összes bejegyzése

Pávatánc

Meglehetősen frusztráló tapasztalás, amikor valaki a „bolondját járatja velünk”, hol közelebb hív, hol távolabbra lök. Ilyenkor rendszerint rángatva érezzük magunkat, és még idegesítőbb, amikor azt érezzük, hogy újra és újra belemegyünk a táncba. „Engedd már el!” Hagyd a fenébe!” „Ne hagyd, hogy hülyét csináljon belőled!” A barátaink, a barátnőink kitűnő tanácsokat tudnak ilyenkor osztogatni, amitől valószínűleg még rosszabbul érezzük magunkat, hiszen ezek szerint mindenki más képes lenne rövid úton véget venni a megpróbáltatásoknak, csak mi nem vagyunk képesek nem részese lenni eme húzd meg – ereszd meg játéknak. Ilyenkor rendszerint eljutunk a gyötrő kérdésig: „Miért nem tudom elengedni?”

Amikor érzed, hogy valami nem jó neked, és mégsem vagy képes kiszállni belőle, érdemes a mélyére nézni, mert egészen biztosan egy feldolgozatlan érzésre bukkansz, ami nem engedi, hogy önmagadra figyelj, és azt tedd, ami neked jó, illetve ne tedd, ami neked rossz.

Ildikó azzal érkezett hozzám, hogy képtelen kikeveredni Győzővel való kapcsolatából. Győzőt egy fesztiválon ismerte meg, rögtön erős vonzódást éreztek egymás iránt, a kapcsolatból azonban mostanáig nem lett semmi, mert Győző hol romantikus üzeneteket küld, hol pedig hetekre eltűnik. Majd közli Ildikóval, hogy nem tud nélküle létezni, mindig csak ő jut az eszébe, hogy aztán néhány nap elteltével egy tisztázó beszélgetésben elmondja, reménytelennek látja a kapcsolatukat, ők nem illenek össze.

Ildikó számára a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy Győző nélkül folytassa az életét, mert ez a lehetőség szinte elviselhetetlen hiányérzetet kelt benne, mintha a szíve hasadna meg. Ezzel az érzéssel tudtunk elindulni az érzelmet feldolgozó oldásában, hogy történetről történetre egyre mélyebbre menjünk. Mivel Ildikó egy férfi elvesztéséhez kapcsolódó rossz érzésével dolgozik, természetes módon olyan történetek kerültek elő, ahol elveszít egy számára fontos férfit.

Az első két történetben ismétlődő elem, hogy elveszíti a fiát, a harmadik történetben feltárul a félelme („a férfi nélkül rossz lesz nekem”) mögötti rossz tapasztalás, amikor boldog kapcsolatban egyszerű de békés életet él férjével, mígnem a férfi váratlanul megbetegszik és meghal.

A következő történetben a király fiának a felesége, ám a férje egyszer csak elválik tőle, és ő elveszíti mindazt a jólétet, amiben élt. Ahogy a történet kibontakozik, kiderül, hogy valójában nem volt szerelmes, csupán a biztonságra vágyott, amit ettől a házasságtól remélt. A biztonságra való minden áron való törekvése azt sejteti, hogy valamikor elveszítette azt, ez rendszerint apával megélt traumára utal.

Éppen ez mutatkozik meg a következő történetben, ahol anya halála után apával él boldog szimbiózisban, ám apa új feleséget szerez, megelevenítve Ildikó számára Hamupipőke történetét. Amikor apja közli Ildikóval, hogy új feleségre vágyik, Ildikó azonnal bepánikol, „mi lesz velem egyedül?” – teszi fel a kérdést.

Az utolsó történetben, apával és barátokkal ünnepelnek, majd, apa elküldi őt, hogy ő még egy ideig a saját barátainak szentelhesse a figyelmét. Ildikó nem akar elmenni, apával szeretne maradni (így érezné magát biztonságban), de ezt nem mondja meg apának, inkább elmegy egy tóhoz, ahol nagyon rosszul érzi magát.

A megoldást számára az jelenti, amikor megváltoztatva a viselkedését szól apának, hogy vele szeretne maradni (információt ad), és apa meghallja a kérését, figyel rá, vele van (megmarad Ildikóban a biztonság érzése)

Az oldás nagyon szépen elvezette Ildikót a férfi elvesztésének félelme mögött rejlő hiányzó biztonságérzetéhez, amit feldolgozva gyengül a függősége a férfitól, aki már nem tudja olyan könnyedén madzagon rángatni. Így képessé válik arra, hogy elengedjen minden olyan kapcsolódást, ami számára rossz. Így lett egy frusztráló tapasztalásából egy gyógyító folyamat, amiben feldolgozhatta rossz, gátló érzéseit, és megnyílhatott egy szabad kapcsolatra.

arrow

Nehézségeid vannak valamelyik életterületeden?

  • Az AnaLog egyéni konzultáción megkeressük az adott promlémád gyökerét, feldolgozzuk a gátló érzelmeidet, kioldjuk a hibás viselkedésmintát.
    Ha szeretnél a konzultáció menetéről többet megtudni, erre menj tovább.
  • Ha szükséged van egy online tréningre, ami segít a mentális blokkok oldásában, és támogat egy élet-újratervezésben, a Think Big Evolution tréning tetszeni fog.

 

 

 

Élet-Újratervezés

Az élet vagy növekszik, vagy meghal.

Nézz körül a természetben! Látsz valamit magad körül, ami állandó? Látsz valamit, ami nem növekszik és nem is haldoklik?
Bennünk, emberekben is folyamatosan jelen van a késztetés a változásra. Ki a lakását rendezi át újra és újra, ki a mobilját cseréli folyamatosan jobbra, és vannak sokan, akik fejlődni, tanulni, önismeretben csiszolódni vágynak.
Vannak az életünkben vágyott változások – egy új párkapcsolat, a várva várt gyermek megszületése, több pénz – , és vannak olyanok, melyet húznánk, halasztanánk. „Tudom, hogy meg kell tanulnom elengedni, de annyira nehéz”

Vannak, akik folyamatosan a változást hajszolják – „Neked semmi nem elég jó.” – és vannak, akik inkább vegetálnak, de nem lépnek ki a megszokottból.

Nálad milyen változás időszerű?

  • Vannak álmaid, vágyaid, lelkesítő céljaid,  és inspirációt, tudást, útmutatást, bátorítást keresel?
  • Tudni akarod végre, miért nem sikerül soha?
  • Szeretnél boldogabb/kiegyensúlyozottabb/békésebb/elfogadóbb/… lenni, és nem tudod, miért nem sikerül?
  • Vágysz egy szeretetteljes párkapcsolatra, izgalmas munkára, anyagi bőségre, a küldetésed megtalálására, de nem tudod, hogyan teremtsd azt meg?
  • Tudod, mit akarsz, tudod, hogyan szerezd meg, ám krónikus halogatóként nem jutsz egyről a kettőre?
  • Krízisben van az életed, és nem látod a kiutat?
  • Belefásultál a hétköznapi túlélésbe, és szeretnél újra ÉLNI?

Csatlakozz hozzánk, ismerd meg a siker legfontosabb alapelveit, és tervezd újra az életed!

door-672999_1920

A Think Big Evolution online elérhető kurzus azoknak szól, akik eldöntötték, hogy szeretnék megérteni a céljaik, kiteljesedésük, boldogságuk útjában álló akadályokat, és készek azokat a tréning segítségével felszámolni. A kurzus segítségével képessé válsz arra, hogy pozitív irányba tereld az életedet. A tréninganyag részletes ismeretanyagot ad neked, aminek a segítségével feltérképezed, milyen mély meggyőződések szabotálják a sikereidet, boldogságodat. A kurzus felépítésének köszönhetően lépésről-lépésre végigvezetünk a változás folyamatán.

A Think Big Evolution kurzus segítségével:

  • Megérted a siker néhány alapelvét, és megtanulsz együttműködni velük.
  • Megérted, hogy miért vagy az, aki vagy, és miért az az élet vesz körül, amit jelenleg megtapasztalsz.
  • Megszokod, hogy letisztultan gondolkozz.
  • Megtanulsz aktívan kommunikálni a tudatosságod három szintjével: A tudatossal, a tudatalattival és a végtelen tudatossággal.
  • Pozitív, az életedet, a céljaidat támogató szokásokat építesz be az életedbe.
  • Erősíted a hatékonyságodat, az önbizalmadat, több boldog pillanatot élsz át a hétköznapjaid során.
  • Mélyíted az önismeretedet.
  • Pozitív, konstruktív életszemléletet alakítasz ki.
  • Mindezeket egy általad megfogalmazott, régóta dédelgetett célod megvalósítása közben.

Hogyan lehet ez a kurzus számodra még intenzívebb?

Csatlakozz a közös Think Big Evolution kurzushoz!
Évente 3-4 alkalommal együtt, egyszerre csináljuk a kurzust, ami fokozza annak hatékonyságát. Természetesen továbbra is otthon, online végzed a kurzust, a magad tempójában, a közös mező ereje, az online kapcsolódás(fórum, Facebook zárt csoport) inspirációja, támogatása hatással lesz a folyamatodra. A következő közös kurzus indulása: 2019. szeptember 13. 

Hogyan támogatlak abban, hogy részt vehess a kurzuson akkor is, ha nehézséget okoz a kurzus díját kifizetni?

A kurzus a korábbi résztvevők szerint egyértelműen megéri az árát, néhányan azt jelezték vissza, hogy összehasonlítva a piacon fellelhető hasonló termékek minőségével valójában lényegesen többet ér, mint amennyibe kerül. Ennek a kurzusnak a segítségével csodálatos sikerek valósultak meg (olvasd el lentebb a visszajelzéseket), így a kurzus bizonyítottan jó befektetés. Ennek ellenére sokaknak nehézséget okozhat a kurzus díját kifizetni, ezért a közös kurzusok idején kedvezményes díjjal támogatom azokat, akiket csupán anyagi megfontolások tartanak vissza attól, hogy végre elvégezzék a kurzust és újratervezzék az életüket.

Őszi ébresztőőőő kedvezmények!

Őszi közös Think Big Evolution kurzusunkhoz kapcsolódóan most jelentős kedvezmények várnak azokra, akik elszánták magukat a változásra. Ezúttal a halogatás elkerüléséhez a korán cselekvő jelentkezők kapnak jelentős kedvezményt, minél korábban vásárolod meg a kurzust, annál nagyobb kedvezmény lehet a tied.

A kurzus ára:

  • augusztus 16-22. 38.000 Ft
  • augusztus 23-29. 40.000 Ft
  • augusztus 30-szeptember 5. 42.000 Ft
  • szeptember 6-13. 45.000 Ft
  • szeptember 13. után 50.000 Ft

Fontos! Az kurzus díja az utalás időpontjában aktuális ár, nem pedig a jelentkezéskor aktuális. Amennyiben megvásárolod a kurzust, az örök életre elérhető a számodra, és minden későbbi közös kurzuson ingyenesen vehetsz részt.

Mit mondanak, akik elvégezték a kurzust?

Nem tudom, te hogy vagy vele, én nem szeretek úgy dönteni, hogy semmiféle véleményt nem olvastam volna el előtte.
Ha te is így vagy, hasznos lesz számodra néhány visszajelzés azoktól, akik magyarul vagy németül elvégezték korábban a Think Big Evolution online tréninget.

„2015-ben csatlakoztam Hozzátok egy válás utáni mély gyászban, depresszióban. 3x csináltam végig a kurzust: először segített talpra állni, új önbizalmat szerezni, visszanyerni a hitemet önmagamban, a lehetőségeimben. Másodszor szerettem volna elköltözni a régi házból, amihez rengeteg emlék fűz, de úgy, hogy a gyerekek is el tudják fogadni – tavaly októberben költöztünk egy Belváros-közeli lakásba, anélkül, hogy el kellett volna adni a házunkat, így a gyerekek is megnyugodtak, mostanra nagyon szeretnek az új helyen lakni. Közben lett új párkapcsolatom, a 3. ismétlés ennek a kiteljesedését célozta. Olyan jól sikerült, hogy szeptember végén összeházasodtunk. Ma kezdtem 4-edszer, most a fizikai állapotom, súlyom, testképem a cél.” (Veronika)

„A kurzus reményt adott nekem és bátorságot, számos dolgot a felszínre hozott és kioldott bennem. Abszolút jó szívvel ajánlom, mivel én általában nehezen vagyok meggyőzhető, inkább szkeptikus szoktam lenni.”  (Corina)

„Nagyon tanulságos volt az egész, és tényleg támogató, inspiráló. Örülök, hogy részt vehettem benne. Azt azonban be kell ismernem, hogy több időt kellet volna naponta szánnom a feladatokra, ezért most az a szándékom, hogy újra kezdem, de most a napi feladatokra koncentrálok inkább… Ha nem is oldottam meg a problémámat, az világossá vált, hogy nem tudom a szőnyeg alá söpörni, muszáj valamit kezdenem vele, nem tudok elszaladni előle.” (Katalin)

„Számomra , folyamatosan felismeréseket, önismeretet nyújt értelmileg. Érzelmileg pozitívan tölt, “színezi” napjaimat. Akaratilag pedig motivál, rövid és hosszútávon. Toleranciámat, elfogadásomat önmagammal, világgal növeli, s azonnal érzékelem a hatását, ami pozitív visszacsatolást ad a motivációimnak.” (Sanyi)

„Egyedülálló és fantasztikus önfejlesztő kurzus! Rendkivül sok gyakorlat segíti a fejlődést és közben óriási segítség és biztonság Andi támogató figyelme, irányt mutató tanácsai. Életreszóló élmény, tanulás, teremtés. (Andrea)

Mit tegyek, ha csatlakozni akarok hozzátok?

Ez esetben szívből gratulálok, örömmel látlak a következő tudatos teremtő csoportban. Csupán annyi a dolgod, hogy kattintasz az alábbi linkre, kitöltöd a szükséges adatokat, és a válaszul érkező levélben minden további lépésről támogatlak. Aztán csak dőlj hátra, és engedd, hogy ez a kurzus egy új élettel ajándékozzon meg!

seasons-3320012_1920

Az az egy, ami mindent megváltoztat

Ajándékozd meg magad a feltétel nélküli igeneddel!

Az az ember, aki nem szereti magát olyan, mint a feneketlen hordó. A világ egyetlen trófeája sem képes befoltozni azt a lyukat, amit önmagad elutasítása okoz. Az önmagaddal való kapcsolatod minősége a kulcs mindenhez, és minden, amit megélsz, ezt a minőséget tükrözi vissza, a párkapcsolatod, a családod, a munkád, a pénzügyeid, még az Istennel való kapcsolatod is azt mutatja meg, hogy mennyire szereted magad, szereted- e magad

Az az ember, aki nem szereti magát, boldogtalan kapcsolatokat kreál maga körül. Harcol a munkájáért vagy a munkájában. Megalkuszik a pénzért, és ha van pénze nem képest azt valóban élvezni. Gyakrabban betegszik meg, mint mások, és a szükségesnél több stresszt él át. Cinikus világot és büntető isteneket teremt.

Ha kemény vagy magaddal, görcsösen küzdöd magad át az életeden. Ahol mások csodát, lehetőségeket és ajándékokat fedeznek fel, ott te zárt ajtókra és leküzdhetetlen akadályokra bukkansz. Meg vagy róla győződve, hogy keményen meg kell küzdened a boldogságért. Mindezt pedig azon tapasztalásokkal támasztod alá magadnak, és másoknak, amiket tudattalanul te magad teremtesz meg. Az élet egy végtelen küzdés lesz a számodra, Nem találnak meg a lehetőségek – ahogyan az természetes módon zajlana – helyette te loholsz azok után.

Megerőltetőnek hangzik ez?

Az, megerőltető.

Neked és mindenki másnak körülötted. Tudom, miről beszélek, mivel az én életemben minden harc volt a számomra. Harcoltam a szeretetért. Küzdöttem a sikerért Ám valójában csupán egyetlen egy lénnyel álltam háborúban – saját magammal. Lassan 25 évnyi béke keresésem és több ezer emberrel való munka után ki merem jelenteni: önmagunk elutasításának betegsége jóval elterjedtebb, mint azt első pillanatra hinnénk. Nem mindenki szereti magát ténylegesen, aki lelkesen beszél magáról. Nem mindenkinek jut önmagára elég figyelme aki másoknak szeretetet ad. Önmagunk elutasításának csatája olykor látványosan zajlik – például, amikor önpusztító függőségben nyilvánul meg – máskor azonban csendben nyilvánul meg:

  • abban, amikor olyan szakmát űzünk, ami boldogtalanná tesz minket,
  • a túlsúlyban, ami a szív és a csípő körül jelenik meg,
  • a túlfeszített tempóban munka vagy sport közben,
  • a gyerekeinkkel szembeni szigorban,
  • saját sikereink és boldogságunk szabotálásában,
    a görcsös jótékonykodásban,
  • az örömteli orgazmus hiányában,
  • a csendes rezignáltságban vagy az erőszakosságban,
  • az istennel, teremtővel – bárhogy nevezed is – való feszült viszonyunkban,
  • a túl kevés nevetésben, játékban, kalandban,
  • és a próbálkozásban, hogy igazoljuk kicsinyes életünket, azzal a felkiáltással, hogy “Az élet nem kívánságműsor.”

Legtöbbször egy krízis, a puszta kimerültség vagy egy kegyelemteljes pillanat kell ahhoz, hogy egy radikális döntésre szánd el magad:

Hajlandó vagy végre elfogadni saját magadat, méghozzá pont olyannak, amilyen vagy?

Olyan meglepő a különbség a döntésed előtti és utáni élet között, hogy megéri erről írni.

Mára sajnos az olyan szavak, mint „szeretet” vagy „odaadás” elcsépelt, ezerszer kiforgatott frázisokká váltak. Én most mégis arra teszek kísérletet, hogy veled közösen az önszeretet gyakran ismételt szavának új értelmet találjak. Mert magában rejt egy gyógyító és egyben forradalmi üzenetet. Amikor úgy döntesz, hogy olyannak szereted magad, amilyen vagy, az megrázza a kényszeredetten teljesítményalapú társadalmat. Az az ember, aki a leggyengébb pillanataiban is szereti magát, az szabad és önálló. Mivel nem kell az elismerés és a biztonság morzsáiért könyörögnie, többé nem hagyja magát az elfoglaltságok abszurd mókuskerekébe feszíteni, így visszanyeri a méltóságát.

Képzeld el azt az emberiséget, ahol minden gyermek és minden felnőtt természetes, életteli módon szereti magát! Micsoda csodálatos bőséget tudnánk közösen megteremteni,

Azért veszem magamnak a bátorságot, hogy EGY kapcsolóról írjak, mert az önszeretet nem technika, nem tudjuk megtanulni, Ám tudjuk magunkat rá emlékeztetni, Meggyőződésem, hogy mindannyian réges rég meghoztuk a döntést, hogy feltétel nélkül szeretjük magunkat. Arra hívlak, hogy hagyj fel végre azzal, hogy úgy teszel, mintha nem tudnád, mennyire egyedülálló, értékes, jó és szép vagy.

Amikor önmagaddal ezen a radikálisan nyitott módon kapcsolódsz, az nem jelenti azt, hogy mindig szükségszerűen nagyszerűnek kell magad találni. Nem, azt jelenti, hogy valóban radikálisan igent mondasz magadban mindenre, a fényedre és a sötétségedre. Az erősségeidre és a sebeidre.

Ebben az estben csodát élhetsz át.

A tudatosságod, amit nemrég még arra használtál, hogy harcoljon bizonyos részeiddel egyszer csak elkezd kíváncsian felfedezni. Annyi erő válik szabadul fel ezáltal! Annyi meglepetés vár rád!
És amint ez az EGYETLEN EGY központi ítélet magadról megszületik, lassan a teljes valóságod változásnak indul.

Az az ember, aki szereti magát bőséget tapasztal meg, és bőséget teremt.
Többé nem azért tesz dolgokat, hogy kivívja mások tetszését, hanem puszta örömből, és elhivatottságból.
Hidd el nekem, megéri az elmédben megtalálni és átkapcsolni ezt a a kapcsolót.

Légy magadnak ennyire értékes.

Szerző: Veit Lindau
Fordította: Oros Andrea
Az eredeti írás: https://veitlindau.com/2019/03/die-eine-sache-die-alles-veraendert/

arrow

Támogatásra van szükséged a folyamathoz? Ezek lehetnek hasznosak a számodra...

AnaLog konzultáció pároknak

2016 óta dolgozom az AnaLog  módszerrel, ami hatékony többek között a  kapcsolati konfliktusok megoldásában. Ez a módszer gyors változásokat képes hozni, a hatékonyságát pedig fokozza, ha a konfliktus mindkét résztvevője hajlandó változni, és a kapcsolati konfliktusokat okozó gátlásait, rossz érzéseit oldani.
Ezért külön öröm nekem párokkal dolgozni.
Első sorban (házas)párok jönnek hozzám, ugyanakkor dolgozom szülő-gyerek kapcsolatokkal is.

Hogyan zajlik az AnaLog módszerrel ötvözött kapcsolati mentorálás?
Először hármasban találkozunk, ahol a pár elmeséli milyen helyzetben vannak, ki hogyan éli meg az adott krízist. Közösen igyekszünk a felszínre hozni azokat a mély gátlásokat, negatív érzelmeket, amelyek a konfliktus mélyén húzódnak meg, és amelyek a kapcsolat elakadásához vezetttek. Ezek után külön-külön jönnek hozzám, hogy ezeket a gátlásokat, érzelmi blokkokat oldjuk.
A folyamat során mindvégig az egyéni oldásokat a közös találkozók követik, ahol közösen átbeszéljük a kapcsolat változását, ahol megértést kapnak a párok a folyamatról, és ahol új viselkedés – és kommunikációs technikákat tanulnak, melyek segítik a kapcsolatuk rendbetételét, elmélyülését.

Az AnaLog módszerrel ötvözött (pár)kapcsolati mentorálás akkor lehet érdekes a számodra, ha

  • (pár)kapcsolatod válságba jutott, és nem találjátok a kivezető utat,
  • eltávolodtatok, és szeretnétek újra közel kerülni egymáshoz,
  • a válást fontolgatjátok, és mindketten szeretnétek esélyt adni a válás elkerülésére,
  • megromlott a kapcsolatod a gyermekeddel, szüleiddel, testvéreddel,
  • gyakoriak a veszekedések a (pár)kapcsolatodban, és nem találtok megoldást.

 

Az AnaLog módszerrel ötvözött (pár)kapcsolati mentorálás díja:

  • az oldások 90 percesek, a díjuk 20.000 Ft/alkalom
  • a hármasbani találkozók 60 percesek, ezek díja 18.000 Ft/alkalom

 

Helyszín: Villányi út 60.

 


Amennyiben a személyes megjelenés megoldhatatlan (vidéki, külföldön élő párok esetén) az online munka (skype, messenger) is kitűnően működik.

Nem ismered az AnaLog módszert?

Olvass róla itt és itt

Izgalmas lehet számodra ez a két írásom is:

A konfliktus és ami mögötte van

Hello krízis

A fájdalommal az életed üzen

Benne tudsz maradni a fájdalomban?
Vagy küzdesz vele, amikor felkeres, mint egy vadállattal?
Amikor visszavágsz, visszaszúrsz, vagy alkoholba fojtod, vagy más tereléshez menekülsz?

Ha az emberiség szeretne túlélni, és szeretne tartós békét teremteni, akkor meg kell tanulniunk benne maradni a fájdalomban.
Nem sajnálatban tocsogva kapaszkodni bele. Nem áldozatként kitartani.
Benne maradni a fájdalomban azt jelenti, hogy éberen átégsz tüzében, míg nem a fájdalom ki nem tágítja a tudatosságodat, míg a démonoddal békét nem kötöttél. Míg érezni nem kezded magadban azt, ami nagyobb, mint minden fájdalom.

Nem, nem vagyok fájdalom-függő. Nagyon is élvezem, amikor épp nem fáj semmi. Ám az emberi élet fény és árnyék.
Igen, az élet egy csoda. De nem kedves.
A születés fájdalmával kezdődik.
Újra és újra testünk sebezhetőségével konfrontál minket
Vereségeink és csalódásainkon keresztül alakít és csiszol bennünket.
Fáj, amikor azt érezzük, nem értenek, nem látnak meg bennünket.
Megnyitja a szívünket más emberek előtt, és amikor azok igazán befészkelik magukat a szívünkbe, elszakítja őket tőlünk.
Az élet szeretetteljes anyaként táplál téged, nagyszerű apaként emel téged a csillagokig. Ugyanakkor szomjaztat is, és keményen a padlóra küld a kudarcba fulladt álmaid segítségével.

Te, ember, hogy bánsz azokban a sötét órákban az emberlét fájdalmával?
Képes vagy benne maradni?
Képes vagy átégni tüzében?
Vagy tehetetlenül elkerülöd, hibást keresel, visszaharapsz?

Ha nem tanuljuk meg mindannyian kibírni a fájdalmat, míg az jó gyógyítónkká nem válik, a leszármazottjainkban újra és újra a háború magjait vetjük el.
Nézd csak meg az elhúzódó őrületet Palesztina és Izrael között! Népek fájdalomtól és haragtól elvakítva inkább megsemmisítik saját magukat, mint hogy közeledjenek egymás felé.
Ám a méreg nem valahol a külvilágban keletkezik Ez a méreg minden szívben tenyészik, amely még nem tanulta meg kibírni a fájdalmat.
A barátságainkat nehezteléssel és intrikával tesszük tönkre.
A gyerekeinket manipuláljuk, tragikus örökséget adunk nekik útjukra, mert mi magunk nem voltunk képesek méltósággal viselni, amikor megbicsaklottak kapcsolataink.
Idegen embereket vonunk be abba a harcba, ami valójában mélyen bennünk tombol.

Az emberi élet egy nagy ellentmondása: Ha ténylegesen élni akarsz, késznek kell lenned újra és újra kis halálokat halni.

Azáltal, hogy amikor eljött az ideje, nem küzdesz tovább, hanem megállsz, és önmagadba figyelsz. Nem engeded ki a következő mérgező szót, provokáló gesztust, hanem ezek helyett valami őrültséget teszel: tanítódként köszöntöd a fájdalmadat. Nem utasítod el, hanem megnyitod a mellkasod előtte. És odakiáltasz neki: „Gyere, vigyél magaddal! Tegyél nagyobbá! Égesd el bennem a hitet, hogy kicsi vagyok. Égess el mindent, ami köztem és valódi nagyságom között van.

Ha ezt megteszed, egy meglepő, kegyelemteljes felfedezést fogsz tenni.
Az életed azon keresztül üzen, ami elől egész életedben menekültél.
Amikor IGENT mondasz, egy látszólag sötét démon benned fényhozóvá változik át.

Továbbra is fáj. Ám ez egy jó fájdalom.
Hazavezet téged.
Elcsendesít.
Felszabadít

Ron Smothermon gyönyörűen fejezte ki: „Az életedben megjelenő fájdalom mértéke utal arra, milyen messzire távolodtál önmagadtól.”
Amikor a fájdalmat nem hibaként, hanem tanítóként üdvözöljük, az többé nem eltávolít magunktól, hanem hazavezet.
Ez mindaddig furcsán hangzik, amíg magad át nem éled.

Lehet, hogy most épp belül ellenkezel, mert azt gondolod: „Nem akarok mindent csendben eltűrni.”
NEM. Nem erről van szó.
Nem védem senkit. Ahol határokra van szükség, ott azokat meg kell húzni.
De mit gondolsz, melyik fal szolgálja inkább a békét?
Az, amelyik gyűlöletből és felháborodásból épült? Az, amelyik a nehezteléseden keresztül a múltadhoz láncol téged?Vagy az, amelyet tisztán, következetesen és együttérzéssel húzol fel, hogy aztán békével haladhass az utadon?

Ha ideáig elolvastad ezt az írást, akkor valószínűleg neked írok.
Akkor van valahol egy helyzet az életedben, ahol ideje felemelkedned, azáltal, hogy felhagysz a harccal, és helyette engeded, hogy a fájdalmad hazavezessen.
Tudom, hogy amikor a fájdalom megtalál bennünket, semmilyen okos tanács nem segít.
Ám olykor segít egy barát, aki csendben meghallgat bennünket, és azt mondja: „Értelek. Érezlek. És tudom, hogy te több vagy ennél.”

Kinek kellene megtennie az első lépést, hogy békét hozzunk erre a világra?
Ha nem neked s nekem?

Fordította: Oros Andrea
Az eredeti írás: https://veitlindau.com/2018/02/der-schmerz-ist-der-bote-deines-lebens/

arrow

Szeretnél elmélyülni a témában?:

Veit Lindau legsikeresebb tréningje magyarul is elérhető.
További részletek...

Így nem maradsz le a posztjainkról

Tudtad, hogy egyre kisebb eséllyel láthatod a Facebookon a posztjainkat, akkor is, ha kedvelsz vagy követsz bennünket? Ennek az az oka, hogy a Facebook megváltoztatta az algoritmusát, ami miatt már kevesebb olyan hírt, eseményt láthatsz amelyek érdekelhetnek, és egyre több a hirdetés a hírfolyamodban.

Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb bejegyzésekről, akkor a Facebook profilodban néhány pillanat alatt beállíthatod, hogy az Önszeretetfriss bejegyzései a megosztást követő első belépésedkor a hírfolyam tetején bukkanjanak fel. Ha nem érdekel az éppen aktuális információ, akkor többször már nem fog megjelenni, így viszont biztosan nem szalasztod el.

Ha szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, a következőket tedd:

1. lépés
Kattints a Facebook oldalad jobb felső sarkában található nyílra, hogy legördüljön az alábbi menü, majd kattints a Hírfolyam-beállításokra.

 

2. lépés
A felugró ablakban kattints “Az elsőként megjelenők beállítása” lehetőségre.

 

 

3. lépés
Utána kattints az “Összes” feliratra, hogy legördüljön a menü és válaszd ki a “Csak oldalak” sort.

 

 

4. lépés
Az itt megjelenő lehetőségek közül ki tudod választani az Önszeretet oldalát. A kiválasztáshoz kattints rá, és egy kék csillag fog megjelenni a jobb felső sarkában (Több általad kedvelt oldalt is kiválaszthatsz). Végül pedig kattints a jobb alsó sarokban a “Kész”  gombra.

Ezt követően már a hírfolyamod tetején fognak megjelenni az Önszeretet bejegyzései.

 

Miért olyan nehéz változni?

Tapasztalatom szerint két időszak van az évben, amikor erős bennünk az elhatározás, hogy valamit megváltoztatunk az életünkben: január elseje és tavasz. Ez persze nem véletlen, ez két olyan meghatározó időszak, amihez valamilyen módon az újrakezdés energiája köthető.
Bizonyára te is számos alkalommal elhatároztál változásokat az életedben, talán végre rendesen meg akarsz tanulni egy idegen nyelvet, vagy szeretnél a bikini szezonra jó formába kerülni, lehet, hogy szívesen leszoknál a dohányzásról, vagy szeretnéd, hogy ez a tavasz végre elhozza neked életed szerelmét. Abban is meglehetősen biztos vagyok, hogy van már néhány kudarcélményed a változást illetően, meglehet mostanra ki is jelentetted magadról, hogy lusta vagy, neked ez nem megy, nincs elég akaraterőd és kitartásod.
Meglepnélek, ha azt mondanám, én nem hiszem, hogy így van?
Én 18 éve kezdtem el átalakítani az életemet, több tanáromtól tanultam erről, és 9 éve a munkám is ez: a változás, a változtatás folyamata. Több száz embert kísérhettem ebben a folyamatban, és megfigyeltem, hogy újra és újra ugyanaz történik. Ugyanazok a szakaszok jellemzik mindenki folyamatát, és ugyanazokban a gátakban akadunk el mindannyian. Tapasztalatom szerint számos oka van annak, hogy miért olyan nehéz változni, és ezek egyike sem a lustaság. Véleményem szerint nincs lusta ember, ám legtöbbször sokkal egyszerűbb magunkra húzni a „lusta vagyok” amúgy fájdalmas és önértékelésünket romboló címkéjét, mint a mélyére ásni, hogy vajon miért is olyan nehéz változtatni.

Félünk a változástól

Az általában köztudott, hogy félünk a változástól. Vagyis mindenki valóban szeretne valamit megváltoztatni az életében, de változni maga senki nem szeretne. Ez jól érthető, ha tudod, hogy az ember egy önálló rendszer, ami biztonságra, vagyis állandóságra, kiszámíthatóságra törekszik. Bármilyen pocsék is jelenleg az életed, mégis kiszámítható, ismered a kereteit, ami még mindig biztosabb mint a változás utáni jövő, ami lehet jobb, de akár sokkal rosszabb is. Sokan rettegnek attól, hogy nem csak hogy kudarcba fullad az elhatározásuk megvalósítása, de még ráadásul sokkal rosszabb helyzetbe is kerülnek. Ezért aztán inkább ücsörögnek továbbra is a megszokott rosszban.

Nem tudjuk, pontosan mit is lenne érdemes tennünk

Az impulzus vásárláshoz hasonlóan létezik az impulzus változtató is. Azokra gondolok, akik valójában nem akarnak változni, de amikor valami kezd nagyon kényelmetlen lenni, akkor hirtelen fejvesztve menekülnének.  Ma épp a kilóktól szabadulna meg, holnap már inkább a dohányzás nyomasztja, ja, meg gluténmentesen kellene enni, mert folyton megy a hasam, és a magányos hétvégéket is unom már. Ennek egy változata, amikor újra és újra beleszeretünk egy módszerbe, egy eszközbe. Hol egy remek motivációs videó csábít el, máskor egy önismerti könyv,  vagy egy új csoport, egy terápiás módszer, amivel Gizike is csodákat tett. Ilyenkor nem tudjuk igazán, hogy mit akarunk, nem ismerjük magát a változás folyamatát sem, csak belecsapunk hol ebbe, hol abba. És bosszankodunk, hogy nekünk miért nem megy az, ami Bélának olyan hatékonyan bevált.

Nincs elég türelmünk

Az előző akadállyal szorosan összefügg a türelem hiánya. A mostani fogyasztói társadalom elkényesztetett bennünket, megszoktuk, hogy azonnal instant megoldásokat vegyünk magunknak, lehetőleg gyorsan, könnyen egyszerűen. Nincs türelmünk a kitartó munkához, nincs türelmünk a mélyére ásni a dolgoknak,  oldd meg ezt, akarom, most, azonnal. Gyakran meglepődöm, amikor egy-két hét munka után valaki elbizonytalanodik, hogy van-e értelme ezeknek az oldásoknak, hiszen pár hét alatt sem sikerült rendbetenni mindazt, amit 35-50 év alatt összekuszált.

Megijedünk az érzelmi munkától

A végére hagytam a leggyakoribb ugyanakkor legnehezebb akadályt, az érzelmi munkától való félelmünket. Amikor egy klienssel megfogalmazunk egy célt, minden alkalommal felkészítem, mert minden alkalommal ugyanaz történik:
Amint kitűzöl magadnak egy célt, és elkezdesz dolgozni annak a célnak a megvalósításán, elkerülhetetlenül elkezdenek megjelenni az életedben azok az akadályok, amik mostanáig távol tartottak a célodtól.
Nem azért nem fogytál le eddig, mert nem tudtad, melyik a számodra megfelelő diéta, hanem mert nem kezdtél semmit azokkal az érzelmekkel, amik a túlsúlyodhoz kapcsolódnak. Nem azért nem találtad meg életed szerelmét, mert rossz helyen kerested, hanem mert a mélyben akadályozó érzelmek vannak (a párkapcsolattól való félelem, a férfi/női minőség elutasítása, harag, szégyen). Nem azért nem beszélsz még elég jól angolul, mert nem találtad meg a legjobb tanárt, hanem mert félsz hibázni, félsz a kudarctól, butának tartod magad…stb.
Amikor ezek az érzelmi blokkok felbukkannak, akkor megy el végleg a kedvünk az egésztől, hiszen ezeket az érzelmeket éppen azért zártuk el jó mélyre magunkban, mert kibírhatatlanok voltak, és semmit nem tudtunk velük kezdeni.

Tartós és meghatározó változást én csak abban az esetben tudtam elérni akár a magam életében, akár a klienseimet kísérve a folyamatban, ha a célmegvalósítás folyamatában mindig helyett kapott ezeknek az érzelmeknek a kimondása, megértése, elfogadása és feldolgozása.

Ha tehát ismered a változás folyamatát, kristálytiszta képed van arról, miben és hogyan akarsz változni, ismered  ennek a folyamatnak a szakaszait, nehézségeit, és van eszközöd az érzelmi gátak feldolgozásához, nincs az a lustaság, ami távol tartana téged az oly nagyon vágyott változástól.

arrow

Szívesen tanulsz a változásról? Veit Lindau online elérhető tréningje érdekes lehet a számodra.További részletek...

Te is én vagyok

Tudom, nemrég írtam már a barátságról, most hasonló téma került elő bennem – egy tegnapi beszélgetés fejlődött tovább bennem – miközben főzök, és miközben ez a zene szól:

Leültem megnézni ezt a felvételt. Gyönyörű, ahogyan a két előadó adja mindazt, ami belőle jön, és közben a zene, a közös nyelv segítségével valami egészen döbbenetes összhang, elképesztő egység alakul ki ott a színpadon, és ennek tanúi lehetünk. Láthatóan mindketten elképesztően élvezik azt, amit csinálnak… és azt hiszem, hogy az élet minden területén ez a kulcs a kapcsolódásokban! Ha élvezettel csinálunk együtt valamit, mi ketten (vagy épp többen), akkor abból valami egészen különleges élmény születik.

No de mi kell ehhez? Kell az a tudás, hogy rendben lévőnek érzem önmagam, és téged is. Elfogadlak úgy, ahogy vagy, a hibáiddal, a félelmeiddel, a vágyaiddal, és tökéletesen elfogadom önmagam is, úgy, ahogy vagyok. Nagyon fontos felismerés az életben, hogy hibázhatok, hogy nem vagyok tökéletes. És óriási lépés, ha képes vagyok elfogadni és szeretni önmagam ezzel a felismeréssel együtt is. Ehhez kell felnöveszteni a bennem lévő – egyik énrészt legalább – felnőtté.  Mert a bennem lévő szerető és elfogadó szülő tudja megadni a gyermeki énrészemnek a figyelmet és a szeretetet. Senki más! Ha képes vagyok figyelemmel, odaadóan, jól gondoskodni önmagamról, megismerni a szükségleteimet és a vágyaimat, és én magam kielégíteni azokat, akkor tudok JÓL kapcsolódni veled. Akkor már nincsenek elvárásaim feléd. Akkor már elfogadom azt, aki vagy, amit épp most adni akarsz és tudsz nekem, és az éppen elég! Nem akarok többet, nem akarom, hogy másképp legyen, nem akarlak „megszerelni” sem téged, sem saját magam.

Az önmagam felé irányuló elvárásaimmal kapcsolatban viszont… nos szükségem van arra, hogy megismerkedjek a bennem élő „szigorú szülő” énrészemmel. Azzal, aki állandóan ostoroz, aki folyamatosan az elvárásaival jön, aki mindenáron tökéletesnek akar látni…

Első lépés, hogy tudjam, hogy ő bennem él. Hiába hivatkozom a szüleimre, a nagymamámra, a szigorú neveltetésemre, a tanáraim rossz hatásaira, vagy folyamatosan megtalálom a külvilágban azt, aki a „hibás”… Nos ez mind kifogás. Fontos, hogy észrevegyem önmagamban ugyanezt. Már nem az a gyerek vagyok, akit a nagymamája folyton piszkált azzal, hogy viselkedjen „rendesen”, és már a nagymamám nem is várja el tőlem, hogy viselkedjek rendesen. Bennem van egy rész – ami valóban az ő mintájára alakult ilyenné – aki folyton baszogat. Aki elvárja tőlem a tökéletességet. Aki azt várja, hogy megfeleljek. Aki mindent jól akar csinálni, és aki viszont, mindezért cserébe, azt várja, hogy a másik kielégítse az én szükségleteimet. Csak ez nem így megy. Senki nem azért van. Senki, aki kívül van!

Azt hiszem, hogy nagy lépés ebben a történetben, amikor képes vagyok elfogadni az én bennem élő szigorú szülő énrészt is. Persze, hogy elfogadom, majd amikor felismerem, hogy pont a valódi szigorú szülőmnek való megfelelni akarás miatt alakult ki ő bennem, védekezésképpen. Mert akkor, gyerekként azt hittem, hogy akkor majd szeretni fognak, ha pont ilyen szigorú leszek önmagamhoz. És a legnagyobb csavar a dologban: ha ezt a szigorú, bennem élő szülői énrészt is képes vagyok elfogadni és szeretni, akkor egy újabb nagy lépést tettem az önszeretetem felé… egyúttal a másik ember szeretete felé is.

(Győri Beatrix írása)

Boldog újévet?

Évek óta foglalkozom a boldogság témájával, az én tapasztalatom az, hogy ez a téma elkent, tisztázatlan, és legtöbbször rózsaszín cukormázzal borított. Miközben mindenki a boldogságot keresi, jellemzően kevesen tudnak nekem pontos, kristálytiszta választ adni, amikor megkérdezem: „Mit jelent neked egészen konkrétan a boldogság? ”

Hozzám általában azért jönnek az emberek, mert azt érzik, nem boldogak, tehát sokkal inkább azt látják, mi teszi őket boldogtalanná. Ha megkérdezem, mit jelent nekik a boldogság, kétféle választ kapok:

  1. általános igazságokat, „hát legyek én (és a szeretteim) egészséges(ek), ne történjen semmi rossz velem(velük)”,
  2. az életükből jelenleg hiányzó dolgok listáját: „Szeretném, ha lenne egy gyerekem/társam/jobb munkám, több pénzem, normális házasságom, megértő családom…stb”.

Míg az első válasznál a fő probléma a tisztánlátás hiánya, addig a másodiknál a hiányra való fókuszálás. Ezzel meg is neveztem a két szerintem legfontosabb eszközt, amire szükséged van, ha valóban boldog akarsz lenni. Tisztánlátás és pozitív fókusz.

Ehhez persze önismeretre, őszinteségre van szükséged, és kíméletlenségre. Bizony érdemes kíméletlenül önmagad felé elköteleződni, és azt választani, ami neked jó, feladva az állandó megfelelést másoknak.

Az egyik legnagyobb általános tévedés a boldogságot illetően az, ha azt hisszük, meg kell valahol, valahogyan találni, majd ügyesen meg kell őrizni.  A boldogság szerintem sokkal inkább egy út, amely önmagunkhoz vezet, és a hazatalálást hozza el.

Védett: Mi a boldogság?

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót: