Hallgass már el!

03_14Ismered a hangot a fejedben? Aki soha nem hallgat el, aki megállás nélkül csak mondja, mondja, mondja…

Azt, amit már gyerekként is utáltál hallani.

A kudarcainknak, a halogatásainknak, az elhatározásaink valóra nem váltásának nagyon gyakran a mentális önszabotázs, idegen szóval “Mindfuck” az oka. Vagyis azok a negatív gondolatok (önkritika, félelmek ismételgetése, kételyek), amik ahhoz vezetnek, hogy nem merünk valamit megtenni, nem viszünk végig valamit, amit elkezdtünk, vagy hogy olyan félelmeket táplálunk magunkban, amik  megbénítanak. Olyan gondolatokról beszélek, amikkel önmagunkat akadályozzuk, s melyeket igen gyakran a gyermekkorban a szülőktől, tanároktól, autoritásoktól hallottunk, felnőtt korunkra pedig, pedig szinte belénk ivódtak.

Eleinte fel sem ismerjük ezek meglétét, mivel nem vagyunk rájuk tudatosak. Épp csak azt konstatáljuk újra és újra, hogy nem jutunk egyről a kettőre, s bár érezzük, merre szeretnénk haladni, valójában sosem indulunk el.

Bár a helyzetünk látszólag még elviselhetetlenebb lesz azzal, hogy észrevesszük a belső hang szüntelen “gáncsoskodását”, valójában a tudatosodás az első lépés a gyógyulás felé. A nagy kérdés ebben a fázisban az, hogy mit kezdj ezzel a vég nélküli belső hanggal?

Természetesen el szeretnénk hallgattatni, ám a legrosszabb, amit tehetünk, a küzdés. “Hallgass már el! Hagyj békén! Elegem van belőled!”boy-529067_1920
Talán gyerekkorunkban ragadtak belénk ezek a mondatok, szűk ketrecbe, a megfelelés, a “kellek” fojtogató börtönébe zárt belső gyermekünk dühös, elkeseredett mondatai.

Az elme egy sajátságos tulajdonsága, hogy folyamatosan mozgásban van. Minél több energiát szentelsz a belső hang elhallgattatásának, annál erősebbé válik. Rendszerint így érkezik el a harmadik fázis, amikor kritizálod magad, amiért képtelen vagy nem kritizálni magad. Amikor haragszol magadra, amiért képtelen vagy elfogadni magad. A saját farkába harapó kígyó esete ez.

A tényleges megoldás máshol vár rád. Figyeld csak meg a belső hangoddal folytatott párbeszédedet! Vajon két érett felnőtt ember párbeszéde zajlik? Vagy a szülő-gyermek énállapotok vívják benned csatájukat?

“Mi lesz, ha nem találok parkolóhelyet, és elkések a koncertről?” (gyerek)

“Jó lenne egy kicsit lazítani, de mit fognak gondolni a kollégák? Nekem is keményen dolgoznom kell.” (Szülő)

“Ennyi idősen már nem lehet normális férfit találni. Ők mind a fiatalabb nőket akarják.” (szülő)

Látszólag ellentmondó a javaslatom, ám a kivezető út mégis csak az, ha szóba állsz a belső hangoddal, ha el akarod hallgattatni. Felismered (tudatosítod), meghallgatod (felnőtt énállapotból elfogadod), és magad döntöd el (megint csak érett felnőttként), hogy a belső hang sugallta cselekvést mennyire követed, vagy éppen figyelmen kívül hagyod.

“Mi lesz, ha nem találok parkolóhelyet, és elkések a koncertről?”

“Igen, ez reális lehetőség, azt hiszem mérlegelem, hogy korábban indulok, kényelmesen érkezem, és koncert előtt még egy finom kávét is tudok inni.”

vagy:

“Igen, ez reális lehetőség. Elindulok, amint tudok, ha mégis elkésem, az is rendben van. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy odaérjek.”

Összefoglalva tehát az út a belső hanggal kötött békéhez most is, mint oly gyakran az elfogadáson keresztül vezet. Elsősorban önMAGunk elfogadásán keresztül. Hisz míg a mindfuck bennünk folyamatosan valamilyenné akar tenni minket, valamilyenné, amilyennek állítólag lennünk kellene, mi választhatjuk azt az utat, hogy egyre jobban megismerjük, kik vagyunk valójában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.