Komolyan? Na ne már!

Párkapcsolati témában gyakran hallom a vágyat megfogalmazni: „Olyan társra vágyom, aki elfogad úgy, ahogyan vagyok.”

Romantikus mondat kétség kívül, azért most elgondolkozom picit. Két mostanra majdnem felnőtt gyermekem van, akiket születésük előtt óta mérhetetlenül szeretek. Ők a szívemnek legfontosabb emberek a földön, és ez mindig is így lesz. Ugyanakkor sosem fogadtam el minden viselkedésüket. Például mert baromi veszélyes volt, amikor csak úgy nekiiramodtak, át az autóval hemzsegő úton. Vagy mert szükségesnek éreztem, hogy megtanulják az együttélés elemi szabályait. Vagy mert fontosnak éreztem, hogy értsék, mennyire fontos a tisztelet, tolerancia, együttműködés. A szeretetem feltétel nélküli, de sosem éreztem azt, hogy minden viselkedési mintájukat el akarom fogadni. Ha azt éreztem, nem jó nekem, nem összeegyeztethető az értékrendemmel, amit tesznek, ezt visszajeleztem nekik. A legtöbbször meg tudtam tenni szeretettel és határozottan.

Azt mondod, az más, hiszen ők gyerekek? Igen. És most magamra figyelve azt mondom, sajnos manapság is előfordul velem, hogy gyerekként viselkedem. Bár dolgozom azon, hogy a gyerekkori érzelmi blokkokat feldolgozzam, rendszeresen előfordul, hogy valaki érzékeny pontomra tapint, és gyerekként viselkedem. Természetes igényem, hogy ezt ne fogadjam el magamtól. Ne értsd félre, önmagamat elfogadom, de a gyerekes viselkedésemből okulni akarok. Megérteni, mi fáj bennem, és meggyógyítani azt. Hogy testben, lélekben, szellemben érett felnőtt legyek. Főleg akkor, ha a gyerekes viselkedésem rossz azoknak, akiket szeretek, és akikkel az életemet intim közelségben megosztom. Éppen mert szeretlek, figyelni akarok arra, ami rossz neked. S ha részem van benne, változni akarok. Én. Kettőnkért.

Nem tisztem eldönteni, hogy miben kell változnod. Főleg nem, hogy hogyan. Ha szeretsz valakit, akkor az én szeretet-értelmezésem szerint változni akarsz. Nem azért, mert a másik elvárja, hanem mert szereted, ezért igyekszel nem tenni azt, ami neki nem jó.

Elfogadom azt, aki a legigazabb formádban vagy. Elfogadom azt is, hogy az utadon vagy, és ott tartasz, ahol épp. Ám ha kapcsolódni akarsz velem, az a jó nekem, ha figyelsz arra, ami nekem rossz, és figyelsz arra is ami neked rossz. Ha részed van benne, változtatni akarsz. Te (is) kettőnkért.

A szeretet nekem nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz velem, sem hogy én bármit veled. Nekem azt jelenti, meglátom magam benned, s visszatükrözlek téged, és vannak olyan pillanatok, amikor a tükörképpel egybeolvadva megpihenünk ebben a békés állapotban. Majd ismét együtt változunk önMAGunkért.