Benne tudsz maradni a fájdalomban?
Vagy küzdesz vele, amikor felkeres, mint egy vadállattal?
Amikor visszavágsz, visszaszúrsz, vagy alkoholba fojtod, vagy más tereléshez menekülsz?

Ha az emberiség szeretne túlélni, és szeretne tartós békét teremteni, akkor meg kell tanulniunk benne maradni a fájdalomban.
Nem sajnálatban tocsogva kapaszkodni bele. Nem áldozatként kitartani.
Benne maradni a fájdalomban azt jelenti, hogy éberen átégsz tüzében, míg nem a fájdalom ki nem tágítja a tudatosságodat, míg a démonoddal békét nem kötöttél. Míg érezni nem kezded magadban azt, ami nagyobb, mint minden fájdalom.

Nem, nem vagyok fájdalom-függő. Nagyon is élvezem, amikor épp nem fáj semmi. Ám az emberi élet fény és árnyék.
Igen, az élet egy csoda. De nem kedves.
A születés fájdalmával kezdődik.
Újra és újra testünk sebezhetőségével konfrontál minket
Vereségeink és csalódásainkon keresztül alakít és csiszol bennünket.
Fáj, amikor azt érezzük, nem értenek, nem látnak meg bennünket.
Megnyitja a szívünket más emberek előtt, és amikor azok igazán befészkelik magukat a szívünkbe, elszakítja őket tőlünk.
Az élet szeretetteljes anyaként táplál téged, nagyszerű apaként emel téged a csillagokig. Ugyanakkor szomjaztat is, és keményen a padlóra küld a kudarcba fulladt álmaid segítségével.

Te, ember, hogy bánsz azokban a sötét órákban az emberlét fájdalmával?
Képes vagy benne maradni?
Képes vagy átégni tüzében?
Vagy tehetetlenül elkerülöd, hibást keresel, visszaharapsz?

Ha nem tanuljuk meg mindannyian kibírni a fájdalmat, míg az jó gyógyítónkká nem válik, a leszármazottjainkban újra és újra a háború magjait vetjük el.
Nézd csak meg az elhúzódó őrületet Palesztina és Izrael között! Népek fájdalomtól és haragtól elvakítva inkább megsemmisítik saját magukat, mint hogy közeledjenek egymás felé.
Ám a méreg nem valahol a külvilágban keletkezik Ez a méreg minden szívben tenyészik, amely még nem tanulta meg kibírni a fájdalmat.
A barátságainkat nehezteléssel és intrikával tesszük tönkre.
A gyerekeinket manipuláljuk, tragikus örökséget adunk nekik útjukra, mert mi magunk nem voltunk képesek méltósággal viselni, amikor megbicsaklottak kapcsolataink.
Idegen embereket vonunk be abba a harcba, ami valójában mélyen bennünk tombol.

Az emberi élet egy nagy ellentmondása: Ha ténylegesen élni akarsz, késznek kell lenned újra és újra kis halálokat halni.

Azáltal, hogy amikor eljött az ideje, nem küzdesz tovább, hanem megállsz, és önmagadba figyelsz. Nem engeded ki a következő mérgező szót, provokáló gesztust, hanem ezek helyett valami őrültséget teszel: tanítódként köszöntöd a fájdalmadat. Nem utasítod el, hanem megnyitod a mellkasod előtte. És odakiáltasz neki: „Gyere, vigyél magaddal! Tegyél nagyobbá! Égesd el bennem a hitet, hogy kicsi vagyok. Égess el mindent, ami köztem és valódi nagyságom között van.

Ha ezt megteszed, egy meglepő, kegyelemteljes felfedezést fogsz tenni.
Az életed azon keresztül üzen, ami elől egész életedben menekültél.
Amikor IGENT mondasz, egy látszólag sötét démon benned fényhozóvá változik át.

Továbbra is fáj. Ám ez egy jó fájdalom.
Hazavezet téged.
Elcsendesít.
Felszabadít

Ron Smothermon gyönyörűen fejezte ki: „Az életedben megjelenő fájdalom mértéke utal arra, milyen messzire távolodtál önmagadtól.”
Amikor a fájdalmat nem hibaként, hanem tanítóként üdvözöljük, az többé nem eltávolít magunktól, hanem hazavezet.
Ez mindaddig furcsán hangzik, amíg magad át nem éled.

Lehet, hogy most épp belül ellenkezel, mert azt gondolod: „Nem akarok mindent csendben eltűrni.”
NEM. Nem erről van szó.
Nem védem senkit. Ahol határokra van szükség, ott azokat meg kell húzni.
De mit gondolsz, melyik fal szolgálja inkább a békét?
Az, amelyik gyűlöletből és felháborodásból épült? Az, amelyik a nehezteléseden keresztül a múltadhoz láncol téged?Vagy az, amelyet tisztán, következetesen és együttérzéssel húzol fel, hogy aztán békével haladhass az utadon?

Ha ideáig elolvastad ezt az írást, akkor valószínűleg neked írok.
Akkor van valahol egy helyzet az életedben, ahol ideje felemelkedned, azáltal, hogy felhagysz a harccal, és helyette engeded, hogy a fájdalmad hazavezessen.
Tudom, hogy amikor a fájdalom megtalál bennünket, semmilyen okos tanács nem segít.
Ám olykor segít egy barát, aki csendben meghallgat bennünket, és azt mondja: „Értelek. Érezlek. És tudom, hogy te több vagy ennél.”

Kinek kellene megtennie az első lépést, hogy békét hozzunk erre a világra?
Ha nem neked s nekem?

Fordította: Oros Andrea
Az eredeti írás: https://veitlindau.com/2018/02/der-schmerz-ist-der-bote-deines-lebens/