Harmónia, boldogság, békés, kiegyensúlyozott élet. Mindannyian erre vágyunk, ezt akarjuk elérni. Könyveket olvasunk, tréningekre járunk, jósnőt, asztrológust keresünk fel, hogy megmondja, miért a stressz, a boldogtalanság és a békétlenség van jelen az életünkben. “Mondd meg, mit tegyek?”, hangzik el sokszor, sokak szájából.

Túlterheltek vagyunk, szenvedünk az időhiánytól, miközben naponta információk és ingerek áradata zúdul ránk, amitől sokszor összezavarodunk, és elveszítjük a tájékozódást, megértést. Az életünk komplex, sűrű és felgyorsult, ami új kihívások elé állít minket és új megoldások megtalálását várja tőlünk. Az integrál életmód egy lehetséges válasz ezekre a kihívásokra, egy egyszerű eszköz, amivel – ha nem is varázsütésre –  békét és harmóniát varázsolhatunk az életünkbe.

A kiegyensúlyozott élet – ahogyan a neve mutatja – az egyensúlyon alapszik. Az életünkben a különböző életterületek egyensúlyban vannak, egyformán gondoskodunk a testünkről, a lelkünkről és a szellemünkről. Más megközelítésben a család, a munka, a pihenés és feltöltődés egyaránt teret és szerepet kap. “És honnan lesz erre időm?”, hangzik el ilyenkor legtöbbször a kérdés – tegyük hozzá jogosan, hiszen a legtöbben az időhiánytól szenvedünk.

Ugyanakkor a legnagyobb problémánk nem az időhiány, hanem a hatékonyság hiánya. A “Ki nevet a végén?” társasjáték valószínűleg mindenki által ismert és kedvelt gyerekkori játék, ezért ennek példáján mutatom be, mire gondolok.

Korábban az életünk úgy nézett ki, mintha egy főjátékmester a társasjátékban azt a szabályt hozta volna, hogy egyszerre egy bábuval lehet haladni, amikor ezzel a bábuval beértünk a házba, akkor indíthatjuk a következő bábut. Egy egy meglehetősen unalmas, ugyanakkor jól átlátható, biztonságos és kiszámítható játék, ahol sokat nem kell gondolkoznod, dobsz, és a dobás adta lépéseket megteszed. Izgulsz, hogy jól tudj dobni és ne üssenek ki.

Jelenleg egészen más szabályrendszer van. Egyszerre mozgathatod az összes bábudat, taktikázhatsz és még az is lehet, hogy valahonnan több bábura teszel szert, mint a játékostársaid. Nem biztonságos, nem kiszámítható, minden pillanatban taktikát, döntéseket és felelősségvállalást igénylő, ugyanakkor rendkívül izgalmas játék. Legtöbben azonban az izgalom, a lehetőségek végtelen tárháza, a döntés szabadsága helyett stresszt, túlterheltséget, bizonytalanságot és káoszt élünk meg, ezért az izgalmas taktikázás helyett arra a játékosra hasonlítunk, aki össze-vissza rángatja a bábuit, kapkod, ideges, és kiborul a játék végére.

Életünk – a példához hasonlóan – kapkodó: néha zumbázok, majd futok, aztán inkább diétázni kezdek, majd a vonzás hatalmát kezdem el próbálgatni. Az szomszédasszonyom egy káposztakapszulát ajánl, a kolléganőm viszont a kineziológiára esküszik, és csábítóak a Bach cseppek is. Közben az iskolában gondok vannak a gyerekkel, így inkább azzal kell foglalkozni, a férjem pedig éjjel-nappal a Facebookon csajozik, szóval jól jönne az ingyenes konfliktuskezelő e-mail kurzus. Az eredmény: stressz, elégedetlenség, temérdek kidobott pénz és idő és kudarc kudarc hátán.

Mi a megoldás?

A tudatos élet. Tudatában vagyok, honnan, hova akarok eljutni. Tudatában vagyok, ki vagyok én, és mi végre vagyok a világon. Tudatosan élek a lehetőséggel, hogy végre nem mások határozzák meg nekem, hogyan éljek, érezzek és gondolkozzak, magam döntöm el, mit akarok, és attól kezdve tudatosan a céljaimnak szentelem az egész életem. A bábuk ide-oda rángatása helyett, átgondolom, és megcselekszem, ami számomra célravezető.

Ezzel természetesen nem találtam fel a spanyol viaszt, hiszen legtöbben ezt tudjuk, ismerjük, hisszük. Ami miatt e cikket megírni – és remélem olvasni – érdemes, az egy eszköz, ami hatékony segítséget nyújt, hogy mindezt ne csak tudd, hanem éld.

Az integrál életmód az integrál szemlélet térképét használva hoz egyensúlyt, harmóniát, tudatosságot és hatékonyságot az életedbe, anélkül, hogy még több időre, még több pénzre lenne szükséged.

Segítségével egyensúlyba hozod életed különböző területeit, megtanulsz odafigyelni a testedre, a lelkedre, a kapcsolataidra, miközben megtalálod a helyedet a világban, feltárod és éled életed értelmét, a hivatásodat.

Kész vagy végre a saját fennhatóságod alá vonni az életedet, felelősséget vállalni a sikeredért, nyugalmadért, boldogságodért?

Amikor én magam akadályozom a célom megvalósítását

Előfordul veled olykor, hogy megfogalmazol egy célt, ami igazán lelkesítő és inspiráló számodra, hatalmas lendülettel belefogsz a megvalósításába, majd kicsivel később azt érzed, elakadtál? Tudod, mit akarsz elérni, tudod, mit kell megtenned, és egyszerűen nem teszed meg. Halogatod egyik nap a másik után, az önmagad felé érzett elégedetlenséged az egekben, teljesen elveszíted a magadba vetett hitet, végül feladod, mert úgy érzed, alkalmatlan vagy, lúzer vagy.

Ismerős neked ez a helyzet?

Ha igen, akkor máris van egy jó hírem: NEM VAGY EGYEDÜL!

Valamennyien küzdünk ezzel, amikor a tudatunkban úgy hisszük igazán akarunk valamit, és valami belül bennünk nem akarja, ezért saját magunk szabotáljuk a sikerünket.

Ismerik ezt a hétköznapi jelenséget a sikeres emberek is, ők azonban teljesen másképp kezelik, mint a sikertelenek.

Mi zajlik ilyenkor bennünk?

A háttérben egy belső konfliktus áll.

Létezik az élő szervezeteknek – tehát többek között az emberi szervezetnek – egy jellemzője, amit homeosztázisnak hívnak. Ez az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaga viszonylagos biológiai állandóságát biztosítja. Minden működő rendszer egy önmagában stabil rendszer,  ezt a stabilitást igyekszik minden áron fenntartani.

Egy részünk akarja a sikert, és a vele természetes módon együtt járó változást, egy másik – rendszerint nem tudatos – rész azonban úgy véli, a régi rendszer eddig is működött, az új rendszer viszont kiszámíthatatlan következményekkel jár. Mivel e tudattalan belső részünk szeretne minket megóvni, megvédeni a változással járó bizonytalanságoktól és esetleges veszélyektől, ezért szabotálja a megvalósítást. Mégpedig igen hatékonyan.

Előkerülnek ilyenkor az önszabotázs hatékony eszközei, úgy mint:

• önmagunk megkérdőjelezése,
• pánik,
• lustaság,
• halogatás,
• negatív énkép,
• bűntudat.

Mit tegyek, ha sikeres akarok lenni?

A sikeres emberek igen jól ismerik ezeket a belső szabályozó folyamatokat, ugyanakkor elkötelezettek a céljaik megvalósítása mellett, ezért nem adják fel, és a meghátrálás helyett ügyesen kijátsszák ezt a belső biztonsági rendszert.

Ennek egyik rendkívül hatékony módja a következő 7 lépéses módszer.

Vegyél elő egy darab papírt, és írd fel egy számodra fontos célodat, majd menj végig pontról pontra a 7 lépésen!

1. Figyelj befelé magadba, és kérdezd meg magadtól, valóban akarod-e ezt a célt! Lelkesedsz érte? Kész vagy rá?
2. Miért akarod megvalósítani? Mi emberek nem célmegvalósító gépek vagyunk, hanem értelemmel átitatott lények, ezért fontos számunkra, hogy a tevékenységeinknek értelme legyen.
3. A biztonsági rendszer kikerüléséhez gondolkozz hosszútávon! Milyen szép dolog vár rám, ha teljesítem a célomat? Gyakran a rövidtávú előnyökért adjuk fel a céljainkat. A saját józan belátásodat tudod mozgósítani azáltal is, ha élményszerűen elképzeled, milyen szenvedést okozol magadnak azzal, ha nem teljesíted a célodat.
4. Kötelezd el magad MOST, hogy addig innen nem állsz fel, amíg 3 cetlire fel nem írod ezt a célt! A céljaidat mindig fontos írásban rögzíteni.
5. A 3 cetlit 3 különböző helyre ragaszd ki, úgy, hogy folyamatosan szem előtt legyen!
6. Az elkövetkező 3 napon belül, tegyél meg 3 dolgot ennek a célnak az eléréséért, MOST tervezd el, mi lesz ez a 3 dolog!
7. Most írj fel 3 embert, akik fontosak számodra! Kérd meg őket még ma, hogy 3 nap múlva kérdezzenek rá, hogyan sikerült a vállalt feladatokat teljesíteni!

Amennyiben ezt a 7 lépést végigcsinálod a célodat megvalósítod, kivéve, ha valójában nem akarod megvalósítani, mert vagy nem a te célod, vagy nem fontos annyira mint hiszed.

Szerző: Martin Ucik
Németből fordította: Andi

Ha vetünk egy pillantást integrál szemmel a romantikus párkapcsolatainkra megértjük, miért él az Amerikai Egyesült Államokban a felnőtt lakosság közel fele egyedül. (Európában ez a szám csak közel 30 %, a szerkesztőség megjegyzése). Magyarázatot nyer az is, miért küzd sok pár nehézségekkel a kapcsolatukban, miért kezdeményezi a válások/szakítások 2/3-át a nő, aki inkább szingliként él, mintsem együtt éljen egy idiótával, és hogy miért nem talál sok szingli új partnert. Jó hír, hogy az is tisztázódik, milyen fejlődési szint és kapcsolati vízió szükségeltetik ahhoz, hogy a férfiak és a nők(1) elkötelezett, „integrál” kapcsolatban/házasságban tartós és békés jövőt teremtsenek az emberiség számára

Cikkünk az integrál kapcsolati modell átfogó bemutatása, mely modell lehetővé teszi számunkra, hogy a jövőben tágabb kontextusba helyezzük a témát illető további beszélgetéseinket.

A párkapcsolatok integrál szemmel való vizsgálatát azzal kezdjük, hogy megkülönböztetjük a biológiai nemet, a tanult nemi szerepeket és a férfiak és nők feminin/maszkulin polaritását. Tesszük ezt azzal a céllal, hogy megértsük a nő alapvető szexuális fantáziáit a sikeres, védő és gondoskodó, magas státuszú, gazdag férfi elcsábításáról illetve a féri elsődleges fantáziáit a fizikailag attraktív és egészséges nőről, aki támogatja a hivatásában (vagy osztozik vele ebben a hivatásban). Ez a modell segít nekünk megérteni, hogy a nő elsődleges érzelmi reakciója a kapcsolati konfliktusokra a félelem, míg a férfié a szégyen. Ez a differenciálás adatokkal szolgál a pár szociális elvárásait illetve kompatibilitását illetően, továbbá arra vonatkozólag, hogyan képesek a két ellentétes pólust, az aktív cselekvés, a kapcsolódás férfi és a női pólusát a maguk egészséges módján növekvő (Eros) vagy csökkenő (Agape) módon kiegyensúlyozni, harmóniába hozni, hogy szexuális vágyat és együttműködést hozzanak létre.

Következő lépésben a modell figyelembe vesz számos intelligenciát, kompetenciát, értékrendet, érdeklődést, szenvedélyt és érzelmi szükségletet (fejlődésvonalakat), melyek a párok között kompatibilisek kell, legyenek, hogy egy mélyebb szinten, szívükkel, lelkükkel kapcsolódhassanak, és a kapcsolatukat fejleszthessék.

Integrál szemmel nézve a férfiak és nők közötti kapcsolati dinamikákban a következő négy fejlődésvonal játszik döntő szerepet:

1. Tudatfejlődés (8 szint az archaikustól a transzperszonálisig)

2. Spiritualitás (5 szint a durva fizikaitól a non duálisig)

3. A szexuális fejlődésvonal (5 szint az elnyomottól a transzcendentálisig)

4. A férfi anima komplexusa (5 szint a nő, mint anyától az egyenrangú társig) és a nő animus komplexusa (5 szint az idegen kívülálló férfitől az egyenértékű partnerig)

Az, hogy az egyes partnerek e fejlődésvonalak mely fejlődési szintjén tartanak, döntően befolyásolja a képességüket, hogy egymással szemben álló félként vagy egyenrangú félként kapcsolódjanak.

Érdemes tudatában lennünk továbbá annak is, hogy a romantikus párkapcsolatok tipikusan mely állapotokon, szakaszokon mennek keresztül (vágy, szerelem, romantika, konfliktus, bizonytalanság, megegyezés, elköteleződés, és újra-elköteleződés).  E szakaszok ismerete lehetővé teszi számunkra, hogy lazák és oldottak maradjunk, amikor a különböző szerelmi hormonok a racionális párválasztási képességünket akadályozzák, lerombolják, és a munkát a nehéz időkben még nehezebbé teszik. Figyelembe vesszük még a személyiségtípusokat, melyek egyrészt segítenek megérteni a viselkedési mintázatokat, másrészt meghatározzák elsődleges és másodlagos szeretetnyelvünket, vagyis a módot, ahogyan a szeretetet elfogadjuk, illetve adjuk – szavakon, minőségi időn, apró ajándékokon, gondoskodáson vagy érintésen keresztül.

Amennyiben tudatában vagyunk az integrál kapcsolati modell ezen elemeinek, integrálhatjuk azokat Ken Wilber szemléletmódját alkalmazva, mely szerint minden ember egyszerre bír egy belső megértéssel(1)  egy külső, fizikai testtel (2), egyidejűleg teljes mértékben egy individuum(3), miközben egy nagyobb kollektív része(4). Ezt a 4 dimenziót négy kvadránsként ábrázolhatjuk, úgy, mint az individuális „én” balra fent, az individuális „az” jobbra fent és ezek kollektív kiterjesztése/kapcsolata a megfelelő alsó kvadránsokban.

Ha felismerjük, hogy a kapcsolatok mindig a bal alsó kvadránson keresztül formálódnak, az lehetővé teszi, hogy a szeretet 8 formáját különböztessük meg (nem-szeretet, barátság, szerelem, odaadás, romantikus szerelem, őrült szerelem, összetartozás és integrál szeretet).

A szeretet e 8 változatát érezhetik és módját és hőfokát tekintve alkothatják meg a szerelmesek, amennyiben rezonálnak a kollektív belső (bal alsó) kvadránsuk területén (ez előhozza az intimitást), a kollektív külső (jobb alsó) tartományban (ez megteremti a szenvedélyt) és/vagy a tudattalan dimenziókban (melyek a függés különböző formáit generálják a kapcsolatfüggőségtől a minden létezővel való kölcsönös elköteleződéséig).

Mivel a térkép sosem azonos a területtel, amit leír – amit különösen érdemes az emlékezetünkben tartanunk, amikor a romantikus szerelemre kerül a sor – az integrál kapcsolati modell tapintatos és együtt érző megfigyeléseket, párbeszédeket és megtapasztalásokat javasol annak érdekében, hogy meghatározzuk a partnerek tudatfejlődési, spirituális, szexuális fejlődésvonalát illetve anima/animus komplexusát, amennyiben a partnerek szeretnének elköteleződni az emberi kapcsolatok e meghitt és sérülékeny formájában.

Ha e belátásokat és tapasztalatokat kombináljuk a nézőpontok számával (1., 2., 3., 4. személy illetve további személyű nézőpontok), melyekbe az egyes partnerek képesek belehelyezkedni, képesek leszünk megfogalmazni a partnerek individuális helyét a kozmoszban . Ez utal a szerelmi kapcsolat  típusára, a minőségére, a tartósságára, mely a pár számára nagy valószínűséggel elérhető. A szerelmesek ezek után eldönthetik, hogy szeretnék a jelenlegi kapcsolatukat megjavítani (ha mindketten akarják és képesek rá), vagy együttérzéssel befejezni, és ezzel lehetővé tenni, hogy integrál szemléletet fejlesszenek ki, egy kompatibilis párt találjanak/vonzzanak be.

Angolból fordította Heinz Robert

Forrás: OpenMindJournal

2010-ben, amikor elhagytam a tanári pályát, volt egy álmom, vízióm. Hittem és máig hiszek benne, hogy az élet célja, maga az ÉLET. Az élet, ami rajtad, rajtam keresztül akar megnyilvánulni, meg akarja mutatni azt az arcát, ami csak te vagy, mert az élet él, és élni akar.
Álmodtam és álmodok egy világról, ahol én és te egy EGÉSZ vagyunk a létezésünk legmélyéig, és ahol én és te RÉSZei vagyunk egy egésznek a létezésünk legmélyéig.

