Univerzumunkban minden energia, és minden az energia körül forog.  Az Univerzumban valójában végtelen energia áll a rendelkezésünkre, kicsi gyerekként még háborítatlanul kapcsolódunk is ehhez az univerzális energiához. Ezért van, hogy még egy edzett élsportoló sem képes lépést tartani egy parányi gyerekkel. Ahogyan azonban felnövünk, egyre kevésbé férünk hozzá ehhez az energiához, és egyre inkább a létezésünkhöz szükséges energiát embertársainktól akarjuk megszerezni.

Rendszerint gyermekként fejlesztjük ki energiaszerző stratégiáinkat – ami működött apával és anyával, azt használjuk felnőttként is –, jellemzően teljesen tudattalanul, megszokásként, automata üzemmódban élve az életünket.

Mindaddig, amíg nem kezdesz el tudatosan foglalkozni a témával, az emberi kapcsolataid jellemzően harcok az energiáért.

Az energiának egy jellegzetes formája a figyelem.

Az igen, de… emberek

Az energiaszerzés egy közkedvelt és elterjedt formáját előszeretettel használó embereket én igen, de embereknek nevezem.
Bizonyára te is ismersz olyan embert, aki előszeretettel használ téged, és minden más kapcsolatát arra, hogy megossza mi minden nehéz, problémás, pocsék, szerencsétlen…stb. az életében. Te akár sokadszorra is bekapod a horgot, és igyekszel segíteni. Habitusod szerint vigasztalod őt, okos tanácsokat adsz neki, igyekszel új nézőpontokat felvázolni, jó kérdéseket feltenni, mindezt hasztalanul, mert újra és újra kimondott, vagy ki nem mondott igen, de… falakba ütközöl. Bármilyen módszerrel igyekszel is a beszélgetést egy pozitívabb, konstruktívabb irányba terelni,  ő makacsul ellenáll, és végül vagy faképnél hagyod (ha mered), vagy hallgatod kifulladásig. A beszélgetés után enervált vagy, fáradt és rendkívül megterhelt.

Olykor én is azon kapom magam, hogy megosztom valakivel búbánatomat, és mikor a másik próbál megoldást kínálni, végtelenül feszült leszek. Ilyenkor önmagamra figyelve szabályosan érzem magamban a késztetést: „De én panaszkodni akarok. Nem akarok ebből továbblépni, hagyj már ezekkel az okos dolgokkal!”
Míg ugyanis én panaszkodok, te pedig figyelsz, addig én energiát kapok tőled.

A legnagyobb gond ezzel, hogy az Univerzummal szemben a te energiád véges, ráadásul az ilyen módon megszerzett energia nem tart sokáig. Könnyen szerzett energia, és rövidtávon az így megszerzett figyelem és/vagy sajnálat balzsam sebeidre, ugyanakkor ebben a felállásban folyamatosan az áldozatlétben tartod magad, ami hosszú távon teljesen megfoszt erődtől, energiádtól.

Ennek a játszmának egy alfaja, amikor mindezt egyedül, önmagadban csinálod. Te vagy az, aki meg-megindulnál egy konstruktívabb irányba, de…
És mindig van mit előhúzni, ha máshonnan nem a gyerekkorodból biztosan.

Természetesen ennek az írásnak semmi esetre sem az ítélkezés a szándéka. Már csak azért sem, mert ezt a játszmát igen csak jól ismerem kívülről és belülről egyaránt. Azért írok erről, hogy képessé válj felismerni a játszmát (akár aktív kiváltója, akár passzív résztvevője vagy), esélyt adj magadnak, hogy egy számodra és környezeted számára lényegesen konstruktívabb, táplálóbb hasznosabb stratégiát tanulj meg.

Mit tehetsz, ha…

te vagy a meghallgató.
Attól függ, mennyire közeli, fontos kapcsolatodról van szó. Ha távoli számodra a személy, egyszerűen menj tovább. Kérlek, ne áltasd magad azzal, hogy segíthetsz, és ne érezd magad kegyetlennek, ha ignorálod azokat, akik erre használják a kapcsolatodat. Egyrészt, mert úgyis talál hamar valakit helyetted, másrészt, mert a te dolgod, hogy a saját életedet megteremtsd, nem vagy felelős másokért. Azzal, hogy nem adsz energiát ilyen irányú beszélgetéseknek, lehetőséget adsz a másiknak, hogy önmaga sajnáltatása helyett elinduljon a megoldás irányába.
Természetesen vannak emberek, akik közel állnak hozzánk, akiket nem szeretnénk kitenni kapcsolati hálózatunkból. Azt javaslom, ebben az esetben beszélgess erről az illetővel (semmiképp ne akkor, amikor éppen a panaszáradat közepében van). Tudom, hogy nehéz elfogadnod, hogy a lelki szemetesláda szerepét felvéve soha nem leszel képes segíteni a másiknak. Minden mondatod, amivel próbálod őt meggyőzni a kivezető útról, csak olaj lesz a tűzre. Ha igazi segítséget akarsz adni a másiknak, támogasd őt abban, hogy felhagyjon ezzel a játszmával.

Mit tehetsz, ha…

te vagy aki így szerez magának energiát.
Javaslom, hagyj fel ezzel, amilyen gyorsan csak lehet! Keress magadnak szakmai támogatást, és tanulj meg más módon energiát szerezni. Hagyj fel azzal, hogy a kapcsolati mezőket – amik teremtésre, táplálásra hivatottak – kiszipolyozd! Kérlek, ne érts félre, nem azt mondom, hogy még a legjobb barátoddal sem lehetsz őszinte. Nem azt állítom, hogy a minden negatívat elnyomó „you can do it” álságos, álarcos viselkedésmód az üdvözítő. Ó, dehogy, semmiképp! Arra hívlak, légy tudatos arra, mire használod a saját és mások teremtő intelligenciáját. Arra amit magad körül megtapasztalni akarsz, vagy arra, amit elkerülni, amitől megszabadulni akarsz. Mert egyik és másik esetben is azt fogod megteremteni.

Figyeld meg a következő két mondat közti különbséget:
„Minden kapcsolatom rövid idő alatt totális csőd lesz, mert a hülye apám és anyám nem volt képes szeretni.”

„Felismertem, hogy a gyermekkori minta hatással van a párkapcsolataimra, van ötleted rá, hogyan tudom begyógyítani a sebeket és megteremteni álmaim kapcsolatát?”

A két mondat tartalmilag igen hasonló, és mégis világok vannak közöttük.

Természetesen mint minden megrögzött, automatikus szokássá vált működésmódod megváltoztatása, ez is kitartó munkát, sok tudatosságot igényel. Én – mint egykori, ma már csak nyomokban – igen, de… ember mégis nagy szeretettel invitállak, hogy indulj el ezen az úton. Elsősorban önmagadért. Mert ennek a játszmának a legnagyobb vesztese – hiszed, vagy nem – te vagy. A könnyen és másokat kihasználva szerzett energiát ugyanis annak megteremtésére használod, aminek sok figyelmet szentelsz. Az pedig ugye ebben az esetben pont az amit nem akarsz.

Írásom egy meghívás, hogy tudatosítsd magadban: lehetőséged van a sírva-mulató kapcsolataidat a teremtő intelligencia tápláló mezőjévé változtatni.