Szerző: Radnai Laci

A bika jegyében járva a Vénusz energiájával tudunk mélyebben kapcsolódni. Ennek az energiának fontos témája a szeretet, az élvezet, ami az egyik legalapvetőbb késztetésünk. Alapvetően női minőségről beszélünk (Vénusz), hisz a világból felénk érkező impulzusok szeretettel való el- és befogadása, valamint megélése, illetve a belső békénk és elfogadásunk (szeretetünk) kifelé sugárzása női minőség. A mai alapvetően patriarchális, kibillent világunkban viszont mindez háttérbe szorul, a túlzott (férfi típusú) EGO-n kicsorbul és félrecsúszik, így hát a valódi késztetésünk érdemi kielégítés nélkül marad, és mi csak vergődünk és szenvedünk. A macsós elvárások tengerében ritkán éljük meg, hogy szeretve vagyunk, önmagunkat sem sikerül elfogadnunk és szeretnünk igazán, és bármennyire szeretnénk is, de mi is csak ritkán tudunk a szándékunknak megfelelő szeretettel fordulni másokhoz.
A szeretet ugyanis nem egy érzés, hanem egy – sok érzést magába foglaló – állapot. Olyan állapot, amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben, mert úgy érezzük, tudunk kapcsolódni a legbelsőbb valónkhoz, és mások is látják ezt az igazi, szeretetteljes lényünket, ráadásul még értékesek is tudunk lenni mások és a világ számára. Ebben az állapotban azok lehetünk, akik valójában a lelkünk mélyén vagyunk , hisz pont jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk.

A hétköznapi lét során sok belső segítséget kapunk, hogy fel tudjuk ismerni, jó úton járunk efelé az állapot felé. Ilyen segítség például a Joy nevű örömérzet, amit akkor érzünk, ha önmagunkért tettünk valamit (pl. sikeresen letettünk egy vizsgát), és ilyen a Meaning-nek nevezett örömérzet, amit akkor érzünk, ha másokért tettünk valamit (pl. a gyereket megleptük egy ajándékkal, amire rég vágyott), és nem utolsó sorban ilyen a Flow, mint énállapot, amit akkor élünk meg, ha felszabadultan belefeledkezve átadjuk magunkat valamilyen élménynek, amiben kiteljesedünk, miközben teremtünk valami értékeset. Szóval vannak lámpások, amik időnként felgyulladva mutatják az utat, mégis mindannyiunknak rendkívül nehéz folyamatosan benne maradnunk a szeretet fényében.

Mert bár ezzel a képességgel és késztetéssel születtünk, mégis javarészt elfelejtettük. Mert mindenkinek mást jelent a szeretetet állapotában lenni, így külső általános szabályok és elvárások alapján ez nem érhető el. Márpedig ma olyan világban élünk, ahol születésünktől kezdve nagyon meg akarják nekünk mondani, milyennek kell lennünk ahelyett, akik lelkünk mélyén – születésünktől kezdve – valójában vagyunk. És mivel figyelemre és elfogadásra vágyunk, így az igazi belső énünk helyett szép lassan kikísérletezünk/kitanulunk/ kiépítünk egy ”hamis ént” (helyzetektől függően eljátszott szerepeket), amit tennünk KELL, hogy a világ leginkább elfogadjon és jutalmazzon minket. Ám amíg a legbelső / valódi énünk (akik vagyunk és szeretnénk lenni valójában), és a világ számára felvett és mutatott ”hamis énünk” (akiknek lennünk KELL) eltér egymástól, addig igazán és tartósan nem tudunk bennmaradni a szeretet fényében. Hisz például amíg a munkahelyen – hogy minél jobban elfogadjanak és elismerjenek – a ”hamis énünkben” szerepelve tesszük, amit KELL, addig a valódi énünk fulladozva szenved a fojtogató légkörtől. Vagy amíg a párkapcsolatunkban, vagy a gyerekünkkel való kapcsolódásunkban hozzuk az ”elvárt” szerepet, amivel bár a lelkünk mélyén nem tudunk kapcsolódni, de amit mégis tennünk KELL, addig a párunk/gyerekünk is a ”hamis énünket” látja és arra reagál, a valódi énünket pedig lényegében észre sem veszi.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy egy idő után gyerekként – felnőtt korunkra mindenképp – úgy ránk ég a ”hamis énünk”, hogy a valódi énünkről, hogy kik is vagyunk valójában ott legbelül, már nekünk magunknak sincs igazán elképzelésünk. Azzá leszünk, akiknek lennünk KELL , és magunk is elhisszük, hogy a „hamis én” mi vagyunk. És a lelkünkben legbelül már csak a valódi énünk magányának fájdalmát érezzük, idővel – az életközépi válság közeledtével – egyre jobban.

Jó hír azonban, hogy van út visszatalálni a valódi énünkhöz, hogy szeretetet megélve boldogok lehessünk. Ez az út önmagunk megismerésével, elfogadásával és szeretetével indul, és az önszereteten keresztül vezet. Mert amíg önmagunkat nem tanultuk meg szeretni, addig mások szeretetét sem tudjuk igazán beengedni, ill. a saját szeretetünket sem tudjuk jól adni mások felé. Ahhoz pedig, hogy megtanuljuk szeretni önmagunkat, először rengeteg belénk táplált és magunkévá tett narratívát (értelmezést és blokkot/gátlást) kell leszednünk magunkról (pl. hogy ”ilyennek KELL lennem, mert így működik a világ”, ”ezt KELL tennem, mert ez a nők/férfiak dolga”, ”feleségként/férjként, anyaként/apaként ez a feladatom/kötelességem”, stb.) Amíg ezek határoznak meg minket, addig nehéz jól szeretnünk. Az AnaLog módszerrel például hatékonyan tudunk dolgozni ezeken a ránk kövesedett rétegeken. Ezzel párhuzamosan érdemes felfedeznünk, újratanulnunk a másokkal való kapcsolódásainkat is. Ennek ideális terepe a párkapcsolat, ami a legpontosabb tükröt tudja tartani elénk, hogy megláthassuk, mennyi csodálatos rejlik bennünk és másokban, kapcsolódjunk a legbelsőbb énünkhöz, és rajta keresztül másokhoz, és a mindenkit (minket is!) körülvevő univerzális szeretethez úgy fizikai, mint lelki és szellemi síkon. Ebben a szeretethez való kapcsolódásban rendkívül hatékony és gyógyító módon segíthet minket a Tantra is, amit akár egyéni úton, akár a párkapcsolatunkba beemelve is gyakorolhatunk. A Tantra során szerzett megéléseink és általuk érkező megértéseink ugyanis egyre közelebb visznek minket ahhoz a csodához, akiként érkeztünk erre a világra, és aki még most is ott lapul a lelkünk mélyén, akik vagyunk valójában, és rajta keresztül az egész mindenséghez.

Kezdjünk el tehát egyre nagyobb tudatossággal és önreflexióval nézni önmagunkra és másokra! Ahogy egyre tisztábban látjuk önmagunkat, a párunkat, a gyerekünket, a főnökünket, a társadalmat, és az egész mindenséget, úgy egyre nagyobb lesz bennünk az önszeretet és az életöröm, és képessé válunk befogadni és megosztani ezt az örömöt másokkal is. És egyre nagyobb fényben egyre fényesebbek, boldogabbak leszünk.