Szerző: Radnai Laci

A Tantra sokak számára titokzatos vagy éppen félreértett kifejezés. Valójában nem másról szól, mint a tudatosságról és a teljes jelenlétről –  ahogyan a jelen pillanatban önmagunkkal, a testünkkel és a másikkal kapcsolódunk. Ezen az úton az egyik legfontosabb tapasztalás az elengedés és a megújulás folyamatos ritmusa.

Az elengedés a Tantra gyakorlásában nem pusztán fizikai vagy mentális lazítást jelent, hanem egyre mélyebb és mélyebb bizalom megélését is. Amiben megengedjük magunknak, hogy letegyük a múlt terheit – félelmeket, szégyent, gátlásokat –, és ezzel szabaddá tesszük a testet és a szívet a jelen pillanat megtapasztalására. Minden, ami már nem szolgál minket, lassan leolvad rólunk, hogy helyet adjon valami frissebbnek, őszintébbnek, valódinak.

A megújulás energiája akkor érzékelhető, amikor a gyakorló kilép a megszokott mintákból. Például amikor a légzés, a mozdulat vagy a tekintet egyszerű tudatosítása, a jelenben tartott fókusz (teljes jelenlét) megnyitja az utat egy teljesen új élmény számára. A Tantra nem akarja eltüntetni azt, ami volt, de lehetőséget ad arra, hogy más szemmel lássuk azt, ezáltal megértsük és megéljük, hogy a múlt nem teher, hanem csak egy réteg, amelyről leválva közelebb kerülünk valódi és igazi önmagunkhoz.

Ez a folyamat gyakran hullámzó. Van, hogy ellenállást érzünk, és van, hogy félelmet. Nem mindig kényelmes és nem is gyors – ahogy egy kígyónak is idő kell, míg megszabadul régi bőrétől. De minden egyes elengedett régi mintával új tér nyílik bennünk új tapasztalások és önmagunk felé. A Tantra ezt az állandó áramlást tanítja: a halál és születés apró ritmusát, amely minden légzésben és mozdulatban jelen van.

A megújulás a Tantra útján nem egyszeri esemény, hanem állapot. Minden alkalommal, amikor képesek vagyunk elengedni a kontrollt, és megengedni a jelen pillanatot, valami új születik bennünk – nagyobb szabadság, mélyebb bizalom és intimitás, tisztább és szeretetteljesebb kapcsolódás önmagunkkal és másokkal.

Az elengedés és megújulás energiája így nemcsak spirituális tapasztalat, hanem életforma. A Tantra arra emlékeztet, hogy nincs végső állapot, ellenben minden pillanatban újra és újra lehetőségünk van megszületni – még tisztábban, még szabadabban, még szeretetteljesebben.

Szerző: Oros Andi

Idén október 23-án indul a skorpió hava, egészen potosan 5:51-kor. A tél időszaka egyre jobban közeleg, és a természet az elengedéssel, elmúlással, és az ezzel együttjáró átalakulást mutatja, arra hív bennünket. Ez a késő ősz, a november időszaka: sötétség birodalma, az elmúlás, a halottak napja, a halállal való szembesülés, ami szükséges az újjászületéshez.
Sokan nem szeretik ezt az időszakot, nehéz megélni, hogy a nyár múltával egyre hamarabb sötétedik, az idő – legalábbis Magyarországon egyre borúsabb, hidegebb, és a növények látszólag, vagy ténylegesen meghalnak.  Természetes, hogy jobban szeretjük a kinyílást, a fényt, a meleg napsütést, és nem szeretünk elengedni, veszteséget szenvedni, sötétségbe borulni. Ugyanakkor a földi létezésben az állandó változás a születés és halál körforgása nem elkerülhető, és valójában minden átalakulás szükséges velejárója a halál, elengedés folyamata. Az életben nincs állandóság: minden folyamatos változásban van, fejlődik vagy meghal. 

Van, akiben a skorpió energia éppen hogy alulműködik, vagyis vannak, akik nem szeretnek, akarnak változni, mert nem szeretnek a tudattalanuk mélyére számúzött dolgokkal szembenézni, és nem szeretnek elengedni. És vannak, akik éppen a másik végletet képviselve hajszolják a folyamtos átalakulást, tehát valójában nincs idejük, türelmük az adott élethelyzetet valóban átélni, megélni, megtapasztalni. Már oldanák is meg, már lépnek is tovább, anélkül, hogy engednék az adott élethelyzetet hatni magukra.

