Elmerengtem mostanában az ítélkezésen. A spiritualitásra fogékonyabbak körében gyakran találkozom a paradoxonnal: „Én mindenkit elfogadok, kivéve azt, aki nem fogad el mindenkit.”
Habár általában lelkünk mélyén érezzük, hogy egy másik ember megítélése (elutasítása) se nem jó, se nem igazságos, mégis ítélkezünk. A kérdés számomra most nem is csak az, miért tesszük, hanem az is, hogy vajon segít-e ez rajtunk valamit.

Amennyiben olvastad húsvéti bejegyzésemet, talán velem együtt elgondolkoztál a bennünk működő gyermeki csodavárásról, arról a téves elképzelésről, hogy a külvilágban valaki valamit, valahogyan megváltoztat, és ettől eljön a paradicsom, a béke, a szeretet, az egység, az akármi.  Szóval hogy előbb mindehhez a külvilág változzon. Hogy vannak a jók, akiket elnyomnak, és vannak a rosszak, akik büntetést érdemelnek. Ennek jeleként mostanában lépten-nyomon beleütközöm a „nekem van igazam” játékba, ahol igyekszünk egymást meggyőzni, és bebizonyítani, hogy a másik téved. És hogy míg én nem változom, hiszen jó vagyok, és nálam az igazság, addig ő változzon, mivel ő téved. Ez szerintem zsákutca. Miért is?

Az árok egyik partján abban reménykednek, hogy a bátor hazafi továbbra is megvéd minket a gonoszoktól, és akkor legalább nálunk béke lesz, míg az árok másik partján állók abban reménykednek, hogy ha elég sokan elég ügyesen taktikáznak, akkor sikerül megszabadulni a hazafitól, és akkor végre nálunk is béke lesz.

A húst nem evők abban reménykednek, hogy meg tudják győzni a húsevőket, mennyire gonosz, amit tesznek, és akkor majd senki nem öl ártatlan állatokat. A húsevők arra gyúrnak, hogy meggyőzzék a vegákat, hogy hús nélkül hiánybetegségben véreznek majd el, és akkor végre nem halnak meg ártatlan emberek.

Az egyik kultúra,/vallás tagjai bizonyosak benne, hogy ők találták meg az üdvözülés igaz útját, míg a másik kultúra/vallás az ördög műve, és pusztulásra ítéltetett. A másik, szembenálló tábor természetesen pontosan ugyanezt gondolja az előzőekről.

A homeopátiára felesküdöttek a gyógyszermaffiáról beszélnek, és szelíd gyógyulást ígérnek, míg a szkeptikusok máglyára küldenék az össze homaopatát, és tudományosan bizonyított gyógyulást ígérnek.

A felsorolást sajnos vég nélkül folytathajtom, és kérlek értsd jól, amit írok, egyik tábort sem gúnyolom, és nem is foglalok állást, ki hova tartozzon. Egészen egyszerűen azért, mert hiszem, valahol valamilyen mértékben mindenkinek igaza van, és én mindenkinek igyekszem látni az igazát. Szerintem – és ha jól megfigyeled az előbb felsorolt példáimat, te is láthatod – mindig mindkét tábor szükséglete ugyanaz, csupán csak más-más választ adnak ugyanarra a kérdésre. És folyamatosan győzködik egymást a megoldásuk igazáról, miközben láthatóan egymás meggyőzése sehova nem vezetett eddig sem, és állítom, hogy ezután sem fog. Mint fentebb írtam, ez zsákutca, mert a meggyőzés nem más, mint verbális agresszió (ami persze sokkal jobb, mint a fizikai, de ettől még erőszak), az erőszak pedig erőszakot szül, ami nem vezet sehova, illetve nem oda, nem az eredeti célunkhoz vezet.

Mert az árok bármely partján állsz is, bármely tábor meggyőződését terjeszted is, érdemes továbbgondolnod, hogy ha győzöl, győztök, utána mi lesz.
Mi lesz utána mindazzal a gyűlölettel, haraggal, irigységgel, féltékenységgel, félelemmel, amit most persze a másik tábor ellen fordítottál, ám valójában a tied?
És mit kezdesz a legyőzöttekkel, meggyőzöttekkel? Elpusztítod őket, mert ők rosszak? Megjavítod őket (így, úgy, amúgy), mert ők elromlottak? Kerítések mögé zárod őket, mert veszélyt jelentenek?
Ha így gondolod, akkor kérdezem tőled, ez mennyiben emelkedettebb, mint gyűlölni, kitaszítani, állatot ölni, vallásháborút folytatni? Hová jutottál így a béke, az üdvözülés, felemelkedés útján? Közelebb vagy ezekhez, mint előtte voltál? Biztosan nem.

Mit tehetünk ehelyett? Az integrál szemlélet egyik számomra kedvelt állítása: „semmi nem száz százalékban hülyeség.” Engem ez nyitottá tesz arra, hogy megpróbáljam megérteni a másik igazságát, a gyülölete mögötti félelmeit, az elutasítása mögötti szükségleteit.

Hiszem, hogy még a legelfogadhatatlanabb viselkedés, beszéd mögött is jogos szükségletek vannak, és szeretet. Aki a kerítésre eszküszik, az az egyébként tökéletesen jogos félelmeire talált egy szerintem rossz választ. Ám nem fog tudni megbékélni pusztán attól, hogy leköpöm, mert rasszista, ha éppen mi vagyunk többen, és megtehetem. Ha nem ismerem el a félelmét, és nem tudok neki érettebb megoldást mutatni, akkor csupán idő kérdése, hogy mikor lesznek megint ők a többen.

Amíg tehát nem értjük meg, hogy a másikat egészen pontosan mi vezérli (mik a jogos félelmei, szükségletei), addig csupán harcolni vagy megalkudni tudunk. Egyik is, másik is zsákutcába vezet, hisz győztesekkel és vesztesekkel nem lehet elérni sem a békét, sem a paradicsomot, sem az üdvösséget.

És hogyan érthetjük meg igazán a másikat? Hiszem, hogy az ítélkezés mögött egy igen mély bizonytalanság áll. Félelem attól, hogy nem vagyok elég jó, elég erős, eléggé szerethető, eléggé biztonságban. Én azt tapasztalom, sőt állítom, hogy az elutasításunk, ítélkezésünk azonnal gyógyul, amint önmagunk felé fordulunk, önelfogadással, önegyüttérzéssel, szeretetteljesen. És amint megváltod magad, te saját magadat, ezáltal könyörületessé, mások felé is elfogadóvá, jóságossá válsz. Békére lelsz magadban, és békét teremtesz magad körül.

Innen egyikünk sem jut ki élve – tartja a mondás. És én hozzáteszem: csak együtt tudunk boldogulni. Ez pedig sosem fog – mert nem tud – működni ítélkezéssel, elutasítással.

Elgondolkoztál valaha a mondaton: amikor eljön Isten országa?

Én ma egy film hatására megtettem, és úgy érzem,  a húsvét üzenete is egy új aspektusból talált ma meg.
Meglepett ez a film, egészen másra számítottam. A végén nehezen keltem fel a székből, annyira a hatása alá kerültem. Nekem nagyon plasztikusan mutatta be a film, mennyire félreértjük ezeket a mondatokat. A filmben talán Júdás karaktere mutatja a legerőteljesebben a téves csodavárásunkat: egyszer eljön a Messiás, aki jól megmondja, hogy ők a rosszak és mi vagyunk a jók, megbünteti a rosszakat, számunkra pedig eljön az örök boldogság.

Kérlek, ne érts félre, nem gúnyolom a Bibliát, tisztelem mindenki hitét. Rajtunk, embereken gondolkoztam el, hogy mennyire gyermekként értelmezzük azokat a nagyszerű tanításokat, amiket kaptunk.

Mert játsszunk most el a gondolattal, hogy eljön az országa…
Nem lesz több igazságtalanság, szegénység, elnyomás…
És én? Velem mi lesz? Mit kezdek az irigységemmel, a félelmeimmel, a haragommal, a gyűlöletemmel, a kicsinyességemmel? Mit kezdek ezekkel az érzésekkel, ha már nem lesz kire vetítenem őket? Ha nem lesz X. vagy Y., akiket annyira könnyű utálni? Ha nem lesznek  „ők”, akik minden rossznak okai?
Mit kezdek a paradicsomban az árnyékommal, ha nem mentem végig a jézusi úton a saját keresztemet viselve, ha nem váltottam meg magam, ahogyan ő tanította?

S. N. Goenka vipasszana tanító előadásában van egy számomra nagyon érdekes gondolat. Azt mondja, szerinte nem Isten teremtette az embert a saját képmására, mi teremtettük Istent a magunkéra. Annyira hajlamosak vagyunk kitenni a felelősséget – és ezzel együtt a megváltást – , hogy azt hisszük, Buddha, Jézus hívének, követőjének lenni azt jelenti, hogy recitálom a nevét, imádkozom hozzá, aztán megyek a dolgomra, és haragszom, gyűlölködöm, félek, bántok tovább, ahogy előtte is. Nem azt jelenti-e menedéket venni Buddhában, hinni Jézusban, hogy kifejlesztem magamban a buddhai,  jézusi minőségeket, tehát a könyörületességet, szeretetet, jóságot, megbocsátást, és ezzel megváltom magam?

Ez a film gyönyörűen megmutatta nekem, mennyire könnyű félreérteni a tanításokat, és saját képünkre formálva hinni, hogy mi tudjuk a tutit, mindenki más pedig téved. Én vagyok a jó, aki csak azért szenved, mert még nem jött el Isten országa, és nem takarították el a rosszakat.

„A világ csak akkor változik meg, ha mi megváltozunk.” – mondja Maria Magdalena a filmben.
Én úgy hiszem Isten országa akkor jön el, amikor bennem megváltódik minden, ami miatt ma nem láthatom ezt az országot. És hogy mit tehetek ezért? Veit Lindau, tanárom nagyszerű húsvéti írása utat mutat nekem ebben.

Egy AnaLog oldással dolgoztam, ahol a téma a siker volt. Egészen pontosan a kliens megélése, hogy van egy remek ötlete, talált társakat, akiknek nagyon tetszik az ötlet, ám mintha csak ő indult volna el lelkesen, míg a többiek eltűntek mellőle. Mivel látja, hogy ismétlődő minta ez az életében, meg akarta nézni, mi az oka ennek, és hogyan lehet oldani ezt a számára rossz mintát.

Egy kivételesen rövid oldás hatására azonnal átlátta, hogy valójában neki érdemes változnia, és azonnal választ kapott arra is, miben.

Mindez eddig persze magánügy – mondhatod – amiért engem írásra ösztönzött az az, hogy évek óta a sikerrel, a célok megvalósításával, a tudatos teremtéssel foglalkozom. Miközben az oldás után a klienssel megbeszéltük az oldást, és ő könnyed egyszerűséggel megfogalmazta, mire látott rá, miben tud változni, bennem Veit Lindau szavai jelentek meg, a tudatos teremtéssel foglalkozó online tréningjéből:

„EGY CÉL IGAZI ÉRTÉKE NEM AZ, HOGY ELÉRED-E, HANEM HOGY NEKED KIVÉ KELL VÁLNOD AHHOZ, HOGY ELÉRD.”

Hirtelen eszembe ötlött számos „kudarcom”, amikor bántottam magam, amiért nem tettem meg mindent, hogy közelebb kerüljek a célomhoz. Amikor halogattam, önszabotáltam, feladtam. És eszembe jutottak kliensek, akik nem értik, miért halogatnak, miközben annyira vágyják az adott cél megvalósítását.

Ilyenkor könnyebb bántani magad, frusztráltnak lenni magadtól, elítélni magadat a halogatásért, önszabotálásért, lustaságért. A szigorú szülő kel életre benned, aki bánt, amiért nem vagy elég jó.
Közben ott a másik út is, belemész a helyzetbe, és megkérdezed magadtól: „Vajon mi van ennek a helyzetnek a mélyén?”
És akkor rábukkanhatsz a félelemre, a félelemre a változástól. A célok elérésében nem az a legnehezebb, hogy minden nap megtegyünk értük egy apró lépést, hanem hogy szükségképpen meg kell változnunk, hogy elérjük az adott célt. A változás az, ami olyannyira félelmetes.

Ez a felismerés önegyüttérzést ébreszt benned magad  iránt, elfogadást, a támaszra szoruló belső gyermek néz ebben a felismerésben rád. Megtalálhatod magadban a gondoskodó szülőt, aki látja az ijedt gyermeket, és tudja, mindez természetes. Átkarolhatod magad, támogatást és elfogadást adva magadnak: „Mindannyian félünk a változástól, ez rendben van. Gyere, nem vagy egyedül. Együtt, közösen megcsináljuk.”

Így lehet a halogatásból, megtorpanásból felismerés, rádöbbenés, megértés. S a valódi siker többé nem csak a sokadik teljesítmény – pipa, hanem a gyógyulás csodálatos útja.

Az egy éves önszeretet tréning neked szól, ha…

• nem csupán néhány jó ötletre vágysz, tartós változást szeretnél megvalósítani,
• kész vagy egy egész évet erre fordítani,
• hiszel a kitartó, napi egy apró lépés erejében,
• kényelmesebb számodra az online tanulás, a saját időbeosztás,
• eleged van a nagy Aha felismerésekből, amik után semmi nem változik,
• valóban kipróbált, hatékony eszközt keresel,
• meg akarod tanulni elismerni, elfogadni, megbecsülni önmagadat,
• eleget bántottad magadat, meg akarod változtatni az önmagaddal való kapcsolatodat,
• túl sokan, túl sokszor kihasználtak, meg akarsz tanulni nemet mondani,
• társra vágysz, és szeretnél igazán jó párkapcsolatban élni,
• elismerésre vágysz, hogy fontosnak, szerethetőnek érezd magad.

Ez a tréning nem neked szól, ha

• gyors, instant megoldásokat keresel, nem akarsz valóban megváltozni,
• szükséged van arra, hogy személyesen kapcsolódj, idegen számodra az online világ,
• képtelen vagy következetesen és kitartóan önmagadért dolgozni,
• nem hiszel abban, hogy minden változás belülről fakad, ahhoz keresel segítséget, hogy a világ változzon körülötted,

Az online tréning előnyei:

• A saját időbeosztásod szerint végezheted a kurzust, otthonról, kényelmesen.
• Az anyagok bármikor elérhetőek a számodra.
• Az anyagokat az év során akár többször is visszanézheted, ismételheted.
• Nem csak budapesti lakosoknak elérhető az anyag, nincs szükség hosszú utazgatásra.
• Megismered a jövő oktatási formáját.

„Hálás vagyok hogy rátaláltam erre a lehetőségre, mindig reggel olvasom az üzenetet ami lelkileg tud támogatni. Mert ha nem is naplózok, de gondolatban azért lefuttatom magamban a gyakorlatokat.”

„Rövid, ütős instrukciók. Nagyon szépen felépített anyag.”

Nagyra értékelem a kitartást és azt, hogy ezt a témát mindennap felhozzátok a számomra. És akár teszem, akár nem teszem a gyakorlatokat, mégis itt van velem a téma egész évben, és mindenképp érzékelem a hatását.”

„Színvonalas, elegáns napi levelek, zárt facebook csoport.”

„Szeretem, hogy összevágnak a dolgok, a világ ugyanolyan törvények szerint működik és megismerhető. Élvezem a fölfedezést még ha néha fáj is.”

Kedvelem a saját tapasztalatok megosztását és azt, hogy egy új szemlélet elsajátítását támogatja.”

„A sokszínűség a legnagyobb erénye.”

„Az egész programot, kezdeményezést, lehetőséget, nyitottságot, támogatást nagyra értékelem. A napi leveleket, impulzusokat, írásokat. Jó tudni, hogy vár egy levél, ami segítőkész, érdeklődő, mélyre visz, elgondolkodtat, segít tartani a fókuszt. Biztonságot ad s az érzést, hogy nem vagyok egyedül. Az Önszeretet.hu oldalon lévő írások is nagyon tetszenek, hatással vannak rám. Ebben a hónapban nagy erőt ad: mutasd meg magad! FB csoport, hogy lehet kapcsolódni, megosztani, ami van, s reagálnak is. Hálás vagyok nektek. Köszönöm. Szuperek vagytok! :)”

„Szeretem, hogy használható ötleteket, technikákat küldtök, az ötleteket, a tapasztalatot, a tudást, ami mögötte van.”

„Nagyra értékelem, azt hogy a levelekben nagyra vagyok értékelve, megtanít arra hogy magamat is nagyra értékeljem. Ez egy újfajta jó érzés amit másoktól és magamtól sem tapasztaltam eddig.. és jéé így is lehet?!!”

Az AnaLog egyéni konzultáció a következő helyzetekben lehet hasznos a számodra:

• (ismétlődő) konflitus van jelen az életedben, ez lehet belső konfliktus és külső konfliktus is, amelynél azt érzed, képtelen vagy  azt megoldani.
• Megoldatlan helyzet van egy vagy több életterületeden (nem találsz párt, krízisben van a kapcsolatod, nincs munkád, vagy utálod, ami van).
• Remek elhatározásaid vannak, amiket folyamatosan halogatsz.
• Elhatároztad, hogy szereted magad, teszel is érte, mégis újra és újra elakadsz.
• Ismétlődő érzelmi helyzetekbe keveredsz (elhagyatottság, féltékenység, bűntudat, elutasítás, kihasználás, veszteség, lámpaláz, önbizalomhiány).
• Lámpalázas vagy, emiatt versenyeken gyengébben teljesítesz.
• Gyors és tartós változást hozó módszert keresel.

A konzultáció során megkeressük az adott promlémád gyökerét, feldolgozzuk a gátló érzelmeidet, kioldjuk a hibás viselkedésmintát.

A konzultáció általában 60-90 percet vesz igénybe, és két részből áll:

1. Az első részben átbeszéljük a problémádat, azonosítjuk az érzelmet és a viselkedésmintát, ami a problémádat okozza.
2. A második részben az elmédet analógiás üzemmódba kapcsoljuk, amikor az első lépésben feltárt érzelemmel képeket, történeteket alkotsz. Ezek segítségével megkeressük az érzelem gyökerét, a hibás viselkedésmintát, amiket javítunk, kioldunk.

A konzultáció azonnali megkönnyebbülést hoz, kioldódik benned a feszültség, megérted, mi okozta a problémádat. Felismered a hibát és hogy hogyan tudsz ezután új módon viselkedni.

Az egyéni konzultáció díja: 25.000 Ft/alkalom.
Az egyéni konzultációt jelenleg online formában(skype, messenger),  veheted igénybe akár külföldről is Oros Andreával vagy Radnai Lászlóval.

Felhívjuk a figyelmedet, hogy nem vagyunk pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta szakemberek, nem folytatotunk pszichoterápiát. Amennyiben mentális betegségben szenvedsz, mindenképpen szakember segítségét vedd igénybe.

Jelentkezni, további felvilágosítást kérni az alábbi elérhetőségek egyikét használva tudsz:

Oros Andrea Life-, Business -, Teamcoach, integrál szemléletű önismereti tanácsadó, AnaLog konzulens, önszeretet mentor

info(kukac)legyakilennel.hu

+36 20 469 6770

Radnai László Life-, Business-, Team- és Párkapcsolati Coach, AnaLog konzulens

laszlo_radnai (kukac)hotmail.com

+36 20 930 8018

Visszajelzések a munkánkról:

"Mindenkinek felteszem a kérdést, amikor képzésre jelentkezik, hogy mit szeretne? Miért jön? Általában azt a választ kapom, hogy a saját problémájukra keresik a megoldást, vagy másoknak szeretnének segíteni. Andi annyit mondott, hogy az AnaLog Terápiát szeretné megtanulni, mert úgy érzi, hogy itt megkapja a válaszokat a kérdéseire. A tekintete kivételes elszántságot tükrözött. Ezt az elszántságot látom rajta azóta is minden találkozásunkkor, és hallom a szavaiból, amikor beszélünk. Különleges elhivatottságot, tapasztalatot, hozzáértést, és alázatot tükröz a számomra az, ahogyan az életét éli, és ugyanilyen lelkesedéssel, és kíváncsisággal viszonyul az AnaLog Terápiához is.
Ha olyan szakembert keresel, aki figyel rád, értő, és érző művelője a hivatásának, és a segítségedre lehet, akkor a legjobb helyen jársz, ha Andihoz kopogtatsz be. Hálás vagyok, hogy a sors lehetőséget adott a számomra, hogy a hivatása gyakorlásához én is hozzájáruljak. (Loós Balázs, tanárom, a módszer megalkotója)

"Andinál a kliens teljes mértékű elfogadását érzem. Mindennel együtt. Soha nem éreztem hogy ítélkezel fölöttem (még tudatalatt sem), ami egy csodálatos szabadságot ad a fejlődésre! Értékelem a folyamatosságot, a türelmedet, hogy hagytál a magam tempójában fejlődni, az őszinteségedet, és hogy lehettem „gyenge“ is; vagy lassú, ez is teljesen rendben volt." (Dóri)

"Inspirál szenvedélyes átalakulás vágyad és érzem az emberek jól léte iránti elköteleződésed. Legvonzóbb az önmagadon nevetni tudás Látván a magadon való sok munkád hozadékát, hitelessé tesz csoport előtt és 4szemközt is." (Betti)

" Értékelem az őszinteséget, és azt hogy van saját tapasztalatod. hiteles vagy. Hiányoltam, hogy az életem alakulása a tét, és nem teljes mértékben figyelmeztettél, hogy milyen nagy a kockázat."

"Nagyra értékelem a figyelmet és a törődést."

Sok emberben él a kép, hogy a kapcsolat akkor jó, ha „boldogan élünk, amíg meg nem halunk”. És boldogok akkor leszünk, ha a kapcsolatunkban folyamatosan harmónia van.
A legtöbb kapcsolatban azonban újra és újra felborul a harmónia, hol gyakrabban, hol ritkábban konfliktus jelenik meg.
Persze olyan kapcsolatokat is ismerek, ahol alig van konfliktus, ám a felekkel beszélgetve kiderül, belül annál több van.
Szinte mindannyian harmóniára, békére, „egy jobb világra” törekszünk, mégis úgy tűnik, elkerülhetetlenül belső vagy külső konfliktusokba botlunk.

Van, aki nehezen éli meg a konfliktusokat, éppen azért, mert a harmónia látja benne, és attól tart, valami baj van vele, a másikkal, a kapcsolattal. Ezért inkább igyekszik alkalmazkodni, a lehető legtöbb elvárásnak megfelelni, a konfliktusokat kerülni. Tapasztalatom szerint ez még több konfliktushoz vezet. Ha a kapcsolatban nem is, de belül igen. Sok betegség a külvilágan meg nem élt konfliktusok belső megnyilvánulása. Ez tehát kevésbé szerencsés út, ha harmóniára vágysz. Hiszen így legjobb esetben is csak átmeneti harmóniára lelsz, legtöbbször még arra sem. Pusztán a harmónia illúziójára. Valami mást érdemes tehát keresnünk.

Hogy mit tekintünk az emberi élet értelmének, ez hitrendszer kérdése, bizonyára neked is van saját, egyedi válaszod. Abban talán egyetértesz velem, hogy az életben mindig minden változik, vagy meghal, és az is egy változás, nem is kicsi. Az élet meghatározó része tehát a változás. Mi, emberek azonban igen gyakran pont ettől, a változástól félünk.  A konfliktusaink pedig éppen erre, a változás szükségszerűségére hívják fel a figyelmünket.

A konfliktus számomra az élet minden területén törekvés egy magasabb rendbe történő átalakulásra. Egy meghívás az élettől, hogy felismerjem, miben kell változnom. Ilyen értelmezésben a konfliktusok a változás lehetőségét mutatják meg és szükségszerűségét hangsúlyozzák.

Az természetesen nem mindegy, hogyan kezelem a konfliktusaimat. Mert használhatom őket arra, hogy megszabaduljak a frusztráló érzelmeimtől, küzdjek azon, kinek van igaza, és élhetek a konfliktus nyújtotta lehetőségekkel, és feltárhatom, miben kell változnom.

A konstruktív konfliktuskezelésnél kiemelkedő szerepe van annak, hogy a konfliktusban feltárult érzelmeket képes legyél hatékonyan kioldani, mert csak ezután leszel képes tartósan változni, legközelebb másként viselkedni.

Hasznosnak tartom a különböző kommunikációs technikákat, viselkedésterápiákat, konfliktuskezelő technikákat, ezek sokat segítenek, ha együttműködően akarsz kapcsolódni. Ugyanakkor tapasztalatom szerint a tartós változás alapja, hogy kioldjuk az érzelmi elakadásainkat. A konfliktusok ugyanis mindig feldolgozatlan érzelmeket tárnak fel. Amennyiben az adott érzelmet nem dolgozom fel, akkor a legjobb szándékkal sem biztos, hogy egy hasonló helyzetben legközelebb jobb döntést fogok tudni hozni, mivel az érzelem gátolni fogja a tudatosan elhatározott viselkedést.

Mondjuk elhatároztad, hogy szereted magad, és ennek részeként megtanulsz nemet mondani, nem alkalmazkodsz túlzó mértékben, helyette azt akarod tenni, ami jó neked. Ugyanakkor gyerekkorodban gyakran elutasítást tapasztaltál meg, ezért felépítetted magadban a megfelelési kényszert. Azt akarod, hogy szeressenek, rettegsz az elutasítástól, bűntudat van benned, ha valakinek nem teljesíted a kérését. Ilyen helyzetben gyakran hiába határozod el, hogy végre fontos leszel önmagad számára, a bűntudat és az elutasítástól való félelem olyan erősen gátol, hogy képtelen leszel nemet mondani. Amitől csak csalódott leszel magadtól, még kevésbé érzed magad szerethetőnek, és ezzel az ördögi kör be is zárult.

Helyette ajánlom, hogy oldd ki a konfliktusban feltárt érzéseket, amitől a konfliktusod megszűnik, te megváltozol, és egyre közelebb jutsz a szabadsághoz, amikor az életedben a saját utadat járod, nem gátolnak feldolgozatlan érzelmek és viselkedésminták.

Ha ezt az utat választod, segítségedre lehet az AnaLog módszer. Az AnaLog módszer konfliktus megoldó rendszer, egy belső kommunikációs módszer. Célja az érzelmek, a viselkedésminták felismerése, feldolgozása, a gátlások kioldása.

A módszer az emberi elme azon képességét használja, hogy képes képek, történetek alapján érzelmet azonosítani, érzelmek alapján történetet készíteni. Az egyéni konzultáció során átbeszéljük az adott konfliktusodat, majd te magad az érzelem segítségével történeteket alkotsz, amikben felismerhetővé válik a hibás viselkedésmintád, a feldolgozatlan érzelmed, a gátlásod. Ezeket kioldva, feldolgozva pedig képes leszel a változásra, amit többé nem akadályoz benned feldolgozatlan érzelem. Vagyis hasonló helyzetben máshogy fogod magad érezni, aminek következtében másképp is fogsz reagálni. Vagyis véglegesen megváltozol.

Te vagy a legszorosabb kapcsolatom.
Ismerjük egymást, mióta megszülettem.
Te vagy az, aki mindig mellettem van, és te vagy az, aki sosem fog elhagyni.
Minket még a halál sem választhat el.

Évtizedek vannak mögöttünk.
Te voltál velem minden mélypontomon.
Sokszor te voltál az egyetlen, aki a legsötétebb időkben sem hagyott el.
Minket minden összeköt, mit eddig megéltem.

Szigorú vagy velem, és semmit nem hagysz szó nélkül.
Te ismersz a legjobban.
Mindent tudsz rólam, a legeldugottabb részeimet is ismered, nem lehet titkom előtted.
Sose habozol megítélni engem.

Könnyű haragudnod rám.
Könnyű számonkérned a hibákat.
Könnyű felhánytorgatni, hányszor buktunk el miattam, s estünk el lehetőségektől.
Könnyű rossznak beállítani.

De látod a fájdalmamat is?
Látod, mennyit próbálkozom?
Látod, hányszor kellett már a legsötétebb éjszakákon felállnom a hamvaimból?
Látod, mennyire félek?