Amikor 2010-ben feladtam a biztonságot, egy vágy hajtott, hogy megmutassam, ki vagyok én, hogy megmutassam magam a világnak. Azt hittem, ez az ÖNmegvalósítás. Az eltelt három évben ez az ÖN, fokozatosan megszelídült, és most azon dolgozom, hogy egyre nagyobb mértékben engedjem, hogy az ÉLET megmutatkozzon rajtam keresztül, mert most abban hiszek, ez az önmegvalósítás.

Tudatos vagyok, amikor ÉN háttérben vagyok, és figyelem, ahogy az ÉLET él rajtam keresztül, és ilyenkor csodák részese vagyok.

Tudatos vagyok, amikor az ÉN figyel, és csodálkozik, mert mindenben visszatükröződik és egyre jobban látszódik, hogy ki vagyok.

Tudatos vagyok, amikor amikor ÉN józan vagyok, miközben engem elöntenek az impulzusok, érzelmek, ösztönök. Tombol a vihar, ami szintén ÉN vagyok, és én állok józanul, mert ÉN nem a vihar vagyok.

Táncoltál már úgy, hogy eggyé váltál a tánccal, hogy nem voltál te és a tánc?
Éltél már úgy, hogy nem voltál te és az élet, mert eggyé váltál a léttel?

Amikor az önmegvalósítás lett életem középpontja, azt hittem, ez a folyamat egy építkezés, egy bányászat, ahol felhozom a rejtett kincseket és megmutatom a világnak. Ma azt hiszem, az önmegvalósítás egy bontás, egy kifényesítés, ahol eltávolítok mindent, ami nem én vagyok, és hagyom, hogy a FÉNY átragyogjon.

Azt hittem, ez egy akarás.
És rájöttem, hogy elengedés, odaadás, feloldódás.

Azt hittem, hogy ez egy cél, egy feladat,
És rájöttem, hogy kegyelem és áldás.

És már nem az nyugtat meg, hogy egyre többen jönnek, hogy változnak, a pénz, vagy a sikerek.
Az nyugtat meg, hogy amit belül érzek, és amit kívül látok, lépésről, lépésre egyre közelebb van egymáshoz.

Azt hittem, az önmegvalósítás, hogy tudom, ki vagyok, miért vagyok és aztán ez vagyok.
És rájöttem, az önmegvalósítás az, hogy minden én vagyok. És, amikor azt írom, hogy minden, akkor arra gondolok, hogy MINDEN.

Lélegeztél már úgy, hogy nem voltál te és a lélegzet, mert egy voltál a léttel?
Voltál már egy a léttel?
És mondd, mire vársz még?

———————————————-

„Hol vagy?
Járom az utcákat a városban, ahol laksz. Átszövöm álmaidat. Embertársaid szemén keresztül figyellek téged.

Minden könyvben, amit olvasol, otthagyom neked vágyam titkos üzenetét.

A téli hópelyhek, amik lágyan olvadón a szempilládra hullnak – egy próbálkozásom, hogy éberré csókoljalak.
Az első meleg tavaszi széllel cirógatom az arcodat. Minden egyes lélegzetvételeddel a bensődet ízlelem.

Létezésed minden pillanatában ott állok, hívlak, sürgetlek, imádkozom a lelked háza előtt.
Ezer különböző módon kopogtatok az ajtódon. Hangosan, mint a dühös kisgyermek kiáltása, és csendesen, mint a világegyetem örökkévalósága.

Vadul és követelőn cibállak, hogy a következő pillanatban óvó karjaimmal átöleljelek.

Nincs választásom, minden utat kipróbálok, ami hozzád elvezethet. Egészen addig, míg megnyílsz nekem – teljesen és feltétel nélkül.Míg mindent nekem ajándékozol, amid van, ami vagy.

Hol vagy?
Szükségem van rád.
Akarlak.

Az életed.”

Veit Lindau, Fordította: Herold Enikő

Gyakorlat az életfeladatod megtalálásához.

Az önmegvalósításhoz  három kulcsfontosságú elem szükséges. Ha ezekkel tisztában vagy, tudod, ki vagy te, és miért vagy itt. Minden önmegvalósító, hivatásának élő ember ezt a 3 elemet intuitívan, vagy tudatos munkával megismerte.

Az öröm

• Nem feltétlen akkora extázis, mint szerelmesnek lenni, lottó nyeremény, hanem a belső csendes öröm. Amikor ezt érzed, akkor mindig valami olyat csinálsz, ami a rendeltetésedhez tartozik)
• Az önmegvalósító ember azért nem szokott szabadságra menni, mert az életében a legtöbb tevékenységhez öröm kapcsolódik.

Az erősségeid

• Az iskolában gyakran a középszerűségre neveltek minket,  és arra, hogy a gyengéinkre fókuszáljunk. Ezért felnőttként is sokat foglalkozunk a gyengéinkkel.
• Azok a tevékenységek, képességek, amikben igazán jó vagy, és szívesen csinálod.

Az értékrended

• Mi az, ami igazán értékes a számodra?
• Sok ember azért szenved a munkájában, mert alapvető értékei sérülnek. Például fontos számára az őszinte kapcsolódás, ám egy multi cégnél alakoskodnia kell.

A tedd a dolgod napló erre a három elemre koncentrál.

Amire szükséged van:

• Egy füzet/napló/egy új fájl a számítógépeden
• Minden este 15 perc 3 hónapon keresztül
• Nyitottság, vállalkozószellem, hogy új dolgokat próbálj ki
• Jó társak, akik támogatnak, értékes visszajelzésekkel látnak el.
• Kutatómunka
• Görcsölés helyett légy könnyed, játékos!