Ahogy a természet segít bennünket, hogy a sötétben merítkezzünk meg, és fényt vigyünk a sötétbe (gondolj csak az időszak meghatározó ünnepeire, a Mindenszentek, Halloween vagy a Márton nap), úgy ez az időszak nagyszerű alkalom, hogy szembenézz az árnyékrészeiddel is. Hogy mi is az árnyék? Ehhez itt találsz olvasnivalót.

Kérdések, amelyek hasznosak lesznek, ha szeretnéd magad ennek az energiának odaadni:

1. Hogyan viszonyulsz a megújuláshoz, átalakuláshoz, krÍzishez?
2. Van olyan veszteség az életedben, amit nem dolgoztál fel? Ha igen, mire van szükséged a feldolgozáshoz?
3. Van benned valami, ami átalakulásra vár? Mire van szükséged, ehhez az átlakuláshoz?
4. Hogyan hat rád az átalakulóban lévő világ?
5. Mit utasítasz el magadban? És mit utasítasz el másokban? Van ezek között összefüggés?

Szerző: Radnai Laci

Egy párkapcsolat sosem statikus, hullámzása van, tele hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel – egyszer fent, egyszer lent. Ahogy az évszakok váltják egymást, ugyanúgy változik bennünk is minden: érzések, vágyak, szokások. A boldog, harmonikus párkapcsolat titka tehát nem a változatlanságban rejlik, hanem abban, hogy merünk és képesek vagyunk közösen együtt áramlani a változással: elengedni a régit, levedleni azt, ami már nem szolgál, és teret adni valami újnak, a megújulásnak.

Az elengedés sokszor félelmetes. Könnyebb ragaszkodni a megszokotthoz, még ha az már feszít vagy fáj is. De amikor a régi mintákba, sérelmekbe vagy elavult szerepekbe kapaszkodunk, megfosztjuk magunkat önmagunk és a kapcsolatunk természetes fejlődésétől. Az „elengedés” nem azt jelenti, hogy a másikat kell elengedni. Gyakran sokkal inkább arról szól, hogy letesszük a múlt sértettségét, a régi játszmákat, vagy éppen a kapcsolatunkról alkotott merev elképzeléseinket.

A levedlés képe különösen találó. Ahogy a kígyó megszabadul régi bőrétől, hogy új, frissebb, kényelmesebb bőrt növesszen, úgy mi is képesek vagyunk megváltozni a társunk mellett. Ez azonban általában nem kényelmes folyamat: sőt időnként fájdalmas, máskor zavarba ejtő is. De minden ilyen „régi bőr” levetése közelebb visz bennünket önmagunkhoz, és ezáltal közelebb a másikhoz is.

A párkapcsolatban a megújulás energiája akkor tud igazán áramolni, ha mindkét fél hajlandó ránézni önmagára és a közös mintákra. Nem elég csak a másikat figyelni kritikus szemmel, a hangsúlyt önmagunkra érdemes helyeznünk, és együtt tenni a változásért. Ez lehet egy közösen hozott új szokás – például heti randevú est –, de lehet akár egy mélyebb beszélgetés, amelyben őszintén kimondjuk, mit szeretnénk másképp. Egy jó kapcsolatban a megújulás nem nagy hórukkokban történik, hanem a mindennapokban: abban, hogy megengedjük magunknak és a másiknak a változást.

A jó párkapcsolatok legnagyobb ereje éppen ebben rejlik. Ha képesek vagyunk elengedni a múlt láncait, ha merjük levedleni a régi bőrt, akkor minden egyes nap új lehetőséget kapunk a közös életünk építésére, emelésére. Az állandó megújulás energiája nem fenyegeti a kapcsolat stabilitását, hanem épp ellenkezőleg, megerősíti azt, mert ezáltal a kapcsolat rugalmas, élő és mindig aktuális marad.

Az igazi közelség és intimitás ugyanis ott születik, ahol két ember nemcsak – újra és újra – egymást választja, hanem hajlandó folyamatosan változni is együtt.

Szerző: Boldog Betti

Október 7-én, Budapesti idő szerint 05:47-kor pontosodik be a Mérlegben járó Nap és Kosban járó Hold szembenállása, a jegyek 14. fokán. Néhány fontosabb szálat emelek most csak ki ebből az erőteljes időminőségből. A képlet aszcendense (amit az élet felkelő/kezdő-pontjának is hívhatunk) szintén a Mérleg jegyében lesz, erősen aspektálva a nagy átalakító bolygóktól. A Vénusz energiájával való összehangolódásunk ismét több figyelmet kér életünkben a következő teliholdig. A képlet legmagasabb pontja (amit Medium Coelinek, „ég közepének” hívunk) a Rákban emelkedik, a kollektív tudatos vagy tudattalan törekvésünk irányát jelezvén. A Jupiterrel is támogatva a Hold minőségeket, tulajdonságokat segít életünkbe beépíteni és kibontakoztatni.

A két legközelebbi – mindennapjainkat is befolyásoló – feminin energiát hordozó planéta egész évben kiemelkedett a fontosabb energia-csúcspontokban, a mostani Teliholddal még kapunk egy újabb adagot, az idő minősége kedvez az elmélyült, visszavonultabb belső munkának. A képletben a Nap az I. házban, a Hold a VII. házban áll szemben, aminek egyik ajándéka a kapcsolódásainkra való tiszta rátekintés lehetősége. Ezt mindig az önmagunkkal való kapcsolódással érdemes kezdeni, a feminin alapelvvel való mindennapos gyakorlattal,mint amilyen az önszeretetre való figyelem is. Ha a Hold energiájával összekapcsolódunk, alapvetésünkké tudjuk tenni az önmagunk szeretetét
– akkor könnyebb a kivetített helyzeteinkkel is foglalkozni (amiről az I-VII.ház is szól). Néha a dolgok csak úgy „megtörténnek”, és a másikat látjuk a probléma okának – de ha belezoomolunk, megláthatjuk, hogy van bennünk valami, ami odavonzotta ezt a helyzetet.
A Vénusz a vonzásról is tanít, hasonló a hasonlóval, nincs megmentő áldozat nélkül, nincs gyerek szülő nélkül, ítélet bűntudat nélkül, kontroll félelem nélkül… A fontos kapcsolatainkon legjobban úgy tudunk alakítani, ha megengedjük magunknak meglátni azt a dinamikát, amit mi működtetünk, amire „meghívjuk” a másikat. Nem szokott ez könnyű vagy gyors folyamat lenni, ha igazán erős a vonzó-erőnk, azaz a ragaszkodásunk az énképünkhöz, egy emlékhez, egy sémánkhoz.

Amikor el kezdünk a Hold energiával együtt működni, ez a változás kikönnyül mégis, mert bele tudunk lágyulni az elfogadásba, a megengedésbe, ahogyan egy gyengéd érintésbe, finom ringatásba. Bárhol álljon a Holdunk a születési képletünkben, mindannyian vágyunk az otthon-érzésre, a megérkezésre, az ellazulásba. Ha megvan ez az alapélményünk, visszatérhetünk bármikor önmagunkban ebbe az otthon-érzésbe, tapasztalatom szerint ekkor kezdődik az érzelmi felnőtté válásunk, és az igazi függetlenségünk. Ha keressük még ezt a megérkezést, ehhez jó idő Telihold energiájával való munka, le tudunk tenni komoly érzelmi terheket, megértésre juthatunk alap-érzelmi mintáinkban, elköteleződhetünk (újra) saját érzelmi biztonságunk felépítésére.

Ha kíváncsi vagy mélyebben belelátni a sémáidba és a változtatás
lehetőségeire, várlak egyéni konzultációra. Ha több asztrológiai
cikket olvasnál, kövesd be oldalam:
https://www.facebook.com/boldogbettiastro
instagram.com/boldogbetti_astroadventures

Szerző: Radnai Laci

A Tantra egyik legmélyebb felismerése, hogy az életben minden ellentétpár egy közös teljesség része. Fény és árnyék, férfi és nő, erő és lágyság, csend és mozgás – látszólag szemben állnak, valójában azonban egymást kiegészítve alkotnak egységet. A Tantra nem a harcot, hanem a kibékítést tanítja: hogyan ölelhetjük magunkhoz mindkét pólust, és hogyan hozhatjuk létre bennük a szintézist. Hisz Siva nem létezhet Sakti nélkül, és Sakti sem létezhet Siva nélkül.

