összes bejegyzése

A csend ünnepén

Egyperces forradalom

fogadj_19022015Olykor engedélyezek magamnak egy kis nosztalgiázást. Ilyenkor visszagondolok a nyári szünidőkre, amit kisfiúként vidéken töltöttem, a dédnagymamámnál. Minden reggel ugyanaz volt a reggeli, a csésze mindig pontosan ugyanott állt az asztalon. Nem volt számítógép és okostelefon, csak egy régi feketefehér televízió. Minden nap ugyanaz történt, csak a mai élettempónkhoz viszonyítva jóval lassabban. Mindenki ismert mindenkit, mindenre volt idő. Ezek a nyári napok olyanok voltak gyermeki lelkemnek, mint a nektár.

Szívesen élek itt, és ebben a korban. Ám egyúttal felteszem magamnak a kérdést, vajon sikerülni fog-e újra lelassítanunk a világ mókuskerekét, s ha igen, hogyan. Látom, hogy sok ismerősöm és kliensem teljesítőképességének a határán áll, amikor igyekszik feldolgozni a napi szinten rázúduló ingereket. Ez nem jó, és sok szenvedést okoz minden érintettnek. És vajon azoknál, akik látszólag legalább féligmeddig kezükben tartják az életüket, nem merül-e fel a kérdés esténként, amikor holtfáradtan dőlnek be az ágyba: „Tulajdonképp hol voltam én ma?”

Életünk a lehetőségek lélegzetelállító spektrumát kínálja. Folyamatosan zúdulnak ránk a feldolgozásra váró információk. Aki nem tartja tudatosan a fókuszt, összeomlik. Egyáltalán nem tartom jónak a „régen minden jobb volt” romantikázást. Azt akartuk, hogy minden épp így alakuljon, különben minden másképp lenne. Mégis jó lenne, ha mi, emberek gyakrabban állnánk meg és tennénk fel magunknak bátran a kérdést: „Mit csinálok épp most? Mi az, amit igazán, teljes szívvel akarok?” Évekkel ezelőtt olvastam egy becslést arról, hogy kollektív szinten munkaidőnk megdöbbentően jelentős részében szolgálunk olyan rendszereket, amelyekre tulajdonképp nincs szükségünk. Tevékenységeinkkel egy szörnyet hoztunk létre – ami most bennünket fal fel. Valaminek meg kell változnia, és valami meg fog változni. Vagy a mi segítségünkkel, vagy egy összeomlás által. Hogy ez lehetőség szerint szelíden történjen meg, sok-sok olyan emberre van szükség, aki nem másokra vár, hanem vállalva magáért a felelősséget, visszaveszi az irányítást a saját élete felett. Ha komolyan veszed önmagad szeretetét, vedd vissza az irányítást a saját életed felett. Ne hagyd, hogy a tömeg hipnotizáló ereje beszippantson, és ne dőlj be annak a belső hajcsárnak, aki azt súgja a füledbe: „Kell, kell, kell!” Legkésőbb, amikor összeomlasz, rájössz majd: Nem kell.

Gyakran figyelem meg a klienseimnél, hogy bár sürgősen változásra lenne szükségük, semmin nem változtatnak. Egyszerűen nem tudják, hol kezdjenek neki. Az életük olyan, mint egy rendetlen szoba, és olyan bonyolultnak és kaotikusnak tűnik, hogy azt gondolják: „Ez sose fog sikerülni.” Felvesznek tehát egy szemellenzőt és rohannak tovább, míg minden össze nem omlik. Miközben a megoldás egészen egyszerű: kezdd el! Szerezd vissza ma a hatalmat a saját életed felett! Kezdd el kicsiben! Kezdd egy perccel, amit tudatosabban és ellazultabban töltesz, mint ahogy megszoktad. Túlságosan egyszerűen hangzik? Viszont megvalósítható. És akár hiszed, akár nem, ez az egy perc mindent megváltoztathat. Kóstolót kapsz abból, hogy milyen lehet az élet akkor, ha valaki otthon van nálad. Hatvan másodpercnyi teljesség megsejteti veled, milyen lehet az, amikor élsz, és nem csak hagyod megtörténni az életet. Ehhez nem is kell megállnod. Tedd egyszerűen azt, amiben benne vagy, csak éppenséggel nagyon tudatosan.
Gyalog jársz munkába? Akkor sétálj ma egy percig olyan éberséggel, mintha a dzsungelben járnál és bármelyik percben rád ugorhatna egy tigris. Vagy képzeld azt, hogy ebben a hatvan másodpercben valami nagy-nagy szerencse ér. És ez még csak nem is hazugság. Amikor valóban tudatos vagy önmagaddal kapcsolatban, a lábujjaktól a fejtetődig, nagyszerű lehetőségek és felismerések nyilvánulnak meg körülötted mindenütt. Amikor automata vezérlésre kapcsolsz, elszalasztod ezeket. Ízleld a valóságot egy percen keresztül olyan intenzíven, mintha ez lenne az utolsó perced.
Lehet, hogy nincs is szükséged terápiára vagy kezelésre, sem antidepresszánsra. Lehet, hogy egyszerűen a fesztelen lelassulások pillanatai hiányoznak, melyekben rendszered rendeződhet és újratervezhet.

