Egyéb kategóriaarchívum

Te megjavítottad már magad?

Én 22 éve járom az önmegismerés útját, 13 éve kísérek másokat ezen az úton. Sok terápia, önfejlesztés, öngyógyítás és a több száz klienssel végzett munka tapasztalata nyitotta fel a szememet az általam legnagyobb csapdának tartott jelenségre: az önmagunk megszerelésének késztetésére. Ebben az írásban megfogalmazom, hogyan használjuk az önfejlesztést gyakran rossz célra, és nehezítjük ezzel saját magunk a fejlődésünket, gyógyulásunkat.

A legnagyobb démon

Te mitől szenvedsz a legjobban? Nincs elegendő pénzed? Nem bízol magadban? Nincs párkapcsolatod? Mindenki kihasznál? Boldogtalan házasságban élsz? Nem tudsz meggyógyulni? Képtelen vagy lefogyni? Sokan, sokféle problémával keresnek fel kliensek, akik az életük különböző életterületén akadtak el, és keresik a kiutat a problémájukból. A beszélgetéseink során eggyel mélyebb szinten különböző negatív berögződésekre, hiedelmekre bukkanunk.

Van, aki szenved az érzéstől, hogy „Nem kellek”, más újra és újra megéli a kapcsolataiban, hogy „Nem vagyok fontos”. Amikor ezek mögé az érzések mögé nézünk, végül mindenkinél kilyukadunk a hiedelemnél, hogy „nem vagyok elég jó.” Ez a hiedelem a gyerekkorban rögzül, amikor anya/apa elutasít, megharagszik, megszid, megbüntet, megver, majd később legtöbbször tudattalanul húzódik meg életünk valamennyi problémája mögött.

Gyermekként csak a „körülöttem forog a világ” nézőpontjából vagyunk képesek szemlélni, értelmezni a világot, minden miattunk van, és ha éppen baj van, annak is csak mi magunk lehetünk az okozói. Ha anya haragszik, azért én vagyok a hibás, akkor velem valami baj van, nem vagyok elég jó (szerethető). Ez a következtetés az, ami személyiségünk mélyén rögzül, hosszú-hosszú ideig teljesen tudattalan, és ez az a (téves) hiedelem, amely a legnagyobb démonunk, szenvedéseink forrása.

Felnőve sokáig építgetjük az életünket, és mindaddig, amíg ebben sikeresek vagyunk, észre sem vesszük, hogy a mélyben önkorlátozó hiedelmet, hiedelmeket cipelünk magunkkal. Aztán ahogy jönnek a csalódások, kudarcok, problémák, esetleg egy-egy nagyobb krízis, kezdjük gyanítani, hogy valami nincs rendben. Az önmegismerés, öngyógyítás útja általában akkor kezdődik, amikor elkezdjük vállalni a negatív megtapasztalásainkért a felelősséget, és többé már nem a társunkat, főnökünket, a politikát vagy a körülményeket okoljuk, helyette feltesszük magunknak a kérdést: “hogyan járulok hozzá mindehhez én magam?”

A terápia csapdája

Téged mi indított el az önismeret útján? Én 34 évesen egy megrendítő betegség kapcsán kerültem egy mély, lelki válságba. Az éltem meg, hogy elviselhetetlen a lét magammal. Azt éreztem, ezen a ponton vagy kiszállok ebből az inkarnációból vagy valamin változtatok. Két kisgyerek anyukájaként nem választhattam az első megoldást, így aztán maradt az önmunka, öngyógyítás, terápia.

Tíz évembe telt, mire tudatos lettem a bennem zakatoló hangra: „ez lesz az, ez a módszer/terápia/workshop, ami majd végre megjavít. És akkor minden jó lesz”. Ne értsd félre, minden, amit tettem rengeteget segített. Hálás vagyok minden tanáromnak, terapeutámnak, segítőmnek. Egy ponton azonban szembesültem a ténnyel, hogy belül nagy intenzitással dolgozom a gyógyulásom ellen. Szerencsére egyik módszer sem hozta meg az „áttörést”, egyik sem „javított meg végre”, és ez annyira mélyen elkeserített, hogy kénytelen voltam feladni a megjavításom kényszerét.

És végül ez a feladás hozta el az annyira vágyott áttörést. Ez azt jelenti, hogy többé nincs problémám? Már nem járok terápiára? Dehogyis. Ez azt jelenti, hogy felhagytam a szenvedéssel. A probléma többé nem probléma a számomra, csupán tapasztalás, esetleg megoldandó helyzet. És ha felfedezek magamban egy kommunikációs vagy viselkedésmintát, ami akadályoz abban, hogy az utamon haladjak – vagy megterheli a kapcsolataimat -, akkor az AnaLog módszer segítségével kioldom azt.

A belső motivációm azonban már nem az, hogy “megjavítsam magam” vagy hogy “elég jó” legyek. Hanem hogy közelebb kerüljek ahhoz, aki valójában vagyok. Hogy az élet rajtam keresztül a maga legteljesebb valójában megnyilvánulhasson.

Akkor mi a célja a terápiának?

Ha ideáig eljutottál az olvasásban, akkor lehet, hogy az a kérdés zakatol benned, hogy jó, jó, de akkor mi a célja a terápiának? Amikor gyerekként levonjuk azt a következtetést, hogy nem vagyunk elég jók, azonnal bekapcsol bennünk az “elég jóvá kell válnom (= meg kell felelnem anya, apa elvárásának)” kényszere. Ez pedig azt jelenti, hogy elkezdjük egyre kevésbé megmutatni, megélni, megtapasztalni azt az egyedi és csodálatos lényt, akiknek születtünk. Elkezdünk egyre inkább olyannak akarni látszódni, aki a környezetünk kimondott vagy ki nem mondott elvárása szerint elég jó, és ezzel párhuzamosan egyre többet elrejteni a valódi lényükből.

Ez engem erősen emlékeztet arra a folyamatra, ahogyan a tápláló élelmiszerek helyett egyre inkább már csak valaminek látszó, mesterségesen manipulált és valójában inkább megbetegítő, mint tápláló ételekkel etetjük magunkat. Bár a terápia során hibás mintázatokat javítunk ki, annak nem az a célja, hogy megszereljünk téged, mert elromlottál, hanem hogy lebontsunk rólad mindent, ami valójában nem te vagy. A félelmeidet, a bűntudatot, a kisebbségi érzést, a megfelelési kényszert, vagyis az érzelmi gátakat.

Hogy végre az legyél, aki vagy. Ha egy gyönyörű mosolygós alma, akkor az. Ha egy sejtelmes virág, akkor pedig az. A világnak ugyanis pontosan rád van szüksége. Abban a pillanatban, amikor megérkezik a szívedbe a felismerés, hogy csodálatos vagy, és minden rendben van veled, egy egészen új megtapasztalás bontakozik ki benned és körülötted. Elfoglalod a helyedet a nagy egészben és elkezded kibontakoztatni mindazt a szépet, jót és igazt, ami általad érkezhet a világba. Megmutatod magad a világnak, és felhagysz azzal, hogy elég jó akarj lenni – egyszerűen az leszel, aki vagy.

 

Te is félsz kérni?

„EZ VAGYOK ÉN. ITT VAGYOK, ÉS ELFOGLALOM A HELYEMET” – TE IS FÉLSZ KÉRNI, RETTEGSZ ELFOGADNI?

Egyik kliensem, Zsuzska amolyan „bocs, hogy élek” típus. Biztos ismersz te is ilyen embereket, akik állandóan szabadkoznak, elbújnak a sarokban, illedelmesen minden jóságot visszautasítanak („nekem mindegy, jó lesz ez is”), és aztán a nap végén szomorúan, epekedve bújnak ágyba. 

Epekednek, hogy valakinek fontosak legyenek, valaki törődjön velük, valaki figyeljen rájuk, de valahogy nekik ezekből sosem jut. Amikor elkezdtük a közös munkát, kicsit egy éppen csak éldegélő, kókadt virágra emlékeztetett, aki igyekezett a lehető legkevesebb gondot jelenteni másoknak, miközben szenvedett attól, hogy ő senkinek nem számít. Rendkívül elkeseredett volt, tele sérelemmel, negatív gondolattal, csak úgy dőlt belőle a panasz.

Annak érdekében, hogy a negatív fókuszt megváltoztassuk pozitívra, eleinte a tudatos teremtés alapelveiről beszélgettünk sokat. A Think Big Evolution online kurzus segítségével alapvetően változtatta meg a hozzáállását, a félelmei, kétségei helyett végre elkezdett arról beszélni, mit akar, milyen céljai, vágyai vannak, mit szeretne megvalósítani az életében. És az eredmények nem is maradtak el, egyre jobban kivirágzott az élete, egyre több célja megvalósult, egyre inkább megjelent benne az az érzés, hogy kezdi álmai életét élni. Boldog párkapcsolata lett, megtalálta álmai munkáját, szép lakásba költözött, utazgatott.

A közös munka során rengeteget változott az élete, és rengeteget változtak a kapcsolatai. Először arra lett tudatos, valójában mennyi szeretet, odafigyelés, törődés veszi körül, amiket eddig észre sem vett. Később azonban arra is tudatos lett, hogy valójában nem tudja befogadni a törődést, figyelmet, sőt gondolkodás nélkül visszautasítja, elkerüli, vagy ha meg is engedi, mélyen belül rosszul érzi magát tőle.

Amikor azonban elkezdtük ennek a rossz érzésnek a gyökerét kutatni, egészen döbbenetes, és már rég elfeledett gyerekkori helyzetre bukkantunk. Zsuzska szülei gyerekkorában gyakran mondogatták neki viccesen, hogy „örülj, hogy nem adtunk be az árvaházba”. Egy kisgyerek természetesen nem tudja ezt viccként értelmezni, kialakult hát benne egy mély, és felnőtt korára teljesen tudattalan meggyőződés, hogy ő megtűrt személy, valójában teher a másik számára, és neki SEMMI nem jár az életben.

Ezért bármi pici törődést, ajándékot, odafigyelést, szeretetet kap, azért nagyon hálásnak kell lennie, és még félnie is kell, mert lehet, hogy egyszer csak besokall a másik, és kitessékelik őt a „fészekből”. Felnőttként, racionálisan ez persze egyáltalán nem reális érzés, hiszen 19 éves kora óta eltartotta magát, gondoskodott magáról, semmitől nem kellett tartania, ám az ilyen mély, tudattalan meggyőződések egyáltalán nem logikusan működnek, az általuk gerjesztett érzéseket pedig csak érzelmi oldással lehet kioldani, kibeszélni magunkból lehetetlen.

A mélyen a tudatában rögzült „nekem ez nem jár” érzés azt eredményezte, hogy nem volt képes elfoglalni a helyét az életben, nem volt képes a szeretet, gondoskodás áramlásában benne lenni, és folyton mindenért keményen megdolgozott, miközben mélyen mégis minden álma valóra válására érdemtelennek érezte magát. Nagyon szeretett volna ő is kapni, de képtelen volt elfogadni.

Gyerekként a gondozóink jóindulatára van bízva, mekkora helyet kapunk az életben, mennyire kerülnek kielégítésre szükségleteink, kívülről érkezik minden, amire szükségünk van. Ha ez a folyamat sérül, ha azt éreztetik velünk, hogy nem számítanak a szükségleteink, vagy azt tükrözik vissza, hogy nem érdemeljük meg a gondoskodást, akkor felnőttként pont mi magunk leszünk azok, akik elnyomjuk, kizsákmányoljuk saját magunkat. Okkal érkeztél a Földre, szereped, feladatod van, és az élet megad ehhez minden szükséges erőforrást. 

Az, hogy a rendelkezésre álló térből mennyit foglalsz el, hogy az erőforrásokból mennyit használsz fel, ez bizony már tőled függ, a te mély önképed fogja meghatározni. Ha elégedetlen vagy az életeddel, ha szerencsétlennek, kihasználtnak, elhanyagoltnak érzed magad, ha gyakran jelenik meg benned az érzés, hogy nem számítasz, nem vagy fontos, érdemes megvizsgálnod, vajon te magad mekkora teret vagy hajlandó elfoglalni.

