Te is áldozat vagy?

Veit Lindau, németországi coach, tanár, könyvszerző viccesen Opferitis Humana-nak hívja az emberiség legveszélyesebb betegségét. Ami nem más, mint az áldozattudat. Amikor az élethelyzeteimet jellemzően áldozatként élem meg.

Az emberi agy végtelenül intelligens eszköz. Ha arra keresed a választ, hogy miért nem tudod szeretni magad, miért nehéz számodra az élet, miért pocsék itt élni, vagy éppen ott, mi a rossz a párkapcsolatodban, …stb, mindig remek válaszokkal fog szolgálni.
Jobb lesz-e bármi az okos válaszoktól? Aligha. És mégis csináljuk.

Manapság sokat lehet hallani, olvasni arról, hogy ahova a figyelmünket irányítjuk, abból teremtünk még többet az életünkben. Újabb ok tehát, hogy felhagyjunk a panaszkodással. És mégis hányszor használjuk a kapcsolatainkat – beleértve az önmagunkkal való kapcsolatot – arra, hogy panaszkodjunk.

Számos információ elérhető a gondolkodás teremtő erejéről. Ez megint csak arra kellene ösztönözzön, hogy felhagyjunk a panaszkodással. Mégis hányszor beszélünk arról, amit valójában nem akarunk?

Szinte mindannyiunknak vannak ismerősei, akik folyton panaszkodnak, akár rázendítünk velük együtt mi is, akár csak hallgatunk, legtöbbünk számára érezhető a negatív utóíz, utóhatás. Tehát pontosan érezzük, hogy energetikailag sem jó, és mégis csináljuk. Ha mi vagyunk panaszkodósak, hamar magunkra hagynak. Ha viszont a meghallgató “lelki szemetesláda” szerepét játszunk, idővel kihasználtnak érezzük magunkat.

Ha ennyi érvünk van a panaszkodás, önsajnálat, önsajnáltatás ellen, ha ennyire látható, érezhető, hogy nem visz előre, és még negatívan is hat, mégis mi a fenéért csináljuk?

Nos, bennem van egy mély bizalom, hogy a világban rend van. Hogy az ember alapvető törekvése jó, csupán a megválasztott stratégiái pocsékak olykor. Ebből a bizalomból, hitből nézek rá az áldozattudatra is.

Amikor megszületünk, a figyelem életbevágóan fontos a számunkra. A másik figyelme nélkül elpusztulok. Meglepő módon nem csupán táplálékra van szükségem. Számos kutatás igazolja, hogy az ingeréhség nem csak biológiailag, hanem pszichológiailag és társadalmilag is párhuzamba állítható a táplálékéhséggel. (Részletesebben Eric Berne: Emberi játszmák című művében olvashatsz erről.) Ezen felül pedig úgy tűnik, akármilyen is legyen a társas érintkezés (“simogatás, vagy pofon”), biológiailag mindenképpen előnyösebb, mint ha nincs érintkezés. Vagyis születésünk pillanatában megkezdjük a harcot a figyelemért.

Hogy milyen stratégiáid lesznek a figyelem megszerzésére, az elsősorban a környezeti mintáidtól függ. Leegyszerűsítve, ha anya, apa szegény ént játszott, te is eltanulod. Ha akkor figyeltek rád, amikor beteg voltál, beteges leszel. Ha vadulnod kellett, hogy legalább pofon vágjanak, vad leszel. Ha áldozatként kaptad meg a legtöbb figyelmet a környezetedtől, az áldozatlét állapotát fogod fenntartani. Mindenáron. Önmagad életének beáldozásával is.

Én a szegény ént választottam, és tökéletesre fejlesztettem. Manapság ritkán használom, tanultam jobb stratégiát. Amikor viszont igen, akkor szuper jól meg tudom figyelni. Jellemzően a tehetetlenség állapotával indul, amit nehezen viselek. Például új lakásba költözöm, internetet kell szereznem a munkámhoz, és mindenféle nehézségekbe ütközöm. A tehetetlenség érzése fontos elem, mert számomra az egyik legkibírhatatlanabb érzés.  Az energiám vészesen fogy, mert a frusztráció felemészti, energiátlanul pedig jellemzően a zsigeri, berögzült mintákat kapjuk elő. Mire jön egy társ, aki próbál velem közösen megoldást találni, már tapintható bennem a késztetés: szenvedni akarok. Önmagamra figyelve elkapom az érzést: dühít, hogy a másik egyre jobb ötletekkel áll elő a megoldásra. “Hagyd már abba, én nem megoldani akarom, én szenvedni akarok vaze!” Akkor már a szegény én állapotában vagyok, aki azt hiszi, az egyetlen lehetősége az energiaszerzésre, ha sajnálják. Az így szerzett energia azonban nem tart sokáig, és óriási ára van. Az áldozattudat olyan ördögi kört indít be, amiből nehéz kiszállni.

Ezzel szemben, ha felelősséget vállalok az életemért, hatalmam van. Hatalmam van megválasztani, hogy a – megváltoztathatatlan – múltammal foglalkozom, vagy az alakítható jövővel. Mint egy kártyaparti. Választhatom azt, hogy megállás nélkül sorolom, milyen szar kártyákat kaptam, mennyire igazságtalan, hogy ezekkel a lapokkal semmit nem lehet kezdeni, s mire feleszmélek, a többiek lejátszották nélkülem a partit. Vagy tudomásul veszem a nekem osztott kártyákat, és minden figyelmemet annak szentelem, hogyan tudom kihozni belőlük a legjobb partit.

A berögzült mintákat letenni kétségtelenül hosszú folyamat. Ám mint minden út, ez is az első lépéssel kezdődik: Eldöntöm, hogy áldozat helyett teremtő leszek. Amennyiben egy helyzetben képtelennek érzed magad, hogy egyedül kilépj az áldozatszerepből, hasznos lehet a számodra az AnaLog terápiás oldás. 

arrow

Szívesen kijönnél az áldozatszerepből?

Az áldozatszerep valójában egy tanult rossz minta. Ez a minta megváltoztatható. Ehhez egy remek online végezhető kurzus Veit Lindautól a Think Big Evolution. 
Ezt a kurzust május 15-től közösen is csinálhatod velünk, május 7-15 pedig 50.000 Ft helyett 35.000 Ft-ért vásárolhatod meg.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.