Az ellentétek elfogadása

A legtöbb emberi szenvedés abból fakad, hogy egyik oldalt jobban kedveljük, míg a másikat elutasítjuk. A „jó” érzelmeket akarjuk, a „rossznak” bélyegzetteket tagadjuk. A Tantra azonban arra hív, hogy forduljunk szeretettel mindkettő felé, hiszen az árnyék nélkül nem tudnánk értékelni a fényt, a csend nélkül nem létezne a zene, a nőiség nélkül nem bontakozna ki a férfi minőség, és fordítva.

A szintézis útja

A gyakorlás során a gyakorló megtanulja nem azonosítani magát kizárólag egyik oldallal sem. A légzésben is benne rejlik a szimbolika: belégzés és kilégzés – egymásból fakadó, egymást kiegészítő mozdulatok. Ugyanígy a tantrikus út arra tanít, hogy engedjük meg az ellentétek közötti áramlást, és fedezzük fel, hogy a kettő valójában ugyanannak a teljességnek a része.

Harmónia és egyensúly a mindennapokban

A Tantra nem csupán a párkapcsolati intimitásról szól, hanem arról is, hogyan éljük az életünket. Amikor belül kibékítjük az ellentéteket, a külső világunk is békésebbé válik. A párkapcsolatban ez a szintézis megnyilvánulhat abban, hogy a férfi és női minőség nem egymás ellen, hanem egymást támogatva táncol. A munka és pihenés ritmusa is kiegyensúlyozottabb lesz, és önmagunkhoz is nagyobb elfogadással fordulunk.

A szent tánc üzenete

A Tantra tehát azt üzeni, hogy az ellentétek nem akadályok, hanem kiaknázható lehetőségek. A szintézis nem a két pólus kioltása, hanem egy magasabb minőség megszületése. Ahogy a Jin és Jang szimbóluma – amelyben a fekete fehér pontot, a fehér fekete pontot hordoz – is azt szimbolizálja, hogy mindenben ott rejlik önmaga ellenpárja is, és fordítva. Amikor ezt elfogadjuk, szívünkben béke, kapcsolatainkban harmónia, életünkben pedig teremtő erő születik.

Szerző: Radnai Laci

A párkapcsolatok egyik legnagyobb ajándéka – és kihívása – a különbözőségeinkben rejlő ellentétek jelenléte. Két ember sosem teljesen egyforma: máshonnan jövünk, más értékrendek, szokások, lelki sérülések, minták, belső szükségletek és vágyak határoznak meg bennünket. Elsőre talán éppen ezek a különbségek vonzanak és hoznak minket össze, idővel azonban ezek könnyen konfliktus forrásaivá is válhatnak. De vajon mi történik akkor, ha nem ellenségként tekintünk ezekre az ellentétekre, hanem lehetőségként?

Az ellentétek szintézise

Az élet és a kapcsolat maga is egy folyamatosan pulzáló dinamika: fény és árnyék, aktivitás és elcsendesülés, önérvényesítés és alkalmazkodás. Amikor megértjük, hogy a másik mássága nem ellenünk, hanem értünk van, akkor a különbözőségből új minőség születik. Ez a szintézis: amikor két látszólag szembenálló energia egy magasabb rendű harmóniába rendeződik.

Egyensúly: nem statikus, hanem élő folyamat

Sokan a harmóniát úgy képzelik el, mint valami állandó, megváltoztathatatlan állapotot. Valójában azonban az egyensúly a kapcsolatban is folytonos mozgás: néha közelebb lépünk egymáshoz, máskor teret adunk a másiknak. Ez olyan, mint egy tánc, ahol nem az a cél, hogy mindig ugyanabban a pózban álljunk, hanem hogy folyamatosan érezzük a ritmust, és együtt áramoljunk a zenében, így kapcsolódva térben és lélekben egyaránt.

A harmónia titka

Az igazi harmónia nem azt jelenti, hogy nincsenek különbségek, hanem azt, hogy képesek vagyunk meglátni, elfogadni és tisztelni azokat. Hogy miközben a másik ember tükröt tart nekünk, és megmutatja mindazt, amit szeretünk magunkban, és mindazt is, amit nehezebb elfogadni, mi ilyenkor nem elutasítjuk, hanem kíváncsisággal fordulunk felé, amitől a kapcsolatunk egy mélyebb, bizalmasabb szintre emelkedik.

A párkapcsolatban tehát az ellentétek nem akadályok, hanem épp ellenkezőleg, kínálkozó és kiaknázható lehetőségek. Lehetőségek arra, hogy együtt tanuljuk meg: a fény és az árnyék, az erő és a gyengédség, a csend és a dinamizmus nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. És ha bátran vállaljuk ezt a táncot, abból olyan harmónia születhet, ami messze túlmutat a kompromisszumon – együtt egy közös, kiteljesedett, boldogan áramló és teremtő szövetség szövetének részeseivé válunk.