Kezdetnek rögtön megteheted, hogy felállsz, széttárod a karjaidat, és néhányszor hangosan kimondod: „Ez vagyok én. Itt vagyok, és elfoglalom a helyemet.”

Elmélyülnél?

  1.  Think Big Evolution önfejlesztő kurzus - Ez a 33 napos online anyag egy teljes átprogramozás, amely során fokozatosan kijössz az áldozatiságból, megtanulod egy harcos életét élni.
  2. Boldog akarok lenni minitréning - ebben a 4 hetes online kurzusban olyan egyszerű gyakorlatokat tanítok neked, amiket könnyedén be tudsz építeni a hétköznapjaidba, és amelyek segítenek, hogy kigyere az áldozatiságból.

FAQ – Häufig gestellte Fragen

Hattest du irgendwelche Fragen zur Methode oder zur Beratung?

Wir haben die häufigsten gesammelt und sie auch beantwortet.

 

Ich war noch nie in der Lage, einen Trancezustand zu erreichen. Was, wenn ich es jetzt nicht schaffe?

Wenn du auf dieses Problem gestoßen bist, bist du leider nicht gut über den Trancezustand informiert. Zu Beginn deiner AnaLog-Beratung werden wir dir genau erklären und zeigen, was ein Trancezustand ist und wie er funktioniert. Was dich erwartet, was du tun kannst, was du erleben wirst, etc. Alle deine Fragen dazu werden präzise und detailliert beantwortet. Dank dessen kann jeder während der Beratung einen Trancezustand erzeugen.

 

Werde ich mich an das erinnern, was während der Beratung passiert ist?

Ja, du wirst dich an alles genau erinnern und am Ende der Beratung werden wir besprechen, warum es passiert ist, welche Ergebnisse oder Veränderungen du erwartest und ob es sich lohnt, sich später noch einmal zu treffen.

 

Kann ich eine Begleitung mitbringen?

Natürlich kannst du das, denn wir haben keine Einwände dagegen. Allerdings solltest du dir bewusst sein, dass du vielleicht nur ungern redest oder Geheimnisse zu erzählen hast, was ein Hindernis für eine erfolgreiche Zusammenarbeit sein kann. Das gilt vor allem für Eltern-Kind- und Ehepartner-Beziehungen. In ihrem Fall empfehlen wir keine Teilnahme, weil sie sicherlich eine erfolgreiche Zusammenarbeit verhindern wird.

 

Funktioniert die Methode auch, wenn ich nicht an die Reinkarnation glaube?

Der Erfolg der Konsultation hängt nicht davon ab, was du tust oder nicht glaubst. Wir wissen, dass es funktioniert, weil wir es unzählige Male in unserem eigenen Leben und im Leben unserer Kunden erlebt haben. Wir wissen auch, wie der menschliche Geist funktioniert, wie du dich mit fehlerhaften Mustern programmiert hast und wie du sie korrigieren kannst. Das ist die Basis, auf der wir unsere Arbeit machen. Deine Erfahrung nach dem Treffen wird beweisen, dass du es geschafft hast.
Wir arbeiten mit Reinkarnationsbildern nur dann, wenn du es möchtest und nur wenn es gerechtfertigt ist. In den meisten Fällen ist es jedoch unnötig.

 

Was ist, wenn das Treffen nicht erfolgreich ist?

Es ist sehr selten, dass eine Beratung ihren Zweck nicht erfüllt. Wenn ja, dann ist der Termin kostenlos.

 

Wie lange dauert die Beratung? Was passiert, wenn es zu lange dauert?

Es ist sehr selten, dass eine Beratung länger als 90 Minuten dauert. Wenn das der Fall ist, dann deshalb, weil wir uns mehr Zeit als sonst nehmen, um mit dir zu sprechen, um den Erfolg sicherzustellen. Die Beratungsgebühr ist davon nicht betroffen. Jeder Termin endet, wenn das aktuelle Ziel erreicht wurde.

Die Methode – das AnaLog Instrument zur Selbstentwicklung

Die AnaLog-Methode wurde entwickelt, um dir zu helfen, deine Probleme und Konflikte zu lösen und dich selbst zu heilen.

Die Basis, wie es funktioniert, ist, dass deine Probleme und Symptome durch deine schlechten Entscheidungen verursacht werden. Du denkst wahrscheinlich, wie die meisten Menschen, dass man Entscheidungen im Nachhinein nicht immer ändern kann, aber das ist nicht der Fall. Die falschen kannst du nur im Nachhinein ändern, denn du findest erst im Nachhinein heraus, dass sie falsch sind, wenn sie schon falsch sind.

Deine Entscheidungen formen dein Verhalten. Schlechte Entscheidungen bauen aufeinander auf und du benutzt sie, um eine Kombination von Verhaltensweisen zu bilden, die deine Persönlichkeit ausmacht. Das ist es, was deine Probleme, Konflikte und Symptome verursacht, und du musst es ändern, um dein Leben zu ändern. Gerade in wirklich schwierigen und aussichtslosen Situationen hast du das Gefühl, dass es dir schlecht geht, aber du weißt nicht, was du tun oder wie du dich verhalten sollst, um dich zum Besseren zu verändern.

Es ist ein Problem, wenn du ängstlich bist, Selbstzweifel hast, Lampenfieber hast, Angst vor dem Zahnarzt hast, dein Kind nicht zahnt, eifersüchtig bist, dein Chef blöd ist, dein Untergebener dir auf die Nerven geht, deine Schwiegermutter dich mobbt, dein Mann ein Vollidiot ist, du keine Beziehung hast und seit Jahren keinen normalen Mann gefunden hast, du abnimmst, zunimmst, lesbisch wirst, high wirst, Phobien hast, Allergien, Ekzeme, etc. Du könntest tausend Probleme haben, die eine Sache gemeinsam haben. Du musst dich ändern, damit sie verschwinden, aber wie?

Dafür gibt es die AnaLog-Methode.

