez.