Szerző: Oros Andi

Életem során számos alkalommal kerültem ambivalens helyzetbe, és mindannyiszor megküzdöttem vele. Elváljak vagy maradjak? Felmondjak vagy válasszam a biztonságot? Sok (jobbnál jobb) tanácsot kaptam, a legváratlanabb és meghökkentőbb az volt, amikor két férfi között vergődtem, mert a kettő összegyúrva lett volna az igazi. Ekkor a mentorom azt javasolta, süssem meg a kettő minőséget összegyúrva egy süteményként. 🙂
Minden helyzetben, amikor azt éreztem, képtelen vagyok választani a szívem és az eszem között gyakorlatilag bármire képes voltam, csakhogy kikerüljek a szétszaggató helyzetből. KÉTségek között gyötrődtem, végeláthatatlan belső monológokat folytatva. Nagyon sok év terápia, meditáció, transz kellett hozzá hogy rájöjjek, mennyire tévúton járok. A gond ugyanis sosem az volt, hogy nem tudtam választani az eszem és a szívem között. A gond valami egészen más volt.

Ambivalens helyzetek

Az ambivalens – nem tudok a két dolog között választani – helyzetekben szeretjük azt hinni, hogy a baj forrása, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy a szívünkre hallgassunk vagy az eszünkre. A valóság azonban az, hogy ezekben a helyzetekben az elménk játszik csúfos és soha véget érni nem akaró játékot velünk. A két helyzet között valójában MINDIG csupán csak az elme vergődik – márpedig az elme természete a vergődés, azért a lényeg pont a kétkedés, a „soha véget ne vessünk neki” elmezajongás. Miközben azt hisszük, hogy az egyik verzió egy racionális megfontolás, míg a másik egy érzelem, valójában mindkét verzió az elménk terméke, és mindkettő(!) mögött egy tudattalan érzelem húzódik meg. Elváljak (mert húz egy vágy, ami valójában valaminek a hiánya), vagy maradjak (mert félek valamitől)? Mivel az egész kételkedés, hezitálás mint elmetevékenység éppen a tudattalan érzések elkerülését szolgálja, ezért a hosszass mérlegelés legtöbbször pont annyira vezet sikerre, mint amikor a kutya a saját farkát kergeti.

Hova vezet mindez?

Idővel

1. elfáradunk, és az első komolyabb (érzelmi)impulzust követve megyünk egy irányba (amit sokszor igen gyakran meg is bánunk), vagy

2. addig kérdezgetjük a kapcsolatainkat, míg valaki pont azt mondja, amit hallani akartunk (akit utána majd hibáztathatunk), vagy

3. addig várunk, míg az élet megoldja a helyzetet magától.

Mi lehet egy jobb megoldás?

Ha tudatosítjuk az ambivalens helyzet mögötti tudattalan érzéseket, feldolgozásukkal képesek leszünk az aktuális helyzetben benne maradva figyelmünket befele fordítani és a belső jelet követni. Ebben az esetben valóban a szívünkre fogunk hallgatni, és bárhogy alakul is az életünk a döntés következtében, mi EGYségben leszünk azzal, érezve, hogy az utunkon haladunk.

Szerző: Boldog Betti

A Szűz időszak két újholddal is megtámogatja a megújulásunkat, ha  tudatosan összhangba hozzuk magunkat az idő frekvenciájával, új egyensúlyt hozhatunk létre a mindennapjainkban: egyszerre lesz fontos a rendezettség és a teljes belső ellazulás. A rendrakás az elengedésről is szól, arról, hogy átgondoljuk, mi az, ami valóban értékes számunkra és csak azt megtartani. Ugyanakkor inspiráló és termékeny hetek is jönnek, amikor a befektetett energiánk gyümölcsöt fog hozni számunkra.

Szerző: Boldog Betti

Az évkör újabb állomásával, a szeptember 7-i Halak Teliholddal tetőzik a Szűz ciklus, mielőtt hamarosan évszakot váltunk. Budapesti idő szerint 20:08-kor pontosul be a Nap-Hold szembenállása, és a képlet sok olyan dinamikus energiát hordoz, amit felhasználhatunk arra, hogy bemélyítsük önmagunk megismerését, a belső munkát, a régi sémáinkból táplálkozó kivetítéseink (projekcióink) tudatosítását.