Es funktioniert auf der Basis von

Die AnaLog Methode basiert auf zwei menschlichen Fähigkeiten. Eine ist, dass du dein Leben durch deine Entscheidungen kontrollierst. Das andere ist, dass deine Entscheidungen durch deine Emotionen motiviert sind.

Deine Emotionen leiten und lenken also letztendlich dein Leben, ob du es nun willst oder nicht. Das wird besonders deutlich, wenn dir etwas nicht gefällt, du es ändern willst, aber trotz aller Bemühungen nicht kannst. Um etwas zu ändern, musst du zuerst deine Emotionen ändern, was du nicht nach Belieben tun kannst. Deine Emotionen sind das Ergebnis von schlechten Entscheidungen und Fehlern, die du in der Vergangenheit gemacht hast. Sie werden fixiert, damit du sie später, wenn die Zeit gekommen ist, nutzen kannst, um die Fehler, die du gemacht hast, ungeschehen zu machen und zu korrigieren. Falsche Entscheidungen können dann im Nachhinein korrigiert werden, wenn du reif genug bist und genügend Erfahrung gesammelt hast.

Die AnaLog-Methode nutzt deine Emotionen als Tracker, um Fehler zu finden und zu korrigieren, ganz ähnlich wie du ein Computerprogramm korrigieren würdest. Als Ergebnis wirst du dich verändern, und das Ergebnis wird sein, dass dein Problem überflüssig wird und verschwindet, gelöst.

Wie die Methode funktioniert

Einfache, schnelle, effektive, verständliche und messbare Methode.

Einfach, weil es sich auf das Problem konzentriert und es löst. Wir analysieren nicht, wir erklären nicht, wir lösen dein Problem, denn das ist es, was du willst. Mit der Emotion, die dein Problem antreibt, werden wir die Quelle des Problems finden und es beheben. Unser Ziel ist in erster Linie das Lösen, erst danach das Verstehen. Es erfordert keine vorherige Ausbildung, Vorbereitung oder besondere Fähigkeiten deinerseits. Sobald der Fehler mit AnaLog korrigiert ist, ändert sich die Emotion und damit auch du. Du wirst dich in der jeweiligen Situation anders fühlen und verhalten, und du wirst nichts mehr tun müssen, um erfolgreich zu sein.

Es ist schnell und effektiv, denn während der Beratung erforschen und lösen wir die betreffende Emotion und transformieren das Muster. Eine Sitzung reicht dafür immer aus, und jede Sitzung führt zu einer positiven Veränderung.

Verständlich. Das vielleicht wichtigste Merkmal der Technik ist, dass es keine mystischen, unverständlichen oder undurchsichtigen Punkte gibt. Als Ingenieur ist es für mich wichtig, zu verstehen und zu wissen warum. Das gilt auch für Emotionen. Während einer AnaLog-Beratung nutzen wir Emotionen, um die Konflikte aufzudecken, die aufeinander aufbauen. Dabei machen wir deutlich, warum und wie sie entstanden sind und schlimme Folgen hatten. Während der Beratung siehst du den Prozess ihrer Entwicklung, verstehst die Ursachen, erkennst und korrigierst den Fehler. Du wirst sehen, was du falsch gemacht hast und warum du dich jetzt anders verhältst. Das wird auch dazu beitragen, dass du den gleichen Fehler in Zukunft nicht wieder machst, die Veränderung ist also dauerhaft.

Sie ist messbar, denn AnaLog-Beratungen arbeiten mit realen Ereignissen und realen Verhaltensmustern. Das bedeutet, dass du die Veränderung in den wenigen Wochen nach der Beratung selbst beobachten kannst, wenn du mit der Situation konfrontiert wirst. Du kannst die Veränderungen, die du während der AnaLog-Beratung beobachtet und erlebt hast, mit dem realen Leben vergleichen. Du musst nichts glauben, denn die Erfahrung wird ihre Wirksamkeit in kurzer Zeit zeigen. Dank dessen kannst du überzeugt sein, dass du dein Leben umkrempeln kannst. Es macht keinen Unterschied, ob du es glaubst oder nicht, denn die Erfahrung beweist es.

Mit jelent szeretni magad?

Amikor megkérdezem valakitől, hogy szereti-e magát, gyakran kapom azt határozott választ, hogy „persze”. Amikor tovább feszegetem a kérdést rendszerint árnyalódik a kép, és gyakran kiderül, hogy a legtöbben azt a részünket szeretjük ugyan, akivel ki vagyunk békülve, a többivel azonban igyekszünk nem foglalkozni, és valójában alig ismerjük magunkat. Ha pedig még mélyebbre ásunk a témában, megnézve a hétköznapi tetteinket, önmagunk felvállalását, képviseletét, a szükségleteink kommunikálását, vagy azt, ahogyan magunkkal beszélünk, akkor legtöbbször igen negatív kép tárul fel önmagunk szeretetével kapcsolatban. 
Ha nem szereted igazán önmagad, ha nem köteleződtél el valóban – jóban-rosszban – önmagad felé, annak számos tünete van. Lehet, hogy túlhajszolod magad, mert mindenki más fontosabb. Hajt a megfelelési kényszer, ezért képtelen vagy nemet mondani. Rettegsz attól, hogy hibázol, és kiderül, hogy nem vagy elég jó. Gyakran kritizálod, ostorozod magad, esetleg azt érzed, nem érdemled meg, hogy szeressenek. A kapcsolataidban rendszerint alárendelődsz a másiknak, alkalmazkodsz, és eltűrsz minden bántást. Még hosszan lehetne sorolni a tüneteket, ám talán izgalmasabb a kérdés, hogy merre indulj, ha szeretnél barátságos kapcsolatba kerülni önmagaddal.

Egyáltalán mi az önszeretet?

