Minden hónapnak, minden asztrológiai minőségnek van egy energetikája, egy üzenete. Ha tudod, hogy milyen energetikájú időszak következik, akkor könnyebben megérted a késztetéseidet, jobban tudsz áramolni azzal az időszakkal, azokkal a történésekkel, ami éppen van. (Az alábbi írásnak nagyon kevés köze van ahhoz, hogy Te milyen jegyben születtél, vagy milyen bolygók hatottak rád a születésed pillanatában. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nézd meg, milyen hatásokat és gondolatokat hozhat számodra az évben az októbernek nevezett időszak.)

Nézzük, mit hoz a következő időszak, hogyan fogunk tudni a következő hónapban harmóniában táncolni önmagunkkal.

Az Ősz első jegye a Szűz jegy. Ez a jegy arra hívott, hogy osztályozzak, minősítsek, tervezzek. Megnézzem önmagam, a hasznosságom, az értékem. Hiszen ahhoz, hogy harmóniában kapcsolódni tudjak másokhoz, ismernem érdemes önmagam, és saját értékrendem, ami mentén majd képessé válok a kapcsolódásra a Mérleg jegyében.

A Mérleg jegye egyfajta megpihenést és könnyedséget nyújt a Szűz hava után. Itt ismét megjelenik a szépség, és a vágy a harmóniára, egyensúlyra. Hogyan találom meg az egyensúlyt önmagamban, majd pedig másokkal való kapcsolódásomban? Hogyan tudnék jó ember, jó barát, jó társ lenni, hogyan lehetek jól együttműködő partner a kapcsolataimban? Ebben a hónapban ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel benned, ezekre a kérdésekre keresheted önmagadban a választ.

Amíg a Szűz az egészséges vacsora után „rendet tesz” (elpakol, mosogat), addig a Mérleg szépen megteríti az asztalt, kínál, figyelmesen gondoskodik arról, hogy senkinek se legyen üres a pohara vagy a tányérja.  Neki még arra is van energiája, hogy figyeljen a megfelelő hangulatra, a világításra, a halk és kellemes háttérzenére, és a kellemes és békés társalgáshoz is mindig az épp megfelelő témát hozza fel.

Az előző hónap jegye, Szűz minőség leírásában szóba került a tánc, a Mérleg minőség elemzésekor ez egy alapvető téma. Hogy miért? A társas táncokban fontos a partnerek kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolata, a ritmus, az összhang; akkor látunk szép táncot, amikor a páros szinte egy egységként áramlik a táncparketten. És hogyan tudunk párként összhangban lenni? Ha külön-külön, egyénként is harmóniában vagyunk önmagunkkal. A Mérleg minőség fő témája ez: az egyensúly, a harmóniára törekvés.

A Mérleg minőség számára nagyon fontos a látható külsőségekben megtalálni a harmóniát, legyen ez akár az öltözéke, akár az őt körülvevő tér, vagyis a lakás, melyben él. Öltözékében alapvető számára a színben és stílusban tökéletesen összeillő ruhadarabok és kiegészítők viselete, a lakásában pedig igen jellemző a tárgyak szimmetriája, gyakran használ az egyensúly megteremtéséhez páros tárgyakat (pl. 2 gyertyatartó, 2 egyforma kaspóban, egyforma virág, egymás mellett). A halvány és pasztellszíneket kedveli, ő a harmonikus, már-már tökéletes külsővel (és külsőségekkel) szeretné finoman magára vonni a figyelmet, nem kedveli az erős, harsány színeket, sem a nagy kontrasztot, vagy a túlzást.

Ha az életben valamit elutasítunk, vagy nem akarunk tudomásul venni, akkor azzal a témával érdemes foglalkoznunk, ennek a minőségnek a „túlzása” pont ebben a törekvésében rejlik: nagyon nehezen tud (vagy képtelen) döntést hozni.

