„Az ész és az érzelem sokáig szemben állt egymással. Ideje igazságot szolgáltatni az érzelemnek, ami az eszünket segíti. Látni fogjuk, milyen finoman, de elkerülhetetlenül
itatják át érzelmeink a mentális életünket. Érzelmi életünk, akár tudatos, akár tudattalan szűrőként működjék is külső és belső világunk között, irányítja választásainkat,
befolyásolja a realitáshoz való viszonyunkat, és éppúgy eredményezheti sikereinket, mint kudarcainkat.” (Isabelle Filliozat: A szív intelligenciája)

Érzelmei mindenkinek vannak, az érzelmek közös nyelvet jelenthetnek közöttünk, emberek között. Azonos érzelmek azonos fiziológiai folyamatokat indítanak el mindannyiunkban. Azonos módon reagál a testünk, azonos – kultúrától, anyanyelvtől független – az arckifejezésünk öröm, düh, félelem hatására. Bár látszólag az elmúlt évtizedekben az „ész győzedelmeskedett az érzelmek felett”, ám ha jól megnézzük a világot, ami jelenleg körülvesz bennünket sokkal inkább az mutatkozik meg, hogy az (elnyomott) érzelmek uralják cselekedeteinket. Tudják ezt jól mindazok, akik a manipulációra építenek, legyen szó egy termék eladásáról, egy párt megválasztásáról, a célpontok minden esetben az érzelmeid lesznek.

Érdemes először is tisztáznunk, mi az érzelem?

Daniel Goleman definíciója szerint az érzelmek cselekvésre való indíttatások, az evolúció által belénk táplált, azonnal bevethető cselekvési minták. Maga a szó (Emocio, latinul elmozdulás) utal az érzelem azon tulajdonságára, hogy cselekvéssel együtt jár. Ezt remekül megfigyelhetjük az állatoknál, vagy kisgyerekeknél, felnőttkorban ugyanakkor már nem feltétlenül, de erről később.

Az érzelmek tehát cselekvésre ösztönöznek, vagyis jelzik azokat az eseményeket, amelyek jelentéssel bírnak az egyén számára, és motiválja az események irányításához szükséges viselkedést.

Így tehát, a

• félelem (fuss vagy üss) eredendően igyekszik biztosítani a túlélésünket,  a védelmünket. Kiélesíti az érzékelésünket, hogy észrevegyük a veszélyt, különböző biokémiai folyamatok segítségével bekapcsolja testünk „fuss vagy harcolj” működésmódját.
• A harag (védd meg magad) nem más, mint reakció a frusztrációra és az igazságtalanságra. Arra ösztönöz, hogy megvédjük magunkat. Megadja az önmagunk kifejezéséhez szükséges energiát, határaink fenntartását, jogaink védelmét szolgálja, ezzel pedig a harmóniát szolgálja.
• A szomorúság (kötődj, hogy gondoskodj) a gyász folyamatát kíséri. Arra indít, hogy jelezze, mennyire szeretünk, hogy kötődünk, időt ad az elengedésre, lezárásra. Arra ösztönöz, hogy önmagunk felé, befelé forduljunk, segítve ezzel az elengedés, lezárás folyamatát.
• Az öröm (élvezd az életet) nem más, mint egység a környezettel, a világegyetemmel. Arra ösztönöz, hogy megnyíljunk, befogadjuk a másikat vagy az egész világot.

Ha ennyire hasznosak az érzelmek, akkor miért okoznak ennyi szenvedést?

Az érzelmek energiák, önmagukban még a nehéz érzelmek (harag, szomorúság, félelem) sem okoznak szenvedést. Felbukkannak, egy ideig jelen vannak és újra elmúlnak. Ha hagyjuk. A szenvedést mindig mi magunk okozzuk. Azzal, hogy elfojtjuk az érzelmeket, ragaszkodunk hozzájuk (pontosabban csak szeretnénk, hogy a jók, maradjanak), vagy teljesen a hatása alá kerülve engedjük, hogy magukkal ragadjanak.

Hatalmas, felszabadító erő rejlik abban, ha megtanuljuk érett módon kezelni az érzéseinket. Egyrészt mert az érzések álcázásának (elfojtásának) hatalmas belső feszültség, rengeteg energia az ára. Másrészt az érzelmeink jeleznek, elevenné tesznek, vagyis ha képesek vagyunk engedni, hogy jelen legyenek, képesek vagyunk önazonos, élettel teli módon élni. Az érzelmeid – ha nem kapnak figyelmet uralkodnak rajtad, ettől sebezhetővé, manipulálhatóvá válsz. A független, kiegyensúlyozott élet tehát elképzelhetetlen az érzelmi feldolgozás, a józan érzelmi élet megtanulása nélkül.