Azt mindenképpen érdemes tisztáznunk, hogy az önszeretet nem azt jelenti, hogy a végletekig ajnározom magam, el vagyok ájulva mindentől, amit teszek, és azt gondolom, körülöttem kell, hogy forogjon a világ. Nem, ez sokkal inkább egy önző, nárcisztikus hozzáállás, ami valójában az önszeretet hiányára utal. Az önszeretet számomra azt jelenti, hogy elfogadom magam lényem legmélyéig úgy, ahogyan ebben a pillanatban vagyok – ott, ahol ebben a pillanatban személyes fejlődésemben, az életemben tartok. Az önszeretet olyan érzés, mintha lenne melletted valaki, aki minden helyzetben elfogad, szeret, megbecsül, és ez a valaki te magad vagy.  Amikor tudod, hogy egyedi és értékes ember vagy, aki sokat képes adni, megérdemli a boldogságot – és ennek tudatában döntesz és cselekszel is. Amikor a döntéseidben és cselekedeteidben figyelsz magadra is, és nem csak másokra. Amikor ismered a szükségleteidet, és nem hagyod azokat figyelmen kívül, ugyanakkor nem mástól várod el, hogy gondoskodjon azok kielégítéséről. Önmagad szeretése azt jelenti, hogy ha hibázol, ha éppen rossz passzban vagy, akár kiállhatatlan, nem bántod magad – egyszerűen együttérzel magaddal, és elfogadod, hogy most éppen nem vagy túl jól. Amikor valóban szereted magad, ahhoz egyfajta mély nyugalom is társul. A tudat, hogy mindig ott vagy magadnak, hogy vigyázol magadra, hogy szereted magad, bármi is történjék.

Miért olyan nehéz szeretni magunkat?

Ha önmagunk szeretete ennyi jó érzéssel jár, mégis miért olyan nehéz szeretni magunkat? Ennek számos oka van. Amikor gyerekként megtapasztaljuk az elutasítást, az fájdalmas és félelmetes, hiszen ki vagyunk szolgáltatva a szüleinknek, tőlük függ az életben maradásunk, ezért elkezdünk egyre inkább úgy viselkedni, hogy a lehető legtöbb elutasítást kerüljük el. Vagyis az életünk egyre kevésbé szól arról, hogy kik vagyunk, és egyre inkább szól arról, hogy kinek kell mutatni magunkat ahhoz, hogy a lehető legritkábban utasítsanak el bennünket. Így mire felnövünk, megtanuljuk, hogy alapvetően másokra figyeljünk, mások igényeinek akarjunk megfelelni, mi nem igazán számítunk, leginkább magunknak nem.
Gyerekként nem tudjuk az elutasítást a szüleink hibájának betudni. Mivel számunkra ők az „Isten”, ezért ha zavar van a kapcsolatban (anya vagy apa haragszik), az csak azt jelentheti, hogy velünk valami baj van. Így mire felnövünk, beépül személyiségünk mozgatórúgói közé a hiedelmünk: a „nem vagyok elég jó/nem vagyok szerethető/nem számítok/nem kellek” valamelyik változata.

Meg tudom ezt változtatni?

Szerencsére a gyerekkori berögződések felülírhatóak, az önszeretet tanulható.  Az első lépés, hogy eldöntöd, hogy megszereted magad. Az én döntésem elkeseredésemben született. Máig emlékszem a pillanatra, amikor elkeseredetten vetettem le magam az ágyamra, azt érezve, hogy engem tényleg nem szeret senki. Végtelenül magányosnak éreztem magam, és hogy őszinte legyek, nem is tartottam magam igazán méltónak arra, hogy szeressenek. Dacos ember lévén a végső elkeseredettség állapotában mégsem a feladást választottam, helyette nagyon mélyen bennem megszületett az elhatározás, hogy akkor majd én, legalább én szeretni fogom magam. Abban a pillanatban megszületett bennem a döntés, hogy ha már senki nem szeret, én leszek az az ember, aki csak azért is szeret engem.

Ekkor találtam rá arra a mondatra Müller Péternél, amit azóta is őrzök:

„Fogd meg erősen a saját kezedet, adj erőt magadnak, és éreztesd zaklatott, boldogtalan és félelmektől gyötört lelkeddel, hogy van egy igazi barátja: önmagad.”

Miután elköteleztem magam magam mellett először is felírtam a Müller Péter idézetet a lányomtól kapott rajzra, és kiragasztottam a szekrényemre, hogy ez legyen az első dolog, amit meglátok a reggeli ébredés után.  Ez volt az én szelíd emlékeztetőm, amikor elfejteném, hogy mit fogadtam meg, és újra a régi önbántó módon viselkednék magammal. És bizony eleinte sokkal többször feledkeztem meg a döntésemről, mint ahányszor emlékeztem rá.
Önmagunk nem szeretése ugyanis nem csak a múltban gyökeredző állapot, hanem legtöbbször egy napi szintű szokás, szokásrendszer is. Mindaddig, amíg nem vagyok rá tudatos, napi szinten erősítem önmagam elutasítását. Például amikor leejtem az ollót, és felszisszenek: „De hülye vagyok.” Vagy amikor igent mondok valamire, amire nemet szeretnék. Vagy amikor hallgatok, miközben valaki épp átgázol rajtam. Önmagam megszeretése tehát egy folyamat, egy út, mely során egyre jobban megismerem magam, és egyre több részemre vagyok kész igent mondani.

A múltam már a múltam, azon nem fogok tudni változtatni. Csak akkor tudom megváltoztatni az életemet, ha felelősséget vállalok a jelenemért, és megváltozom én magam. Ezzel teszem lehetővé magam számára az új jövőt. Önmagam megszeretésének útja számomra arról szól, hogy feltérképezem, hogyan állítom elő napi szinten önmagam nem szeretésének állapotát, hogy azt megértve, feldolgozva megtanuljam önmagamat tettekben, szavakban, döntésekben szeretni.

Méghozzá minden egyes nap.

A (jól kezelt) konfliktus a paradicsomba vezető út jelzőtáblája

Önszeretet mentorként szinte csak olyan emberekkel találkozom, akik kerülik a konfliktusokat. Azok ugyanis, akik nem szeretik magukat, jellemzően nem tanulták meg, hogy lehetnek szükségleteik, és azokat bátran képviselhetik. Pedig a konfliktus nem akadály, hanem inkább segítség – mindjárt elmondom, miért.

