Valamikor az emberiség történetében kialakult a hiedelem, hogy az öröm, az élvezet, az extázis bűnös és az ördögtől való.

Korábban a természeti népek megadták a módját az ünneplésnek és sok ünnepük volt. Ilyenkor a nők feladata volt az ételek beszerzése és a főzés, a férfiak pedig vadásztak. Később, a vadászaton kívül is voltak a férfiak között  küzdelmek és versenyek, mely során kipróbálhatták erejüket, rátermettségüket és ügyességüket. A nők közben szépítették saját magukat és környezetüket, készültek az ünnepre. Az ünnepek alkalmával, fenséges ennivaló falatokat készítettek Isteneiknek, egyúttal önmaguknak. Az ünnepek alkalmával a mulatság, az imádság és a tánc, egyaránt szolgálta a kapcsolódást és a befelé fordulást; létrejött valamiféle meditatív-, vagy akár transzállapot. Ebben az állapotban az ember tud kapcsolódni legbelső önmagához, az önmagában lévő és a „külső” Istenségekhez egyaránt.

Egymás és a természet közelsége, egyúttal kapcsolódás egymáshoz és a természeti elemekhez, a finom ételek elfogyasztása, a mozgás, mind örömforrás és mind energiát generál. Ezek a tevékenységek, ha hittel és alázattal gyakoroljuk őket, óriási magasságokba képesek repíteni, általuk megtapasztalhatjuk a lét valódi örömét.

És egyszer ezt elvették tőlünk. Az energikus, életet élvező embert nehéz leigázni, nehéz uniformizálni és főleg nehéz irányítani. Az egység megszűnt, néhányan kiemelkedtek a tömegből és saját érdekeikre fókuszálva elkezdték a többieket leigázni. Mára ebből annyi maradt, hogy követünk egy mintát, amit a szüleink erőltetettek ránk, akik a saját szüleiktől tanulták. Messze már az eredeti cél és szándék – bár a leigázók jól hasznosítják még ma is annak eredményét, hogy ilyen alkalmazkodóak vagyunk.

Hogy mi a minta? Az örömnek, a felszabadult extázisnak ára van, túlzásokhoz vezet, „elvisz az ördög”.  Ki ne emlékezne arra, amikor gyerekként őszintén örülve, ugrálva, futkosva, táncolva, énekelve, lepkét kergetve egyszer csak elhangzott a mondat: „hagyd abba, mert ebből baj lesz”? Jókislányok és jókisfiúk lettünk és betartottuk a szabályokat.

Aztán teltek az évek felnőttünk, és ma már ritkán emlékszünk arra az ártatlan és örömteli gyermekre, akik valaha voltunk, és ritkán vagyunk képesek szívből örülni, valóban élvezni az életet, mert a zsigereinkben lévő „parancs” azt súgja: „vigyázz, ennek ára van”.

Majd amikor megöregszünk és közel a vég, akkor egyetlen mondatot ismétlünk csupán: „ha még egyszer ott lennék, másképp csinálnám”. Vajon tényleg érdemes megvárni ezt a mondatot, vagy inkább félretéve a tanult, biztonságos hiedelmeket megengedni magunknak az egyre nagyobb örömöt, a boldogság valódi megélését, az élet élvezetét?

Április 20-án, szerdán a nap a Bika jegyébe lépett.  Te talán nem „bika vagy”, ami csupán annyit jelent, hogy a nap nem a Bika jegyében állt, amikor megszülettél, ugyanakkor a te születési képletedben is van Bika vonás (lehet, hogy a Holdad, vagy más bolygód áll a Bika jegyben, illetve valamelyik életterületedre egészen biztosan a Bika jegy vonásai jellemzőek).
Természetesen az is lehet, hogy nem tartod az asztrológiát komoly dolognak, ettől függetlenül, ha tudatosan akarsz élni, érdemes minden princípiumot (attitűdöt) tudatosan átélned, tudatosítanod.
Ebben a hónapban mindazon témákat, amiket az asztrológia a Bika jegy témáihoz sorol.

Az előző hónapban – a Kos havában – a kalandvágy, az elindulás, hódítás, küzdőszellem energiái voltak adottak, s te talán célokat fogalmaztál meg, elhatározásokkal indultál el, céltudatosan, célirányosan haladtál. Talán parányi (élet)magokat vetettél el, hogy a jövőben valami új legyen jelen az életedben.

A Bika havában az új, sarjadzó, sebezhető növénykék gyökeret akarnak ereszteni. Biztonságra, törődésre, a föld táplálására, az eső öntözésére és a nap melegére vágynak, hogy megerősödhessenek, növekedhessenek.

A természet körforgását nézve a Bika havát a gyönyörök májusának szokták nevezni, a természet ebben az időszakban igazán buja, érzéki, tápláló, adakozó, paradicsomi.

A biztonság, stabilitás, kiszámíthatóság, az értékállóság, a megszerzett javak megőrzése és élvezete fontos minőségek, amiket érdemes megélnünk. Ugyanakkor ennél a princípiumnál is vannak árnyoldalak, amiket ebben az időszakban megfigyelhetsz, tudatosíthatsz magadban. Mennyire korlátozod magad a birtoklással, a birtokaiddal? Hol maradsz benne a biztosban, még ha pusztítod is magad vagy a másikat ezzel, csupán azért, mert nem leled a bátorságot a biztos kikötő elhagyásához? Az élet szeretete és élvezete nem vezetett-e a túlzott kényelemhez, tespedtséghez?  Az értékek megőrzéséből nem lett-e rugalmatlan merevség?

Fenti témák tudatosításával integrálhatod, gyógyíthatod Bika részeidet, beépítve mindazt, ami hasznos, és elengedve, ami számodra már túlhaladott.

Néhány kérdés, amivel tisztázhatod, hogy állsz te magad a Bika energiájával:

1. Mit jelent számomra a biztonság? Hogyan elégítem ki konstruktívan ezt a szükségletemet, és hol ismerhetek fel destruktív stratégiákat az életemben?
2. Mikor és hogyan tudom élvezni az életet? Mennyi életörömet engedek meg magamnak?
3. Mik a számomra fontos értékek? Mennyire élem ehhez hűen az életemet?
4. Mennyire sérültek a gyökereim, hogyan tudom meggyógyítani őket?
5. Eleget törődöm magammal, vagy mindig mástól várom a törődést?
6.  Eleget kényeztetem magam, vagy inkább a kényeskedést választom?

Az alábbi naplórészlet jól mutatja, hogyan lehet a félelmen túljutni, és miért érdemes ezt megtenni.

Ma délelőtt a Szent Majomerdőbe megyünk. Az utazással kapcsolatos érzéseim kettősek. Szeretném látni az ősfákat és sétálni közöttük, viszont félek, hogy rám ugrik egy majom.