Amikor csak teheti, kerüli a konfliktusokat, kerüli azokat a helyzeteket, amiben neki kell döntenie, szeretne mindenkinek megfelelni. A döntéshozatal számára egy hosszadalmas és bizonytalan folyamat, így aztán a saját igazáért sem küzd, inkább a végletekig mérlegel, és szeretné kivárni, hogy a dolgok maguktól és békés módon oldódjanak meg.

A most induló időszakban megfigyelheted magadban, hogy vagy te ezekkel a témákkal? Ismerősek, szereted magadban/másban, ki nem állhatod őket? Mennyire (túl)hangsúlyosak, vagy épp hiányolod őket? Hogyan tudsz ebben a hónapban a Mérleg minőségeket tudatosan figyelve, megélve harmóniában együtt áramolni önmagaddal, az élettel?

Kérdések a benned élő Mérleg minőség feltérképezéséhez:

• jó ízlésem van?
• mennyire látom magamat szépnek, ill. mennyire törekszem arra, hogy mások szépnek lássanak?
• szeretem és elfogadom a testem?
• mennyire törekszem a harmóniára?
• képes vagyok kiállni saját igazamért, vagy inkább másokhoz és a helyzethez alkalmazkodom?
• tudok úgy döntéseket hozni, hogy utána kitartsak a döntésem mellett, vagy gyakran elbizonytalanodom?

Együtt élni egy olyan emberrel, akinél a Mérleg minőség hangsúlyos (vagy megélni valakivel egy Mérleg típusú időszakot) mindig harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. Egy ilyen időszakban nincsenek különösebb nehézségek, az élet valahogy úgy „önmagától”, olajozottan működik, minden nagyon könnyed, szép, szeretetteli. Néha úgy érezzük, hogy csak ilyen kapcsolatra vágyunk, ha pedig benne vagyunk, akkor nem akarjuk, hogy véget érjen.

Előfordulhat, hogy néha elgondolkodunk azon, hogy mi lenne, ha az egyensúly állapotából kibillennénk. Csak egy kicsit. Legalább egy kis időre. Lehet bennünk kíváncsiság: mi van azután? Honnan tudhatom biztosan, hogy az az egyensúly, amiben vagyok, ha nem merek tovább kísérletezni? Vajon nem a végletek megtapasztalása segít megmutatni az igazi egyensúlyt?

Ezek még csak kérdések. Felmerülnek és eltűnnek, hiszen a mindent átható harmónia forog veszélyben, ha nemcsak gondolkodunk ezekről a dolgokról, hanem döntünk is. Döntésünk következménye lehet a bizonytalanság, az egyensúly megbomlása, és a Mérleg minőség még nem áll készen a döntésre.  …pedig… ennek is vége lesz. Ahogyan a Szűz biztonságvágyát követi a Mérleg egyensúly iránti igénye, úgy követi az aratást az őszi vetés. A meleg napsütötte, majd langyos esős időszak után hamarosan eljön a ködös, hideg időszak. A fák még tartják magukat, és színpompás leveleiket egy ideig, de eljön az idő, amikor már egyetlen levél sem lesz a fákon. És a hirtelen változás majd az elmúlást hozza magával, és az örök kérdést: mi marad meg, ha minden elmúlik?   … ez pedig majd a következő hónap, a Skorpió minőség témája lesz.

Körbenézve a világban azt látom, jó ideje a „Kinek van igaza” játékot játsszuk. Kicsiben – a személyes konfliktusainkban, és nagyban, akár a vérre menő harcokat, háborúkat is kirobbantva.

Fura dolog az igazság. Egész életünket kitölti az igazság és AZ IGAZSÁG keresése. Mintha valahol belénk kódolták volna, hogy létezik egy belőle. Te így hiszed? Én nem. Hogyan is lehetne, mikor VALÓSÁG sincs. Mindannyian látjuk a valóság egy nagyon parányi, és szubjektívan torzított szeletét. Nem hiszed? Kérdezz meg 10 embert, milyennek lát téged, és meglátod, mindenki picit mást lát benned. Te pedig megint egészen másnak látod magadat.