Sokan bizony nem tanulták meg az álláspontjukat őszintén és határozottan felvállalni és kommunikálni, így aztán a konfliktus számukra azt jelenti, hogy alulmaradnak, leuralják őket, sajnos nem ritkán akár megszégyenítésben, megalázásban is van részük. Ezért aztán érthető módon inkább kerülik a konfliktust, mintsem, hogy beleállnának.

A konfliktuskerüléssel aztán az a legnagyobb baj, hogy egyrészt semmit nem old meg, csupán elnapolja és elmélyíti a problémát, másrészt ezzel valójában ők nyomják el saját magukat (és sajnos a belső hangjukkal nem egyszer ők maguk szégyenítik meg, bántják önmagukat). Hogy lehet ebből a nehéz helyzetből kijönni? Tanuljunk kommunikációt, gyakoroljuk a vitatkozást?

Nos, az erőszakmentes kommunikáció megtanulása vagy egy érett vitakultúra kiművelése egészen biztosan a hasznunkra lesz, én azonban most egy egészen más nézőpontból közelítem meg a témát. Míg sokan a konfliktust szögeknek látják a kapcsolat koporsójában, én azt állítom, a konfliktusok útjelzőtáblák a paradicsomba.

Azt állítom, a konfliktusok kerülésével elszalasztjuk a lehetőséget, hogy a kapcsolatainkat mélyítsük, a sérüléseinket gyógyítsuk, a szeretetet tanuljuk és gyakoroljuk. Ezért én arra biztatom a klienseimet, hogy szeressék meg a konfliktusokat, és tanulják meg azokat más szemszögből látni, és egészen máshogy kezelni.

Azzal kezdem, hogy szerintem mi a konfliktus, miért jelenik meg az életünkben, és mi dolgunk vele. Amikor felnövünk, a szüleink a legjobb szándék mellett sem tudnak tökéletesek lenni, velünk minden helyzetben a legmegfelelőbben bánni. Még ha ők maguk tökéletesek lennének is (miközben a legtöbb szülő a saját gyerekkori sérülései rabságában él, a saját démonjaival küzd), a jelenlegi családmodell, ahol a gyermeket – gyakran több gyermeket – a nap nagy részében jellemzően egy szülő gondoz, lehetetlenné teszi, hogy a gyermek olyan elfogadásban és figyelemben részesüljön, amire alapvető szüksége lenne.

Így előbb vagy utóbb mindannyian elutasítva érezzük magunkat, ami gyerekként félelmetes, rettenetes és mérhetetlenül fájdalmas. Ezt többé nem szeretnénk érezni, ezért ahelyett, hogy önmagunkra figyelnénk, bátran követnénk a kíváncsiságunkat és felfedeznénk önmagunkat és a világot, egyre inkább arra kezdünk figyelni, mit akarnak tőlünk mások, hogyan viselkedjünk úgy, hogy a lehető legkevesebb elutasításban legyen részünk.

Ennek köszönhetően olyan viselkedési és kommunikációs minták épülnek be a személyiségünkbe, amelyek hibásak, mert ugyan rövidtávon elkerüljük velük az elutasítást, ám hosszútávon ártunk velük magunknak és a kapcsolatainknak is. Például nem szólunk a másiknak, amikor nekünk valami rossz, valami minket zavar, az esélyét sem adva meg ezzel, hogy a másik megismerje a nézőpontunkat, esetleg változzon. Esetleg nem merünk dönteni, mert félünk a hibázástól, kudarctól, és ezzel nem lépünk ki a számunkra rossz helyzetekből. Nem mondunk nemet, ezzel végtelenül kihasználva saját magunkat. Megsértődünk, amivel falakat építünk a kapcsolatainkban. Vagy teljesen elnyomjuk magunkat, mert tévesen azt hisszük, mindenki jólétéért mi felelünk. Ezek a hibás minták olyan mélyen beépülnek a személyiségünkbe, hogy észre sem vesszük őket, és nem értjük, miért lesznek a konfliktusokból „már megint itt tartunk” problémák, majd a problémákból krízisek, amelyek fájdalmasak és kilátástalanok.

Két ember között a konfliktus mindig azért jelenik meg, hogy felfedezzük ezeket a hibás mintákat. A jól kezelt konfliktus tehát arról szól, hogy kiderítsük, ki miben hibázik. Mert ahol konfliktus van, ott egészen biztosan vagy az egyik vagy a másik – vagy mindkét – fél hibás mintát működtet, és változnia/változniuk kell. Ha a konfliktust feltáró beszélgetés során kiderítjük, ki hibázik, miben hibázik, majd ezek után az érintett fél változik, akkor a konfliktusban résztvevő felek és maga a kapcsolat is fejlődik.

Ez esetben a résztvevők közelednek, míg ha a változás nem következik be, a résztvevők távolodnak. Vagyis a konfliktusok mutatják meg számunkra, hogyan akadályozzuk meg mi saját magunk az életünk kiteljesedését, a kapcsolataink elmélyítését. Ezért tartom én a konfliktusokat a paradicsomba vezető út útjelző tábláinak.

A probléma a konfliktusok körül abból adódik, hogy tévesen azt hisszük, a konfliktus arról szól, kinek van igaza. Ezt nagyon egyszerű eldönteni, mert szerintem minden helyzetben mindenkinek. Nem létezik ugyanis AZ igazság. Ha például a párod azt állítja, nem fontos neked, akkor választhatod azt, hogy megsértődsz, mert igazságtalannak érzed, hiszen annyi áldozatot hoztál érte. Ebben az esetben a konfliktus valójában csak eltávolít benneteket egymástól. De választhatod azt is, hogy megkérdezed, mitől érezné azt, hogy fontos a számodra. Ebben az esetben információt szerzel arról, hogy miben tudsz változni, hogy a párod valóban azt érezze, fontos a számodra. És elképzelhető, hogy ő is információt kap arról, hogy – a gyerekkori sérülése következtében – éppen azokat az apró gesztusokat hagyja figyelmen kívül, amelyekkel kifejezed a számára, hogy fontos neked.

