Szerző: Oros Andi

„Rend a lelke mindennek” – tartja a mondás. Van, aki könnyen rezonál ezzel a mondással (én például igen), és van, akiből viszolygást vált ki. Nekem a rend, rendezettség a „biztonságban vagyok” érzését adja, és ismerem magamban ennek a minőségnek a kibillent, katonás szigorúság, rugalmatlan merev hozzáállás árnyékrészét is. Ezzel együtt vonzó, komfortos érzés megértenem és követnem az univerzumban rejlő belső rendet, ahogyan jóleső érzés kialakítani a környezetemben az átlátható, letisztult rendet is.

Rendet teszek az életemben
Amikor 2010-ban megismerkedtem a Think Big Evolution online kurzussal, hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam, fürödtem benne, mint hal a vízben. Imádtam a strukturáltságát, követhetőségét, örömmel éltem át, hogy átfogó képet ad a siker mögött meghúzódó rendről. Évekig lelkesen terveztem meg az évemet, bontottam azt le havi és heti célokra, majd a heti célokat napi feladatokra. Lubickoltam ebben, és nem okozott különösebb nehézséget, hogy a feladatokat elvégezzem, a terveimet megvalósítsam, a céljaimat sorra egymás után megteremtsem. A sok megvalósított célom mellett a legnagyobb ajándéka ennek az időszaknak talán az volt, hogy kijöttem az áldozati szerepből, és elkezdtem élni a teremtő potenciálomat. Nagyon inspiratív időszak volt, amit a hivatásom részévé tettem. Éves tudatos teremtő klubbot vezetettem közösen Veit Lindauval, közös TBE csoportokat mentoráltam. Célokat tűztem ki magam elé, megterveztem a céljaimhoz vezető utat, és sikeresen megvalósítottam mindent, amit elterveztem. 2010 óta számos kurzusrésztvevőt mentoráltam ezen az úton, és megalapotottan módhatom, a kurzus működik, az alapelveket használva néhány év alatt átalakítod az életedet, mestere lesz az életednek, annak elszenvedője helyett.
Szeretettem, élveztem ezt a működésmódomat…. és aztán jóllaktam vele.

Az első megdöbbentően más működésemet 2021-ben éltem meg. Életemben harmadszor is arra vetemedtem, hogy szakdolgozatot írjak, a témát illető inspirációt keresve fel-alá mászkáltam a könyvespolcom előtt, de valahogy semmi nem fogott meg. Amikor lefekvéshez készülődve leültem az ágyamra, egyszer csak a semmiből megjelent bennem egy mondat: „A nemakarás művészete”. Hirtelen nem is tudtam, hogy ez honnan jön, és mit akar jelenteni, de valamiért nagyon magával ragadott. Másnap azonnal belevetettem magam a kutatásba, először mindjárt a Think Big Evolutionhoz fordultam, mert Veit Lindau, a kurzus megalkotója is említi ezt a működésmódot, „wu wei”-nek hívva azt. A három hónapos munka végén nem csak egy rendkívül izgalmas írás született meg, hanem lehetőségem lett megérteni és megtapasztalni, hogyan működök, amikor teljes mértékben képes vagyok odaadni magam az életnek, és engedni, hogy az rajtam keresztül nyilvánuljon meg.

Mi a „nemakarás művészete”, és mi nem az?
A nemakarás működésmódja az én megértésemben egy tudatszint, ami az emberi kiteljesedés útján bárki számára elérhető, kiművelhető. Az előzőekben leírtakhoz képest – amikor is gondosan megtervezem az életem, céljaim vannak, és a céljaimat elkötelezetten megvalósítom – ezen a tudatszinten sokkal inkább az életnek van célja velem, és én erre a célra teljesen éber vagyok, és kész vagyok magam annak teljes mértékben odaadni. Míg az előbbiben sok az Ego (ezért sok az akarás, és a kudarc esetén a csalódás is), a „nemakarásban” az Ego válik az élet eszközévé, az Egon keresztül nyilvánul meg maga az élet. Fontos tisztázni, hogy ez nem céltalan sodródás,  amire a jelenlét  teljes hiánya a jellemző, és ami a passzivitást jelenti. A nemakarásban maximális jelenlét és teljes odaadás van, amikor éberen jelen vagyok, egy vagyok az élettel, így a cselekvés – ha szükséges – ebből a jelenlétből születik meg, tehát az élet cselekszik általam. Amikor pedig a cselekvésre kerül a sor, bizony pontosan ahhoz a rendszerezett, strukturált célvezérelt múködésemhez nyúlok vissza, amit a kurzus segítségével mára zsigeri módon működtetni tudok. Szokás még a Flow élményével is összekeverni a nemakarást, ám míg a Flow élménye – ahogyan arra az élmény szó is utal – egy átmeneti állapot, addig a „nemakarás” egy tudatszint.

Mire van szükség a „nemakaráshoz” és mi a legnagyobb ajándéka?
Nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy életem minden pillanatát ezen a tudatszinten tudom élni. Az első megtapasztalás óta ezen dolgozom, és bár sokszor természetesnek hat, hogy így működjek, ám olykor fájdalmasan távol kerülök tőle. Ehhez a működéshez szükséges az akarás elengedése (tehát az Ego feloldódása), valamint egy mély életbe vetett bizalom. Míg előbbiben az AnaLog módszert használom, az ősbizalom állapotához, az élettel való teljes kapcsolódáshoz legjobban a holisztikus masszázson keresztül tudok eljutni.

Ahogy írtam, a „nemakarás” tudatszintjénél valójában az életnek adom oda magam, vagyis a mindenséggel kapcsolódom. Ez a kapcsolódás számomra olyan érzés, mintha egy nagyon hosszú és gyötrelmes utazás végén hazaérkeznék. Hazaérkeznék a rendbe, a mindenségbe, az életbe.

Szeretettel barátomnak, E.-nek. Köszönöm, hogy nem hagysz (fel) a kérdésekkel.