Szerző: Radnai László
A modern világ zaja és sebessége rendre kiszakít minket a jelenlétből. Gondolataink a múlt sebei, a jelen problémái vagy a jövő aggodalmai körül bolyonganak, miközben a legnagyobb ajándék, a jelen pillanat, észrevétlen marad. A Tantra a maga ősi, mégis időtlen bölcsességével arra hív, hogy újra otthon legyünk a testünkben, az érzékeinkben, az érzelmeinkben, önmagunkban és az életünkben.
A tantrikus megközelítés egyik legfőbb értéke a teljes jelenlét gyakorlása. Ez nem csupán egy meditációs technika, hanem egy életmód, amelyben minden pillanat – legyen az egy érintés, egy lélegzet, egy tekintet – szentté válik. A Tantra tehát nem a világból való menekülésre hív, hanem hogy teljesen benne éljünk a test, a lélek és a szellem egységében.
A test – a gyakran elfeledett bölcsességforrás – a tantrikus gyakorlás központja. A figyelem nem csupán „felfelé” irányul, hanem „befelé” is, az „Itt és Most”-ba. Ez az irányultság segít lehorgonyozni a pillanatban, és az érzékeken keresztül újra, újfajta módon kapcsolódni az élethez. Egy korty víz, egy sóhaj, egy ölelés – mind lehet kapu a tudatosság tágabb megtapasztalásához, ha valóban jelen vagyunk benne.
A tantrikus út lassít – nem külsőleg, hanem belül. Megmutatja, hogyan születik mélység abból, ha nem rohanunk tovább a következő élmény felé, hanem megízleljük és megéljük azt, ami éppen van. A pillanat teljessége így tárul fel a testi érintésekben, az energiák áramlásában, a lélegzetvételekben, a szemkontaktus csendjében, a szeretetteljes kapcsolódás terében.
A Tantra tehát nem „technikákról” szól, hanem a mély kapcsolódásról önmagunkkal, a másikkal, a mindenséggel, vagyis az élettel. Segít emlékezni arra, hogy minden pillanat hordoz valamit a szentségből, ha képesek vagyunk valóban jelen lenni benne.
A legmélyebb tanítása pedig talán az, hogy ehhez nem kell máshol lennünk, másnak lennünk, elég csak éberen jelen lennünk és elmerülnünk a pillanatban. Minél gyakrabban és minél teljesebben.
Megtapasztalnád?
„Amikor a hátamra fordultam, csordultig voltam energiával. Laci a karjaimat kezdte masszírozni, és amikor a bal karomat masszírozta, hirtelen azt éreztem, kettészakítanak. A jobb karomat húzza valaki jobbra, a bal karomat Laci balra, és én kettészakadok. Azt éreztem, ez a szétválasztás folyamata, és hogy soha többé nem találok vissza. Ez iszonyú mély fájdalommal töltött el, zokogásban törtem ki. Akkor Laci a szívcsakrámat kezdte el masszírozni, ami olyan volt, mintha hirtelen teljesen kitágult volna a tudatom, ami azt mondta: „menj emögé a fájdalom mögé!” Ekkor elkezdtem ismételgetni: „Hogyan szól az elválasztódás a szeretetről?” Ez kb. szétrobbantotta az elmémet, mindenféle válaszok meg ellenválaszok kavarogtak benne, én csak jelen voltam, figyeltem, mi történik. Aztán hirtelen megjelent bennem a gondolat: „A legnagyobb sötétségben találod meg a fényt, a legnagyobb gyűlöletben a szeretetet.” Ez békét hozott bennem.
Közben Laci már a jobb combomat masszírozta, és én megint elkezdtem nagyon erősen a 3. szememet érezni, eleinte tágabb köröket láttam, amelyek mintha egyre jobban húzták volna be a fókuszomat. Most nem volt annyira fényes, amit láttam, mint előző alkalommal, de volt egy egyre erősödő jelenlét, ami erősen vitt magával. Egyszerre kristálytisztán láttam egy szemet, olyan érzés volt, mintha Jézus szemébe néztem volna, majd egy nagyon erőteljes szembe néztem bele, amiről azt éreztem, ez Isten szeme. Ahogy elmerültem Isten szemében, az hirtelen a saját szememmé vált, ami az egyik legmegrendítőbb érzés volt, amit valaha átéltem. Ekkor már mindenhol éreztem Istent, ami most egy nagyon erős jelenlétként volt érzékelhető. (Igen, miért is beszélnek a spirituális tanítók annyit a jelenlét fontosságáról). Isten egyszer csak megszólalt: „Soha nem vagy egyedül, csak ne akard magad ennek ellenkezőjéről meggyőzni.” Itt zokogásban törtem ki, mert annyira átéreztem ennek a mondatnak a mély igazságát. Ez a mondat még egy párszor elhangzott, és még meglehetősen sokáig éreztem magamban, magam körül Istent.”