A lényeg tehát, hogy nem a konfliktusokat érdemes kerülni, hanem a rosszul kezelt konfliktusokat. Amikor egymás szavába vágtok, amikor győzköditek egymást, amikor a beszélgetés során egyre tehetetlenebbnek érzed magad vagy amikor egyre nő köztetek a feszültség és bennetek az indulat, akkor biztos lehetsz benne, hogy valójában a „kinek van igaza” játékot játsszátok, aminek a következménye rendszerint a feszültség, probléma elmélyülése, a rossz érzések intenzitásának növekedése, a kettőtök közti távolság növekedése (na jó, néha a békülős szex is).

Amikor jól kezelitek a konfliktusokat, akkor meg tudjátok hallgatni egymást, nem lesztek indulatosak, inkább kíváncsiság és nyitottság van bennetek egymás felé. A tehetetlenség érzése nem jelenik meg, hiszen megértitek, kiben mi zajlik, ki miben hibázott (figyelem,hibázni ér!), és hogyan tudtok változni. Ilyenkor a beszélgetés végén közelebb érzitek magatokat egymáshoz, nyugodtak vagytok, megjelenik vagy erősödik a szeretet érzése bennetek. Ebben az esetben pedig a konfliktus beteljesítette szerepét, és egy lépéssel újra közelebb kerültetek egymáshoz és a boldog, kiteljesedett élethez.

Legyen meg a te akaratod – vagy mégsem?

Évtizedekbe tellett, mire rájöttem, mennyire akaratos vagyok. És nagyon fájdalmas volt a szembesülés. Ha volt valaha felfázásod, érteni fogod, milyen fájdalomról beszélek. Életemben másodszor estem át ezen a betegségen, amiről úgy hírlik, igen gyakori a nők körében. Már hetek óta szenvedtem, és szó szerint megtettem mindent, ami csak az eszembe jutott, hogy meggyógyuljak. Ittam a gyógynövényteát, beszedtem az ajánlott homeopátiás szereket, foglalkoztam a lelki okokkal. Megnézettem a horoszkópomat, és megkértem a prana nadis nagymester ismerősömet, hogy küldjön gyógyítást. Végső elkeseredésemben még a háziorvosomhoz is elmentem, akit kb. 15 éve nem láttam, és bevetettem a gyűlölt antibiotikumot is. Tényleg mindent megtettem, hogy megértsem, feldolgozzam, meggyógyítsam magam, és semmi nem használt. A gyulladás nem múlt, és a mosdóba rohangálás nem ritkult. Amikor már zokogtam a mosdóban a fájdalomtól, hirtelen kiszakadt belőlem a kétségbeesett sóhaj: “De mit csináljak még? Csak mondjátok meg, mit tegyek, egyszerűen csak meg akarom érteni, miért nem tudok meggyógyulni.” És ebben a pillanatban valami nagyon furcsa dolog történt, meghallottam egy halk, szeretetteljes, szelíd hangot: „Mindig ez a sok akarom.” Hirtelen abban sem voltam biztos, hogy bennem hangzott csupán el ez a mondat, vagy ténylegesen szólt hozzám valaki. De egy pillanatra annyira megdöbbentem, hogy abbamaradt bennem a végtelen önsajnálat. Visszabotorkáltam az ágyamba, és elgondolkoztam ezen a mondaton: „Mindig ez a sok akarom.”

Gyerekként szigorú, autoriter apa mellett nőttem fel, gyakran hallva a mondatot: „Ha én erre azt mondom, hogy fekete, akkor az fekete, akkor is, ha fehér.” Látszólag csendes, visszahúzódó és a végtelenségig alkalmazkodó lettem, mert megtanultam, hogy így lehet a legjobban elkerülni a kioktatást, megszégyenítést, lekezelést. Ám ha gyerekként elnyomva, korlátozva érzed magad, miközben egy zabolátlan, nyughatatlan, szabad lélek vagy, akkor az elnyomás haragot vált ki benned. És ha a haragot megélni nem tudod, nem mered, nem szabad, akkor abból egy mély, elementáris dac lesz. A dacomat követve 18 évesen egy sporttáskával a kezemben rendkívül dramatikusan bejelentettem otthon, hogy akkor én most leléptem, és azt hittem, ezzel együtt az annyira vágyott szabadságomat is megleltem. Több mint 3 évtized távlatából visszanézve látom, hogy nemet mondani apának a szabadsághoz vezető út egy fontos lépése volt csupán, mert a valódi szabadság csak belülről nyilvánulhat meg.  A daccal ugyanis az a legnagyobb probléma, hogy dacból cselekedve továbbra is a másikra figyelsz, és nem magadra. Nem azt teszed, ami neked jó, hanem ami neki nem. Nem befelé figyelve szabadon döntesz, hanem kifelé igazodva. Mert a „csak azért sem” ugyanúgy igazodás, mint az alkalmazkodás.

A dacos akaratosság persze rengeteg energiával vértez fel, így mentem előre én is, fáradhatatlanul megvalósítva egyik célomat a másik után. Aztán egyszer elakadtam. Nem kicsit, nagyon. Azt éreztem, mintha elakadt volna a szekerem, és hiába tettem meg mindent, ami addig működött, hirtelen semmi nem működött már. Dühös lettem, csalódott, elkeseredett, még elszántabb (ma már tudom, még akaratosabb), de nem mozdult az életem. És akkor jött a betegség, és a mondat: „Mindig ez a sok akarom.”

Tanárom, mentorom, Veit Lindau szavai hozták a nagy felismerést számomra, aki bár férfi, és a legsikeresebb online tréningje a célok megvalósításáról szól, mégis ő volt az első, akitől hallottam a tudatos teremtés, a célok megvalósításának női aspektusairól is. Mert miközben a célok megvalósításának férfi oldalával tele vannak a könyvespolcok, nagyon ritkán hallunk azokról az alapelvekről, amik inkább a női energiáknak felelnek meg. Így jutottam el én a felismeréshez, hogy az akaratosság helyett az odaadás megtanulásának érkezett el az ideje. Megértettem, hogy egy célom elérésén dolgozhatok a 3 éves gyerek „de én akarom” hozzáállásával, vagy a „készen állok rá” érettségével. És hogy a kettő között világok vannak. Az akaratosság mögött görcsösség van, befeszülés, ami egy ideig működik ugyan, de megkeményít, és gyakran kiégéshez vezet. Megszerzem, amit akartam, és végül már nem is tudok neki örülni. Az odaadás mögött elfogadás, bizalom van. Tudom, hogy megkapom, amire szükségem van, és megtörténik, amikor készen állok rá. Bízom az életben, és együttműködök vele. Elfogadom a helyem az Univerzumban, és elfogadom, hogy az nem körülöttem forog. És legfőképpen átélem az odavezető út minden pillanatát, örömét.

