Szerző: Radnai László
A Tantra misztikus és spirituális, ám valójában nagyon is gyakorlati út. Nem elrugaszkodik az élettől, hanem éppen ellenkezőleg: mélyebben bevezet annak teljességébe. Bizonyos belső minőségeinknek kiemelt szerepük van ebben. Na de melyek is ezek?
A belső gyakorlás csendes motorja
A tantrikus út nem gyors spirituális megvilágosodást kínál, hanem türelmet kér. Rendszeresen visszatérünk a testhez, a légzéshez, a jelenhez, még akkor is, ha épp nem történik semmi látványos. A Tantra nem állandó extázist ígér, hanem inkább ”folyamatos éberségre hív”. Hogy ne adjuk fel, amikor fáradtak vagy elbizonytalanodottak vagyunk, hanem újra belélegzzünk, újra kapcsolódjunk, újra megnyíljunk önmagunk, a másik és a mindenség felé.
A kontroll elengedése a jelenlét javára
A tantrikus megközelítés egyik kulcsa az, hogy megtanulunk ”nem irányítani”. Nem akarjuk uralni sem az élményt, sem a másikat, sem önmagunk testét, érzéseit, megéléseit. Ehelyett alázattal fordulunk az élethez, és úgy vagyunk jelen, ahogy épp vagyunk itt és most. Ha szomorúság van, azzal, ha öröm, akkor azzal. Az alázat azt a nyitottságot jelenti, hogy képesek vagyunk megengedni, magunkba engedni az élet ritmusát ahelyett, hogy mi akarnánk diktálni azt.
Bizalom önmagunk természetes bölcsességében
A tantrikus út nem tagadja meg a személyiséget, csupán meghív arra, hogy ”önmagunkban felfedezzük a mélységet”. Az önbizalom annak csendes bizonyossága, hogy képes vagyok jelen lenni, hogy elbírom az élményeimet. Ez az önbizalom az a belső tartás, amely lehetővé teszi a valódi intimitást önmagammal és másokkal is.
Bizalom az életben
A Tantra alappillére, hogy ”az élet nem hibás, az élet szent”. Minden tapasztalás – a kellemes és a kellemetlen is – kapu a tudatossághoz. Ám ez csak akkor lehetséges, ha van bizalmunk abban, hogy az élet hordoz minket. Nem kell mindig értenünk, mi miért történik, elég, ha jelen vagyunk. És ez a bizalom adja a legnagyobb szabadságot: hogy nem menekülünk az élet elől, vagy uralni próbáljuk azt, hanem méltósággal élünk benne, áramlunk vele.
A tantrikus út nem tökéletességet vár, csak őszinteséget, nyitottságot és gyakorlást. És ezeknek az éltető minőségeknek – a szorgalomnak, alázatnak, bizalomnak – mindannyiunkban megvannak a csírái. Csak engedni kell, hogy kivirágozzanak.
Megtapasztalnád?
„A következő képben már nők álltak körül, és hamar rájöttem, hogy ez egy újraszületési rituálé, én azonban egyáltalán nem akarok megszületni. Közben Laci, még ülve mintha a szárnyaimat formázta volna meg a kezével, én azt láttam, most már pillangó vagyok, és szeretnék a női körből felfelé kirepülni, ám ekkor a nők felemelve a karjaikat elzárták a felfelé vezető utat. Meg kell születnem, csak arrafelé van az út. Ezután azt láttam, hogy a körben engem tart anya a karjában, és körbeölel a szeretetével. Egyszer csak láttam, hogy már nem egyedül fekszem a nők alkotta kör közepén, két ikrem van velem. Ezen meglepődtem, mert eddig úgy tudtam, csak egy ikertestvérem volt. Az egyik – egy férfi lélek – a hátam mögött feküdt átkarolva engem, vele nem volt erős kötődésem. A másik – egy női lélek – velem szemben feküdt, hozzá erősen kötődtem. Egyszer csak már csónakban voltunk, és a férfilélek kiszállt a csónakból, hallá változva elúszott, de ez nem különösebben érintett meg. A másik ikertestvérem mondta, hogy lassan neki is ideje kilépni, de én kértem, hogy ne hagyjon cserben. Én nem akarok megszületni, arról volt szó, hogy én lépek vissza, és ő születik meg. Ő elmondta, hogy nem hagy cserben, hanem átadja nekem ezt az inkarációt, mert most lehetőségem lesz egyesülni a másik felemmel, és rengeteg dolgot tudok majd megtanulni, meghaladni, meggyógyítani. Egyre csak azt éreztem, hogy nem akarok megszületni. Közben érzékeltem, hogy Laci sokkal gyengédebben, lassabban érint, mint korábban bármikor, érdekes módon ettől sokkal több energia mozdult meg. Eleinte egyre erősebben éreztem az induláskor is megélt hiányát a lélektársamnak, és arra gondoltam, valójában ezt már napok óta éreztem. Amikor a hátamra fordultam, váratlanul teljesen tisztán láttam, ahogyan megszületek. Éppen azt a pillanatot, ahogyan előbukkan a fejem, láttam a kis fekete hajamat és a csupa máz testemet. Anya karjába tettek, és ott volt apa is, később pedig a testvéreim csatlakoztak. Átéltem, ahogyan része vagyok ennek a családnak, és láttam, hogy ott van mindkét ikertestvérem is. Megértettem, hogy végig velem voltak, nem hagytak cserben, segítettek nekem. Egyre többen lettek körülöttem, minden felmenőm megjelent, fogadott, velem volt. Ez nagyon megnyugtató, biztonságot adó érzés volt.”