Az elmúlt hetekben egyre láthatóbbá vált számomra, ahogyan két táborra szakadtunk. Az egyik oldal majd kicsattan a boldogságtól, „csodás időket élünk, most történik, amiért annyit imádkoztunk”, a másik oldal retteg, pánikol, dühös az emberekre, hogy miért vannak még mindig az utcán. És persze egyik oldalon is másik oldalon is vannak a haragosok, akiknek elegük van. Kinek abból, hogy mire ez a nagy hisztéria, a pánikra semmi ok, a félelem amúgy is gyengíti az immunrendszert,  kinek meg meggyőződése, hogy „az optimisták nem igaz, hogy nem félnek”, „miért kell elfojtani”, „ne hazudjatok már”, különben is „az óvatlanságotokkal öltök meg minket”.
Egyik tábornak is megvan a maga igaza, és a másiknak is, most akkor mi tévők legyünk, féljünk vagy nem? Ezekben a soha nem volt időkben vajon jogunk van-e félni, és jogunk van-e optimistának lenni?

Hadd kezdjem egy kitérővel, nézzük meg ezt a „elegem van” indulatot. Az indulat mindig fontos jel, ahol indulat van benned, ott elfojtás van benned, érdemes tehát megnézni, mit rejtegetsz akár magad előtt is.
Az indulat – a tükör törvényei szerint – felhívja a figyelmedet a saját árnyékodra. Talán eleged van az optimistákból, mert te magad éppen az optimizmust, a helyzet pozitív aspektusait nem vagy hajlandó meglátni, zavar ezért, amikor a másikban felnagyítva látod.  Az is lehet, hogy te magad utasítod el magadban azt a részedet, aki fél, amit aztán kivetítesz másokra, és úgy érzed, te a te negatív érzéseiddel nem lehetsz jelen.
És ugyanez pepitában, a „csodálatos időket élünk” hívőnek érdemes megvizsgálnia, ő ad-e teret az életében a félelemnek, a kétségeknek. És el tudja-e magában fogadni a félelem hangját, vagy gyorsan „töröl, töröl,töröl” gombot nyom, félve a félelem káros hatásaitól?
Akár egyik oldalon állsz, akár a másikon, meg tudod engedni magadnak éppúgy, mint másoknak, hogy ott legyenek, ahol vannak, azt érezzék, amit éreznek, kezeljék a helyzetet, ahogyan tudják? Senki nem volt még csak hasonló helyzetben sem, megengedhetjük magunknak, hogy úgy próbáljuk túlélni, ahogy mi tudjuk túlélni? Vajon van AZ igazság? Vajon van bárki, aki bizton tudhatja, hogy X. vagy Z. életében ez az időszak a tragédiát hozza el, vagy az Aranykort? Mi lenne, ha nem kérnénk számon a másikon a viselkedését, helyette kíváncsian figyelnénk, ki mivel próbálkozik, mi mivel próbálkozunk, mi tesz jót nekünk, és mi nem? Nem lenne itt az ideje felelősséget vállalnunk a saját érzéseinkért, ahelyett, hogy másokat okolnánk azért, amit érzünk? Ha félsz, félj, természetes ebben a helyzetben. Ha optimista vagy, legyél optimista, a pozitív elvárás egy rendkívül jó stratégia a nehéz időkben. És ha hullámzol a kettő között, az is oké, természetes, és rendben van. Csak ne hidd el azt, hogy van jó és rossz, és pont te vagy az, aki megszabhatod, kinek mit kellene éreznie. Ha a mások visekedésének ilyen-olyan megítélése helyett megfigyeled, mi hogyan hat rád, mérhetetlen izgalmas felismerésekre teszel szert önmagadat illetően, és még az is lehet, hogy abban a pillanatban megváltozol, amint megengedted magadnak azt, hogy úgy érezz, ahogyan éppen érzel.

Ha tehát félni is oké és nem félni is oké, akkor most mit érdemes tennem?

1. Felhagyhatsz azzal, hogy megítélsz másokat. Ez a helyzet a napnál világosabbá tette, hogy egymásra vagyunk utalva, egy szövet részei vagyunk. Lehetsz nyitott másokra, és megengedheted magadnak, hogy úgy éld meg ezt a helyzetet, ahogy az a te igazad. A végén a legértékesebb számodra mégis csak az lesz, hogy milyen tapasztalatra tettél te magad szert, mit ismertél fel te magadról. A másokkal való foglalkozás helyett önmagadra figyelni valószínűleg hasznosabb lesz.