Egy szufi közmondás szerint: „Isten minden embernek meghatározott számú lélegzetvételt ajándékozott. Az, hogy te hogyan éled meg a rád jutó részt, rajtad áll.” Mi lenne, ha – az önszeretet jeleként – elhatároznád, hogy minden nap egy percig szelíden, mélyen és élvezettel lélegzel? Sokan már csak fejben élik meg a dolgokat, amiket tesznek, és amik körülöttük történnek. Egy beszélgetést, étkezést, sőt még egy olyan intenzív dolgot is, mint a szeretkezés, már csak mentális szinten észlelünk, ahelyett, hogy teljességgel átadnánk magunkat a pillanatnak. Ez bizony kár. Mert így elszalasztjuk annak a lehetőségét, hogy a testünkbe és az érzelmeinkhez is megérkezhessen az, ami az elménket foglalkoztatja.

Forrás: Veit Lindau: Fogadj örök hűséget magadnak. A kiadó engedélyével. A könyvből további részleteket itt találsz.

Életváltoztatók – Önszeretet haladó tréning

Ezt a tréninget elsősorban azoknak ajánljuk, akik részt vettek 2016-ban az egy éves önszeretet e-mail kurzusunkon, és a megkezdett munkát folytatni szeretnék. Az év során 12 nagy életterületen dolgozunk, hogy az önszeretetet a különböző életterületeken a hétköznapi tettek szintjén megvalósítsuk

Énkép – A mindent eldöntő szabályozó rendszer
21 éves korodra kialakul az énképed. Rendszerint a környezet erőteljes befolyása alatt, és rendszerint nem vagy rá tudatos, miközben életed minden területét az énképed szabályozza. Az énképed tudatos formálása nélkül minden változás csupán átmeneti marad.

Kapcsolatok – Kaland tükrök közt
Minden tartós változásod szükségszerűen megborítja a kapcsolataidat. Megváltozol, többé már nem úgy működsz, ahogy a környezeted megszokta, felborul a kapcsolati egyensúly, ez kapcsolati krízisekhez vezethet. Tartós változást nem tudsz elérni, a közeged, kapcsolataid megváltoztatása nélkül.

A család – Áldás vagy átok?
A mondás szerint a családját nem választja meg az ember. Talán helyedre leltél köztük, talán a legnagyobb küzdelmet jelentik. Hogyan teremthetsz harmóniát egy ennyire meghatározó életterületeden?

Párkapcsolat – Egyedül nem megy
Tartozni valakihez, kötődni, megélni a közelséget, intimitást mindannyiunkat hajtó szükségletek. És egyben a legnagyobb félelmeink is. Hogyan lelsz harmóniára magadban és a párkapcsolatodban?

Munka, karrier, hivatás  – A munka mint önkifejezés?
Állásod van, karriered, vagy hivatásod? Hogy érzed magad, azon a helyen, ahol akár napi 8-10-12 órát is eltöltesz? És hogyan érezheted magad jobban?

Pénz – Utak a bőséghez
Van, aki utálja, van aki isteníti és kergeti. Így vagy úgy, a pénz mindannyiunk számára megkerülhetetlen energia. Miről szól valójában a pénz? Mit árul el rólad az anyagi helyzeted? Hogyan tanulhatsz meg egészségesen bánni vele? Hogyan találod meg az utad a bőséghez?

Környezet, lakótér – Az én tere(m)
Te hatsz a térre, ami körülvesz, és a tér, ami körülvesz, hat rád. Támogat, vagy éppen hátráltat, feltölt, vagy éppen lehúz.

Test – Lelkem temploma
Hogy vagy az anyaggal? Hogy vagy a testeddel? Szereted, törődsz vele, vagy éppen sanyargatod, küzdesz ellene? Ez a hónap a test, táplálkozás, mozgás és szexualitás témáiról szól.

Kommunikáció – A teremtő erő(m)
Rendszerint egyáltalán nem vagyunk tudatosak a kommunikációnkra. Használjuk, a gyerekként magunkévá tett kifejezéseket, szókészletet, kommunikációs mintákat, miközben mindaz, ami körülvesz a kommunikációd eredménye (is).

Az élet értelme – A valódi boldogság
A legvonzóbb célod sem hoz számodra tartós boldogságot, ha nem áll összhangban életed vezérfonalával, életed értelmével. Miközben születésed óta tudod, meglehet, fogalmad sincs róla mi az.

Társadalmi szerepvállalás – Helyem a világban
Mindannyian hatással szeretnénk lenni. Legtöbbünkben erős késztetés, hogy jobbá tegyük a világot. De hogyan találom meg a helyem a világban, és hogyan formálhatom a környezetemet, parányi pontként?

Tudatos jelenlét – A spiritualitás, és annak útvesztői
Az év végére lezárul a folyamat, test-lélek-szellem területei harmóniába kerülnek benned és körülötted.

Mit kapsz, ha részt veszel a tréningen?

  • 365 e-mailt, naponta egy inspirációt, és/vagy
  • 52 heti elmélyítő gyakorlatsort pdf. formátumban, és/vagy
  • 12  összefoglaló anyagot, pdf. és videó formátumban,
  • folyamatos kapcsolattartás zárt Facebook csoportban,

Részvételi díj:

  • Napi impulzusok: 3.000 Ft/hó
  • Heti elmélyítő gyakorlatsor: 2.000 Ft/hó
  • Havi összefoglaló anyag: 4.000 Ft/hó
  • Kapcsolattartás a Facebook csoportban : ingyenes

Amennyiben a teljes kurzust kéred (napi e-mailek, heti gyakorlatok, havi leckék): 5.000 Ft/hó

Igénybe vehető kedvezmények:

  • Amennyiben az éves fizetést választod, csupán 9 hónapot kell fizetned, három havi díjat elengedünk. A teljes kurzus esetén tehát 45. 000 Ft a részvétel díja.
  • Amennyiben a féléves fizetést választod, csupán 10 hónapot kell fizetned, egy havi díjat elengedünk. A teljes kurzus megvásárlása esetén tehát 25.000 Ft/félév a részvétel díja.
  • Amennyiben a negyedéves fizetést választod, fél havi díjat elengedünk, ebben az esetben a teljes kurzus díja 14. 000 Ft/negyedév.
  • Amennyiben a havi fizetést választod, és 10 hónapon keresztül kitartasz, az utolsó két hónapban ingyen vehetsz részt a kurzuson.

Szakmai kísérő az online tréningen:

vagottOros Andrea

Kérdés esetén írj az info(kukac)legyakilennel.hu címre, vagy keresd Andit a 06 20 469 6770-es számon.

Ha jelentkezni szeretnél, töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot

Önszeretet tréning

girl-1360890_1920Az önszeretet számomra azt jelenti, hogy elfogadom magam lényem legmélyéig úgy, ahogyan ebben a pillanatban vagyok, ott, ahol ebben a pillanatban személyes fejlődésemben, az életemben tartok.

Ebben a szellemben az önszeretet tréning nálunk jóval több, mint néhány ötlet, gyakorlat, amivel garantáltan megszereted magad.  Sokkal inkább egy út, ami önmagadhoz visz, ami átalakít, ami szembesít azzal, aki most vagy, ahol most tartasz, mindezt az elfogadás, odaadás minőségeit gyakorolva. Az önismereten túl hétköznapi gyakorlat, közösségi kapcsolódással, szeretetteljes, hiteles szakmai mentorálással.

A következő lehetőségek közül választhatsz, ha elindulsz velünk ezen az önismereti úton:

ÉLETRE HÍVÓ – ÖNSZERETET KEZDŐ

Ezt az egy éves tréninget azoknak ajánljuk, akik most kezdik az önszeretet tréninget. Az év során 12 nagy témát dolgozunk fel, a 12 téma felöleli a legfontosabb önismereti témákat. A témákról részletesen itt olvashatsz.

Nálunk te döntöd el, milyen mélységben, milyen intenzitással akarsz részt venni a tréningen, a következő opciók közül választva:

Napi impulzusok
Minden nap egy levelet kapsz, hajnalban, ami a havi témában egy-egy impulzust, gyakorlatot, kérdést tartalmaz.

Heti elmélyítő feladatok
A napi levelekhez és a havi témához kapcsolódóan hetente egy elmélyítő gyakorlatsort kapsz, ami abban támogat, hogy az adott témát az intellektuális megértésen túl, a hétköznapjaid során az életedbe beépítsd.

Havi összefoglaló
A havi téma és a napi impulzusok részletes összefoglalása, kifejtése, vezetett imaginációs gyakorlatok.

Választásod szerint kérheted a tréning intenzív változatát, vagyis a napi impulzusokat, a heti elmélyítő feladatokat és a havi összefoglaló leckéket együtt.

ÉLETVÁLTOZTATÓK – ÖNSZERETET HALADÓ

Ezt a tréninget elsősorban azoknak ajánljuk, akik részt vettek 2016-ban az egy éves önszeretet e-mail kurzusunkon, és a megkezdett munkát folytatni szeretnék. Az év során 12 nagy életterületen dolgozunk, hogy az önszeretetet a különböző életterületeken a hétköznapi tettek szintjén megvalósítsuk. A 12 életterületről itt olvashatsz bővebben.

Mit kapsz, ha részt veszel a tréningen?

  • 365 e-mailt, naponta egy inspirációt, és/vagy
  • 52 heti elmélyítő gyakorlatsort pdf. formátumban, és/vagy
  • 12  összefoglaló anyagot, pdf. és videó formátumban,
  • folyamatos kapcsolattartás zárt Facebook csoportban.

Napi impulzusok
Minden nap egy levelet kapsz, hajnalban, ami a havi témában egy-egy impulzust, gyakorlatot, kérdést tartalmaz.

Heti elmélyítő feladatok
A napi levelekhez és a havi témához kapcsolódóan hetente egy elmélyítő gyakorlatsort kapsz, ami abban támogat, hogy az adott témát az intellektuális megértésen túl, a hétköznapjaid során az életedbe beépítsd.

Havi összefoglaló
A havi téma és a napi impulzusok részletes összefoglalása, kifejtése, vezetett imaginációs gyakorlatok.

Részvételi díj:  5.000 Ft/hó

Igénybe vehető kedvezmények:

  • Amennyiben az éves fizetést választod, csupán 9 hónapot kell fizetned, három havi díjat elengedünk, így tehát 45. 000 Ft a részvétel díja.
  • Amennyiben a féléves fizetést választod, csupán 10 hónapot kell fizetned, két havi díjat elengedünk. Ebben az esetben tehát 25.000 Ft/félév a részvétel díja.

