Szerző: Andi

Te mennyi mindent csinálsz egy nap? Milyen hosszú a to do listád, és mennyire hatékonyan valósítod meg a céljaidat? Vagy inkább a végtelen halogatók táborába tartozol? Mennyi perc jut a napodból arra, hogy csak úgy legyél? Cél és haszon nélkül, pusztán a létezés öröméért.

Teljesítmény és siker alapú társadalomban élve, ahol a férfi energia (menni, tenni, szerezni, elérni) sokkal fontosabbnak és kívánatosabbnak ítéltetik, mint a női energia (lenni, befogadni, türelemmel kivárni) nem csoda, ha kibillent az egyén élete. Annyira nagy hangsúlyt kap a tevés, hogy a levésre már nem jut idő, figyelem, energia. Az eredmény: kifáradunk, kiégünk, egyszerűen nem élünk, csak elrobog velünk az életünk, mint egy gyorsvonat. És amikor éppen lenne idő élvezni a létezést, csak bezuhanunk valami lélektelen tevékenységbe (mobilozás, sorozatnézés), ami megint csak nem a jelen pillanat átélése, befogadása. Sokkal inkább egy menekülés önmagunk elől. Talán ez a legnagyobb probléma az állandó cselekvéssel: elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, az élettel, a jelen pillanatttal. Ha egy pillanatra meg akarod ízlelni az állandó cselekvés-menekülés hullámzásában elveszett életet, csak idézd fel a gyorsérlelésű paradicsom ízét! Semmilyen, igaz? Bármennyire is szeretnénk mindent gyorsan, olcsón, hatékonyan megkapni, ahogyan a paradicsom íze is a napon történő lassú érlelődés következménye, éppúgy a te életed is a lassan megélt, a jelenlétedben átélt pillanatokban bontakozik ki. Ki vagy te? Miről szól az életed? Kivé válsz? Hogyan kapsz választ ezekre a meghatározó, egszintenciális kérdésekre, ha a feladatok mellett csupán a videókat görgeted a telefonodon, és jelen sem vagy az életedben? Veit Lindau gyönyörű megfogalmazásában: Hagyod, hogy olykor arcon csókoljon az élet?

Amikor a klienseimnek azt javaslom, kapjon nagyobb teret az életünkben a létezés maga, hirtelen azt sem tudják, „azt hogy kell csinálni”? Hogyan csináld a nem csinálást? Jó kérdés, igaz?

A Bor, mámor Provence (A good year) című filmben a főszereplő, egy londoni bankár Provencebe költözik, hogy eladja elhunyt nagybátyja szőlőbirtokát. Az elfoglalt (DOING) csak a siker körül pörgetett életet élő Max kelletlenül vág bele az utazásba, és igyekszik minél előbb letudni a vidéki dolgait, ám az emlékek, a táj, a felbukkanó szereplők kibillentik a megszokott prögésből, és szép lassan ráébresztik, hogy az életéből éppen csak az ÉLET hiányzik. Az egykori lélektelen sikert hajszoló önzésben élő bankárból Max egy önzetlen, a pillanatot átélni, az életet szeretni és élvezni tudó emberré válik. (BEING).

Te valószínűleg nem teheted meg, hogy elutazz egy olyan helyre, ahol megáll az idő (bár ha megteheted, menj). Mi lenne, ha egyetlen perccel kezdenéd? Mi lenne, ha megállnál – először csak egy percre, majd ötre és tízre – és megfigyelnéd a katicát a virágon? Vagy mi történne, ha leheverednél a fűbe, és csak figyelnéd – értelem és cél nélkül – a felhőket?

Mit mesélne neked az életed, ha végre megállnál és meghallgatnád?