Válaszold meg minden este írásban a következő kérdéseket!

Öröm

1. Mikor éltél meg aznap örömöt?
2. Akkor pontosan mit csináltál? Hogy csináltad?
3. Milyen körülmények között voltál, amikor örömöt éltél meg?
4. Pontosan mi volt az, ami örömöt okozott?
5. Mit értél el azzal a tevékenységgel, ami örömöt okozott?

Néhány példa: Ma segítettem valakinek a közértben. A kollégáimnak meséltem egy viccet, amin nagyot nevettek. Színészkedtem a gyerekeimmel.

Érték

1. Mi volt ma számodra értékes? Milyen tapasztalat, vagy cselekvés?
2. Mi volt az az érték, amit eközben megéltél?

Néhány példa: Értékes tevékenységnek éltem meg, hogy segítettem egy idős hölgynek. Ebben számomra az érték a segítőkészség. A viccmesélésnél az érték számomra a humor. Az is lehet, hogy olvasol egy cikket, vagy látsz egy filmet, és abban fedezel fel számodra értéket.

Az erősségeim

1. Mikor élted ma meg, hogy erőteljes vagy, kompetens vagy?
2. Mikor reagált a környezeted pozitívan, odafigyelően rád?
3. Milyen erősségedet élted meg akkor épp?
4. Mások mit neveznek meg erősségednek?

Minden hónap végén:

1. Lapozd át, amit az elmúlt 30 napban írtál!
2. Színezd át, ami feltűnik: az ismétlődések, a mintázatok!
3. Hogyan tudnád ezeket a jelenlegi munkádban, vagy egy jövőbeli munkában integrálni?

Mindannyian ismerjük a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mi lenne számunkra a következő lépés, látjuk, hogy merre lenne érdemes indulnunk, ám megbénít minket a félelem, és nem lépünk. Hetek, hónapok, évek, akár évtizedek telhetnek el ebben a kényszerű várakozásban, idővel már nem csak attól szenvedünk, hogy nem lépjük meg, amit szeretnénk, de attól is, hogy gyávának érezzük magunkat. Mindez persze ördögi kör, mert önmagunk el nem fogadása csak még jobban megfoszt minket az én-erőnktől, így a vágyott, vagy éppen szükséges lépés megtétele még nehezebbé válik. Arról nem is beszélve, hogy a benne maradás egy túlhaladott élethelyzetben erősen lélekromboló, önmagunkat és minden bizonnyal a környezetünket is bántó élethelyzet. “Ugyan, ne légy már ilyen gyáva, mire vársz még? Tedd meg, és kész!” – kapjuk meg sokszor másoktól, vagy éppen önmagunktól a tanácsot, nyomasztó elvárást, amitől csak még rosszabb lesz minden. Van valami, ami ebben a helyzetben segít, ami erőt ad, és kiutat az ördögi körből?

Igen! A félelem legjobb ellenszere!

A félelem legjobb ellenszere: a tudás!

Ha tisztában vagy vele, hogy a félelem nem valami defekt, nem valami, amit rosszul csinálsz, nem egy hiányzó képesség, hanem egy természetes jelzés, akkor képes vagy teljesen más nézőponttal közelíteni a helyzethez, és ezzel teljesen más választ adni.

A félelem valójában felhívja a figyelmedet, hogy éppen készülsz elhagyni a megszokottat, az ismert terepet, azt az élethelyzetet, amiről pontos tudásod, ismereted van, amire kész válaszaid, viselkedési mintáid vannak, mert ismered, kipróbáltad, megszoktad, megtanultad.
A félelem jelzi, hogy most egy olyan határhoz érkeztél, ami után kiszámíthatatlan, hogy mi történik. Légy tehát éber! A félelem csupán ennyit mond: LÉGY ÉBER! FIGYELJ!

Dönthetsz tehát úgy, hogy lépsz, ugrasz, indulsz, és éber vagy!

A félelem önmagában ettől még nem múlik el, ám van egy nagyszerű képességed, amit alkalmazva jelentősen megkönnyíted a helyzet megélését:
El tudod képzelni, mi fog történni. Ahelyett, hogy hagynád, hogy a félelem megbénítson, vagy hogy elmenekülnél valamilyen eltereléssel (alkohol, televízió, internet, okosságok), választhatod azt, hogy fogsz egy darab papírt, ceruzát, és átgondolod a félelmetes helyzetben mi a legrosszabb, ami történhet, mi lehet, ha minden a legrosszabbul alakul. Ez bizonyára nem lesz nehéz, hiszen amikor engedjük az elménknek, hogy elmerüljön a félelmünkben, akkor pontosan ezt tesszük, elképzeljük újra és újra a legfélelmetesebb lehetőségeket. Most azonban fegyelmezd meg az elmédet, és ha megkaptad a választ a kérdésre: “Mi a legrosszabb, ami történhet?” fogd a papírt és a ceruzát, és készíts tervet! Mit fogsz tenni, ha bekövetkezik a legrosszabb? Milyen megoldási lehetőségek jutnak az eszedbe? Készíts menekülési útvonalat, stratégiai tervet, menj a félelmed legmélyére, mert ott nem mást fogsz találni, mint ERŐT.

Ha tudod, mi a legrosszabb, ami történhet, és kész terved, menekülési útvonalad van a legrosszabb alternatíva beköveztére, akkor az egykor félelmetes ismeretlen többé már nem ismeretlen, és így a félelmed azonnal csökken, míg a “meg tudom csinálni” hozzáállás adta erőd növekszik, és cselekvésre buzdít.

Ha tehát úgy döntesz, többé nem menekülsz a félelmed elől, és nem hagyod, hogy irányítsa az életed, csak vegyél elő egy papírt, és készülj fel a legrosszabbra! Mert a kész terv birtokában könnyebb lesz számítani a legjobbra.

Szerző: Veit Lindau
Fordította: Andi
Forrás: http://veitlindau.com/2013/04/wie-du-den-mut-findest-auch-mit-angst-loszugehen/

Valószínűleg a félelem tart minket a legerősebben vissza attól, hogy a saját igazságunkat kövessük. A német Angst(=félelem) szó az indogermán anghu szóból ered, melynek jelentése:korlátozó, szorongató, nyomasztó. Ez a szó jól leírja, amit általában megtapasztalunk, amikor a komfortzónánk határán állunk. Összeszorul a torkunk, a lábunk megremeg.

Tudjuk, hogy valójában mit kellene tennünk, ám mégsem tesszük meg.

A beszorítottságnak erről a pillanatáról beszélgetve gyakran esik szó a félelemtől mentes élet utáni vágyról. Sok ember megpróbálja legyőzni a félelmét, például egy jól kitalált, menő fellépéssel, ezoterikus “minden nagyon rendben van” frázisokkal, vagy alkohollal. Én egy másik alternatívát szeretnék neked javasolni:

Barátkozz meg a félelmeddel!

A félelem nem az ellenséged, hanem egy természetes figyelmeztető jelzés, ami azt jelzi neked: “Vigyázz, közel jársz ahhoz, hogy elhagyd az ismerős zónát. Nem tudom neked megígérni, hogy a következő lépés még biztonságos.” És ez a valóság. Amikor új, ismeretlen területre lépsz, nem tudhatod, mi vár rád. Lehet, hogy kinevetnek, hogy megsérülsz, hogy elárulnak, eladnak, manipulálnak. Lehet, hogy félrevezetnek, vagy elhagynak. A félelmed ettől szeretne megóvni téged.

Tiszteld ezért, ám ne hagyd, hogy a félelmed mondja meg, mit tegyél! A valódi problémát nem a félelem testi megtapasztalása jelenti, hanem az, ahogyan a fegyelmezetlen elme a félelmet kezeli. Testi szinten a félelem ugyan kellemetlen, ám ahogy jött, úgy el is megy. Ám, ha megengeded az elmédnek, hogy arról fantáziáljon, mi minden történhet, az a félelmet újra és újra táplálja. Így a természetes jelzés, a félősség, bizonytalanság és az aggodalom krónikus állapottá válik. Megigézve bámulod a belső vetítővásznadon az általad kreált horror jeleneteket, és bénultan mozdulatlan maradsz.

Engedd meg magadnak, hogy átéld a félelem testi tüneteit, és ugyanakkor koncentrálj arra, amit valójában akarsz! Érezd a felgyorsult pulzusodat, a remegő térdeidet, a szorító mellkasodat, és mondd azt magadnak: “Oké, tehát újra itt van. Újból az ismeretlen világ határán állok.”

Tudom, mindez banálisan hangzik, ám próbáld ki! Én például a mai napig nem tudok az előadásaim előtt megbirkózni a lámpalázammal. És egyáltalán nem is akarok megbirkózni vele. Éberré tesz. Felkészít arra, hogy sok emberrel találkozzam, amikor is bármi megeshet. Ám amit meg kellett tanulnom, az annak a művészete, hogy az elmémet a határ előtti pillanatokban pontosan arra irányítsam, amit akarok.

Mit tehetsz, ha megbénít a félelem, és nem tudod megtenni a következő lépést?

Nos, rendelkezel egy igen értékes adottsággal, képzeletben tudsz arra koncentrálni, amit ezzel a lépéssel el akarsz érni. Tudsz az elmédben találni egy okot, ami olyan erősen motivál, hogy le tudod gyűrni a bénultságodat. Az én szememben nem léteznek gyáva emberek, csak olyanok, akik szem elől tévesztették az okot, ami miatt az ellenállásukkal együtt próbálkoznának.

Mi a megfelelő ok?

Minden, ami mélyen megérint, ami tűzbe hoz. Ehhez gyakran nem elég egy racionálisan jól csengő érv. Olyan dolgot kell találnod, ami eksztázist okoz az agytörzsedben. Mert önmagában a józan eszed nem visz át a másik oldalra. Meg kell találnod azt a célt, ami elkötelezett egységbe forrasztja valamennyi erőforrásodat, a testedet, az elmédet és a szívedet. Mindannyiunkban parázslik, lángol, vagy lobog egy erős vágy tüze, ami emlékeztet téged arra, kivé válhatsz. Emlékeztet egy ígéretre, amit magadnak tettél, és amit magaddal szemben érdemes betartanod.  És ez a tűz hatalmasabb minden félelemnél.

Hogyan találod meg a megfelelő okot?

Amikor legközelebb ezen a ponton vagy, szánj időt a következő három lépésre:

1. Érezd a testedben a félelmet! Pontosan hol érzed? Mi történik, ha ezúttal másképp, barátságosan tekintesz rá? Például így: “Ah, tehát újra itt van, a barátnőm, az én régi, új  izgalmam, amit az ismeretlen terep miatt érzek.”
2. Írd fel, hogy mitől félsz! Mi minden szörnyűség történhet? Ne térj ki előlük, vesd papírra őket! Ezek a démonok jelentős mértékben veszítenek az erejükből, ha meglátjuk, kimondjuk, leírjuk őket. Ó, egyébként ismered az emberi élet legviccesebb részét? Minden, amitől félsz, hogy megtörténhet, így is, úgy is meg fog történni, ha valóban autentikus módon létezel. El fogsz veszíteni embereket. Blamálni fogod magad. El fogsz bukni. Meg fogsz sérülni. Meg fogsz öregedni. Újra és újra magadra maradsz. És meg fogsz halni. Nem az a kérdés tehát, hogy mindez megtörténik-e, hanem hogy mindezt a félelemtől görcsösen a lelátón ülve éled meg, vagy éberen, vadul, örömmel telve a pálya közepén.
3. A legfontosabb rész: írj össze legalább húsz okot, hogy miért akarsz a félelmed ellenére is cselekedni! Mit veszítesz hosszú távon, ha nem mozdítod meg a hátsó feled? Mit nyersz rövid és hosszú távon, ha megteszed ezt a lépést? Figyelj az okok felírásakor arra, melyek azok, amik valóban megmozgatnak! Hol kezd el bizseregni az agytörzsed? Valahol benne ott rejlik az az egy ok, ami rendelkezik a hatalommal, hogy megszabadítson a bátortalanságod béklyóitól, és mozgásba hozzon.