 

Életre hívó

Ezt az egy éves tréninget azoknak ajánljuk, akik most kezdik az önszeretet tréninget. Az év során 12 nagy témát dolgozunk fel, a 12 téma felöleli a legfontosabb önismereti témákat:

Ki vagyok én? – Ismerkedés önmagammal.
Ismerkedés önmagammal. Mit jelent az önszeretet? Miért van szükségem az önszeretethez önismeretre? Milyen a „helyes” önismeret? Vízió és célok megfogalmazása, hol akarok tartani egy év múlva?

A kapcsolataim – Hol vagyok, hova tartok?
Milyenek jelenleg a kapcsolataim, és milyeneket szeretnék? Hogyan következik be egy változás, hogyan zajlik a változás folyamata. A tudatos teremtés útja a gondolattól a hétköznapi valóság megváltozásáig. És mi köze mindennek az idegsejtekhez?

Áldozatlét – Hogyan nem szeretem magam?
Az önnemszeretés hétköznapi gyakorlata. Önmagam nem szeretése nem csupán egy állapot, azt napi szinten újra és újra előállítom és megerősítem. Függőségek, áldozati lét, harc életem különböző területein.

Döntések és választások – Hogyan jutottam ide, és hogyan változtatok irányt?
Döntéseim határozzák meg az életemet, így lesznek a választásaimból viszonyok. Ha tudom, mindez hogy működik, akár a hasznomra is fordíthatom. Békekötés önmagammal, a békémért a hétköznapokban.

A szokások és az elme hatalma
A szokások és az elme, a két vezér, aki az életemet irányítja? A bennem örökké szóló hang, az önkritika. Most akkor áldás, vagy átok? És mit tegyek, ha már szabadulnék tőle?

Az érzelmek – Menekülés az érzelmek fogságából.
Hol és hogyan keletkeznek az érzelmek? Mit érdemes kezdeni velük? Érezzek mindent, vagy legyek fegyelmezett és józan? Tényleg minden a fejben dől el?

A belső gyermek és a szükségletek.
Miért érzem olykor azt, hogy hiába minden elhatározás és döntés, valami folyton elragad, s ugyanott vagyok, ahonnan elindultam? Ki vezet valójában, és hogy nyerem el a támogatását?

Boldog akarok lenni
Mindenki boldog akar lenni, ám nem mindenkinek sikerül. Van a boldogságnak titka? Eszközök a tartós, a hétköznapok szintjén megélhető boldogság megteremtéséhez, ami ráadásul független a külső körülményektől.

Értékrend – Vezérfonál az élet útvesztőiben
Valószínűleg a te életedet is ingerek, reklámok, döntések végeláthatatlan sora. Az önszeretet egyik legfontosabb tartóoszlopa, hogy van egy vezérfonal, ami vezet, ami segít dönteni, ami utat mutat.

Elengedés és megbocsátás
Ha változtatni akarok az életemen, előbb vagy utóbb szembekerülök az elengedés, a neheztelés, a megbocsátás témájával. Továbblépni akkor tudok, ha képes vagyok lezárni, és magam mögött hagyni, ami többé már nem szolgál, nem épít. 

Út a fénybe – Árnyékrészeim integrálása
Fényesebb, szebb jövőre vágyunk, keressük az elveszett paradicsomot, és megrettenünk a látszólag egyre csak fokozódó sötétségtől. Közben bennünk is nagy a békétlenség, egykoron elutasított árnyékrészeink újra és újra konfliktusokat robbantanak ki körülöttünk. Árnyékrészeim integrálása elengedhetetlen a fénybe, az önszeretethez való megérkezéshez.

Belső béke – Hogyan szeressem magam?
Hogyan őrizhetem meg a legnehezebb időszakokban is a belső békét? Az önszeretet hétköznapi gyakorlása, hogy ne csupán egy egyszeri csúcsélmény legyen ez az év, hanem igazán mélyreható, tartós változást hozzon.

Mit kapsz, ha részt veszel a tréningen?

  • 365 e-mailt, naponta egy inspirációt, és/vagy
  • 52 heti elmélyítő gyakorlatsort pdf. formátumban, és/vagy
  • 12  összefoglaló anyagot, pdf. és videó formátumban,
  • folyamatos kapcsolattartás zárt Facebook csoportban,
  • havonta egy konzultációs lehetőség e-mailben vagy telefonon.

Részvételi díj:

  • Napi impulzusok: 3.000 Ft/hó
  • Heti elmélyítő gyakorlatsor: 2.000 Ft/hó
  • Havi összefoglaló anyag: 4.000 Ft/hó
  • Kapcsolattartás a Facebook csoportban : ingyenes

Amennyiben a teljes kurzust kéred (napi e-mailek, heti gyakorlatok, havi leckék), a kurzus jelentős kedvezménnyel, 5.000 Ft/hó áron lehet a tied.

Igénybe vehető kedvezmények:

  • Amennyiben az éves fizetést választod, csupán 9 hónapot kell fizetned, három havi díjat elengedünk. A teljes kurzus esetén tehát 45. 000 Ft a részvétel díja.
  • Amennyiben a féléves fizetést választod, csupán 10 hónapot kell fizetned, egy havi díjat elengedünk. A teljes kurzus megvásárlása esetén tehát 25.000 Ft/félév a részvétel díja.
  • Amennyiben a havi fizetést választod, és 10 hónapon keresztül kitartasz, az utolsó két hónapban ingyen vehetsz részt a kurzuson.

