Az alábbi naplórészlet jól mutatja, hogyan lehet a félelmen túljutni, és miért érdemes ezt megtenni.

Ma délelőtt a Szent Majomerdőbe megyünk. Az utazással kapcsolatos érzéseim kettősek. Szeretném látni az ősfákat és sétálni közöttük, viszont félek, hogy rám ugrik egy majom.

Ahogy a kocsiban ülünk, onnan tudjuk, hogy hamarosan megérkezünk, mivel meglátjuk, hogy a kerítéseken majmok üldögélnek. A kapun átsétálva elhangzik egy mondat: tegyünk el mindent, ami csillogó, fényes, mert felhívja ránk a majmok figyelmét. Elteszem a fényképezőm és a napszemüvegem, a nálam lévő palack vizet is a hátizsákomba süllyesztem. Megyünk tovább, ahol csoportvezetőnk kiadja a „feladatot”: keresse meg mindenki a saját fáját, azt a fát, amivel kommunikálni tud, a fát, amelyik beszél hozzá és üzenetet hordoz a számára. Ebben a pillanatban a bal vállamra ugrik egy majom.

A többiek keresik a fényképezőjüket, hogy lefotózhassák az eseményt, én meg nem tudok a majomra nézni, mert közben elhelyezkedett és le is ült a vállamon, csak épp már hátrafelé néz, a fenekét pedig a bal fülemhez tolja. Együtt nevetünk. A többiek kattintgatnak, én pedig türelmesen várok, mi történik.  Érzem a majom súlyát, testének melegét. Közben valaki arról kezd beszélni, hogy a majmok mennyi betegséget terjesztenek, erre a majom leugrik rólam és elfut.

Innentől kezdve valamiféle felszabadultság jár át. Nem érdekelnek már a majmok, és nem félek attól, hogy mi lesz, ha valamelyik rám ugrik.

Sétálok tovább a fák között, és keresem az „én fámat”. Amikor megtalálom a fát, a felismerés elemi erejű érzéssel jár. A fa valóban „beszél” hozzám. Megerősíti bennem mindazt, amit már tudok, a kételkedést pedig eloszlatja. Hatalmába kerít egyfajta áhítat.  Eltölt a bizonyosság.

Megértem a lényeget, a történtek üzenet értékét:

A „majmot” (vagyis a félelmed tárgyát) ismerd meg minél hamarabb, és utána már nincs mitől tartanod. Ha az elméd az aggodalmas gondolatoktól kiürül, ha a szívedből eltűnik a félelem, akkor megérkezik a teljesség, és csupán ennek megérkeztével szabadulsz meg a fogságból (az állandóan ismétlődő és zakatoló gondolatok fogságából). Nem marad más, csak a tapasztalás. Ha elméd játéka és félelmeid a felszín alatt maradnak, a mély tapasztalás helyett Te is a felszínen maradsz, és mindenféle elme-játékkal, agyalással, beszéddel vagy viccelődéssel elütöd az időt és a lehetőséget az elmerüléstől, a mélység megtapasztalásától.