Szerző: Oros Andi

Életem során számos alkalommal kerültem ambivalens helyzetbe, és mindannyiszor megküzdöttem vele. Elváljak vagy maradjak? Felmondjak vagy válasszam a biztonságot? Sok (jobbnál jobb) tanácsot kaptam, a legváratlanabb és meghökkentőbb az volt, amikor két férfi között vergődtem, mert a kettő összegyúrva lett volna az igazi. Ekkor a mentorom azt javasolta, süssem meg a kettő minőséget összegyúrva egy süteményként. 🙂
Minden helyzetben, amikor azt éreztem, képtelen vagyok választani a szívem és az eszem között gyakorlatilag bármire képes voltam, csakhogy kikerüljek a szétszaggató helyzetből. KÉTségek között gyötrődtem, végeláthatatlan belső monológokat folytatva. Nagyon sok év terápia, meditáció, transz kellett hozzá hogy rájöjjek, mennyire tévúton járok. A gond ugyanis sosem az volt, hogy nem tudtam választani az eszem és a szívem között. A gond valami egészen más volt.

Ambivalens helyzetek

Az ambivalens – nem tudok a két dolog között választani – helyzetekben szeretjük azt hinni, hogy a baj forrása, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy a szívünkre hallgassunk vagy az eszünkre. A valóság azonban az, hogy ezekben a helyzetekben az elménk játszik csúfos és soha véget érni nem akaró játékot velünk. A két helyzet között valójában MINDIG csupán csak az elme vergődik – márpedig az elme természete a vergődés, azért a lényeg pont a kétkedés, a „soha véget ne vessünk neki” elmezajongás. Miközben azt hisszük, hogy az egyik verzió egy racionális megfontolás, míg a másik egy érzelem, valójában mindkét verzió az elménk terméke, és mindkettő(!) mögött egy tudattalan érzelem húzódik meg. Elváljak (mert húz egy vágy, ami valójában valaminek a hiánya), vagy maradjak (mert félek valamitől)? Mivel az egész kételkedés, hezitálás mint elmetevékenység éppen a tudattalan érzések elkerülését szolgálja, ezért a hosszass mérlegelés legtöbbször pont annyira vezet sikerre, mint amikor a kutya a saját farkát kergeti.

Hova vezet mindez?

Idővel

1. elfáradunk, és az első komolyabb (érzelmi)impulzust követve megyünk egy irányba (amit sokszor igen gyakran meg is bánunk), vagy

2. addig kérdezgetjük a kapcsolatainkat, míg valaki pont azt mondja, amit hallani akartunk (akit utána majd hibáztathatunk), vagy

3. addig várunk, míg az élet megoldja a helyzetet magától.

Mi lehet egy jobb megoldás?

Ha tudatosítjuk az ambivalens helyzet mögötti tudattalan érzéseket, feldolgozásukkal képesek leszünk az aktuális helyzetben benne maradva figyelmünket befele fordítani és a belső jelet követni. Ebben az esetben valóban a szívünkre fogunk hallgatni, és bárhogy alakul is az életünk a döntés következtében, mi EGYségben leszünk azzal, érezve, hogy az utunkon haladunk.