U.i.:Ha egyszer újból habozol a saját igazadat követni, állj a tükör elé, nézz szeretettel a múlandó húsgombóckádra, amelyben a lelked lakik, és mondd ezt magadnak: “Ez a test hamarosan a kukacok táplálékául fog szolgálni. Mire várok még?”

Mindannyian félünk, a félelem az életünk része. Amiben különbözünk, hogy mit kezdünk a félelemmel.
A félelem az esetek többségében csupán jelzi, hogy elérted a komfortzónád határát. Olyan terület közelébe kerültél, ami új, ismeretlen, talán kiszámíthatatlan, nem kontrollálható. A fejlődés azonban a megszokott terepeden, vagyis a komfortzónádon túl van. Így. ha a félelem elrettent attól, hogy továbbmenj, akkor azzal akadályozod magad a fejlődésben.
A következő gyakorlat abban támogat, hogy megtanuld:

1. A félelemet megélheted inspiráló izgalomként.
2. Amikor a félelmed ellenére megteszel valamit, a félelem belső erővé transzformálódik

HAGYD EL MINÉL GYAKRABBAN A KOMFORTZÓNÁDAT!

Készíts egy listát a számodra „tilos” és félelmetes dolgokról! Olyan helyzeteket, eseményeket írj össze – legalább tízet –, amit sosem mertél megtenni, bár foglalkoztatott a gondolat, hogy mi lenne, ha…

Ezt a listát magadnak készíted, ezért legyél őszinte, és ne foglalkozz azzal, hogy a másik embernek ez talán badarság, vagy számára természetes,vagy semmiség, ami neked „tiltott” és félelmetes! A szívedre figyelj, mi az, ami izgatott borzongást vált ki belőled, ha eljátszol a gondolattal? Mi az, amitől remegni kezdesz a félelemtől, vagy összeszorul a gyomrod, ha csak eszedbe jut?
Ez lehet „őrült” – én például időnként énekeltem a buszon, és figyeltem az utastársak reakcióját.
Vagy éppen játékos – mentem az utcán, direkt nem kerültem ki a velem szembe jövő pasit, figyeltem, mit reagál, ha majdnem összeütközünk.
Lehet kedves – időnként a buszon számomra szimpatikus idős emberekre mosolygok.
Lehet félelmetes – lecsúszom az aquapark összes csúszdáján.
A listát hosszasan sorolhatom, bizonyára megleled magadban a neked tetsző dolgokat, ha nyitott vagy rá!

Mostantól kezdve hetente egy dolgot tegyél meg, és láss csodát, ahogyan az én-erőd hétről hétre növekszik.

Talán téged is foglalkoztatott már a kérdés, hogy miért van az, hogy néhány ember rendelkezik az erővel, hogy a céljai érdekében minden kihívást, akadályt legyőzzön, méghozzá olyan elszántan, hogy száz vagy akár ezer év múlva is tisztelettel és csodálattal beszélünk róla. Miközben mások könnyen feladják céljaikat, vagy el sem indulnak a számukra kijelölt úton.

Mi a közös olyan emberekben, mint Buddha, Gandhi, Spartacus vagy Martin Luther King?

Miért van az, hogy bizonyos célokért készek vagyunk minden reggel örömmel kiugrani az ágyból, míg más célokért újra és újra motivációk után kutatunk magunkban?

Mi a különbség célok és célok között?

Az ember nem egy célokat megvalósító gépezet, hanem egy lény, akinek szíve van, aki egy belső vággyal születik, hogy megvalósítsa a világban azt, ami az élete értelme. Kibontakozni azt jelenti, hogy átadom a világnak azt az egyedi és megismételhetetlen ajándékot, amit csak én hoztam magammal, s ami nélkül a világ szegényebb lesz.

Egy cél meghatározza, hogy mit akarsz.

A küldetés meghatározza, hogy miért akarod.

Minden nagy személyiség, akit az utókor a teljesítményéért, a zsenialitásáért, a kitartásáért csodál, egy álmot követett. Értelemmel átitatott, kiteljesedett életet valósított meg.

Tudod, mi az amit igazán akarsz?

Tudod, mi az életed értelme?

Az életed értelme, a küldetésed nem egy konkrét cél az utadon. Sokkal inkább az utad minőségét, az életed ízét írja le. A választ a kérdésre:

Miért megyek  ezen az úton?

A küldetésedet nem tudod elérni, vagy kipipálni. A küldetésedet napról napra újra és egyre intenzívebben tudod élni, vagy éppen elárulni. Száz meg száz célt valósítasz meg, anélkül, hogy megkérdeznéd magadtól:

Mégis mi ennek az egésznek az értelme?

Életed céljai miről szólnak?

Összhangban állnak életed értelmével?

Mi az, amiért élsz?

Miért kelsz fel reggelente újra és újra?

Mi az, amiért valóban lelkesedsz?

Mi a te ajándékod a világnak?

A céljaiddal ellentétben a küldetésedet nem magad választod, ő választ ki téged. Most, ebben a pillanatban is benned él, halkan vagy épp hangosan hív.

A világ összes könyvét elolvashatod, nem leled meg bennük. Senki a világon nem mondhatja meg neked mi az, sem a szüleid, sem a párod, sem a kollégád, a tanítód vagy a mestered.

A választ önmagadban találod meg.

Életed végén nem az a kérdés vár, hogy mennyire ügyesen valósítottad meg a céljaidat, mennyire voltál sikeres a szakmádban, hány kilót sikerült fogynod vagy híznod, vagy hogy mennyi vagyont halmoztál fel.

Életed utolsó percében mindössze egy kérdés lesz előtted:

Volt értelme az életednek?

Vajon mindenki él, aki megszületett?

A válaszom erre a meghökkentő kérdésre egyre gyakrabban egy erőteljes nem. A látszólagos életek mögött gyakorta látok szerepeknek megfelelést, családi sorsok továbbvitelét, és az akár egy életen át megtagadott választ, a talán soha fel sem tett kérdésre: Ki vagyok én? Ki vagyok én a szerepeimen túl? Ki vagyok én mély önvalómban, és mi végre jöttem erre a világra?

Ha máskor nem, legkésőbb a halálod pillanatában szembesülni fogsz a kérdéssel, hogy élted-e a saját életed?

Te is, mint minden más lény a Földön egyszeri és megismételhetetlen vagy. Az élet általad egy olyan arcát tudja megmutatni, ami arc más módon nem képes megnyilvánulni.

Elgondolkoztál valaha azon, hogy ha Isten a saját képmására teremtett, akkor a hibáiddal együtt vagy az ő képmása? Belegondoltál, hogy ha ez így vagy, a tökéletességre való törekvéseddel mennyire nem Isten akaratát követed? Isten talán tanulni akar a hibáidból. Talán azt várja tőled, hogy élj, és ne csak létezz. Talán azt várja, hogy merj az lenni, aki vagy, ahelyett hogy élet helyett csak a létezést engeded meg magadnak, és próbálsz az lenni, aki lenned kellene, megfelelve ilyen vagy olyan elvárásoknak.

A hit döntés kérdése
„Nem hiszem el, hogy elég jó vagyok” – hallom sokak szájából. Ha Istennek elég jó vagy, hogy itt légy, mégis ki vagy te, hogy mindezt megkérdőjelezed?

Sokáig róttam a köröket abban a tévhitben, hogy nem vagyok elég jó. Majd, ha ezt elérem, ha az bekövetkezik, ha ezt érzem, majd akkor elhiszem, hogy elég jó vagyok. Mígnem egyszer húsba vágóan hasított belém a kérdés, mi a hit és mi a bizonyosság? Tudni, hogy elég jó vagyok, mert a számomra fontos visszajelzések ezt mutatják, az a bizonyosság. Hinni, hogy elég jó vagyok, akkor, ha látszólag semmi nem támasztja alá, ez a hit. A hit döntés kérdése, életed egy pontján úgy döntesz, te hiszel magadban, hiszed, hogy azért vagy itt, mert elég jó vagy a feladatra, ami számodra rendeltetett. Hiszed, hogy azért élsz még, mert vár rád egy út, amin csak te mehetsz. És attól kezdve, ha másképp alakulnak a dolgaid, megkérdezed, hogyan csinálhatom másképp, jobban, mit tanulhatok ebből? De többé nem mentegeted magad a „nem vagyok elég jó” kifogásával. Mert a hit döntés kérdése, és ha egyszer eldöntötted, szívből, igazán, akkor ahhoz hű maradsz, akárhányszor teszed is próbára a hitedet.

A döntés ereje
„Nem tudom, hogy mi a küldetésem”- panaszkodnak többen a klienseim közül. Aztán a közös munka során kiderül, valójában nem az információ hiányzik a kiteljesedett, önmegvalósító életükhöz, hanem a döntés.

Önmegvalósító emberként a döntés életed minden pillanatában a tied. Számomra ez a felnőtté válás. Önmegvalósítóként te szabod meg, mit teszel, merre mész, milyen értékrendet, alapelveket követsz. Kivel társulsz utadon és kivel nem. Mit tanulsz, miben fejlődsz, mit áldozol fel? Az életed csupa döntés lesz, és amennyiben érzelmileg nem nőttél fel, és félsz felelősséget vállalni, akkor mindez rémisztő.  Ilyenkor jön jól a hiedelem: „Nem tudom, mi a küldetésem.”  Ami valójában arról szól, „Nem vagyok még kész felnőni, döntsetek helyettem.”

A szolgálat
Képzeld el, amint egy méh reggel felébredve azon gondolkozik, ma kinek lehet a szolgálatára, vagy hogy hány órát kell ma dolgoznia és mikor mehet újra szabadságra! Vicces, nem? A méh, az ami, és nem tesz mást, mint napról napra a legteljesebb mértékben éli, méhségét. Az pedig az Univerzum csodája, hogy ettől az egyszerű hozzáállástól élheti a virág is, a maga virágságát. Ha ez ennyire egyszerű, magától értetődő, és tökéletesen működő, miért lenne ez más nálunk, embereknél? Nem képtelen élet, amikor felkelsz, valami számodra tökéletesen értelmetlen munkát végzel napi 8 órán át, halálosan elfáradva a „nem csinálok semmi értelmeset” érzéstől?

Képzelj el egy olyan világot, ahol mindannyian ráébredtünk, mi a mi sajátságos, egyedi feladatunk, és ez hogyan van a világ szolgálatára! Egy világot, ahol felhagytunk azzal, hogy a pénzért dolgozzunk, helyette munka és magánélet nem válik ketté, mert a munka az önkifejezés egy eszköze!

Vajon egy ilyen világban is csak léteznél, vagy kész lennél örömmel élni?
Vajon ha megtalálod azt, amiért kész vagy meghalni, kész lennél végre élni?