Szakmai Kísérők az online tréning során: 

Névtelen

 

 

 

 

Győri Beatrix               Oros Andrea

Kérdés esetén írj az info(kukac)legyakilennel.hu címre, vagy keresd Andit a 06 20 469 6770-es számon.

Ha jelentkezni szeretnél, töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot

 

Lépj ki a fényre!

cross-643484_1920Neked mit jelent a szó: Megváltás?

Én sokáig nem szeretettem, mert bennem erősen összekapcsolódik a bűn, bűnösség, bűnhődés szavakkal, ami valószínűleg a vallásos neveltetésemre vezethető vissza. Mostanra megalkottam a magam sajátos, sok forrásból táplálkozó hitvilágát, és ebben a hitvilágban a bűn fogalma nincs jelen. Így a megváltás szó sem szerepelt túl gyakran a gondolataimban.

Mostanában azonban – talán ráhangolódva az aktuális időszak minőségeire – újból dolgozni kezdett bennem a saját hitrendszerem, amit időről-időre szeretek megkérdőjelezni, átgyúrni, belehatolva megízlelni.
Bűnben továbbra sem hiszek, a megváltás fogalma azonban számomra új értelmet kapott.

„Az önszeretet számomra azt jelenti, hogy elfogadom magam lényem legmélyéig úgy, ahogyan ebben a pillanatban vagyok, ott, ahol ebben a pillanatban személyes fejlődésemben, az életemben tartok.” – írtam a 2016-os év elején, belemerülve a témába, hogy mi az önszeretet számomra, és mi nem az. Az erről szóló írásomat itt olvashatod. Az éves önszerető kurzusunk apropóján a téma számos aspektusáról gondolkozhattam el, hosszú utat téve meg máig. Lassan lecseng ez az év, és egy nagyon fontos aspektusról még nem beszéltünk, az árnyékról. Enélkül pedig önszeretetet nem létezik. Mert lényem legmélyén bizony ott vár mindaz, amit egykoron a környezet hatására nem kívánatosnak nyilvánítottam. Mindaz, amit nem hozzám tartozónak éltem meg, ami nem szabad, nem lehet, nem akarom, nem én vagyok. Ahhoz, hogy valódi önszeretetet, önelfogadást tapasztalj meg szükséges a lépés, hogy megbarátkozz az árnyékoddal.

A pszichológiai árnyék fogalma C. G. Jungtól származik. „Árnyékon” a személyiségünk mostanáig tudattalan részét értette, ugyanakkor ismerte a kollektív árnyék fogalmát is. Itt szunnyadnak például a tudattalan hiedelmek, amelyekről nem is tudjuk, hogy meghatározzák az életünket. Az árnyék részét képezik a fel nem dolgozott érzelmek, mint a félelem, a harag vagy az irigység. De akár a vágyainkat, álmainkat is száműzhetjük ide. Az árnyékunk minden olyan részünk, amit valamikor elutasítottunk vagy elnyomtunk, mert túl fájdalmasnak, kínosnak, félelmetesnek tűnt. Gyakran tudattalanul sok időt, energiát fordítunk arra, hogy ezek a részek továbbra is rejtve maradjanak, vagy – és ez a másik véglet – elmerülünk bennük és így teljesen cselekvőképtelenek leszünk.

horse-744291_1920Lényünk egy részét tehát igyekszünk önmagunkon kívül rekeszteni, ami természetesen nem lehetséges, ezért rendkívül sok energiába kerül, hogy elnyomva tartsuk magunkban. S amikor egy-egy árnyékrész kiszabadul, az rendszerint egy elszabadult vad ló energiájával dúlja fel fegyelmezettre rendezett életünket. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes az árnyékmunkát életünk részévé tenni.

Hogy mikor végezz árnyékmunkát?
Akár rendszeresen. Az integrál szemléletű életmód szerves része az árnyékmunka. És mindenképpen végez árnyékmunkát, amikor valami felzaklat, kiborít, megvisel, felháborít, kiakaszt. Ezek ugyanis mindig a belső árnyékunk külvilágban való megjelenései. Az árnyékod kér szót, amikor krízis van az életedben, amikor nehezen gyógyuló, krónikus vagy elhúzódó betegségben szenvedsz, amikor kibírhatatlan a gyereked viselkedése, kiborít a főnök, az agyadra megy a párod.

Hogyan végezz árnyékmunkát?
Érdemes tudnod, hogy valamennyi terápiás folyamat valójában árnyékmunka. A családállítás, a pszichoterápia, az AnaLog terápia, önismereti csoport, ezek mind-mind jó terepei az árnyékmunkának. És természetesen te magad is tudsz sok árnyékrészeddel dolgozni. A személyesen végzett árnyékmunka négy lépésből áll:

  1. Első lépésben azonosítom. Vagyis felismerem, hogy milyen árnyékrészem szeretne kilépni a fényre, vagyis tudatosodni, a tudatomba kerülni. Ehhez jól használható kérdések: Pontosan mi kelt bennem visszatetszést? Mivel nem értek egyet? Mivel nem tudok azonosulni? Mi háborít fel? Mit kritizálok?
  2. Második lépésben visszaveszem magamhoz. A külvilágban elutasított dolgot önmagam részeként azonosítom. Milyen szempontból érint ez engem? Milyen téren mutatok én is hasonló képet? Hol van ez meg bennem? Mi az, amit magamban ennek kapcsán nem akarok meglátni, meghallani, elfogadni?
  3. Ezután következik a lépés, hogy megbocsátom. Tudatosítom magamban, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok, szabad olyannak lennem. Emberi lény vagyok, s az ember egyszerre magasztos isteni, és esendő, gyarló.
  4. Az árnyékmunka zárásaként a feltárt árnyékrészt integrálom, megváltom. Amikor a külvilágra kivetített árnyékrészeket önmagamra visszaveszem, hozzám tartozónak ismerem el, szabadon rendelkezem az abban addig fogva tartott energiával. S megtapasztalhatom, hogy valójában minden energia semleges, romboló, destruktív energiává csupán az elfojtott energia lesz. Árnyékmunkám megváltása nyomán az agresszióból bátorság, tetterő válik, a szigorúság következetességgé szelídül, a sértődékenység érzékenységgel ajándékoz meg, s egyszerre már nincs jó és rossz, nincs bűn és feloldozás. csak a megváltás kegyelem teljes pillanata.

Megkönnyebbülést hoz, ha képes vagy az árnyékra részeidként tekinteni, amik végre ki szeretnének hozzád lépni a fényre, és belátod a kiteljesedett élet nem elérhető számodra addig, míg bizonyos részeidet negatívnak címkézve kizárod magadból.

Könyvajánlókat a témához itt találod.

Ha támogatásra van szükséged a folyamathoz, ide kattints!

Az öreg bölcs és a lova

horse-1637400_1920Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
– Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.

Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris ítélkeztek:
– Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne.
A paraszt megint a fejét rázta.
– Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?
Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották.

Két hét múlva visszajött a fehér ló. Nem lopták el, csak kiszabadult, és tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról. A falusiak újra összegyűltek:
– Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!
– Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e vagy baj? Ez csak egy mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?
A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az öreg összevissza beszél. Kap tizenkét gyönyörű lovat, szinte ajándékba, és nem örül neki.

A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról és összetaposta. A falubeliek megint összegyűltek, hogy elmondják véleményüket:
– Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám, az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatra méltó vagy.
– Ne szaladjatok ennyire előre – válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani egy cserép láttán, milyen is a váza maga?

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták, kivéve az öreg nyomorék fiát.
– Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.
– Kérlek benneteket – válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz?

Ismeretlen szerző. Forrás: http://www.astronet.hu/ezo-vilag/tanmesek/ne-itelkezz-elhamarkodottan-102100

Tisztelet fölfelé, szeretet lefelé

Amikor a Nap belép a Nyilas jegybe, lezárul az ősz, és fokozatosan közelítünk az év legsötétebb napjához. A téli napforduló napján hagyjuk el a Nyilas jegyet, átlépve a Bak jegybe, elindulva ekkor a sötétből a fénybe. A Nyilas jegy időszaka tehát „alászállás a sötétség legmélyébe

Mióta eszemet tudom foglalkoztat a kérdés: Hogy fér meg az emberben ez a kettősség, a menny és a pokol? Bennem ebben a kérdésben még nincs béke. Mintha egész életemet ennek a kérdésnek szenteltem volna, hol egyik, hol másik aspektusát tapasztalom.

kentaur_kicsiJól rácseng ez a folyamatom a Nyilas minőségre. A Nyilas minőség jól megfogható a Kentaur figurájával, aki három szintet testesít meg. Alteste egy lóé, ami az ember állati természetét jelzi. Felsőteste, feje emberi, ez szimbolizálja a tudatára ébredt, felegyenesedett emberi mivoltunkat, aki meghaladta az állatit. A felfelé irányuló nyíl pedig az ember isteni rendeltetésére utal.

Az érett Nyilas minőség egyesíti magában ezt a három szintet. „Tisztelet van benne felfelé, alázat van benne az iránt, ami felé a nyila irányul, és szeretet lefelé, az állati, ösztönrészek irányába. Tudja, hogy meghaladni csupán azt lehet, amit átéltem, amit magamba engedtem.

Az éretlen Nyilas minőség magasztos célokat táplál ugyan – hiszen a Nyilas számára a legfontosabb a „Big Picture”, a nagy kép, az idea, a vízió, a magasztos cél, ám lenézi az alsóbb szinteket, a lótestet, az állati, ösztönkésztetéseket. És ezzel elzárja magát a TELJESségtől, az emberi lét csupán egyik pólusát elfogadva. Csupán a fényt akarja, a fényt keresi megszállottan, közben megfeledkezik róla, hogy a fény csak a sötétségen át érhető el.

Az év legsötétebb időszakában természetesen nem könnyű hinni, hogy a befelé, lefelé vivő út valójában kifelé, felfelé visz. Ez az időszak tehát hitről, bizalomról szól. És a kérdésről, vajon tudod-e a legnagyobb káosz közepén, hogy fentről, a nagy képet látva a legkaotikusabb táj is harmonikus, REND-é simul?

Kérdések a benned élő Nyilassal való találkozáshoz:

  1. Hogy viszonyulsz a fényhez és hogy viszonyulsz a sötéthez?
  2. Miben hiszel?
  3. Tudsz bízni, akkor is, amikor a legnagyobb a sötétség?
  4. Igent mondtál az emberi életre, annak minden aspektusával együtt?
  5. Ha nem, mi az, amit ma még kizársz a teljességedből?

Határtalanul

2 éves volt a fiam, amikor hatalmas hisztit vágott le az esőben az utcán. Bevásárlásból mentünk haza, sok holmival, pocakomban a húgával. Elfáradt, kérte, vegyem fel. Esélytelen volt. Leült az utca közepén, és üvöltött. Én megőrizve a nyugalmamat csak annyit javasoltam neki, üljön be a posta eresze alá, hogy ne ázzon. Megvártuk, míg elfogadta, nem tudom felvenni.
Ha 10 embert megkérdezek, helyesen reagáltam-e, valószínűleg 11 különböző választ kapok. Az akarat(osság)ról mindenkinek megvan a maga véleménye, a maga ilyen-olyan tapasztalata alapján.
Nekem ez volt az egyetlen lehetséges opció, mert gyerekkoromban megrázó volt látnom, amikor egy apa a hisztiző gyermekét a hideg víz alá dugta.

baby-215867_1280A dackorszak és annak nagy testvére, a kamaszkor rettegett korszakai a gyermeknevelésnek. Mindkét korszak az énről és a határokról szól. Próbára teszik szülőt gyermeket egyaránt. A gyerek tanulja, tanulná és tanítja- ha a szülő hagyja – az egészséges határtartást.

A Föld nevű bolygón, tanulásunk jelenlegi helyszínén a polaritás szabálya érvényes. Nappal nincs éjszaka nélkül, fény nincs árnyék nélkül. Minden energia két pólusra osztódik, s az egyiken keresztül jutunk el a másik pólusig.
Ha úgy érzed, nehezen tartasz határokat, egészen biztos lehetsz benne, hogy máshol – valószínűleg észrevétlenül átléped másokét. A kettő mindig együtt jár.fear-1131143_1280
Meglehet, hogy engedsz, nyelsz, nem szólsz, elfojtod, elhallgatod. Meg is kapod innen-onnan, „Megint nem tudtál nemet mondani.”
Aztán eljön a pillanat, amikor betelik a pohár, és veszekszel, vég nélkül, kioktatva, bántva, alázva a másikat. Vagy csak a „más szemében a gerendát” alapján kioktatsz másokat: „Megint nem tudtál nemet mondani.” Egyik is, másik is a másik határainak durva átlépése.

„Akkor hogyan csináljam jól?”  – tették fel nekem nemrég a kérdést. Ez egy több lépéses folyamat.

  1. Tisztázd magadban, hogy miért nehéz határt tartanod! Például félsz hogy nem fognak szeretni, elutasítanak, elhagynak, bántó leszel, nem leszel elég jó. Ezek mögött az okok mögött rendszerint érzelmi blokkok állnak, jellemzően gyerekkori traumák, kielégítetlenségek. Ezeket terápiás módszerekkel hasznos feldolgoznod, mert enélkül nehéz lesz határt tartanod.
  2. Tisztázd a magad számára, hogy mik a határaid! Ehhez jó, ha van egy etikád, vagy minimum összefoglalod magadnak, hogy mik a számodra fontos értékek.
  3. Tanuld meg a határaidat tisztán kommunikálni! A veszekedés, panaszkodás, fülrágás, sárkánykodás nem az. Beszélj magadról, az érzéseidről, kérj!
  4. Tanuld meg a határaidat szeretettel megvédeni! Ha azonnal jelzed, és annak, akit illet, hogy neked ez rossz, akkor nem gyűlik benned össze a frusztráció olyan méretűre, hogy már sem szeretettel, sem tisztán kommunikálva nem tudsz jelezni a másiknak. Ahol feszültség van, ott elfojtás van. Megelőzheted, ha nem hallgatod/halogatod el.
  5. Tanuld meg elfogadni mások határait! Ez onnan indul, hogy elfogadod, mindenki más. Más a nézőpontja, az értékrendje, az igazsága, mások a határai. Amíg a „Kinek van igaza” játékot játszod, állandóan gondjaid lesznek a határokkal.

Nem állítom, hogy ez gyors, vagy könnyű út lenne. Talán felmerülhet, hogy mégis miért vállalnád be, mit adhat ez neked?

Békét. Kint éppúgy, mint bent.

Jól döntöttem?

board-786119_960_720Dönteni sokunknak nehéz. Véget nem ér fejünkben a két – vagy több hang – vitája. Amint meghoznék egy döntést, az egyik vagy a másik hang azonnal sorolni kezdi az ellenérveket:
„De mi lesz, ha…”, „Ez nagyon rossz döntés, ezt el fogod szúrni.”, „Már megint kapkodsz, nem gondolod át, melyik a jó döntés.” „Csak nehogy megint…”

Miközben keressük a JÓ döntést, és rettegünk a ROSSZ-tól gyakran gyerekkori szorongások köszönnek vissza, amikor azt tanultuk meg, az élet arról szól, hogy JÓL csináljuk, JÓK legyünk, soha ne hibázzunk, vagy nagy baj lesz.

Mostanában sokat gondolkozom a kérdésen, van-e jó és rossz döntés. Én például nem kedvelem a pénzügyi hivatali ügyeket. Sokáig halogattam egy adóbevallás elkészítését, mert ki nem állhatom intézni. Rendszerint utolsó pillanatban, kapkodva adtam be őket. Mígnem egy alkalommal buta hibát ejtettem egy bevallásban, aminek következtében egy teljes évig rosszabb feltételek hatálya alá kerültem. Rossz döntés volt halogatni? Persze. Tanultam belőle? Naná! Mostanában egy héttel a leadás előtt én már biztosan elintéztem. Odafigyelek, fontosnak tartom, és nyugi van. Most akkor rossz döntés volt?

Vajon nem a könnyebbik út-e, egyszerűen rossznak bélyegezni, és önostorozni magam, mint leülni, szembenézni a döntésem következményével, és tanulni belőle? Változássá kovácsolni egy hibát vajon nem az egyik legnemesebb erény?
Ezek a kérdések persze hitrendszereket feszegetnek. Azért vagyunk a földön, hogy mindent jól csináljunk, vagy azért, hogy tapasztaljunk, és teljesebbé váljunk? Én ezt a kérdést megválaszoltam magamnak, a saját válaszod azonban benned van.

Én azt tapasztalom, minden döntésemnek van következménye. Ha szembenézek a következménnyel, ha ránézek arra, amit ÉN teremtettem magamnak, akkor minden döntésemnek értelme van, s csupán másodlagos, hogy utólag a jó, vagy a rossz címként aggatom-e rá. Ám ha elfelejtek megállni olykor, és ránézni az életemre, a művemre, döntéseim fizikai síkon megnyilvánult eredményére, akkor az életem elszalasztott élet lesz, akkor is, ha csupa jó döntések sorozata.

Sokan megfeledkezünk róla, hogy a döntéseink vittek oda, ahol épp tartunk. Félünk egy jobb munkahelyet keresni, aztán vég nélkül panaszkodunk, hogy milyen kibírhatatlan a munkánk. Nincs kedvünk tenni a változásért, majd áldozatnak érezzük magunkat a saját életünkben. Sokan félünk dönteni, mert kiszámíthatatlan, hova jutunk. Ezért aztán maradunk ott, ahol vagyunk.

Van másik út is. Dönteni bátran, tudva, hogy képes leszek szembenézni a döntés következményével, és korrigálhatom azt, ami nem tetszik. Elengedni a jó vagy rossz kényszerét, és engedni, hogy az élet az összes színében megmutatkozzon nekem.

 

Fogadj el úgy, ahogyan vagyok!

Komolyan? Na ne már!

Párkapcsolati témában gyakran hallom a vágyat megfogalmazni: „Olyan társra vágyom, aki elfogad úgy, ahogyan vagyok.”

Romantikus mondat kétség kívül, azért most elgondolkozom picit. Két mostanra majdnem felnőtt gyermekem van, akiket születésük előtt óta mérhetetlenül szeretek. Ők a szívemnek legfontosabb emberek a földön, és ez mindig is így lesz. Ugyanakkor sosem fogadtam el minden viselkedésüket. Például mert baromi veszélyes volt, amikor csak úgy nekiiramodtak, át az autóval hemzsegő úton. Vagy mert szükségesnek éreztem, hogy megtanulják az együttélés elemi szabályait. Vagy mert fontosnak éreztem, hogy értsék, mennyire fontos a tisztelet, tolerancia, együttműködés. A szeretetem feltétel nélküli, de sosem éreztem azt, hogy minden viselkedési mintájukat el akarom fogadni. Ha azt éreztem, nem jó nekem, nem összeegyeztethető az értékrendemmel, amit tesznek, ezt visszajeleztem nekik. A legtöbbször meg tudtam tenni szeretettel és határozottan.

dinosaur-1564323_1920Azt mondod, az más, hiszen ők gyerekek? Igen. És most magamra figyelve azt mondom, sajnos manapság is előfordul velem, hogy gyerekként viselkedem. Bár dolgozom azon, hogy a gyerekkori érzelmi blokkokat feldolgozzam, rendszeresen előfordul, hogy valaki érzékeny pontomra tapint, és gyerekként viselkedem. Természetes igényem, hogy ezt ne fogadjam el magamtól. Ne értsd félre, önmagamat elfogadom, de a gyerekes viselkedésemből okulni akarok. Megérteni, mi fáj bennem, és meggyógyítani azt. Hogy testben, lélekben, szellemben érett felnőtt legyek. Főleg akkor, ha a gyerekes viselkedésem rossz azoknak, akiket szeretek, és akikkel az életemet intim közelségben megosztom. Éppen mert szeretlek, figyelni akarok arra, ami rossz neked. S ha részem van benne, változni akarok. Én. Kettőnkért.

Nem tisztem eldönteni, hogy miben kell változnod. Főleg nem, hogy hogyan. Ha szeretsz valakit, akkor az én szeretet-értelmezésem szerint változni akarsz. Nem azért, mert a másik elvárja, hanem mert szereted, ezért igyekszel nem tenni azt, ami neki nem jó.

Elfogadom azt, aki a legigazabb formádban vagy. Elfogadom azt is, hogy az utadon vagy, és ott tartasz, ahol épp. Ám ha kapcsolódni akarsz velem, az a jó nekem, ha figyelsz arra, ami nekem rossz, és figyelsz arra is ami neked rossz. Ha részed van benne, változtatni akarsz. Te (is) kettőnkért.

A szeretet nekem nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz velem, sem hogy én bármit veled. Nekem azt jelenti, meglátom magam benned, s visszatükrözlek téged, és vannak olyan pillanatok, amikor a tükörképpel egybeolvadva megpihenünk ebben a békés állapotban. Majd ismét együtt változunk önMAGunkért.