Hiszek benne, sőt látom, tapasztalom, hogy a legtöbb ember igenis jó, aki önmagának és másoknak is jót akar. Mert mindannyiunk legbelsőbb, legalapvetőbb szükséglete/szándéka/késztetése, hogy jók legyünk, szeretettel kapcsolódjunk és kötődjünk másokhoz (tudjunk szeretni és szeretve érezzük magunkat), és ezáltal – önmagunk és a világ számára is – értékesnek élhessük meg magunkat.
Emellett persze van egy csomó rossz tapasztalásokban gyökeredző fájdalmunk, félelmünk, rossz megoldásunk, ami miatt sokszor ártunk magunknak vagy másoknak. Sőt olykor el is akadunk vagy a párkapcsolatunkban, vagy a gyerekneveléssel, vagy a karrierünkben, vagy akár az egész életünkben. Hogy ilyenkor megértsük, mi a probléma gyökere, majd változzunk és változtassunk, és a régi, elavult, útban lévő megoldások helyett jó megoldásokat találva továbblépjünk. Ehhez pedig gyakran jól jön egy segítő szempár értő figyelme, szakértő támogatása.
Nehéz gyerekkorom volt, így hát már kisgyerekként is érdekeltek a miértek, érdekelt az ember, az univerzális értékek és szabályok, hogy hogyan lehet jól és jót csinálni. Többek közt ezért is mentem matematika-fizika szakra, hogy majd gyerekeket taníthassak, és bár utána elcsábultam az informatika intellektuális kihívása felé, mivel hamar vezetővé váltam, ismét az emberek kerültek a fókuszomba. Hamar realizáltam, hogy coach típusú vezető vagyok, akit elsősorban az érdekel és motivál, hogy a kollégáim számára hogyan tudom biztosítani a lehetőséget és a teret, amiben a leginkább önmaguk lehetnek, kiteljesedhetnek, és egymással együttműködve közösen létrehozhatunk valami jót. Jó szemem van hozzá, hogy meglássam, kiben/miben mi rejlik, kivé/mivé tudna válni, és imádom, ha segíthetek ebben. Ezért fokozatosan képeztem magam, és mára Life coach, Business- és teamcoach, Párkapcsolati coach és AnaLog konzulens is vagyok.
Van két csodálatos, felnőtt nagylányom, és – minden hullámzásával együtt is – olyan párkapcsolatban élek, amire mindig is vágytam. Ahol folyamatosan fejlődve egyre jobb és boldogabb, értékesebb és hasznosabb embernek élem meg magam, aki tud szeretni, akit lehet szeretni.