Ha összehangolódunk az időminőséggel, a Teliholddal ismét kezdő lendületet (kardinális energiákat) tudunk mozgósítani, és a fejlődés lehetősége a „belső templomunkban” való elmélyülés lehet. A Nap a 6.házban lesz, ami önmagában Szűz analógiát hordoz, együtt a Merkúrral és a leszálló holdcsomóval. Így az életünknek azt a területét aktiválja, mely a hétköznapok rendszeréről szól: a munkánk, rutinjaink, testünkről való gondoskodásunk, evési szokásaink, egészségünk, és minden dolgunk, amely aprólékos kidolgozottságot, rendszerezést és napi figyelmet igényel. Olyan, mintha most minden feladat, kötelezettség és praktikum színpadra lépne és világosan látnánk, mit kell rendbe tenni az életünkben, rendezni vagy új rendszert felállítani. Ez a megszokott rutinszerű látásmódunk, a hétköznapi életben jól hasznosíthatjuk ezt a készséget, a társadalmi rend is ezt díjazza. A Telihold fényével azonban most hangsúlyozottan kiegészül az „ellenpólussal”, a Halakban és 12. házban a Hold-felszálló holdcsomó és Szaturnusz-Neptunusz együttállással. Így teljesebbé válhat a gyakorlatias szemléletmódunk azzal, ami nem a logikus rend világa, hanem az intuíciónk, belső, legintimebb terünk. A valóság-érzékelésünk kitágulhat álmainkban, megérzéseinkben. A kulcs a helyes mérték megértése és megérzése az életünk racionális és a nem kontrollálható aspektusa között. A Szűz-Halak tengely, ahol most a holdcsomók is járnak, mindig hordoz egy szükségszerű áldozathozatal analógiát is – ezt nagyon erősen érzik azok, akiknek ezen a tengelyen vannak „érdekeltségeik”. Az áldozat végülis az akaratunk feladása a nálunk nagyobb rendnek, ami önmagunk (karmánk) meghaladásához szükséges. Mit tudunk tanulni ebből a hangsúlyos Szűz-Halak időminőségből? Hogyan tudjuk a mindent bebiztosítani akaró elménket harmóniába hozni a mindenben feloldódni vágyó, határtalan lelkünkkel? A titok azt hiszem ismét a közvetlen megtapasztalásban rejlik: beleengedni magunkat abba, ami Van. Nem beskatulyázni és nem kimenekülni. Bízni abban, amit a belső jelzésünk mutat és Szívből cselekedni.

Ha szeretnél kapcsolódni mélyebben belső iránytűddel, sokat lendíthet
egy asztrológiai elemzés. Ha készen állsz, várlak szeretettel!

Szerző: Oros Andi

„Rend a lelke mindennek” – tartja a mondás. Van, aki könnyen rezonál ezzel a mondással (én például igen), és van, akiből viszolygást vált ki. Nekem a rend, rendezettség a „biztonságban vagyok” érzését adja, és ismerem magamban ennek a minőségnek a kibillent, katonás szigorúság, rugalmatlan merev hozzáállás árnyékrészét is. Ezzel együtt vonzó, komfortos érzés megértenem és követnem az univerzumban rejlő belső rendet, ahogyan jóleső érzés kialakítani a környezetemben az átlátható, letisztult rendet is.

Rendet teszek az életemben
Amikor 2010-ban megismerkedtem a Think Big Evolution online kurzussal, hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam, fürödtem benne, mint hal a vízben. Imádtam a strukturáltságát, követhetőségét, örömmel éltem át, hogy átfogó képet ad a siker mögött meghúzódó rendről. Évekig lelkesen terveztem meg az évemet, bontottam azt le havi és heti célokra, majd a heti célokat napi feladatokra. Lubickoltam ebben, és nem okozott különösebb nehézséget, hogy a feladatokat elvégezzem, a terveimet megvalósítsam, a céljaimat sorra egymás után megteremtsem. A sok megvalósított célom mellett a legnagyobb ajándéka ennek az időszaknak talán az volt, hogy kijöttem az áldozati szerepből, és elkezdtem élni a teremtő potenciálomat. Nagyon inspiratív időszak volt, amit a hivatásom részévé tettem. Éves tudatos teremtő klubbot vezetettem közösen Veit Lindauval, közös TBE csoportokat mentoráltam. Célokat tűztem ki magam elé, megterveztem a céljaimhoz vezető utat, és sikeresen megvalósítottam mindent, amit elterveztem. 2010 óta számos kurzusrésztvevőt mentoráltam ezen az úton, és megalapotottan módhatom, a kurzus működik, az alapelveket használva néhány év alatt átalakítod az életedet, mestere lesz az életednek, annak elszenvedője helyett.
Szeretettem, élveztem ezt a működésmódomat…. és aztán jóllaktam vele.

