Lehet élni úgy, hogy közben nem mondtam igent az életemre?

Tapasztalatom szerint, igen sokan így élnek. Az életük folyamatos keresés, vívódás, harc, küzdelem.

Akarás, hogy valami ne úgy legyen, ahogyan van.
Akarás, hogy valami úgy legyen, ahogyan vágyaikban elképzelik.
Akarás, hogy valami ne változzon meg, maradjon ugyanolyan örökre.

Én magam kereső vagyok. Mindig az érdekelt, mi van a dolgok mélyén, merre visznek az utak, régtől hajtott a vágy, hogy megszereljem magam, és a világot magam körül.

Sokáig a feladatok, kötelességek jelentették az életem, a fárasztó végeláthatatlan megfelelés, és bizonyítás.
Ezután jött az önszerelés időszaka, amikor minden egyes önfejlesztő könyvet azzal a szándékkal vettem a kezembe, minden egyes önismereti, terápiás tréningre, foglalkozásra azzal a vággyal mentem, hogy majd most, majd most megszerelem, megszerelik bennem azt a valamit, ami valahol elromlott. És akkor majd minden jó lesz, főképp én magam leszek jó, és akkor majd nyugodtan élek, míg meg nem halok.
Sok könyvön és sok programon vezetett el az út a pontig, amikor rádöbbentem, nincs ilyen valami, ami elromlott. És nincs olyan, hogy akkor majd jó lesz, jó leszek.

Sajátságos nézőpontom szerint az élet nem más, mint Isten önismereti foglalkozása. Isten megteremtette a világot, hogy megismerje önmagát. És ha ez így van, és én ennek a foglalkozásnak a része vagyok, akkor ő nem akarja a megszerelt változatot. ENGEM akar, minden bicsaklásommal, tévelygésemmel, gyengeségemmel, elbukásommal együtt.
Ez már egy egészen más minőségű élet volt, bár a „ilyen vagyok és kész!” felkiáltásokat (kibúvókat – mondom ma) a környezetem nehezen tolerálta.

Igent mondásom néhány éve egy újabb árnyalattal bővült. Talán van több annál, ami a felszínre kerül, s talán Isten arra is kíváncsi, milyen rétegek vannak bennem még. Új értelmet kapott az önismereti munka. Megszerelés helyett felfényesítés, kibontakoztatás. Nem azért már, mert nem vagyok elég jó, hanem mert az élet lenyűgöző, és mindaz, ami rajtam keresztül meg akar nyilvánulni megérdemli ezt az igent.

Az élet egy egészen új szintje tud kibontakozni, amikor engedem, legyen, ami lenni akar, én figyelem, szeretem mindazt, ami bennem, körülöttem van.

Tudtad, hogy az élet fejlődik? A fű nő magától, a növény apró csírából élettel teli kifejlett lénnyé válik. Termő talaj, éltető fény, tápláló víz. Ennyi csupán, mi szükségeltetik.

Milyen élet bontakozik ki általad, ha leülsz magad mellé, táplálod, óvod, élteted magad, és gyönyörködsz mindabban, ami megnyilvánul?

Szerző: Andi