Oros Andrea

Egyszer feltették nekem a kérdést, mit jelent nekem a szeretet. Rövid gondolkodásra volt csak szükségem, míg megszületett bennem a válasz: megosztás. Megosztani mindazt, ami bennem, nekem jó, tápláló.

Látszólag „véletlenül” lettem tanár, mára tapintható bennem a késztetés: ha valamit IMG_6843olvasok, átélek, megtapasztalok, megtanulok, azonnal azon kezdek el gondolkozni, hogyan tudom azt másokkal megosztani.

Látszólag ma önismereti tanácsadó vagyok, miközben belül érzem, ma ugyanazt teszem, mint 20 évig nyelvtanárként: Embereket támogatok abban, hogy kiteljesítsék az életüket, megvalósítsák az álmaikat. A legboldogabb pillanataim, amikor egy mentoráltam büszkén és örömmel áll ki a világ elé, hogy megossza örömét: megvalósított valamit, ami fontos volt a számára.

A gyermekévek alatt mély  „Nem vagyok szerethető”, „Majd ha elég jó leszek, szeretni fognak” tudattalanná vált meggyőződések rögzültek bennem, ez egyszerre volt kitűnő motiváció és sok-sok magamnak kreált szenvedés forrása. A szenvedésből való kilépés útja volt számomra az önszeretet, életemet alapjaiban megváltoztató út.

2001-ben kezdtem el önismerettel foglalkozni, és az eltelt 21 évben megmerítkeztem sok iskola sok tanában,  részese voltam számtalan önismereti csoportnak, rendszer – és családállításnak. Tanultam az Integrál Akadémián, képződtem Veit Lindaunál Németországban, megtanultam Loós Balázstól az AnaLog módszert, és elvégeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem Business és team coach felsőfokú szakképesítését.

Ha egy mondatban kérnéd, fogalmazzam meg, ki vagyok, azt mondanám: tanár,  a szeretet szelíd harcosa.

Örömteli feladatom – ha szeretnéd – hogy hitem, kitartásom és szorgalmam erejével inspiráljalak,  támogassalak életed kiteljesítéséhez vezető utadon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük