Mélyen él bennem az élmény, amikor egy képzési csoportban – voltunk vagy ötvenen – azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk le öt szót,  ami véleményünk szerint szorosan kapcsolódik a szeretethez. 6 fős csoportokban beszélhettük meg, ki mit írt, és elsősorban, hogy hány olyan szó van, ami a csoportban 2, 3 akár 6 embernél is ismétlődött. Amikor ezzel végeztünk a nagy csoportban beszéltük meg, hány egyezés volt.
Nos, egy olyan csoport sem volt, ahol akár csak egy szót is leírtak volna mind a hatan. Jellemzően 2-3 egyezés volt csak, és többségében teljesen eltérő szavakat írtunk.
Ez az élmény volt a legmarkánsabb tanulási tapasztalatom a szótáregyeztetés fontosságáról.

Veled hányszor fordult elő, hogy a párod mélyen a szemedbe nézett, megcirógatta az arcodat, elsuttogta a szót, „Szeretlek”, mire te visszakérdeztél: „És mondd drágám, ez mit jelent neked pontosan?”

Furán hangzik? Meglehet. Ettől még érdemes elgondolkoznod, vajon mennyire tisztázottak akár csak a magad számára a fogalmaid, amiket bátran lengetsz olykor mások orra előtt is.

Fenti gondolatmenetet követve adja magát a késztetés bennem, hogy megírjam, én pontosan mit értek önszeretet alatt. Számomra mi az önszeretet, és mi nem az? Milyen tévhitekbe botlom gyakran, amikor az önszeretetről beszélek?

Az önszeretet számomra azt jelenti, hogy elfogadom magam lényem legmélyéig úgy, ahogyan ebben a pillanatban vagyok, ott, ahol ebben a pillanatban személyes fejlődésemben, az életemben tartok.

Banálisan egyszerűen hangzó mondat, ami – mióta csak tanítom az önszeretetet – számos kérdést vet fel:

1. Mi a különbség elfogadás és beletörődés között? Hogyan fogadhatnám el, ha türelmetlen vagyok, és leordítom a párom/gyerekem/kollégám/anyám fejét?

Az elfogadás itt leginkább azt jelenti, „Tudomásul veszem.”, „Látom.”, „Elismerem.” Azt jelenti, felhagyok azzal, hogy harcolok vele. Ha gyűlölöm magamban, hogy türelmetlen vagyok, akkor az majd eltűnik, megszűnik bennem létezni? Ugyan már, ha ismerős számodra a téma bizonyára tudod, csak még erősebb lesz. Ha felhagyok azzal, hogy küzdjek valami ellen, a harc energiáját használhatom arra, hogy elfogadva, megértve üzenetét továbblépjek. Nem törődöm bele – tehát nem mondom,  „Ez van, fogadj el így, szokd meg, vagy szökj meg!” –, hanem az energiáját magamba engedve együtt áramolva vele továbblépek, mert mondjuk azt látom, a másiknak nem jó megélni a türelmetlenségemet. Vagy nekem nem jó megélnem. Nem a céljaim, irányom felé visz, hanem az utamtól el.

      2. Mi köze az önismeretnek az önszeretethez?

Nos, a fenti értelmezésből kiindulva nagyon is sok. Hiszen hogyan tudom elfogadni magam lényem legmélyéig, ha halovány fogalmam sincs, ki is vagyok valójában, milyen kapcsolatok vesznek körül, milyen érzések, gondolatok hullámoznak bennem? Akkor kit fogadok el, kit szeretek? Egy képet, amit valamikor magamévá tettem, és ragaszkodom hozzá, mert megóv a szembesülések fájdalmától? Vagy egy ideát, amilyennek lennem kellene, illenék, lenni akarok? Az önszeretethez vezető út az önismereten át vezet. Annak minden felfakadó fájdalmával együtt.

     3. Ha megszeretem magam nem leszek csak még önzőbb? Nincs még elég önző, csak                   önmagával törődő ember?

Önmagamat szeretni határozottan nem azt jelenti, hogy önmagamat torz – rózsaszín – szemüvegen keresztül figyelve, az egekig magasztalva csodálom, imádom.  Az a narcizmus, ami egy mentális betegség.
Magamat egy „Ilyen vagyok, aki nem tud így elfogadni, az nem érdekel” felkiáltással felmenteni éppen annyira a könnyebbik út, mint egyszerűen egy negatív címkét aggatva magamra –  „Gonosz vagyok” –  elkerülni azt, hogy az adott helyzetet egészen közel engedve magamhoz megértsem, miért viselkedtem úgy, ahogyan. Ha ma nem voltál képes megnyitni valakinek a szíved, mi tud a változás felé vinni? Az, ha lehordod magad, amiért ilyen rideg vagy, vagy az, ha elfogadod, „Rendben, most ez van. Nézzük meg, vajon mi van a ridegségem mögött”? Hitem szerint ez a világ, ami most körülvesz minket nem attól olyan, mert túl sok az önző ember. Szerintem attól, hogy túl sok az önmagát nem szerető ember, aki az önszeretet hiányát az önzőséggel kompenzálja.

Elsősorban arra hívlak most, hogy gondold végig, mit jelent neked az önszeretet! Az önszeretet értéke a számomra, hogy visszavezet önmagamhoz, ahhoz, aki mélyen, legbelül vagyok, aki lehetek, ha kész vagyok önmagamat lényem legmélyéig elfogadva odaajándékozni a világnak. Az élet lényege talán abból áll, hogy az élet maga megismerje önmagát. Akkor pedig nem egy tökéletesre maszkírozott Andira van szüksége, hanem rám. Úgy, ahogyan itt és most vagyok, és amivé válni képes vagyok.