Valódi siker

Egy AnaLog oldással dolgoztam, ahol a téma a siker volt. Egészen pontosan a kliens megélése, hogy van egy remek ötlete, talált társakat, akiknek nagyon tetszik az ötlet, ám mintha csak ő indult volna el lelkesen, míg a többiek eltűntek mellőle. Mivel látja, hogy ismétlődő minta ez az életében, meg akarta nézni, mi az oka ennek, és hogyan lehet oldani ezt a számára rossz mintát.

Egy kivételesen rövid oldás hatására azonnal átlátta, hogy valójában neki érdemes változnia, és azonnal választ kapott arra is, miben.

Mindez eddig persze magánügy – mondhatod – amiért engem írásra ösztönzött az az, hogy évek óta a sikerrel, a célok megvalósításával, a tudatos teremtéssel foglalkozom. Miközben az oldás után a klienssel megbeszéltük az oldást, és ő könnyed egyszerűséggel megfogalmazta, mire látott rá, miben tud változni, bennem Veit Lindau szavai jelentek meg, a tudatos teremtéssel foglalkozó online tréningjéből:

„EGY CÉL IGAZI ÉRTÉKE NEM AZ, HOGY ELÉRED-E, HANEM HOGY NEKED KIVÉ KELL VÁLNOD AHHOZ, HOGY ELÉRD.”

Hirtelen eszembe ötlött számos „kudarcom”, amikor bántottam magam, amiért nem tettem meg mindent, hogy közelebb kerüljek a célomhoz. Amikor halogattam, önszabotáltam, feladtam. És eszembe jutottak kliensek, akik nem értik, miért halogatnak, miközben annyira vágyják az adott cél megvalósítását.

teacher-145377_1280Ilyenkor könnyebb bántani magad, frusztráltnak lenni magadtól, elítélni magadat a halogatásért, önszabotálásért, lustaságért. A szigorú szülő kel életre benned, aki bánt, amiért nem vagy elég jó.
Közben ott a másik út is, belemész a helyzetbe, és megkérdezed magadtól: „Vajon mi van ennek a helyzetnek a mélyén?”
És akkor rábukkanhatsz a félelemre, a félelemre a változástól. A célok elérésében nem az a legnehezebb, hogy minden nap megtegyünk értük egy apró lépést, hanem hogy szükségképpen meg kell változnunk, hogy elérjük az adott célt. A változás az, ami olyannyira félelmetes.

Ez a felismerés önegyüttérzést ébreszt benned magad  iránt, elfogadást, a támaszra szoruló belső gyermek néz ebben a felismerésben rád. Megtalálhatod magadban a gondoskodó szülőt, aki látja az ijedt gyermeket, és tudja, mindez természetes. Átkarolhatod magad, támogatást és elfogadást adva magadnak: „Mindannyian félünk a változástól, ez rendben van. Gyere, nem vagy egyedül. Együtt, közösen megcsináljuk.”

Így lehet a halogatásból, megtorpanásból felismerés, rádöbbenés, megértés. S a valódi siker többé nem csak a sokadik teljesítmény – pipa, hanem a gyógyulás csodálatos útja.

key-2114313_1920

Szeretnéd megtanulni a teremtőerődet tudatosan használni?

2020. július 11-től újra közös online tréninget tartunk. Részletek itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük