összes bejegyzése

Akarom

Ismerjük a múltunkból, emlékeinkből, vagy a jelenből, milyen az, amikor egy gyerek akar valamit.pout-1190741_1920

Meglátja valaki másnál, és azonnal Akarni kezdi! Nem gondolkodik el azon, hogy miért kell neki, hogy szüksége van-e rá, egyszerűen csak akarja, és ez a vágy mindent elborít. Követelődzik, hisztizik, és minden eltanult praktikát lemásol annak érdekében, hogy a vágyott dolog az övé legyen. Lehet az egy újabb baba vagy egy újabb lego, ő akarja. Ebben van akarat és van erő (energia) sőt kitartás is, mégsem ez a valódi akaraterő. Ha a szülőktől kap egy ígéretet, hogy majd a születésnapjára megkapja, vagy majd elhozza neki a Mikulás, akkor képes várni, képes tanulni a türelmet. Később, amikor a szülők teljesítik a kívánságát, megjelenik az öröm, a beteljesülés öröme, ami egy ideig tart, majd elapad. Az óriási erővel vágyott dolog odakerül a többi játék közé, és megjelenik egy újabb vágy, elindul egy újabb kör.

A felnőttek esetében más a helyzet.  Megjelenik egy vágy, ami lehet, hogy céllá növi ki magát.  A felnőtt közben átgondolja, hogy ez valóban az ő vágya-e, végigveszi, hogy miért kell neki ez a dolog, hogy ezzel a vággyal milyen szükségletét elégítené ki, és felméri, hogy a vágya beteljesüléséért mit kell majd fizetnie, és ezt képes lesz-e vállalni, sőt képes lesz felvállalni a vágyát mások előtt. Ha a vágyból cél lesz, akkor tervezni kezd, és a tervezést a kivitelezés követi, apró lépésekben. Türelmesen és kitartóan teszi a dolgát nap, mint nap. Lehetnek visszaesések, lehetnek elbizonytalanodások – és a felnőtt tudja, ez is az út része.

Manapság hallok és látok felnőtt testbe bújt gyerekeket beszélni a vágyaikról. Látom, hisz ekkor egy szempillantás alatt Zsuzsannából Zsuzsika, Istvánból pedig Pistike lesz. Amikor egy felnőtt mesél a vágyáról, abban van Erő – amikor egy „felnőtt-gyerek”, akkor abban vágyakozás van, bizonytalanság, reménykedés, dac, versengés és félelem (pl. félelem attól, hogy megérdemli-e).

Amikor egy ilyen „felnőtt-gyerek” megkapja a vágyát, örül, boldog – egy darabig…. azután pedig újabb vágyak után néz.

Egyik esetben sem feltétlenül a „vágy-tárgya” dönti el azt, hogy melyik esetről beszélünk. Bárki vágyhat új autóra, új lakásra, távoli utazásra és boldog párkapcsolatra egyaránt. Az, ahogyan vágyunk és az, hogy a vágyainkért mit vagyunk hajlandóak tenni: ez különbözteti meg a felnőttet és a gyermeket.

Vajon a felvetett gondolatok fényében – és árnyékában – mit érdemesebb (hosszú távon) tenni? Vágyni tovább, vagy felnőni?

Ajánlott olvasmány: Váci Mihály: Még nem elég című verse

Szerző: Bea

Elmélyülnél?

  1.  Think Big Evolution önfejlesztő kurzus - Ez a 33 napos online anyag egy teljes átprogramozás, amely során fokozatosan kijössz az áldozatiságból, megtanulod egy harcos életét élni.
  2. Boldog akarok lenni minitréning - ebben a 4 hetes online kurzusban olyan egyszerű gyakorlatokat tanítok neked, amiket könnyedén be tudsz építeni a hétköznapjaidba, és amelyek segítenek, hogy kigyere az áldozatiságból.
  3. Kérdezd magad boldogra- 28 nap, 28 e-mail, 28 kérdés. Ezzel az e-mail kurzussal minden áldott nap trenírozod magad, hogy a boldogságra hangolódj, a pozitívra fókuszálj, cselekvő életet élj a szenvedő áldozati élet helyett.

Te is áldozat vagy?

Veit Lindau, németországi coach, tanár, könyvszerző viccesen Opferitis Humana-nak hívja az emberiség legveszélyesebb betegségét. Ami nem más, mint az áldozattudat. Amikor az élethelyzeteimet jellemzően áldozatként élem meg.

Az emberi agy végtelenül intelligens eszköz. Ha arra keresed a választ, hogy miért nem tudod szeretni magad, miért nehéz számodra az élet, miért pocsék itt élni, vagy éppen ott, mi a rossz a párkapcsolatodban, …stb, mindig remek válaszokkal fog szolgálni.
Jobb lesz-e bármi az okos válaszoktól? Aligha. És mégis csináljuk.

Manapság sokat lehet hallani, olvasni arról, hogy ahova a figyelmünket irányítjuk, abból teremtünk még többet az életünkben. Újabb ok tehát, hogy felhagyjunk a panaszkodással. És mégis hányszor használjuk a kapcsolatainkat – beleértve az önmagunkkal való kapcsolatot – arra, hogy panaszkodjunk.

Számos információ elérhető a gondolkodás teremtő erejéről. Ez megint csak arra kellene ösztönözzön, hogy felhagyjunk a panaszkodással. Mégis hányszor beszélünk arról, amit valójában nem akarunk?

Szinte mindannyiunknak vannak ismerősei, akik folyton panaszkodnak, akár rázendítünk velük együtt mi is, akár csak hallgatunk, legtöbbünk számára érezhető a negatív utóíz, utóhatás. Tehát pontosan érezzük, hogy energetikailag sem jó, és mégis csináljuk. Ha mi vagyunk panaszkodósak, hamar magunkra hagynak. Ha viszont a meghallgató „lelki szemetesláda” szerepét játszunk, idővel kihasználtnak érezzük magunkat.

Ha ennyi érvünk van a panaszkodás, önsajnálat, önsajnáltatás ellen, ha ennyire látható, érezhető, hogy nem visz előre, és még negatívan is hat, mégis mi a fenéért csináljuk?

Nos, bennem van egy mély bizalom, hogy a világban rend van. Hogy az ember alapvető törekvése jó, csupán a megválasztott stratégiái pocsékak olykor. Ebből a bizalomból, hitből nézek rá az áldozattudatra is.

Amikor megszületünk, a figyelem életbevágóan fontos a számunkra. A másik figyelme nélkül elpusztulok. Meglepő módon nem csupán táplálékra van szükségem. Számos kutatás igazolja, hogy az ingeréhség nem csak biológiailag, hanem pszichológiailag és társadalmilag is párhuzamba állítható a táplálékéhséggel. (Részletesebben Eric Berne: Emberi játszmák című művében olvashatsz erről.) Ezen felül pedig úgy tűnik, akármilyen is legyen a társas érintkezés („simogatás, vagy pofon”), biológiailag mindenképpen előnyösebb, mint ha nincs érintkezés. Vagyis születésünk pillanatában megkezdjük a harcot a figyelemért.

Hogy milyen stratégiáid lesznek a figyelem megszerzésére, az elsősorban a környezeti mintáidtól függ. Leegyszerűsítve, ha anya, apa szegény ént játszott, te is eltanulod. Ha akkor figyeltek rád, amikor beteg voltál, beteges leszel. Ha vadulnod kellett, hogy legalább pofon vágjanak, vad leszel. Ha áldozatként kaptad meg a legtöbb figyelmet a környezetedtől, az áldozatlét állapotát fogod fenntartani. Mindenáron. Önmagad életének beáldozásával is.

Én a szegény ént választottam, és tökéletesre fejlesztettem. Manapság ritkán használom, tanultam jobb stratégiát. Amikor viszont igen, akkor szuper jól meg tudom figyelni. Jellemzően a tehetetlenség állapotával indul, amit nehezen viselek. Például új lakásba költözöm, internetet kell szereznem a munkámhoz, és mindenféle nehézségekbe ütközöm. A tehetetlenség érzése fontos elem, mert számomra az egyik legkibírhatatlanabb érzés.  Az energiám vészesen fogy, mert a frusztráció felemészti, energiátlanul pedig jellemzően a zsigeri, berögzült mintákat kapjuk elő. Mire jön egy társ, aki próbál velem közösen megoldást találni, már tapintható bennem a késztetés: szenvedni akarok. Önmagamra figyelve elkapom az érzést: dühít, hogy a másik egyre jobb ötletekkel áll elő a megoldásra. „Hagyd már abba, én nem megoldani akarom, én szenvedni akarok vaze!” Akkor már a szegény én állapotában vagyok, aki azt hiszi, az egyetlen lehetősége az energiaszerzésre, ha sajnálják. Az így szerzett energia azonban nem tart sokáig, és óriási ára van. Az áldozattudat olyan ördögi kört indít be, amiből nehéz kiszállni.

Ezzel szemben, ha felelősséget vállalok az életemért, hatalmam van. Hatalmam van megválasztani, hogy a – megváltoztathatatlan – múltammal foglalkozom, vagy az alakítható jövővel. Mint egy kártyaparti. Választhatom azt, hogy megállás nélkül sorolom, milyen szar kártyákat kaptam, mennyire igazságtalan, hogy ezekkel a lapokkal semmit nem lehet kezdeni, s mire feleszmélek, a többiek lejátszották nélkülem a partit. Vagy tudomásul veszem a nekem osztott kártyákat, és minden figyelmemet annak szentelem, hogyan tudom kihozni belőlük a legjobb partit.

A berögzült mintákat letenni kétségtelenül hosszú folyamat. Ám mint minden út, ez is az első lépéssel kezdődik: Eldöntöm, hogy áldozat helyett teremtő leszek. Amennyiben egy helyzetben képtelennek érzed magad, hogy egyedül kilépj az áldozatszerepből, hasznos lehet a számodra az AnaLog terápiás oldás. 

arrow

Szívesen kijönnél az áldozatszerepből?

Az áldozatszerep valójában egy tanult rossz minta. Ez a minta megváltoztatható. Ehhez egy remek online végezhető önfejlesztő kurzus Veit Lindautól a Think Big Evolution. 

 

 

 

Think Big Evolution – Tudatos Teremtés

Van egy igazán fontos, szívednek kedves célod?erfolg-erfuellung-evolution1

Valami, amiről talán már évek óta álmodozol. Valami, ami igazán felvillanyoz. Valami, ami különösen fontos a számodra. Egy cél, amit, ha megvalósítasz, megváltozik az életed.

Tudni akarod, hogy működik a tudatos teremtés? Mik a legfontosabb alapelvei, és leggyakoribb buktatói?

Szeretnéd megváltoztatni az életedet? Tudatosan olyanná formálni, amilyen életre vágysz?

Csatlakozz hozzánk, dolgozz velünk 33 napon át a célod megvalósításán!

33 nap, 33 audio és pdf. lecke Veit Lindautól, Oros Andrea szakmai mentorálása mellett.

Mindezt kényelmesen, otthon, vagy akár egy kellemes kávézóban. Online leckék, fórum, hogy kapcsolódj, inspirálj, inspirálódj, kérdezz.

Megmutatjuk neked a tudatos teremtés legfontosabb alapelveit. A tréninganyagról itt olvashatsz részletesen.

2001 óta foglalkozom a teremtéssel, a manifesztációval. Eleinte innen-onnan összeolvasva, próbálkozva, lassan és sok energiával teremtettem. 2010-ben „véletlenül” bukkantam rá Veit Lindaura.  5 éven át tanultam tőle, mentoráltja, tanítványa voltam. Mostanra az életem olyan, amilyennek megálmodtam. 2013 óta tanítom a tudatos teremtést. A Think Big Evolution kurzus meghatározó volt ebben a folyamatban. Semminek akkora hatása rám, az életemre, a szemléletemre nem volt, mint ennek a kurzusnak. 5 éven át dolgoztam azon, hogy magyarul is elérhető legyen.

Csatlakozol? Töltsd ki az alábbi űrlapot, és máris gondolkozhatsz, mi az az álom, amit végre velünk közösen megvalósítasz, mik azok az életterületek, amiben mindenképpen változtatni akarsz. A részvétel feltétele, a tréninganyag megvásárolása. A tréninganyagról részletes tájékoztatót itt találsz.

Az online felületen egy fórum segítségével kapcsolódni tudsz a többiekkel,  kérdezhetsz, megoszthatod a nehézségeidet, bárhol is tartasz épp a leckékben. Mivel online anyagról van szó, egyszeri megvásárlás után bárhol, bármikor elvégezheted, akár többször is, ez további költségbe nem kerül.

Amennyiben szeretnéd a kurzust még hatékonyabban végezni, érdemes csatlakozni egy közös alkalomhoz, amikor többen egy időpontban kezdjük a kurzust, és folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Ilyen közös kurzust évente 2-3 alkalommal indítok, a következő indulása: 2019. december. Amennyiben már megvásároltad a tréninganyagot, ezeken a közös kurzusokon díjmentesen részt vehetsz, akár minden alkalommal.

Ha szívesen belehallgatsz az anyagba, kattints ide, és hallgasd meg a bevezetőt!

A tréning megvásárlásához töltsd ki az alábbi űrlapot, és én 24 órán belül felveszem veled a kapcsolatot.

Újrakezdés

4 napos tábor Andival és Bedő Nórával 206 december 1-4.

kastély

Mit nyersz, ha eljössz?

  • Tudatosan lezárod a 2016-os évedet. Elengeded, amit elengedni érdemes, továbbépíted, aminek itt van az ideje.
  • Letisztul benned, hogy ki vagy te, mi a te utad, és mit hoz számodra a következő év. Tudni fogod, hol tartasz most az utadon, és merre lépj tovább 2017-ben. Erősnek és határozottnak, elszántnak és bizakodónak fogod magad érezni a tisztánlátástól, amit ez a négy nap ad neked.
  • Új, inspiráló kapcsolatokra teszel szert. Megtapasztalod az emberi kapcsolódás egy egészen új szintjét.
  • Mindig emlékezni fogsz erre a négy napra, jó, felemelő emlékként. Talán néhány év múlva – több korábbi résztvevőhöz hasonlóan azt mondod majd: „Minden ezzel a táborral kezdődött.”
  • Eszméletlenül jól fogod magad érezni. Érezni fogod, hogy figyelnek rád, fontos vagy, támogatva és elfogadva vagy. Lenyűgöz majd a hely, és hogy mennyire finom étkezésben, és odaadó kiszolgálásban van részed.
  • Ha voltál már korábban táborunkban, meg fogsz lepődni, milyen felszabadultan tudsz, tudunk együtt ünnepelni, és meglátod, milyen messzire jutottál a korábbi tábor óta. És rájössz, mennyire hiányzott már ez az együttlét.