2. Lehetsz önmagad. Az „azok” felé érzett indulatainkat jellemzően az korbácsolja fel, hogy nem merünk önmaguk lenni. Főleg az ilyen kiszámíthatatlan helyzetben szeretnénk valahova tartozni, valakihez idomulni, és ha az onnan érkező impulzus nincs összhangban a mi belső érzéseinkkel, akkor feszültek leszünk. Ha képes vagy elfogadni azt, amit érzel, akkor nem fog zavarni az, hogy más máshogy érez.

3. Lehetsz konstruktív. A pozitív gondolkodás és a negatív gondolkodás között  van egy terület, ami tapasztalatom szerint igen hasznos hozzáállás. Ez pedig a konstruktív gondolkodás. Hadd magyarázzam el egy példán keresztül! Ha negatívan gondolkozol, és megjelenik benned a félelem a vírustól, akkor totál magával fog ragadni, semmi másra nem tudsz gondolni, rosszabbnál rosszabb verziók peregnek a szemed előtt, rettegsz, bezárkózol, a végre készülsz, és végül könnyen aktív szorongásba csap át a félelmed, talán aludni sem fogsz tudni.
Ha pozitívan gondolkozol, akkor amint megjelenik a félelem benned, benyomod a „töröl, töröl, töröl” gombot,  „meggyőzöd” magad, hogy ez hülyeség, nincs itt semmi baj, ez csak egy hiszti, de te nem dőlsz be. Akár egyiket teszed, akár a másikat, valójában a valóság egy részét lehasítod. Olyan helyzet ugyanis sosincs, ami csak jó vagy csak rossz, csak pozitív aspektusai vannak vagy csak negatívak. Konstruktív gondokodás esetén nyitott vagy erre is, és nyitott vagy arra is. A példánknál maradva teret adsz magadban a félelemnek, és nyitott vagy rá, meghallod, mit akar mondani, ugyanakkor nem rendelődsz alá a szavának,  a megoldást keresed. Félsz attól, hogy nem lesz munkád? Jogos ez? Naná, hogy jogos. Segít ezen a helyzeten valamit a pánik? Biztosan nem, mivel pánik során beszűkül a gondolkodásunk, és a lehetőségek helyett csak korlátokat látunk. Ha helyette továbbgondolod, oké, mi lehet a legrosszabb, ami történhet, milyen cselekvési tervet tudok kidolgozni a legrosszabb helyzetre, akkor megnyugszol, és ráadásul a lehetőségekre, megoldásra fókuszálva lehetőségeket és megoldásokat fogsz találni. A félelem, a harag csak jelzések, cselekvésre ösztönző erők, néhány percig tartanak, ha veszed a jelzést, és teszed, amire hívnak. Ugyanakkor elnyomva, vagy alámerülve bennünk tartós állapottá teszed őket, így lesz a félelemből szorongás, aggódás, a haragból pedig indulat. Egyik sem szükségszerű, mindkettőt te magad állítod elő, és mindkettővel teremtesz. Éppen azt, amit nem szeretnél.

Végül egy zárógondolat
A rendkívüli helyzetek ajándéka, hogy kristálytisztán megmutatja a legbensőbb érzelmi állapotunkat. A legbensőbb érzelmi állapodot pedig a valóságod teremtője. Ha most visszanézel az elmúlt hetekre, megfigyelheted, melyik érzelemben tartózkodtál sokat. A félelem kerített hatalmába, a harag, a kíváncsiság, a bizakodás? Melyik érzelem marad egy jezés, melyiknek hallod meg az üzenetét, és melyikből válik tartós érzelmi állapot, megteremtve ezzel azt a valóságot, ami körülvesz. Észreveszed a jelenlegi életed és az általános érzelmi állapotod közti kapcsolatot? Most olyan időket élünk, amikor minden a felszínre kerül. A teremtés folyamata is felgyorsul, láthatóvá válik, mit is teremtesz. A félelem, a harag természetesek most, ha azonban aggódás és indulat lesz belőle, az már a te aktív közreműködésed következménye. Ha felismered, hogyan működsz, és az érzelmi állapotoddal hogyan teremtesz, lehetőséged van változni, és a mit nem akarok helyett egy amit akarok életet megteremteni.