Te vagy a legjobb barátom.
Nekem csak te vagy, s neked csak én.
Nélküled nem jutok el a fénybe, s nélkülem örökre a sötétben maradsz te is.
Megpróbáljuk együtt?

Te vagy a legjobb barátom.
Mi nem létezünk egymás nélkül.
Figyeld, ahogy dobog a szívem! Érzed, hogy repülni tanulunk mi együtt, szállni a magasba?
Tanulunk szeretni együtt?

Itt, most ez mindenem, amim van. Te.
Csak ez van neked is, én.
Azt mondják, a legsötétebb éjszaka után pirkad a hajnal,  fogd meg a kezem!
Félek.

Te vagy a legjobb barátom.
Ölelj magadhoz kérlek!
Tudom, hogy te is félsz, rettegsz, hogy sosem szabadulunk ki, bezárva maradunk mi ketten.
Ölelj magadhoz kérlek!

Lélegezz!
Figyeld, ahogy dobog a szívem!
Érzem a félelmeidet, látom a vágyaidat, hallom a kétségbeesett hívásaidat.
Már látlak Szívem.

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy miért van annyi válás, miért olyan nagyon nehéz manapság együtt élni valakivel, még ha szeretjük is egymást?

Órákat lehetne szentelni ennek a kérdésnek, mert szerintem nagyon összetett okai vannak ennek, én most egy egészen speciális aspektusán gondolkodtam el.

Gyerekként arra szocializálódunk, hogy a boldog élet egyik alapvető pillére, hogy „megtalálod az igazit”, akivel „boldogan éltek, míg a halál el nem választ”. Ezt az igen téves elképzelést aztán szinte az összes szerelmes film még inkább megerősíti, mintha a feladat csupán annyiból állna, hogy megtaláljuk őt, pontosabban „Ő”-t.

Ugyan a házasságkötéskor – már ha bevállaljátok – elhangzik egy fél mondat: „Jóban és rosszban”, de ezzel nagyon nem szoktunk foglalkozni, meg amúgy is, a „rossz” kapcsán mindenki másra gondol, de leginkább külső nehézségekre, amik valóban gyakran össze is kovácsolják a párokat.

Aztán az érettségi napján „kilépünk az életbe”, és ettől kezdve elindul a nagy keresés. A nagy össznépi „keresd az igazit” játék sok variációban fut (ki keres, keres, de nem talál, ki talál, de csalatkozik), de most nézzük meg, mi vár ránk, ha megtaláljuk „Ő”-t! Élünk boldogan, míg a halál…?

Eleinte. Ha nem megyünk túl közel egymáshoz, akkor tulajdonképpen akár valóban a halálig, csak valahogy egyre inkább egymás mellett, mint együtt. Ha viszont élettel teli, eleven életet és kapcsolatot akarunk megosztani egymással, akkor szükségszerűen megérkezik a krízis. Aztán kis idő múlva a következő. Meg a rákövetkező, és az azt követő. Újra és újra. Miért?

Egyrészt azért, mert ha engeded, és nem a csendes elvegetálást választod, akkor változol. Szükségképpen te is és Ő is. A változás következtében pedig az addig működőképes, egymáshoz hangolt kapcsolati dinamikátok, harmóniátok megbillen. Ez a krízis. A megbillent egyensúly jelzése, hívás az élettől, hogy ahogyan te, vagy ő a változásnak köszönhetően egy magasabb rend felé törekszel, úgy a kapcsolatotok is egy magasabb minőségbe rendeződjön, intimebb szövetséggé váljon. Az élet egyik alaptörvénye ugyanis, hogy mindig minden egy magasabb rend felé törekszik. Te is, ő is, és az együtt-létetek is.

A másik ok, hogy mi, emberek kivétel nélkül sebekkel „lépünk ki az életbe”. Szocializációnk során – van, aki hisz benne, hogy már korábbi életeinkben – sérülünk, itt ott, sebeket szerzünk. Képzeld el, hogy megtaláltad „az igazit”. Másra sem vágysz mint közel lenni hozzá, átölelni, a karjaiban lenni. Igaz?

És milyen ez az ölelés, ha a testedet sebek borítják? Nos, a jó érzések mellett bizonyára fájdalmas is. Hiszen minden sérült pontod, amihez hozzáér sajog, fáj, ég. Valószínűleg te sem vagy tudatos rá, hol vannak a sebeid, ő aztán még annyira sem, így nem tud rád vigyázni, ő épp csak nagy örömmel magához ölel, te meg nem érted, „miért bánt”. A krízis tehát meghívás az élettől, hogy a sebeid, amik a másikkal való egyre intimebb kapcsolódás során megérintődnek, a felszínre kerülnek, tőled- és csakis tőled, nem a másiktól – gyógyításra leljenek. 

A kapcsolatodban minden krízis lehetőség. Döntési pont, útelágazás. Választhatod a „csalódtam”, „nem az vagy, akinek hittelek”,  a másik hibáztatása útját, ez esetben így, vagy úgy, de a kapcsolat meghal. Talán együtt maradtok – akár míg a halál el nem választ- ám elveszítitek egymást.
Dönthetsz azonban úgy is, hogy a krízis számodra a gyógyulás, a magasabb szinten történő új egyensúly esélye. Bár menekülnél, hiszen fáj, bár őt hibáztatnád, mert az mindig kényelmesebb mégis állsz a tűzben, maradsz a kapcsolódásban, megértve a fájdalom üzenetét, meggyógyítva azt, aki benned fáj. Ezt az utat választva mindig egy lépéssel közelebb kerültök egymáshoz. És ez csak a hab a tortán. Mert ebben az esetben a krízis legértékesebb ajándéka, hogy egy lépéssel közelebb kerülsz önmagadhoz.

Hát itt vagyunk. Megérkeztünk az annyira nagyon várt 2017-es évhez. Amiről 2016 végén – meg egyébként 2017. január 1. óta minden nap – folyton folyvást csak azt olvastam, olvasom, mennyire jó év lesz, az újrakezdés, a nagy megvalósulások éve.

Valahogy szeretjük az ilyen gyermeki, tündéres, mágikus dolgokat. Csak el kell érni a 2017-es évig, aztán minden varázsütésre megváltozik.
Amióta elkezdődött ez a varázslatos év egyre-másra szembesülök vele, mennyire nehéz volt az előző év vége. Velem az élen szinte úgy kapartuk át magunkat az újba.

Az év legsötétebb időszaka tisztán mutatja nekünk, a hajnal előtti utolsó percekben legnagyobb a sötétség. Mielőtt megjelenik az első fénysugár, a sötétség – úgy tűnik – soha véget nem ér.

Spiri közegben sokat hallom a mondatot: „Szeretnék áramolni a flow-val. Kész vagyok meglovagolni az élet hullámait.”
Jó ezeket hinni, akarni, próbálni, amikor az élet éppen a mosolygós oldalát mutatja feléd. Hogyan működik ez nálad, amikor a nehezebb időszakokat éled át, és azok hullámait kellene meglovagolnod?

Tapasztalatom szerint, zsigerből két módon reagálunk. Van, aki elkeseredik, úgy érzi, hiábavaló volt minden erőfeszítése, még mindig „ott” tart, ott, ahol már olyan rég óta nem szeretne lenni. „Semmi értelme az egésznek” – omlik össze benne valami. Ez is odaadás, odaadom magam az önsajnálatnak, a szenvedésnek, a csalódottságnak, a hiábavalóság érzésének, gyakran a feladásnak.

A másik reakció a dac, harag reakciója, ami szemben az előzővel legalább aktív, cselekvő a passzivitás helyett. Dühös leszek az életre, a másikra, aki nem úgy viselkedik, ahogy kellene neki, önmagamra, mert nem úgy viselkedtem, ahogyan kellene nekem. Elutasítom, ami van, mert másnak, másképp kellene lennie. Attitűdtől függően meg akarom változtatni a másikat, vagy önmagamat. Ez is odaadás, odaadom magam az „akarom” erejének, a dacnak, haragnak.

Mindkét út közös vonása, hogy éppen az életnek nem adtam oda magam. A folyamatnak, ami éppen VAN. Mindkét út menekülés az ÉLET elől, önmagam elől.

Létezik egy harmadik út is. Ez az utat Oriah gyönyörűen fogalmazza meg:

„Azt akarom tudni csak, megérintetted-e már szomorúságod közepét, s kinyíltál-e az élet csalódásaitól, vagy bezárod összegörnyedt lelked, mert félsz az új fájdalomtól. Azt akarom tudni, képes vagy-e leülni a fájdalom társaságában, az enyémmel vagy a tiéddel, anélkül hogy elrejtenéd, elhomályosítanád vagy rendbe hoznád.” (Oriah: Meghívó. Édesvíz kiadó)

Ez a pillanat, amikor odaadom magam a folyamatomnak. Amikor csak egy pillanatra, de belelélegzem magam abba, ami épp VAN. Állok benne, kihúzott, egyenes tartással, és engedem, hogy HASSON. Még nem akarom érteni, pontosan mi történt, még nem keresem a megfelelő terapeutát, hogy megváltoztassam magam, és a megfelelő cselekvést, vagy szavakat, hogy megváltoztassam a másikat. Igent mondok arra, ami történt, és engedem, hogy megtörténjen VELEM, nem csak körülöttem.

Én igazán hiszem, hogy a 2017-es év az új kezdet éve lesz. És hiszem, hogy ehhez az új kezdethez sok pillanat vezet, amikor megkérdezi tőlem az élet: „Akarsz-e engem? Akarsz-e minden egyes pillanatommal együtt, legyen az fényes vagy épp sötét?”

A te válaszod hogyan hangzik?