Ahogy a kocsiban ülünk, onnan tudjuk, hogy hamarosan megérkezünk, mivel meglátjuk, hogy a kerítéseken majmok üldögélnek. A kapun átsétálva elhangzik egy mondat: tegyünk el mindent, ami csillogó, fényes, mert felhívja ránk a majmok figyelmét. Elteszem a fényképezőm és a napszemüvegem, a nálam lévő palack vizet is a hátizsákomba süllyesztem. Megyünk tovább, ahol csoportvezetőnk kiadja a „feladatot”: keresse meg mindenki a saját fáját, azt a fát, amivel kommunikálni tud, a fát, amelyik beszél hozzá és üzenetet hordoz a számára. Ebben a pillanatban a bal vállamra ugrik egy majom.

A többiek keresik a fényképezőjüket, hogy lefotózhassák az eseményt, én meg nem tudok a majomra nézni, mert közben elhelyezkedett és le is ült a vállamon, csak épp már hátrafelé néz, a fenekét pedig a bal fülemhez tolja. Együtt nevetünk. A többiek kattintgatnak, én pedig türelmesen várok, mi történik.  Érzem a majom súlyát, testének melegét. Közben valaki arról kezd beszélni, hogy a majmok mennyi betegséget terjesztenek, erre a majom leugrik rólam és elfut.

Innentől kezdve valamiféle felszabadultság jár át. Nem érdekelnek már a majmok, és nem félek attól, hogy mi lesz, ha valamelyik rám ugrik.

Sétálok tovább a fák között, és keresem az „én fámat”. Amikor megtalálom a fát, a felismerés elemi erejű érzéssel jár. A fa valóban „beszél” hozzám. Megerősíti bennem mindazt, amit már tudok, a kételkedést pedig eloszlatja. Hatalmába kerít egyfajta áhítat.  Eltölt a bizonyosság.

Megértem a lényeget, a történtek üzenet értékét:

A „majmot” (vagyis a félelmed tárgyát) ismerd meg minél hamarabb, és utána már nincs mitől tartanod. Ha az elméd az aggodalmas gondolatoktól kiürül, ha a szívedből eltűnik a félelem, akkor megérkezik a teljesség, és csupán ennek megérkeztével szabadulsz meg a fogságból (az állandóan ismétlődő és zakatoló gondolatok fogságából). Nem marad más, csak a tapasztalás. Ha elméd játéka és félelmeid a felszín alatt maradnak, a mély tapasztalás helyett Te is a felszínen maradsz, és mindenféle elme-játékkal, agyalással, beszéddel vagy viccelődéssel elütöd az időt és a lehetőséget az elmerüléstől, a mélység megtapasztalásától.

Univerzumunkban minden energia, és minden az energia körül forog.  Az Univerzumban valójában végtelen energia áll a rendelkezésünkre, kicsi gyerekként még háborítatlanul kapcsolódunk is ehhez az univerzális energiához. Ezért van, hogy még egy edzett élsportoló sem képes lépést tartani egy parányi gyerekkel. Ahogyan azonban felnövünk, egyre kevésbé férünk hozzá ehhez az energiához, és egyre inkább a létezésünkhöz szükséges energiát embertársainktól akarjuk megszerezni.

Rendszerint gyermekként fejlesztjük ki energiaszerző stratégiáinkat – ami működött apával és anyával, azt használjuk felnőttként is –, jellemzően teljesen tudattalanul, megszokásként, automata üzemmódban élve az életünket.

Mindaddig, amíg nem kezdesz el tudatosan foglalkozni a témával, az emberi kapcsolataid jellemzően harcok az energiáért.

Az energiának egy jellegzetes formája a figyelem.

Az igen, de… emberek

Az energiaszerzés egy közkedvelt és elterjedt formáját előszeretettel használó embereket én igen, de embereknek nevezem.
Bizonyára te is ismersz olyan embert, aki előszeretettel használ téged, és minden más kapcsolatát arra, hogy megossza mi minden nehéz, problémás, pocsék, szerencsétlen…stb. az életében. Te akár sokadszorra is bekapod a horgot, és igyekszel segíteni. Habitusod szerint vigasztalod őt, okos tanácsokat adsz neki, igyekszel új nézőpontokat felvázolni, jó kérdéseket feltenni, mindezt hasztalanul, mert újra és újra kimondott, vagy ki nem mondott igen, de… falakba ütközöl. Bármilyen módszerrel igyekszel is a beszélgetést egy pozitívabb, konstruktívabb irányba terelni,  ő makacsul ellenáll, és végül vagy faképnél hagyod (ha mered), vagy hallgatod kifulladásig. A beszélgetés után enervált vagy, fáradt és rendkívül megterhelt.

Olykor én is azon kapom magam, hogy megosztom valakivel búbánatomat, és mikor a másik próbál megoldást kínálni, végtelenül feszült leszek. Ilyenkor önmagamra figyelve szabályosan érzem magamban a késztetést: „De én panaszkodni akarok. Nem akarok ebből továbblépni, hagyj már ezekkel az okos dolgokkal!”
Míg ugyanis én panaszkodok, te pedig figyelsz, addig én energiát kapok tőled.

A legnagyobb gond ezzel, hogy az Univerzummal szemben a te energiád véges, ráadásul az ilyen módon megszerzett energia nem tart sokáig. Könnyen szerzett energia, és rövidtávon az így megszerzett figyelem és/vagy sajnálat balzsam sebeidre, ugyanakkor ebben a felállásban folyamatosan az áldozatlétben tartod magad, ami hosszú távon teljesen megfoszt erődtől, energiádtól.

Ennek a játszmának egy alfaja, amikor mindezt egyedül, önmagadban csinálod. Te vagy az, aki meg-megindulnál egy konstruktívabb irányba, de…
És mindig van mit előhúzni, ha máshonnan nem a gyerekkorodból biztosan.

Természetesen ennek az írásnak semmi esetre sem az ítélkezés a szándéka. Már csak azért sem, mert ezt a játszmát igen csak jól ismerem kívülről és belülről egyaránt. Azért írok erről, hogy képessé válj felismerni a játszmát (akár aktív kiváltója, akár passzív résztvevője vagy), esélyt adj magadnak, hogy egy számodra és környezeted számára lényegesen konstruktívabb, táplálóbb hasznosabb stratégiát tanulj meg.

Mit tehetsz, ha…

te vagy a meghallgató.
Attól függ, mennyire közeli, fontos kapcsolatodról van szó. Ha távoli számodra a személy, egyszerűen menj tovább. Kérlek, ne áltasd magad azzal, hogy segíthetsz, és ne érezd magad kegyetlennek, ha ignorálod azokat, akik erre használják a kapcsolatodat. Egyrészt, mert úgyis talál hamar valakit helyetted, másrészt, mert a te dolgod, hogy a saját életedet megteremtsd, nem vagy felelős másokért. Azzal, hogy nem adsz energiát ilyen irányú beszélgetéseknek, lehetőséget adsz a másiknak, hogy önmaga sajnáltatása helyett elinduljon a megoldás irányába.
Természetesen vannak emberek, akik közel állnak hozzánk, akiket nem szeretnénk kitenni kapcsolati hálózatunkból. Azt javaslom, ebben az esetben beszélgess erről az illetővel (semmiképp ne akkor, amikor éppen a panaszáradat közepében van). Tudom, hogy nehéz elfogadnod, hogy a lelki szemetesláda szerepét felvéve soha nem leszel képes segíteni a másiknak. Minden mondatod, amivel próbálod őt meggyőzni a kivezető útról, csak olaj lesz a tűzre. Ha igazi segítséget akarsz adni a másiknak, támogasd őt abban, hogy felhagyjon ezzel a játszmával.

Mit tehetsz, ha…

te vagy aki így szerez magának energiát.
Javaslom, hagyj fel ezzel, amilyen gyorsan csak lehet! Keress magadnak szakmai támogatást, és tanulj meg más módon energiát szerezni. Hagyj fel azzal, hogy a kapcsolati mezőket – amik teremtésre, táplálásra hivatottak – kiszipolyozd! Kérlek, ne érts félre, nem azt mondom, hogy még a legjobb barátoddal sem lehetsz őszinte. Nem azt állítom, hogy a minden negatívat elnyomó „you can do it” álságos, álarcos viselkedésmód az üdvözítő. Ó, dehogy, semmiképp! Arra hívlak, légy tudatos arra, mire használod a saját és mások teremtő intelligenciáját. Arra amit magad körül megtapasztalni akarsz, vagy arra, amit elkerülni, amitől megszabadulni akarsz. Mert egyik és másik esetben is azt fogod megteremteni.

Figyeld meg a következő két mondat közti különbséget:
„Minden kapcsolatom rövid idő alatt totális csőd lesz, mert a hülye apám és anyám nem volt képes szeretni.”

„Felismertem, hogy a gyermekkori minta hatással van a párkapcsolataimra, van ötleted rá, hogyan tudom begyógyítani a sebeket és megteremteni álmaim kapcsolatát?”

A két mondat tartalmilag igen hasonló, és mégis világok vannak közöttük.

Természetesen mint minden megrögzött, automatikus szokássá vált működésmódod megváltoztatása, ez is kitartó munkát, sok tudatosságot igényel. Én – mint egykori, ma már csak nyomokban – igen, de… ember mégis nagy szeretettel invitállak, hogy indulj el ezen az úton. Elsősorban önmagadért. Mert ennek a játszmának a legnagyobb vesztese – hiszed, vagy nem – te vagy. A könnyen és másokat kihasználva szerzett energiát ugyanis annak megteremtésére használod, aminek sok figyelmet szentelsz. Az pedig ugye ebben az esetben pont az amit nem akarsz.

Írásom egy meghívás, hogy tudatosítsd magadban: lehetőséged van a sírva-mulató kapcsolataidat a teremtő intelligencia tápláló mezőjévé változtatni.

ÁLLNI A SAJÁT BELSŐ TÜZEDBEN –

EGÉSZEN KÖZELRŐL MEGÉLNI A HÚSVÉTOT.

Kereszt és megváltás az emberi hétköznapokban.

Húsvét. Egy izgalmas dátum – az emberiség két hatalmas mítosza találkozik egymással.

Ezekben a napokban a természeti népek az élet termékenységét ünnepelték jóval a kereszténység előtt. A német húsvét (Ostern) szó visszavezethető az ógermán Austrō, „hajnalpír” szóra, amit feltehetően egy germán tavaszi ünnep megnevezésére használtak. A szótő az ógörög ēōs (hajnalpír istennője) szóval is rokon. Így ebben az időszakban sok ember érzi az elindulás és kitörés, az újrakezdés, a fejlődés, a teremtés vágyát – hagyni, hogy magával ragadjon az élet termékeny ereje.
De egy másik mítoszt is ünneplünk ezekben a napokban – Jézus Krisztus keresztre feszítését és feltámadását – a kereszténység legősibb ünnepét. Sokaknak, egymástól nagyon különböző embereknek küldöm ezt a hírlevelet. Olvassák keresztények, buddhisták, hinduk, muszlimok, zsidók, ateisták, agnosztikusok, és így tovább.

Lehet, hogy az egyszerű ács, Jézus történetét szó szerint elhiszed. Lehet, hogy megmosolygod vagy a te saját, személyes módodon értelmezed. Tisztelem a vallás alapú hitet. Meg vagyok győződve arról, hogy minden vallás magjában találhatunk olyan üzeneteket, melyek mindannyiunkat érintenek. Ezek akkor mutatkoznak meg, ha az ítélkező elménk helyett a szívünkkel olvasunk.

Szocialista kultúrában nőttem fel, ahol Isten számára nem volt hely. Ennek később megvolt az előnye. Miután a Berlini Falat lebontották kíváncsi húszéves férfiként előítéletek nélkül vethettem rá magamat az emberi történelem összes spirituális mítoszára. Igazság, közelség és példaképek után kutattam bennük. És eközben megértettem, hogy számos ősi történet értelme csak akkor mutatkozik meg, ha azt magunkra vonatkoztatjuk. Ha kollektív álomként tekintünk rájuk, melyekről az emberi lélek álmodik, és generációról generációra tovább ad.

A racionális, autonóm elmém számára mindig is kétséges volt és még ma is az, hogy miért kellett egy másik embernek (Jézusnak) meghalnia a vétkeim miatt 2000 évvel ezelőtt.

„Miben vonakodsz önszántadból keresztre feszíteni magadat?“

Ez a kérdés természetesen magyarázatra szolgál. Jóléti kultúrában élünk. Minden – az evéstől a technikán, a médián és a new-age cirkuszon át – arra törekszik, hogy minél jobban megkönnyítsük a dolgunkat. Jól akarunk lenni, és erősnek, bizakodónak, fiatalnak akarjuk magunkat érezni, fényben akarunk sütkérezni. Azt, hogy ez csak az emberi lét féligazsága, mindannyian tudjuk. Mindenkinek van egy érzelmi Achilles-sarka, ahol mélyen megsebezhető.

Leggyakrabban ez a fájdalom, a félelem vagy a tehetetlenség.

Ezek a tapasztalatok minden „Folyamatosan érezzük jól magunkat bulin” hívatlan vendégek. Munkával, pozitív hiedelmekkel és csevegéssel nyomjuk el őket. Koncepciókkal és tablettákkal harcolunk ellenük. Nem akarjuk érezni őket – és éppen ez, hogy nem vagyunk kész mindent érezni, tesz gyengévé és könnyen manipulálhatóvá bennünket.

Hiszen miért teszel olyan dolgokat, amelyekről pontosan tudod, hogy nem jók neked?

Miért van a függőségeknek akkora halalmuk, hogy tönkretegyenek egy életet?

Miért adod fel kevéssel a siker előtt?

Miért nem vagy mindig őszinte?

Miért választod olykor a könnyebb, de hamis utat?

Miért maradsz együtt túl sokáig olyan emberekkel, akik nem tesznek jót neked?

Miért árulod el magadat?

Miért engeded el túl gyorsan az álmodat, a küldetésedet?

Miért feszült az életed olykor?

Mert az összes ilyen helyzetben elérkezel egy ponthoz, ahol érezned kellene valamit, amit nem akarsz érezni.

Például az egyedüllét fájdalmát egy magányos döntés pillanatában. Vagy a félelmet attól, hogy mi fog történni, ha elhagyod a komfortzónádat. Vagy a tehetetlenséget, ha az eddigi gyakorlásoddal látszólag nem haladsz.

Mi köze ennek a kereszthez?

Vannak élmények, amiket nem tudsz megszépíteni, megszüntetni vagy figyelmen kívül hagyni. Ott állnak némán a tudatod küszöbén és arra várnak, hogy tapasztald meg őket. Egy jóléti társadalomban abszurdnak, sőt szabályosan őrültségnek tűnik önszántadból belevetni magad a legkellemetlenebb érzelmeid tüzébe. Olyan… mintha önszántadból az önazonosságod keresztjére feszítenéd magadat.

Miért kellene ezt egy embernek önszántából megtennie?

Mert belefáradt az önmaga elől való menekülésbe. Mert tudni akarja, ki ő, ha megáll és mindent érez. Ha szeretnéd, olvasd el hétvégén a keresztre feszítés történetét ebből a személyes nézőpontból szemlélve. Értelmezd, mint egy álmot (a saját álmodat), melyben minden egyes főszereplő egy-egy belső részedet személyesíti meg.

Melyik belső hangot képviseli Júdás az életedben? Milyen helyzetekben, milyen érvekért árulod el magadat?

Ne háborodj fel többé a tanítványokon, akik a keresztre feszítés éjszakáján elalszanak, és cserbenhagyják Jézust! Kérdezd meg magadtól: Életed mely döntő pontjain alszol még mindig, és hagyod magadat cserben?

Tudod, melyik rész az, amelyik engem ebben a történetben a legerősebben megérint?

Az a bizonyos pillanat azon a bizonyos éjjelen, amikor Jézus imádkozik: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! …” Ez az a pillanat, ami olyan közel hozza őt hozzám. Merthogy melyikünk kívánja a szenvedést? Nem akar keresztre kerülni – épp úgy, mint mi. És végül mégis önként feláldozza magát.

Életed melyik helyzetei azok, amelyeknél sejted vagy tudod, hogy nem fogod tudni elkerülni, hogy bizonyos dolgokat megtapasztalj?

A magaddal való kapcsolatod? Magánélet? Munka? Spiritualitás? Milyen tapasztalat elől menekülsz még el alkalomadtán?

Önszántadból keresztre feszíteni magadat azt jelenti, megállsz: „Eleget harcoltam. MOST tudni akarom, ki vagyok, ha beleállok ebbe a tapasztalatba. Kinyitom az ajtót a hívatlan vendégnek.”

Jézus keresztre feszítése nem egy csillogó, heroikus drámai végső harc.

Egy átkozottul sebezhető, így emberi – és ezért majdhogynem elviselhetetlen – szenvedés. Ugyanilyen érzés az, amikor odaállunk a démonaink elé. Amikor érezzük a magányt, ahelyett, hogy elterelnénk a figyelmünket. Amikor hagyjuk, hogy elöntsön a szomorúság, ahelyett hogy idétlenül tovább vigyorognánk. Amikor bevalljuk, hogy most épp nem tudjuk, hogyan tovább, ahelyett hogy automatikusan és vakon működnénk. Amikor egyszerűen csak félünk, ahelyett hogy bebeszéljük magunknak, hogy minden jól fog alakulni.

A klienseim sok részletet megosztanak velem az életükből, és gyakran hallok olyan dolgokat, amelyektől teljesen elnémulok. Mert tudom: itt most nincs helye jó tanácsnak, okos módszernek. Itt valaki a saját keresztjén függ – legyen szó molesztálásról, súlyos betegségről, mozgássérült gyermekről, …

Látom, ahogy emberek elkeseredetten küzdenek, és megértem őket. És olykor megélem azt, ahogy emberek oly egyszerű és erős méltósággal veszik ezeket az akadályokat, ami szerintem (bízom benne, hogy jól értesz) gyönyörű.

A keresztjeinket nem lehet egymással összehasonlítani. Mindenkinek megvan a sajátja. Lényegében mindig arról a kihívásról van szó, hogy valamit, ami számunkra kibírhatatlannak tűnik, tudatosan megtapasztaljunk.

A keresztre feszítés ereje a józanságban és a feltétel nélküli odaadásban van.

Ő – az ember – nem harcol tovább. Mindent üdvözölve fogad. Szenved, de nem jajgat. Mindent józanul érez, ami ezzel jár. És ez – józanul állni a tűzben – az, ami végül felszabadítja őt és bennünket.

Nem szívesen merülök el a kellemetlen érzésekben. Őszintén szólva szívesebben vagyok jól, mint rosszul – ha érted, mire gondolok. Jobban szeretem, ha süt a nap. Hazugság lenne, ha mást állítanék. De olykor, amikor érzem, hogy sötét ruhás vendég áll a küszöbömön – harag, gyász, tanácstalanság, bármi – és kísértésbe esek, hogy elbarikádozzam az ajtót, segít nekem a kereszt szimbóluma, hogy mégis odaadjam magam. Kitárom a karomat a bensőmben. Kinyitom a szívem, sebezhetővé teszem magam és azt mondom: „Gyere, tapasztalat, légy te is a vendégem!”

Ez messze nem sikerül mindig. Olykor az utolsó pillanatban leugrok a keresztről, és újra elkezdek harcolni vagy rohanni. De elég gyakran álltam már tudatosan a tűzben ahhoz, hogy tudjam:

A kibírhatatlanság küszöbe után jön az odaadás és az békét hoz.

(Szobor: Paige Bradley. Expansion)

Mert ezt a csodálatos történetet is vonatkoztathatod magadra.

Egy ember önszántából feláldozta magát.

Meghalt a régi korlátozott Énjében. És … feltámadt.

Ebben a szellemben kívánok mindenkinek, aki még nincs tökéletes tavaszi hangulatban…

Odaadást az iránt, ami van…

Minden vendég megélését a lelked házában…

Békét a tűzben…

És mielőbbi újjászületést.

Boldog húsvétot!

Veit Lindau

Eredeti  cikk: http://veitlindau.com/2015/04/ostern-im-feuer-stehen/

Fordította: Herold Enikő

Lehet élni úgy, hogy közben nem mondtam igent az életemre?

Tapasztalatom szerint, igen sokan így élnek. Az életük folyamatos keresés, vívódás, harc, küzdelem.

Akarás, hogy valami ne úgy legyen, ahogyan van.
Akarás, hogy valami úgy legyen, ahogyan vágyaikban elképzelik.
Akarás, hogy valami ne változzon meg, maradjon ugyanolyan örökre.

Én magam kereső vagyok. Mindig az érdekelt, mi van a dolgok mélyén, merre visznek az utak, régtől hajtott a vágy, hogy megszereljem magam, és a világot magam körül.

Sokáig a feladatok, kötelességek jelentették az életem, a fárasztó végeláthatatlan megfelelés, és bizonyítás.
Ezután jött az önszerelés időszaka, amikor minden egyes önfejlesztő könyvet azzal a szándékkal vettem a kezembe, minden egyes önismereti, terápiás tréningre, foglalkozásra azzal a vággyal mentem, hogy majd most, majd most megszerelem, megszerelik bennem azt a valamit, ami valahol elromlott. És akkor majd minden jó lesz, főképp én magam leszek jó, és akkor majd nyugodtan élek, míg meg nem halok.
Sok könyvön és sok programon vezetett el az út a pontig, amikor rádöbbentem, nincs ilyen valami, ami elromlott. És nincs olyan, hogy akkor majd jó lesz, jó leszek.

Sajátságos nézőpontom szerint az élet nem más, mint Isten önismereti foglalkozása. Isten megteremtette a világot, hogy megismerje önmagát. És ha ez így van, és én ennek a foglalkozásnak a része vagyok, akkor ő nem akarja a megszerelt változatot. ENGEM akar, minden bicsaklásommal, tévelygésemmel, gyengeségemmel, elbukásommal együtt.
Ez már egy egészen más minőségű élet volt, bár a „ilyen vagyok és kész!” felkiáltásokat (kibúvókat – mondom ma) a környezetem nehezen tolerálta.

Igent mondásom néhány éve egy újabb árnyalattal bővült. Talán van több annál, ami a felszínre kerül, s talán Isten arra is kíváncsi, milyen rétegek vannak bennem még. Új értelmet kapott az önismereti munka. Megszerelés helyett felfényesítés, kibontakoztatás. Nem azért már, mert nem vagyok elég jó, hanem mert az élet lenyűgöző, és mindaz, ami rajtam keresztül meg akar nyilvánulni megérdemli ezt az igent.

Az élet egy egészen új szintje tud kibontakozni, amikor engedem, legyen, ami lenni akar, én figyelem, szeretem mindazt, ami bennem, körülöttem van.

Tudtad, hogy az élet fejlődik? A fű nő magától, a növény apró csírából élettel teli kifejlett lénnyé válik. Termő talaj, éltető fény, tápláló víz. Ennyi csupán, mi szükségeltetik.

Milyen élet bontakozik ki általad, ha leülsz magad mellé, táplálod, óvod, élteted magad, és gyönyörködsz mindabban, ami megnyilvánul?

Szerző: Andi

Ismerjük a múltunkból, emlékeinkből, vagy a jelenből, milyen az, amikor egy gyerek akar valamit.

Meglátja valaki másnál, és azonnal Akarni kezdi! Nem gondolkodik el azon, hogy miért kell neki, hogy szüksége van-e rá, egyszerűen csak akarja, és ez a vágy mindent elborít. Követelődzik, hisztizik, és minden eltanult praktikát lemásol annak érdekében, hogy a vágyott dolog az övé legyen. Lehet az egy újabb baba vagy egy újabb lego, ő akarja. Ebben van akarat és van erő (energia) sőt kitartás is, mégsem ez a valódi akaraterő. Ha a szülőktől kap egy ígéretet, hogy majd a születésnapjára megkapja, vagy majd elhozza neki a Mikulás, akkor képes várni, képes tanulni a türelmet. Később, amikor a szülők teljesítik a kívánságát, megjelenik az öröm, a beteljesülés öröme, ami egy ideig tart, majd elapad. Az óriási erővel vágyott dolog odakerül a többi játék közé, és megjelenik egy újabb vágy, elindul egy újabb kör.

A felnőttek esetében más a helyzet.  Megjelenik egy vágy, ami lehet, hogy céllá növi ki magát.  A felnőtt közben átgondolja, hogy ez valóban az ő vágya-e, végigveszi, hogy miért kell neki ez a dolog, hogy ezzel a vággyal milyen szükségletét elégítené ki, és felméri, hogy a vágya beteljesüléséért mit kell majd fizetnie, és ezt képes lesz-e vállalni, sőt képes lesz felvállalni a vágyát mások előtt. Ha a vágyból cél lesz, akkor tervezni kezd, és a tervezést a kivitelezés követi, apró lépésekben. Türelmesen és kitartóan teszi a dolgát nap, mint nap. Lehetnek visszaesések, lehetnek elbizonytalanodások – és a felnőtt tudja, ez is az út része.

Manapság hallok és látok felnőtt testbe bújt gyerekeket beszélni a vágyaikról. Látom, hisz ekkor egy szempillantás alatt Zsuzsannából Zsuzsika, Istvánból pedig Pistike lesz. Amikor egy felnőtt mesél a vágyáról, abban van Erő – amikor egy „felnőtt-gyerek”, akkor abban vágyakozás van, bizonytalanság, reménykedés, dac, versengés és félelem (pl. félelem attól, hogy megérdemli-e).

Amikor egy ilyen „felnőtt-gyerek” megkapja a vágyát, örül, boldog – egy darabig…. azután pedig újabb vágyak után néz.

Egyik esetben sem feltétlenül a „vágy-tárgya” dönti el azt, hogy melyik esetről beszélünk. Bárki vágyhat új autóra, új lakásra, távoli utazásra és boldog párkapcsolatra egyaránt. Az, ahogyan vágyunk és az, hogy a vágyainkért mit vagyunk hajlandóak tenni: ez különbözteti meg a felnőttet és a gyermeket.

Vajon a felvetett gondolatok fényében – és árnyékában – mit érdemesebb (hosszú távon) tenni? Vágyni tovább, vagy felnőni?

Ajánlott olvasmány: Váci Mihály: Még nem elég című verse

Szerző: Bea

Veit Lindau, németországi coach, tanár, könyvszerző viccesen Opferitis Humana-nak hívja az emberiség legveszélyesebb betegségét. Ami nem más, mint az áldozattudat. Amikor az élethelyzeteimet jellemzően áldozatként élem meg.

Az emberi agy végtelenül intelligens eszköz. Ha arra keresed a választ, hogy miért nem tudod szeretni magad, miért nehéz számodra az élet, miért pocsék itt élni, vagy éppen ott, mi a rossz a párkapcsolatodban, …stb, mindig remek válaszokkal fog szolgálni.
Jobb lesz-e bármi az okos válaszoktól? Aligha. És mégis csináljuk.

Manapság sokat lehet hallani, olvasni arról, hogy ahova a figyelmünket irányítjuk, abból teremtünk még többet az életünkben. Újabb ok tehát, hogy felhagyjunk a panaszkodással. És mégis hányszor használjuk a kapcsolatainkat – beleértve az önmagunkkal való kapcsolatot – arra, hogy panaszkodjunk.

Számos információ elérhető a gondolkodás teremtő erejéről. Ez megint csak arra kellene ösztönözzön, hogy felhagyjunk a panaszkodással. Mégis hányszor beszélünk arról, amit valójában nem akarunk?

Szinte mindannyiunknak vannak ismerősei, akik folyton panaszkodnak, akár rázendítünk velük együtt mi is, akár csak hallgatunk, legtöbbünk számára érezhető a negatív utóíz, utóhatás. Tehát pontosan érezzük, hogy energetikailag sem jó, és mégis csináljuk. Ha mi vagyunk panaszkodósak, hamar magunkra hagynak. Ha viszont a meghallgató „lelki szemetesláda” szerepét játszunk, idővel kihasználtnak érezzük magunkat.

Ha ennyi érvünk van a panaszkodás, önsajnálat, önsajnáltatás ellen, ha ennyire látható, érezhető, hogy nem visz előre, és még negatívan is hat, mégis mi a fenéért csináljuk?

Nos, bennem van egy mély bizalom, hogy a világban rend van. Hogy az ember alapvető törekvése jó, csupán a megválasztott stratégiái pocsékak olykor. Ebből a bizalomból, hitből nézek rá az áldozattudatra is.

Amikor megszületünk, a figyelem életbevágóan fontos a számunkra. A másik figyelme nélkül elpusztulok. Meglepő módon nem csupán táplálékra van szükségem. Számos kutatás igazolja, hogy az ingeréhség nem csak biológiailag, hanem pszichológiailag és társadalmilag is párhuzamba állítható a táplálékéhséggel. (Részletesebben Eric Berne: Emberi játszmák című művében olvashatsz erről.) Ezen felül pedig úgy tűnik, akármilyen is legyen a társas érintkezés („simogatás, vagy pofon”), biológiailag mindenképpen előnyösebb, mint ha nincs érintkezés. Vagyis születésünk pillanatában megkezdjük a harcot a figyelemért.

Hogy milyen stratégiáid lesznek a figyelem megszerzésére, az elsősorban a környezeti mintáidtól függ. Leegyszerűsítve, ha anya, apa szegény ént játszott, te is eltanulod. Ha akkor figyeltek rád, amikor beteg voltál, beteges leszel. Ha vadulnod kellett, hogy legalább pofon vágjanak, vad leszel. Ha áldozatként kaptad meg a legtöbb figyelmet a környezetedtől, az áldozatlét állapotát fogod fenntartani. Mindenáron. Önmagad életének beáldozásával is.

Én a szegény ént választottam, és tökéletesre fejlesztettem. Manapság ritkán használom, tanultam jobb stratégiát. Amikor viszont igen, akkor szuper jól meg tudom figyelni. Jellemzően a tehetetlenség állapotával indul, amit nehezen viselek. Például új lakásba költözöm, internetet kell szereznem a munkámhoz, és mindenféle nehézségekbe ütközöm. A tehetetlenség érzése fontos elem, mert számomra az egyik legkibírhatatlanabb érzés.  Az energiám vészesen fogy, mert a frusztráció felemészti, energiátlanul pedig jellemzően a zsigeri, berögzült mintákat kapjuk elő. Mire jön egy társ, aki próbál velem közösen megoldást találni, már tapintható bennem a késztetés: szenvedni akarok. Önmagamra figyelve elkapom az érzést: dühít, hogy a másik egyre jobb ötletekkel áll elő a megoldásra. „Hagyd már abba, én nem megoldani akarom, én szenvedni akarok vaze!” Akkor már a szegény én állapotában vagyok, aki azt hiszi, az egyetlen lehetősége az energiaszerzésre, ha sajnálják. Az így szerzett energia azonban nem tart sokáig, és óriási ára van. Az áldozattudat olyan ördögi kört indít be, amiből nehéz kiszállni.

Ezzel szemben, ha felelősséget vállalok az életemért, hatalmam van. Hatalmam van megválasztani, hogy a – megváltoztathatatlan – múltammal foglalkozom, vagy az alakítható jövővel. Mint egy kártyaparti. Választhatom azt, hogy megállás nélkül sorolom, milyen szar kártyákat kaptam, mennyire igazságtalan, hogy ezekkel a lapokkal semmit nem lehet kezdeni, s mire feleszmélek, a többiek lejátszották nélkülem a partit. Vagy tudomásul veszem a nekem osztott kártyákat, és minden figyelmemet annak szentelem, hogyan tudom kihozni belőlük a legjobb partit.

A berögzült mintákat letenni kétségtelenül hosszú folyamat. Ám mint minden út, ez is az első lépéssel kezdődik: Eldöntöm, hogy áldozat helyett teremtő leszek. Amennyiben egy helyzetben képtelennek érzed magad, hogy egyedül kilépj az áldozatszerepből, hasznos lehet a számodra az AnaLog terápiás oldás. 

Szívesen kijönnél az áldozatszerepből?

Az áldozatszerep valójában egy tanult rossz minta. Ez a minta megváltoztatható. Ehhez egy remek online végezhető önfejlesztő kurzus Veit Lindautól a Think Big Evolution. 

Van egy igazán fontos, szívednek kedves célod?

Valami, amiről talán már évek óta álmodozol. Valami, ami igazán felvillanyoz. Valami, ami különösen fontos a számodra. Egy cél, amit, ha megvalósítasz, megváltozik az életed.

Tudni akarod, hogy működik a tudatos teremtés? Mik a legfontosabb alapelvei, és leggyakoribb buktatói?

Szeretnéd megváltoztatni az életedet? Tudatosan olyanná formálni, amilyen életre vágysz?

Csatlakozz hozzánk, dolgozz velünk 33 napon át a célod megvalósításán!

33 nap, 33 audio és pdf. lecke Veit Lindautól, Oros Andrea szakmai mentorálása mellett.

Mindezt kényelmesen, otthon, vagy akár egy kellemes kávézóban. Online leckék, fórum, hogy kapcsolódj, inspirálj, inspirálódj, kérdezz.

Megmutatjuk neked a tudatos teremtés legfontosabb alapelveit. A tréninganyagról itt olvashatsz részletesen.

2001 óta foglalkozom a teremtéssel, a manifesztációval. Eleinte innen-onnan összeolvasva, próbálkozva, lassan és sok energiával teremtettem. 2010-ben „véletlenül” bukkantam rá Veit Lindaura.  5 éven át tanultam tőle, mentoráltja, tanítványa voltam. Mostanra az életem olyan, amilyennek megálmodtam. 2013 óta tanítom a tudatos teremtést. A Think Big Evolution kurzus meghatározó volt ebben a folyamatban. Semminek akkora hatása rám, az életemre, a szemléletemre nem volt, mint ennek a kurzusnak. 5 éven át dolgoztam azon, hogy magyarul is elérhető legyen.

Csatlakozol? Töltsd ki az alábbi űrlapot, és máris gondolkozhatsz, mi az az álom, amit végre velünk közösen megvalósítasz, mik azok az életterületek, amiben mindenképpen változtatni akarsz. A részvétel feltétele, a tréninganyag megvásárolása. A tréninganyagról részletes tájékoztatót itt találsz.

Az online felületen egy fórum segítségével kapcsolódni tudsz a többiekkel,  kérdezhetsz, megoszthatod a nehézségeidet, bárhol is tartasz épp a leckékben. Mivel online anyagról van szó, egyszeri megvásárlás után bárhol, bármikor elvégezheted, akár többször is, ez további költségbe nem kerül.

Amennyiben szeretnéd a kurzust még hatékonyabban végezni, érdemes csatlakozni egy közös alkalomhoz, amikor többen egy időpontban kezdjük a kurzust, és folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Ilyen közös kurzust évente 2-3 alkalommal indítok, a következő indulása: 2019. december. Amennyiben már megvásároltad a tréninganyagot, ezeken a közös kurzusokon díjmentesen részt vehetsz, akár minden alkalommal.

Ha szívesen belehallgatsz az anyagba, kattints ide, és hallgasd meg a bevezetőt!

A tréning megvásárlásához töltsd ki az alábbi űrlapot, és én 24 órán belül felveszem veled a kapcsolatot.

4 napos tábor Andival és Bedő Nórával 206 december 1-4.

Mit nyersz, ha eljössz?

• Tudatosan lezárod a 2016-os évedet. Elengeded, amit elengedni érdemes, továbbépíted, aminek itt van az ideje.
• Letisztul benned, hogy ki vagy te, mi a te utad, és mit hoz számodra a következő év. Tudni fogod, hol tartasz most az utadon, és merre lépj tovább 2017-ben. Erősnek és határozottnak, elszántnak és bizakodónak fogod magad érezni a tisztánlátástól, amit ez a négy nap ad neked.
• Új, inspiráló kapcsolatokra teszel szert. Megtapasztalod az emberi kapcsolódás egy egészen új szintjét.
• Mindig emlékezni fogsz erre a négy napra, jó, felemelő emlékként. Talán néhány év múlva – több korábbi résztvevőhöz hasonlóan azt mondod majd: „Minden ezzel a táborral kezdődött.”
• Eszméletlenül jól fogod magad érezni. Érezni fogod, hogy figyelnek rád, fontos vagy, támogatva és elfogadva vagy. Lenyűgöz majd a hely, és hogy mennyire finom étkezésben, és odaadó kiszolgálásban van részed.
• Ha voltál már korábban táborunkban, meg fogsz lepődni, milyen felszabadultan tudsz, tudunk együtt ünnepelni, és meglátod, milyen messzire jutottál a korábbi tábor óta. És rájössz, mennyire hiányzott már ez az együttlét.

Mit veszítesz, ha nem tartasz velünk?

• Magadnak kell egyedül bajlódnod azzal, hogy megtervezd a következő évedet, vagy csak sodródsz majd, ahova visznek a viharos szelek.
• Az elengedés és a lezárás felszabadító erejét
• A lehetőséget, hogy a sodródás helyet egy tiszta, sikeres, rólad szóló 2017-es év alapjait lefektesd.
• Az ünneplést, önmagadnak, a sikerednek az elismerését.
• Ücsöröghetsz az unalmas, megszokott körülmények között, és álmodozhatsz arról, hátha végre a következő évben teljesülnek az álmaid.
• Lehet, hogy életed pasiját/munkáját/nőjét/házát/álmát???

A négy nap kísérői: Bedő Nóra és Oros Andrea 

Módszereinket mindig a résztvevők igényeihez igazítjuk. Járatosak vagyunk sokféle módszerben a kognitív, beszélgetős technikáktól kezdve a konstellációs munkán keresztül a mély transzokig. Integrál pszichológiát végeztünk mindketten, így az emberi tudat széles spektrumát ismerjük és tudjuk kezelni. Nóra családállítást és szomatodráma állítást tanult, Andi Németországban Integrál Coachnak és transztáncvezetőnek képződött.

Tervezett napi program:

7 – 8:20        Reggeli mozgás, és meditáció

8:30               Reggeli

10-13h          Délelőtti csoport folyamat

13-15h          Ebédszünet

15-18h          Délutáni csoport folyamat

18-20h          Vacsora szünet

20-21:30      Esti csoport folyamat, transztánc, rituálék

Az elvonulás időpontja: 2016. december 1-4

Helyszín: Szent András-kastély, Bölcske

Költségek

Ellátás költsége: szállás 2-3 ágyas szobákban a kastély vendégházában teljes ellátással (napi 3x-i vegetáriánus étkezés) 33.000 Ft, mely a helyszínen fizetendő.

Program költsége: a 4 napos program díja 28.000 Ft, mely jelentkezéskor utalással fizetendő.

Kedvezményes díj korai befizetőknek (november 2-i befizetési határidővel) és Egy Hullámhosszon tagoknak 25.000 Ft

További részletekért hívd a 06-20-469-6770-es számon Andit, vagy írj a venusz@integralintezet.hu címre.

Így írnak róla azok, akik jártak már nálunk…

„Visszaadta az életbe és az emberekbe vetett hitemet. Csupán négy nap alatt olyan lelki mélységeket és magasságokat éltem meg, amiket talán még sohasem. Ha nem élem át, nem hiszem el, hogy 17 számomra teljesen ismeretlen emberrel együtt tudok sírni, nevetni, dühöngeni, és bohóckodni úgy, mintha mindannyian testvérek volnánk. Újra érzem, hogy minden a szeretet.” Anett

„Mély átéléseket és felismeréseket adott nekem a tábor. Megerősített abban, hogy a körülöttem megjelenő furcsa jelenek értelmük van. Rádöbbentett arra, hogy a már megoldottnak hitt életfeladataimban is vannak még olyan fekete lyukak, amelyek kifehérítésére egész életemben lehetőségem van. Így tudom, hogy a megismerésbe a sötétségen keresztül vezet az utam. Tehát akár milyen fájdalmas is lemerülök lelkem bugyraiba és az ott található sebeket begyógyítom, hogy a fekélyesedést elkerüljem. Nagyon megható volt számomra, hogy a többiek is teljesen felvállalták a folyamataikat. Jó volt elmerülni mások tekintetében, ölelésében és megérezni azt, hogy a különlegességeink, másságaink ellenére egyek vagyunk.” Kolozsvári Marianna

„Rengeteg új élménnyel és felismeréssel gazdagodtam ez alatt a 4 nap alatt. A feladatok zseniálisak voltak és a csoport nagyszerű volt. Sok mindent megértettem, sok mindent másképp látok és el tudok fogadni olyan dolgokat, a szüleim olyan tetteit, melyekkel szemben eddig komoly ellenállást tanúsítottam. Nem minden folyamatot sikerült „felhoznom a tudatba” de már most érzem, hogy a 4 nap során megélt folyamatok mélyre jutottak és már most dolgoznak :)” Pordán Boróka

„Egy fantasztikus, elemi erejű élmény, ami után már soha nem leszek ugyanaz az ember. Olyan csatornák nyíltak meg bennem, amelyek remélem, soha nem fognak visszazáródni. Én legalábbis ezen fogok dolgozni… Jobb úgy járni-kelni a világban, hogy tudom, ez a 17 szeretetteljes ember benne van. Minden pillanatban hálás vagyok érte, hogy megismerhettem őket.” Rédl Adrienn

„Egy szüléshez tudnám hasonlítani ezt a négy napot. A folyamatban benne lenni ha jönnek a fájások szinte kibírhatatlan, de amikor kicsusszan a baba akkor az egy katartikus élmény, ami elnyom minden fájdalmat és szenvedést, mintha sosem lett volna, illetve értelmet nyer abban a pillanatban ahogy ott szuszog az anya karjában a gyermek, a folyamat “végterméke”. Így dédelgetem én most a “babámat”. És táplálni, etetni is fogom!” Csőre Kati

„Megkaptam, amiért jöttem. Rendkívüli és csodálatos emberekkel voltam körülvéve. Örökké hálás leszek, ahogy őszintén felvállalták folyamataikat, levetettek minden álarcot és megmutatták, kik ők valójában. Megtanultam, hogy tényleg minden ember gyönyörű, minden és mindenki kapcsolódik. Megéreztem, mi is az a nyugalom. Legfőképpen megtanultam, hogy mi is az a feltétel nélküli szeretet. Megéreztem, hogy mennyi szeretet lapul bennem. Megértettem, hogy valóban minden a szeretet.” Gál Kati

„Felülmúlta minden várakozásomat, pedig néha küzdöttem magammal, és mindig kiderült, hogy az is az én fejlődésemet szolgálta! Köszönöm a türelmeteket és szereteteteket, amivel vezettetek minket.” Tünde

„Zseniálisan éreztem magam! Fantasztikusak voltak a feladatok, nagyszerű és mély felismerésekkel gazdagodtam. Segítségükkel képes vagyok önmagam fejlesztésére és az életem jobbá tételére minden szinten!” Boróka

„Ahhoz nincs elég szó, különösen elég árnylat még a magyar nyelvünkben sem, amivel leírhatnám mennyire csodálatos, ragyogó és fényes volt ez az öt nap. Még soha nem vetkőztem ki magamból ennyire, még soha ilyen pőre nem voltam, talán csak születésem és fizikai megjelenésem előtt, és ugyanakkor még soha így nem öltöztem fel, ennyi segítséggel és ennyi támogató és ölelő szeretettel, hittel és bizalommal. Ha azt mondom köszönöm, nem mondtam el semmit abból, amit érzek. Ha azt mondom, hálás vagyok, soha nem fogod megtudni ez mennyire is igaz. De tudom, hogy aki ott volt, annak nem is kellenek a szavak. Minden perce bennem él annak az életnek az első öt napjából, amire ott újra megszülettem és ami számomra egy öröklét. Mintha a lelkem a földi időszámítástól külön időben élt volna le egy életet, hogy újra visszatérjen. Néha úgy érzem fájóan hiányzik, de akkor a szívembe nézek és boldog vagyok. Kívánom, hogy ragyogjon minden emberben ez a fény! Az örök fény öleljen Benneteket mindörökké!” Tamás

„Megéltem mélypontokat, nehézségeket, kihívásokat, megéltem az erőmet, átéltem a hitem, megtapasztaltam nagyon mély és szeretettel teli kapcsolódásokat.” Luyza

„Kaptam egy nagy fenékbe rúgást, hogy ne nyavalyogjak már, hanem ehelyett inkább ÉLJEK!
Határozottabban kézbe veszem a dolgaimat. Békét kötök magammal, ami azt jelenti, hogy elviselhetetlen dolgokra azt mondom, hogy lehet ez is, miért ne? De ez még egy folyamat…” Judit

„Minden nap újra és újra rácsodálkoztam magamra, illetve arra, hogy mennyi szeretet van bennünk, emberekben. Amikor már eljutunk oda, hogy nincs ítélkezés, csak elfogadás és szeretet, egy tejesen új világ nyílik meg előttünk.” Orsi

„Teljes biztonságban éreztem magam, ami hozzá segített, hogy korlátlanul megnyíljak mások és magam előtt. Megéreztem, hogy ez az út, amit idáig kerestem. Megérintettem egy olyan mélységet, amit eddig még soha. Bátor, magukért tenni akaró emberek lenyűgöző harca volt az élet minőségért két nagyszerű, hiteles vezető által. Köszönöm Vénusz és Nóra” István

„Tudom ,hogy minden az én fejlődésem érdekében történt. Nagyon jó volt megélni, hogy dühös lehettem, haragudhattam, kiabálhattam,táncolhattam. A tiszta elfogadó szeretetet éreztem meg, ez alatt a pár nap alatt.” Magdi

„Fantasztikusan éreztem magam, csodálatos embereket ismerhettem meg és olyan élményekben volt részem, amiket biztosan nem fogok elfelejteni.”

„Nagyon tetszett az egész program felépítése, a feladatok és folyamatok egymásra épülése, valamint a mesével dolgozás is. Nagyon sok belső élménnyel lettem gazdagabb, örülök, hogy elmentem erre a 4 napra!”

„Jól tettem, hogy eljöttem, mert minden szempontból felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb.”