Mit veszítesz, ha nem tartasz velünk?

  • Magadnak kell egyedül bajlódnod azzal, hogy megtervezd a következő évedet, vagy csak sodródsz majd, ahova visznek a viharos szelek.
  • Az elengedés és a lezárás felszabadító erejét
  • A lehetőséget, hogy a sodródás helyet egy tiszta, sikeres, rólad szóló 2017-es év alapjait lefektesd.
  • Az ünneplést, önmagadnak, a sikerednek az elismerését.
  • Ücsöröghetsz az unalmas, megszokott körülmények között, és álmodozhatsz arról, hátha végre a következő évben teljesülnek az álmaid.
  • Lehet, hogy életed pasiját/munkáját/nőjét/házát/álmát???

A négy nap kísérői: Bedő Nóra és Oros Andrea IMG_8195_kicsi

Módszereinket mindig a résztvevők igényeihez igazítjuk. Járatosak vagyunk sokféle módszerben a kognitív, beszélgetős technikáktól kezdve a konstellációs munkán keresztül a mély transzokig. Integrál pszichológiát végeztünk mindketten, így az emberi tudat széles spektrumát ismerjük és tudjuk kezelni. Nóra családállítást és szomatodráma állítást tanult, Andi Németországban Integrál Coachnak és transztáncvezetőnek képződött.

Tervezett napi program:

7 – 8:20        Reggeli mozgás, és meditáció

8:30               Reggeli

10-13h          Délelőtti csoport folyamat

13-15h          Ebédszünet

15-18h          Délutáni csoport folyamat

18-20h          Vacsora szünet

20-21:30      Esti csoport folyamat, transztánc, rituálék

Az elvonulás időpontja: 2016. december 1-4

Helyszín: Szent András-kastély, Bölcske

Költségek

Ellátás költsége: szállás 2-3 ágyas szobákban a kastély vendégházában teljes ellátással (napi 3x-i vegetáriánus étkezés) 33.000 Ft, mely a helyszínen fizetendő.

Program költsége: a 4 napos program díja 28.000 Ft, mely jelentkezéskor utalással fizetendő.

Kedvezményes díj korai befizetőknek (november 2-i befizetési határidővel) és Egy Hullámhosszon tagoknak 25.000 Ft

További részletekért hívd a 06-20-469-6770-es számon Andit, vagy írj a venusz@integralintezet.hu címre.

Így írnak róla azok, akik jártak már nálunk…

IMG_0405_kicsi„Visszaadta az életbe és az emberekbe vetett hitemet. Csupán négy nap alatt olyan lelki mélységeket és magasságokat éltem meg, amiket talán még sohasem. Ha nem élem át, nem hiszem el, hogy 17 számomra teljesen ismeretlen emberrel együtt tudok sírni, nevetni, dühöngeni, és bohóckodni úgy, mintha mindannyian testvérek volnánk. Újra érzem, hogy minden a szeretet.” Anett

„Mély átéléseket és felismeréseket adott nekem a tábor. Megerősített abban, hogy a körülöttem megjelenő furcsa jelenek értelmük van. Rádöbbentett arra, hogy a már megoldottnak hitt életfeladataimban is vannak még olyan fekete lyukak, amelyek kifehérítésére egész életemben lehetőségem van. Így tudom, hogy a megismerésbe a sötétségen keresztül vezet az utam. Tehát akár milyen fájdalmas is lemerülök lelkem bugyraiba és az ott található sebeket begyógyítom, hogy a fekélyesedést elkerüljem. Nagyon megható volt számomra, hogy a többiek is teljesen felvállalták a folyamataikat. Jó volt elmerülni mások tekintetében, ölelésében és megérezni azt, hogy a különlegességeink, másságaink ellenére egyek vagyunk.” Kolozsvári Marianna

IMG_6966„Rengeteg új élménnyel és felismeréssel gazdagodtam ez alatt a 4 nap alatt. A feladatok zseniálisak voltak és a csoport nagyszerű volt. Sok mindent megértettem, sok mindent másképp látok és el tudok fogadni olyan dolgokat, a szüleim olyan tetteit, melyekkel szemben eddig komoly ellenállást tanúsítottam. Nem minden folyamatot sikerült „felhoznom a tudatba” de már most érzem, hogy a 4 nap során megélt folyamatok mélyre jutottak és már most dolgoznak :)” Pordán Boróka

„Egy fantasztikus, elemi erejű élmény, ami után már soha nem leszek ugyanaz az ember. Olyan csatornák nyíltak meg bennem, amelyek remélem, soha nem fognak visszazáródni. Én legalábbis ezen fogok dolgozni… Jobb úgy járni-kelni a világban, hogy tudom, ez a 17 szeretetteljes ember benne van. Minden pillanatban hálás vagyok érte, hogy megismerhettem őket.” Rédl Adrienn

„Egy szüléshez tudnám hasonlítani ezt a négy napot. A folyamatban benne lenni ha jönnek a fájások szinte kibírhatatlan, de amikor kicsusszan a baba akkor az egy katartikus élmény, ami elnyom minden fájdalmat és szenvedést, mintha sosem lett volna, illetve értelmet nyer abban a pillanatban ahogy ott szuszog az anya karjában a gyermek, a folyamat “végterméke”. Így dédelgetem én most a “babámat”. És táplálni, etetni is fogom!” Csőre Kati

IMG_0273_kicsi„Megkaptam, amiért jöttem. Rendkívüli és csodálatos emberekkel voltam körülvéve. Örökké hálás leszek, ahogy őszintén felvállalták folyamataikat, levetettek minden álarcot és megmutatták, kik ők valójában. Megtanultam, hogy tényleg minden ember gyönyörű, minden és mindenki kapcsolódik. Megéreztem, mi is az a nyugalom. Legfőképpen megtanultam, hogy mi is az a feltétel nélküli szeretet. Megéreztem, hogy mennyi szeretet lapul bennem. Megértettem, hogy valóban minden a szeretet.” Gál Kati

„Felülmúlta minden várakozásomat, pedig néha küzdöttem magammal, és mindig kiderült, hogy az is az én fejlődésemet szolgálta! Köszönöm a türelmeteket és szereteteteket, amivel vezettetek minket.” Tünde

„Zseniálisan éreztem magam! Fantasztikusak voltak a feladatok, nagyszerű és mély felismerésekkel gazdagodtam. Segítségükkel képes vagyok önmagam fejlesztésére és az életem jobbá tételére minden szinten!” Boróka

„Ahhoz nincs elég szó, különösen elég árnylat még a magyar nyelvünkben sem, amivel leírhatnám mennyire csodálatos, ragyogó és fényes volt ez az öt nap. Még soha nem vetkőztem ki magamból ennyire, még soha ilyen pőre nem voltam, talán csak születésem és fizikai megjelenésem előtt, és ugyanakkor még soha így nem öltöztem fel, ennyi segítséggel és ennyi támogató és ölelő szeretettel, hittel és bizalommal. Ha azt mondom köszönöm, nem mondtam el semmit abból, amit érzek. Ha azt mondom, hálás vagyok, soha nem fogod megtudni ez mennyire is igaz. De tudom, hogy aki ott volt, annak nem is kellenek a szavak. Minden perce bennem él annak az életnek az első öt napjából, amire ott újra megszülettem és ami számomra egy öröklét. Mintha a lelkem a földi időszámítástól külön időben élt volna le egy életet, hogy újra visszatérjen. Néha úgy érzem fájóan hiányzik, de akkor a szívembe nézek és boldog vagyok. Kívánom, hogy ragyogjon minden emberben ez a fény! Az örök fény öleljen Benneteket mindörökké!” Tamás

„Megéltem mélypontokat, nehézségeket, kihívásokat, megéltem az erőmet, átéltem a hitem, megtapasztaltam nagyon mély és szeretettel teli kapcsolódásokat.” Luyza

„Kaptam egy nagy fenékbe rúgást, hogy ne nyavalyogjak már, hanem ehelyett inkább ÉLJEK!
Határozottabban kézbe veszem a dolgaimat. Békét kötök magammal, ami azt jelenti, hogy elviselhetetlen dolgokra azt mondom, hogy lehet ez is, miért ne? De ez még egy folyamat…” Judit

„Minden nap újra és újra rácsodálkoztam magamra, illetve arra, hogy mennyi szeretet van bennünk, emberekben. Amikor már eljutunk oda, hogy nincs ítélkezés, csak elfogadás és szeretet, egy tejesen új világ nyílik meg előttünk.” Orsi

„Teljes biztonságban éreztem magam, ami hozzá segített, hogy korlátlanul megnyíljak mások és magam előtt. Megéreztem, hogy ez az út, amit idáig kerestem. Megérintettem egy olyan mélységet, amit eddig még soha. Bátor, magukért tenni akaró emberek lenyűgöző harca volt az élet minőségért két nagyszerű, hiteles vezető által. Köszönöm Vénusz és Nóra” István

„Tudom ,hogy minden az én fejlődésem érdekében történt. Nagyon jó volt megélni, hogy dühös lehettem, haragudhattam, kiabálhattam,táncolhattam. A tiszta elfogadó szeretetet éreztem meg, ez alatt a pár nap alatt.” Magdi

„Fantasztikusan éreztem magam, csodálatos embereket ismerhettem meg és olyan élményekben volt részem, amiket biztosan nem fogok elfelejteni.”

„Nagyon tetszett az egész program felépítése, a feladatok és folyamatok egymásra épülése, valamint a mesével dolgozás is. Nagyon sok belső élménnyel lettem gazdagabb, örülök, hogy elmentem erre a 4 napra!”

„Jól tettem, hogy eljöttem, mert minden szempontból felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb.”

 

 

Újjászületés program

Egy programsorozat a teljes testi, lelki megújulásért.

lepesek_22016. március 20-án, az asztrológiai újév első napján, a 2016-os tavaszi napéjegyenlőség életre hívó energiáját használva indul újjászületés programsorozatunk. Előadások, blogbejegyzések, online és személyes tréningek egész sora vár rád, hogy 2016-ban elengedd, ami már nem szolgál, megváltoztasd, ami nem épít, és megvalósítsd, amire mindig is vágytál. Egy programsorozat, ami holisztikus szemléletben támogat életed kiteljesítésében, miközben teljes szabadságot hagy neked. Te választod meg, hogy végigcsinálod velünk a teljes programsorozatot, vagy csemegézel a programok között kedved, erőforrásaid és szükségleteid szerint.

A programok összeállításánál használjuk holisztikus és integrál tudásunkat, és követjük a 2016-os önszeretet program tematikáját. Így ha velünk tartasz egész évben, garantáltan testi-lelki megújulás vár rád.

Amennyiben semmiről nem akarsz lemaradni, iratkozz fel levelezőlistánkra, és a programsorozat minden egyes eleméről értesítünk.

Újjászületés program

* Kötelező mező


Önszeretet, az meg mi?

Mélyen él bennem az élmény, amikor egy képzési csoportban – voltunk vagy ötvenen – azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk le öt szót,  ami véleményünk szerint szorosan kapcsolódik a szeretethez. 6 fős csoportokban beszélhettük meg, ki mit írt, és elsősorban, hogy hány olyan szó van, ami a csoportban 2, 3 akár 6 embernél is ismétlődött. Amikor ezzel végeztünk a nagy csoportban beszéltük meg, hány egyezés volt.
Nos, egy olyan csoport sem volt, ahol akár csak egy szót is leírtak volna mind a hatan. Jellemzően 2-3 egyezés volt csak, és többségében teljesen eltérő szavakat írtunk.
Ez az élmény volt a legmarkánsabb tanulási tapasztalatom a szótáregyeztetés fontosságáról.

love-544408_1280Veled hányszor fordult elő, hogy a párod mélyen a szemedbe nézett, megcirógatta az arcodat, elsuttogta a szót, „Szeretlek”, mire te visszakérdeztél: „És mondd drágám, ez mit jelent neked pontosan?”

Furán hangzik? Meglehet. Ettől még érdemes elgondolkoznod, vajon mennyire tisztázottak akár csak a magad számára a fogalmaid, amiket bátran lengetsz olykor mások orra előtt is.

Fenti gondolatmenetet követve adja magát a késztetés bennem, hogy megírjam, én pontosan mit értek önszeretet alatt. Számomra mi az önszeretet, és mi nem az? Milyen tévhitekbe botlom gyakran, amikor az önszeretetről beszélek?

Az önszeretet számomra azt jelenti, hogy elfogadom magam lényem legmélyéig úgy, ahogyan ebben a pillanatban vagyok, ott, ahol ebben a pillanatban személyes fejlődésemben, az életemben tartok.

Banálisan egyszerűen hangzó mondat, ami – mióta csak tanítom az önszeretetet – számos kérdést vet fel:

  1. Mi a különbség elfogadás és beletörődés között? Hogyan fogadhatnám el, ha türelmetlen vagyok, és leordítom a párom/gyerekem/kollégám/anyám fejét?

Az elfogadás itt leginkább azt jelenti, „Tudomásul veszem.”, „Látom.”, „Elismerem.” Azt1 IMG_4830_kicsi jelenti, felhagyok azzal, hogy harcolok vele. Ha gyűlölöm magamban, hogy türelmetlen vagyok, akkor az majd eltűnik, megszűnik bennem létezni? Ugyan már, ha ismerős számodra a téma bizonyára tudod, csak még erősebb lesz. Ha felhagyok azzal, hogy küzdjek valami ellen, a harc energiáját használhatom arra, hogy elfogadva, megértve üzenetét továbblépjek. Nem törődöm bele – tehát nem mondom,  „Ez van, fogadj el így, szokd meg, vagy szökj meg!” –, hanem az energiáját magamba engedve együtt áramolva vele továbblépek, mert mondjuk azt látom, a másiknak nem jó megélni a türelmetlenségemet. Vagy nekem nem jó megélnem. Nem a céljaim, irányom felé visz, hanem az utamtól el.

      2. Mi köze az önismeretnek az önszeretethez?

Nos, a fenti értelmezésből kiindulva nagyon is sok. Hiszen hogyan tudom elfogadni magam lényem legmélyéig, ha halovány fogalmam sincs, ki is vagyok valójában, milyen kapcsolatok vesznek körül, milyen érzések, gondolatok hullámoznak bennem? Akkor kit fogadok el, kit szeretek? Egy képet, amit valamikor magamévá tettem, és ragaszkodom hozzá, mert megóv a szembesülések fájdalmától? Vagy egy ideát, amilyennek lennem kellene, illenék, lenni akarok? Az önszeretethez vezető út az önismereten át vezet. Annak minden felfakadó fájdalmával együtt.

     3. Ha megszeretem magam nem leszek csak még önzőbb? Nincs még elég önző, csak                   önmagával törődő ember?

Önmagamat szeretni határozottan nem azt jelenti, hogy önmagamat torz – rózsaszín – szemüvegen keresztül figyelve, az egekig magasztalva csodálom, imádom.  Az a narcizmus, ami egy mentális betegség.
Magamat egy „Ilyen vagyok, aki nem tud így elfogadni, az nem érdekel” felkiáltással felmenteni éppen annyira a könnyebbik út, mint egyszerűen egy negatív címkét aggatva magamra –  „Gonosz vagyok” –  elkerülni azt, hogy az adott helyzetet egészen közel engedve magamhoz megértsem, miért viselkedtem úgy, ahogyan. Ha ma nem voltál képes megnyitni valakinek a szíved, mi tud a változás felé vinni? Az, ha lehordod magad, amiért ilyen rideg vagy, vagy az, ha elfogadod, „Rendben, most ez van. Nézzük meg, vajon mi van a ridegségem mögött”? Hitem szerint ez a világ, ami most körülvesz minket nem attól olyan, mert túl sok az önző ember. Szerintem attól, hogy túl sok az önmagát nem szerető ember, aki az önszeretet hiányát az önzőséggel kompenzálja.

Elsősorban arra hívlak most, hogy gondold végig, mit jelent neked az önszeretet! Az önszeretet értéke a számomra, hogy visszavezet önmagamhoz, ahhoz, aki mélyen, legbelül vagyok, aki lehetek, ha kész vagyok önmagamat lényem legmélyéig elfogadva odaajándékozni a világnak. Az élet lényege talán abból áll, hogy az élet maga megismerje önmagát. Akkor pedig nem egy tökéletesre maszkírozott Andira van szüksége, hanem rám. Úgy, ahogyan itt és most vagyok, és amivé válni képes vagyok.

Elmélyülnél?

Olvasnál az önszeretetről? Itt találod az önszeretetről szóló könyveket.

A te utad a testi megtapasztalásokon keresztül vezet? Egy holisztikus masszázs az önmagaddal való szeretetteljes kapcsolat szelíd és hatékony módja.

Könyvek a tudatos jelenlétről

Szondy Máté: Megélni a pillanatot

TN6_B1023682Azt hiszem, mindannyian ismerjük azt a jelenséget, hogy miközben épp egy kellemes élményt élünk át, nem tudunk teljesen jelen lenni, az élményt átélni, élvezni, mert magunkban valami kellemetlen múltbéli eseményen rágódunk, vagy a félelmetes jövő miatt aggódunk.

Sokan képtelenek a jelenben lenni, mert vagy a múltba révednek, nosztalgiáznak, sérelmekkel vannak elfoglalva, vagy a jövőben bekövetkező események miatt aggódnak, vagy épp azokról álmodoznak.

 

(Kép forrása: www.bookline.hu)

Ebben a könyvben Szondy Máté gondos alapossággal foglalkozik a témával, a könyvben található tesztek és gyakorlatok pedig az éber figyelem művészetének elsajátítását is segítik.

NKabatJon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy

Ez a könyv az éber figyelem, a tudatos jelenlét gyakorlásáról szóló irodalom legnépszerűbb tagja.  A szerző mindamellett, hogy személyes tapasztalatait is megosztja könyvében az olvasóval részletes útmutatással szolgál az éber figyelem gyakorlásához.

A könyv az Ursus Libris kiadó honlapján megrendelhető, a személyes találkozókon személyesen megvehető.

Egy mondat a boldogságról

Szerző: Andi

.
1052433_shoppingTudományos kutatásokkal igazolták, hogy a boldogságot 50%-ban öröklött hajlam, 10%-ban(!) a külső körülmények és 40%-ban a szándékos tettek határozzák meg .
(Lyubomirsky, Sonja: Hogyan legyünk boldogok? 2008. Ursus Libris)

Ez a mondat önmagáért beszél, ezért valójában itt véget is érhetne ez a cikk.
Amiért mégis továbbírom az az, hogy ez a mondat annyira mellbevágó, hogy érdemesnek találom az olvasóval közösen továbbgondolni, mit jelent mindez.

Hogy pontosan mivel és mikor kezdődött azt nem tudom, ám kétségtelen ténynek tartom, hogy a 21. század elképesztő módon a 10 % őrületében telik. Még ha a televíziót bölcs módon, kellő időben ki is dobtad a lakásod ablakán, nem tudsz menekülni a „vásárolj sokat, újra és újra” össznépi hipnózisától. A reklám mindenhol ott van. A villamos oldalán, a mozgólépcső lépcsőfokán, a troli kapaszkodóján, a telefonodban, az óriásplakáton, a könyv belsejében, a papírpohár oldalán. Ha születik egy babád, mire hazaérsz a kórházból az érintett cégek szórólapjait és mintatermékeit ott találod a postaládádban. Ha el akarsz olvasni az interneten egy cikket, először legyél szíves lenyelni egy reklámot. Mintha ma a világon egyetlen dolgot akarna mindenki: eladni neked valamit.
Erre akár mondhatnám is, hogy ez a piacgazdaság, verseny van, tanulj meg nemet mondani, tudatosan és nem érzelem alapon vásárolni! Vagy ha nem tanulsz meg, a hitelkártyád kamatai majd megtanítanak.
A fogyatkozó pénztárcádnál azonban súlyosabb következménye is van ennek a hipnózisnak.
Elhitted, mert elhitették veled, hogy

ETTŐL leszel boldog.

Az új hűtőtől, a mobiltelefontól, a nyugati autótól, az okostelefontól. Elhitették, hogy az a bizonyos 10%-nyi külső körülmény döntő mértékben határozza meg a boldogságodat.
Nem akarok álszent lenni, én is tudtam örülni, amikor a kiskád helyett mosógépben moshattam. Ám a boldogság ily módon érkezve viszonylag gyorsan tovalibben, amikor is, ha nem vagy résen, egy pillanat alatt egy újabb akármi csábító – és mellékesen szándékoltan az érzelmeidre ható – plakátja előtt merengsz, és újra elhiszed, hogy ettől majd boldog leszel.
15 évvel ezelőtt itt véget érhetne a cikkem, „sebaj, majd megtanulod, van időd”- mondhatnám.
2015-ben aligha vonhatunk vállat. Ha eddig nem tetted meg, most gondold kicsit át, vajon gazdaságilag mi zajlik körülötted! Vajon mi van a hírhedt Gazdasági világválság hátterében.

Annak a számos akárminek a gyártása, szállítása, forgalmazása, szemétként feldolgozása, amit az elmúlt években megvettünk, hogy átmenetileg boldogok legyünk – majd kis idő múlva szemétre dobtunk, mert volt „okosabb”- felzabálta az erdőket, megmérgezte a vizeket és a levegőt. A pénz, amit erre költöttünk már évtizedekkel ezelőtt elfogyott, jelenleg a nem létező, csak digitálisan kitalált pénzeket költjük újabb okos valamikre.
A háttérben –csendben– megbújó hatalmasok is elhitték a 10% bűvöletét, és már mindent elszedtek a dolgokat kevésbé átlátóktól, mert a 10%-tól tartósan nem lehetnek boldogok ők sem. Újra és újra megéheztek, már nem számított erdő, víz, levegő, állat és az ember sem. A kicsik, a kizsákmányolhatók értéktelenné váltak.
Egy dologról azonban mindannyian megfeledkeztünk. Ezen a Földön számos dolog véges. A végtelen étvágynak véget szab a Föld – és szerintem az ember – véges kizsákmányolhatósága.

A fenntartható jövőt veszélyezteti a fenntarthatatlan kizsákmányolás. Hamarosan az okostelefonod képernyőjén a következő feliratot olvashatod:

GAME OVER

Ha korábban nem, amikor elfogy a digitális pénz is, az élelem, az ivóvíz, és az ember, aki még termel, kénytelenek leszünk megtanulni, hogy:

A boldogságot 50%-ban öröklött hajlam, 10%-ban(!) a külső körülmények és 40%-ban a szándékos tettek határozzák meg.

Ébresztő!

Már az okos televíziók első nemzedéke is a boltokban van! Én azonban inkább okos emberekre vágyom.
Okos valami helyett tudatos emberre, aki kész szándékosan tenni a boldogságáért.

Egy fenntartható életért.

Én a 40%-ot céloztam meg.


Velem tartasz?

 

Elmélyülnél?

  1.  Think Big Evolution önfejlesztő kurzus - Ez a 33 napos online anyag egy teljes átprogramozás, amely során fokozatosan kijössz az áldozatiságból, megtanulod egy harcos életét élni.
  2. Boldog akarok lenni minitréning - ebben a 4 hetes online kurzusban olyan egyszerű gyakorlatokat tanítok neked, amiket könnyedén be tudsz építeni a hétköznapjaidba, és amelyek segítenek, hogy kigyere az áldozatiságból.
  3. Kérdezd magad boldogra- 28 nap, 28 e-mail, 28 kérdés. Ezzel az e-mail kurzussal minden áldott nap trenírozod magad, hogy a boldogságra hangolódj, a pozitívra fókuszálj, cselekvő életet élj a szenvedő áldozati élet helyett.

Inspiráló filmek

Az utolsó szamuráj

Az amerikai polgárháborús hős Nathan Algren a szamurájok fogságába esve megismerkedhet a szamurájok értékrendjével, életfilozófiájával.  Mélyen megérintő tanítás az életről, alázatról, sorsunk elfogadásáról, önmagunk szeretetéről.

Az igenember

Hogyan változik meg az életed, ha elengeded az ellenállást, a mindent irányítani akarást, és egyszerűen csak igent mondasz mindenre, ami megjelenik az életedben. Mulatságos és mélyen elgondolkodtató film.

A békés harcos útja

A tornász Dan Millman és bölcs tanítója Socrates együtt megmutatják, mit jelent létezni a jelen valóságában. Csodálatos tanítás a film az életről, az élethez.

A Bélier család

Megható és egyben könnyed, humoros film a családról, az összetartozásról, a tehetségről és első sorban a szeretetről