Vegyünk egy hétköznapi példát! Zsolt házas, két kicsi gyermek büszke édesapja,  napi 10-12 óra munka után este nagyon kimerülten érkezik haza. Nyúzott és állandóan stresszes, a munkahelyén kihasználják, és állandóan a kirúgástól fél. A családja a mindene, szeretné őket jólétben és biztonságban tudni. Zsuzsi otthon van a két pici gyerekekkel, egész nap helytáll családanyaként, szereti és várja haza Zsoltot. Kimerült az anyaságban, hogy csak a gyerekekkel való foglalkozás tölti ki a napjait. Esténként beszélgetésre, kikapcsolódásra vágyik. Alig várja, hogy megjöjjön Zsolt. Zsolt hazaérve pihenésre vágyik, szeret kicsit szörfözni a neten, vagy zenét hallgatni, vagy filmet nézni. Zsuzsi beszélgetni szeretne, együtt lenni Zsolttal. Zsolt hazajön, és egyből beleveti magát a számára kikapcsolódást nyújtó tevékenységbe. Zsuzsi csalódott. Nézzük meg, milyen lehetséges reakciók érkezhetnek Zsuzsitól:

1. Zsuzsi hozzáállása lehet agresszív, ebben az esetben úgy véli, nála van az igazság, az ő nézőpontja oké („Egész nap a gyerekekkel voltam, szeretnék némi értelmes beszélgetést folytatni, Zsoltot sem láttam egész nap, hiányzik a férjem társasága”), Zsolt nézőpontja nem oké („Miért nem képes, legalább este velünk foglalkozni, neki nem vagyunk fontosak, csak a munkája és a szórakozása a fontos.”). Bizonyára el tudod képzelni, hogyan lesz ebből igen gyorsan a házisárkány és az otthonról – fizikailag, vagy csak lélekben – menekülő kizsigerelt férfi kapcsolata.
2. Zsuzsi lehet passzív. Ebben az esetben csendben tűr, hallgat, teszi a dolgát. Úgy érzi, ő nem oké, nem engedheti meg magának, hogy kifejezze szükségletét, igényét. Ez  – mindkét félnek – viszonylag kényelmes, (ál)harmonikus, konfliktust kerülő stratégia. Ám Zsuzsi frusztrált lesz, és egyre boldogtalanabb, ami ritkán szokott boldog véget érni.
3.  Zsuzsi lehet manipulatív. Nem oké, amit Zsolt csinál, és nem oké, ha én elégedetlenkedem. Ezért a barátnőitől, a női újságokból női praktikákat tanul, amivel például féltékennyé teszi Zsoltot, vagy más módon igyekszik manipulálni, hogy a számára kedvező változást elérje.

Sablonosak és általánosítóak ezek a példák? Természetese igen. Ugyanakkor a lényegre figyelve alkalmasnak vélem őket a különböző hozzáállások bemutatására. Létezik ugyanis egy negyedik lehetőség, az asszertív. Ebben az esetben abból a nézőpontból indulok ki, hogy én oké vagyok és te oké vagy.
Asszertív szemlélettel közelítve Zsuzsi elfogadja, hogy ő oké, természetes és jogos igénye, hogy Zsolt figyeljen rá, hogy tere legyen a beszélgetésnek, kapcsolódásnak. És elfogadja, hogy Zsolt oké, természetes és jogos igénye, hogy a zűrös munkanap után kicsit kikapcsolódjon. Ezen az alapon megértve és elfogadva egymást, talán megbeszélik, hogy Zsolt miután egy adott ideig elvan magában, az este egy részét közösen töltik. Ha Zsuzsi képes elfogadni Zsolt nézőpontját, talán hozzábújva közösen hallgatnak zenét, fokozatosan egyre inkább egymásra figyelnek. Talán Zsoltnak kedve támad kipróbálni egy közös meleg fürdőt, ahol a kedvenc zenéiket hallgatva megpihennek egymás karjaiban. A megoldások száma végtelen, feltéve, ha azokat keressük, és nem a saját igazunkat.