Az első megdöbbentően más működésemet 2021-ben éltem meg. Életemben harmadszor is arra vetemedtem, hogy szakdolgozatot írjak, a témát illető inspirációt keresve fel-alá mászkáltam a könyvespolcom előtt, de valahogy semmi nem fogott meg. Amikor lefekvéshez készülődve leültem az ágyamra, egyszer csak a semmiből megjelent bennem egy mondat: „A nemakarás művészete”. Hirtelen nem is tudtam, hogy ez honnan jön, és mit akar jelenteni, de valamiért nagyon magával ragadott. Másnap azonnal belevetettem magam a kutatásba, először mindjárt a Think Big Evolutionhoz fordultam, mert Veit Lindau, a kurzus megalkotója is említi ezt a működésmódot, „wu wei”-nek hívva azt. A három hónapos munka végén nem csak egy rendkívül izgalmas írás született meg, hanem lehetőségem lett megérteni és megtapasztalni, hogyan működök, amikor teljes mértékben képes vagyok odaadni magam az életnek, és engedni, hogy az rajtam keresztül nyilvánuljon meg.

Mi a „nemakarás művészete”, és mi nem az?
A nemakarás működésmódja az én megértésemben egy tudatszint, ami az emberi kiteljesedés útján bárki számára elérhető, kiművelhető. Az előzőekben leírtakhoz képest – amikor is gondosan megtervezem az életem, céljaim vannak, és a céljaimat elkötelezetten megvalósítom – ezen a tudatszinten sokkal inkább az életnek van célja velem, és én erre a célra teljesen éber vagyok, és kész vagyok magam annak teljes mértékben odaadni. Míg az előbbiben sok az Ego (ezért sok az akarás, és a kudarc esetén a csalódás is), a „nemakarásban” az Ego válik az élet eszközévé, az Egon keresztül nyilvánul meg maga az élet. Fontos tisztázni, hogy ez nem céltalan sodródás,  amire a jelenlét  teljes hiánya a jellemző, és ami a passzivitást jelenti. A nemakarásban maximális jelenlét és teljes odaadás van, amikor éberen jelen vagyok, egy vagyok az élettel, így a cselekvés – ha szükséges – ebből a jelenlétből születik meg, tehát az élet cselekszik általam. Amikor pedig a cselekvésre kerül a sor, bizony pontosan ahhoz a rendszerezett, strukturált célvezérelt múködésemhez nyúlok vissza, amit a kurzus segítségével mára zsigeri módon működtetni tudok. Szokás még a Flow élményével is összekeverni a nemakarást, ám míg a Flow élménye – ahogyan arra az élmény szó is utal – egy átmeneti állapot, addig a „nemakarás” egy tudatszint.

Mire van szükség a „nemakaráshoz” és mi a legnagyobb ajándéka?
Nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy életem minden pillanatát ezen a tudatszinten tudom élni. Az első megtapasztalás óta ezen dolgozom, és bár sokszor természetesnek hat, hogy így működjek, ám olykor fájdalmasan távol kerülök tőle. Ehhez a működéshez szükséges az akarás elengedése (tehát az Ego feloldódása), valamint egy mély életbe vetett bizalom. Míg előbbiben az AnaLog módszert használom, az ősbizalom állapotához, az élettel való teljes kapcsolódáshoz legjobban a holisztikus masszázson keresztül tudok eljutni.

Ahogy írtam, a „nemakarás” tudatszintjénél valójában az életnek adom oda magam, vagyis a mindenséggel kapcsolódom. Ez a kapcsolódás számomra olyan érzés, mintha egy nagyon hosszú és gyötrelmes utazás végén hazaérkeznék. Hazaérkeznék a rendbe, a mindenségbe, az életbe.

Szeretettel barátomnak, E.-nek. Köszönöm, hogy nem hagysz (fel) a kérdésekkel.