Egy önismereti utazás, az önfejlesztés, a terápia, még akár a coaching munka fontos témája az árnyék. Én is írtam róla korábban is  itt. Most csak emlékeztetőül: az árnyék az a részünk, amit nem tudtunk vagy nem mertünk megélni: elfojtott harag, szeretetéhség, szégyen, hiány, gyerekkori fájdalmak, beteljesületlen vágyak, kimondatlan mondatok. Vagyis minden, amit nem volt szabad, nem illett, amit a számunkra fontos emberek elutasítottak, nem szívesen vettek, vagy ami nagyon fájt. Mindez lekerült és lekerül akár manapság is a tudattalanba — de attól még nem tűnik el. Ott él tovább, és csendben irányít: befolyásolja a döntéseidet, a kapcsolataidat, az önértékelésedet, a határaidat, még azt is, miben látsz lehetőséget vagy mitől menekülsz el.
Paradox módon azt hisszük, uraljuk magunkat, miközben az elrejtett részeink uralnak minket. Ez az oka annak, hogy bár racionális embernek tartjuk magunkat (és másokat), mégis egy csomó helyzetben nem értjük a másik viselkedését, és olykor a magunkét sem. Racionális indokokat keresünk, mert nem vagyunk rá tudatosak, hogy valójában az elfojtott árnyékunk cselekszik bennünk. „Én mindig kedves és rendes voltam vele. Nem értem, hogy viselkedhet velem ilyen elutasítóan?” – kérdezzük. És fel sem merül bennünk, hogy a másik azért elutasító, mert bekapcsolt nála a tudattalan (tehát árnyékban tartott)rettegés a kapcsolódástól.

Az árnyékod sok módon felismerheted, például ha egy helyzetben túlzott módon reagálsz, irracionálisan viselkedsz. És mindig biztos lehetsz benne, hogy éppen egy árnyékrészed érintődött meg, amikor indulat van benned. (Igen, jól olvastad, mindig.) Amikor „nem úgy akartam, de megint megtörtént”. Amikor valaki vagy valami túlzottan triggerel. Amiko védekezel, magyarázol, vagy épp lefagysz. Amiko szégyent érzel. Amiko olyan mintázat ismétlődik, amit tudatosan nem akarsz ismételni, mégis újra és újra visszatér.
Az árnyék mindig megmutatja magát — olykor  szelíden, olykor áttételesen, rejtve, és néha kirobbanva (ilyen kirobbanó árnyék, amikor az „áldott jó lélek, az a légynek sem tudott ártani” Béla, megöli az egész családját).

Az elfojtás óriási energiaráfordítás. Folyamatos belső feszítés, mintha egy fedél alatt tartanál egy vízzel teli fazekat, ami forrni akar. Ez a belső harc kimerít: fáradtság, szorongás, testi tünetek, kapcsolati konfliktusok formájában bukkan fel. Ha még ekkor is figyelmen kívül hagyod a figyelmeztető jeleket, azok problémákká majd krízisekké válnak.  Kellemetlen igazság, hogy valójában pont attól szenvedünk, amit meg nem történtté akartunk tenni.

Dolgozni az árnyékkal azt jelenti: engeded, hogy ami eddig tabu volt, most megmutatkozzon. Nem kell kiélni a haragodat, de rendben van azt mondani, most harag jelent meg bennem. Megnevezed, átéled, el – és beismered. Nem dramatizálod, és nem is bagatellizálod — egyszerűen megengeded, hogy legyen. A megdolgozott árnyék nem marad ugyanaz: a fájdalomból tisztánlátás lesz, a szégyenből önelfogadás, a dühből a határ tartás képessége, a hiányból vágyak vállalása, a szükségletek kommunikálása, az elnyomott erőből(agresszió) cselekvőerő.

Amikor az árnyék megváltódik, erőforrássá válik. Amit eddig ellened dolgozó rejtett erőként éltél meg, az most a saját utadon való haladás hajtóereje lesz. A múlt sebe ilyenkor nem tűnik el — hanem átalakul. Sérelemből bölcsességgé. Teherből üzemanyaggá. Így lesz a tegnapi sebzetséged a holnapi erőd. Talán nem leszel mindig, mindenki számára jó, de végre igaz leszel.