Önszeretet ingyenes e-mail tréning

art-1839006_1920Sokan egyáltalán nem foglalkoznak az önszeretettel, mert azt gondolják, nem fontos, vagy nem érinti őket, hiszen ők szeretik magukat. Sokan haszontalannak vagy egyenesen károsnak tartják az önszeretet fejlesztését, mivel véleményük szerint az önzővé tesz, és így is elég önző a világ. Sokan a gyerekkorukban látják önmaguk nem szeretésének az okát, és a szüleiket okolják, rájuk haragszanak. Ebben van igazság, hiszen önmagunk elutasítása a múltban alakult ki bennünk, ám attól, hogy ezt tudjuk, nem változik semmi. Az önszeretethez egy hétköznapi módszerre van szükség, mert önmagunk nem szeretését is előállítjuk, megerősítjük minden egyes nap.

Sok éve foglalkozom az önszeretet témájával, a saját életemben és klienseimet mentorálva ezen az úton. Az elmúlt években több száz ember tanulta velem az önszeretetet, ugyanakkor ebben a 7 részes ingyenes kurzusban nem szeretném neked megmondani a tutit. Sokkal inkább inspirálni, elgondolkoztatni szeretnélek, hogy kedvet érezz kialakítani a magad számára egy önszerető életmódot, ami hosszú távon ahhoz vezet, hogy harmonikusabbá válnak a kapcsolataid, nő az elégedettséged és a boldogságod, és képes leszel az életedet kiteljesíteni.
Szó lesz a levelekben arról, mit nevezek én önszeretetnek, és miért gondolom, hogy az önszeretet nem hogy nem önzőség, hanem éppen az ellenkezője.
Eszközöket mutatok be neked, amik a maguk egyszerűségével együtt is hatékonyak, és segítettek nekem az elmúlt közel 10 évben megtanulni szeretetteljesen kapcsolódni magamhoz.
Elgondolkodtató kérdéseket teszek fel neked, amik önismerethez segítenek.

Amennyiben érdekes számodra ez a kurzus, itt tudsz feliratkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.