Az természetesen izgalmas kérdés, hogy hogyan jutok el az akaratosságtól az odaadásig. Hiszen természetesen nem lehet erőltetni a nem akarást. Nekem a legtöbbet az élet segített ebben, azokkal a helyzetekkel, amikor nem kaptam meg, amit akartam. Hiába tettem meg mindent, hiába akartam nagyon, nem és nem jött össze. Ilyenkor persze szomorú voltam, elkeseredett, és aztán egyre gyakrabban megszólalt bennem a hang: „Mindig ez a sok akarom.” És akkor elmosolyodtam, magamhoz öleltem a dacos belső gyermekemet, és szelíden annyit mondtam: „Rendben, legyen meg a te akaratod!”

Érint a téma?

Amennyiben úgy érzed, az akaratosságod akadályoz, ezek segíthetnek:

1. Think Big Evolution kurzus - ez a 33 napos online tréning egy teljes átprogramozás, amely során megtanulsz boldog, elégedett életet teremteni magadnak. A tréning abban is segíts, hogy feltárd azokat a tudattalan meggyőződéseidet, amik gátolnak a kiteljesedésben. 2023. 01. 6-tól közösen csináljuk.

2. Egy bejegyzés az akarat fényes és árnéykos oldaláról. De én akarom!

Kis karácsony naaagy karácsony

Munkámból adódóan tengernyi szívbemarkoló történetet hallok. Olykor egy-egy nehezebb nap után időre van szükségem, amíg feldolgozom a sok fájdalmat, veszteséget, megpróbáltatást, amiken a klienseim keresztülmennek, amikről mesélnek. Nincs ez másképp karácsony után sem, amikor arról beszélgetünk, mennyi nehézséggel kellett szembenézniük karácsonykor. Sok rémes karácsonyról hallottam életemben, talán a legborzalmasabb az volt, amikor a részeg apa láncfűrésszel vágta ketté a remegő gyerekek jelenlétében a karácsonyfát.

Talán most azt érzed, minek jövök én ilyen nehéz témával, legalább karácsony napján csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne.
Megértem, ha ezt érzed, valljuk meg őszintén, jólesik ilyenkor a cukormáz, a csomó „boldog karácsonyt” üzenet a közösségi hálón, jólesik azt mutatni, nálunk is minden rendben, szépek vagyunk és boldogok. És mi van benned legbelül? Hogy érzed magad ezekben a napokban? Hogy kezeled az ünnepi kihívásokat?

A mi legemlékezetesebb karácsonyunk azzal indult, hogy reggel kiszökött a kutyusunk. Egész nap, sőt egész éjjel kerestük, kergettük, amikor éjjel a hóban botorkálva hallottuk a hangját, ám elkapni sosem tudtuk, mivel ő egy macskát kergetett. A kutyus csak másnap lett meg, mi együtt izgultunk, aggódtunk, sírtunk, jós kártyát húztunk, hogy meglesz-e, és boldogan ugrottunk egymás nyakába, amikor előkerült. A gyerekek még egészen kicsik voltak, ma már felnőttek, és nem telik el azóta karácsony anélkül, hogy együtt fel ne idéznénk azt az estét.

Azt szoktuk mondani, a karácsony a szeretet ünnepe. Én nem szeretem ezt a kifejezést használni, mert szükségtelen stresszt szül. Vagy azért, mert tele van a karácsonyunk feszültséggel, amitől csalódottak, frusztráltak leszünk, esetleg lelkiismeretfurdalással bántjuk magunkat, vagy azért mert körmünkszakadtáig próbáljuk elkerülni a konfliktusokat, a rossz érzéseket, őrizni a látszatot.
Én inkább azt mondom, a karácsony a szeretet tanulásának az ünnepe. És igen, néha ez egészen jól sikerül, máskor pedig éppen azok a nehézségek, kihívások, konfliktusok lehetnek a legjobb leckék, amikkel küzdünk.
Szóval ha valami nem egészen úgy sül el, ahogy azt remélted, csak figyeld meg, hogyan hat ez rád. Mert ez többet tanít neked a szeretetről, mint megannyi csillogó, fényes pillanat.

Film & Önismeret

Most valami olyan álom született meg bennem, ami sok szálat kapcsol össze bennem, s talán megszólít téged is…

  • Imádom a filmeket, nagyon szeretek filmeket nézni.
  • A legmaradandóbbak számomra azok a filmek, amik megmozgatnak, akár gondolati síkon, akár érzelmileg, ezért hatalmasakat lehet róluk beszélgetni.
  • 11 éve végzett önismereti, mentori munkám során mindig is örömmel használtam a filmeket, mert gyakran egyszerűen, transzparensen, és magával ragadó módon foglalják össze, mutatják be mindazt, amit munkám során tanítok. Csodálatosan képesek leírni annak az útnak egy-egy szakaszát, amin magam is járok, és amin a mentoráltjaimat kísérem.
  • Megadja a lehetőséget, hogy az önszeretet gyakorlójaként a filmek tükrében ismerjek magamra. Elfogadva azt, ami van.
  • Megadja a lehetőséget, hogy referenciacsoportban együtt menjünk ezen az úton egymást támogatva, inspirálva, megtartva.
  • A jó filmek nyitogatnak bennünket, segítségükkel megértjük a világot és benne magunkat.
  • Egyszerűen vidám és tartalmas időtöltés, akár pusztán a szórakozás kedvéért is érdemes jelen lenni.

Nos, hogy hangzik?
Lelkes lettél?
2019-ben az I. évadot imádtátok és imádtuk mi is. 2021-ben itt a II. évad.