Adott helyzetben megvan az én igazam, ami ugyanannyira fontos és szent, mint a tied. Szabad kifejeznem nekem és neked is a szükségleteinket. Ebből a nézőpontból kiindulva képesek vagyunk olyan megoldásokat találni, amelyek egyszerre veszik figyelembe mindkettőnk igényét. Ha nem azon küzdünk, hogy kinek van igaza, megláthatjuk az integrált nézőpontot, a konstruktív egymást és önmagunkat is elfogadó lehetőségeket.

Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót.

Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.

Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött-villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni.

Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram – teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony!

– No majd elválik, hogy igazat mondott-e – gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt.

Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás.

– Egy szemhunyást sem aludtam – panaszolta a hercegkisasszony. – Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam!

Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet.

Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes.

A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki.

Kép és szöveg forrása: http://www.arkanumstudio.hu/asztrologia-csillagjegy%20mesek.html

Kérdések a mese kapcsán:

1. Mennyire tudom elfogadni másokban és/vagy magamban az örök kritikust?

2. Tudom-e meglátni az aprólékosságban a kicsiny részletekre való fogékonyságot?

3. Hol veszek el esetleg a részletekben?

4. Hol hiányzik a rend az életemben?

Ahogyan más hónapok összefoglalóinál, ezúttal sem célja ennek az írásnak, hogy eszköztára legyen az önigazolásnak:

„Jaj, anyósom pont ilyen kritikus, persze, mert Szűz.”

Nem szeretném az önsajnálatot sem táplálni:

„Igen, nekem is annyira kevés az önbizalmam, miért kell pont Szűznek lennem?”

Sokkal inkább invitállak arra, hogy táncra kelj a benned is meglévő Szűz minőséggel, hiszen bármely jegy szülöttje vagy is, a Szűz minőség (is) ott van mindannyiunkban.

És miért éppen tánc? Nos, mert a Szűz éppen nem a táncparkett ördöge. Ő inkább a megszeppent, a sarokban petrezselymet áruló leányka, vagy vénlány, aki igyekszik teljesen láthatatlan maradni, miközben persze titkon eleped, hogy táncolhasson végre. Nem fog, de meglepődnél, ha szóba állnál vele a bál végén, milyen alaposan megfigyelt és kielemzett mindent, és mindenkit. Éleslátását,  rendszerező képességét, alkalmazkodási képességét sokan megirigyelhetik.

Szeretem rendszerben nézni az állatövi jegyeket (is). A nyár dereka az Oroszlán hava a bőségről, az élvezetekről, az örömről, a szórakozásról szól. Az ezt követő Szűz hava felkészülés a télre. A megtermelt javakat le kell aratni, szüretelni, télire a megfelelő módon rendszerezve el kell raktározni. A Szűz minőség az, aki egy családi vacsora után elsőként ugrik fel, hogy leszedje az asztalt, elpakolja a maradékot, elmosogasson. Ő ugyanis akkor érzi jól magát, ha hasznos – különben mi joga az élethez – , ha világában minden rendben van. Legalábbis látszólag.
A Föld bolygó polaritás uralta világában a szabad, önmagát megmutató, kifejező és ünneplő Oroszlán hava után a Szűz hava következhet csak, amikor a világ és benne az én helyének korlátai mutatkoznak meg. A Szűz mestere az alkalmazkodásnak így keresve az egyensúlyt az önkibontakozás és az önkorlátozás között.  A mának élő Oroszlán után a Szűz a biztonságra törekvő, a jövőt a jelenben megtervező és bebiztosító.

 Kérdések a benned élő Szűzzel való találkozáshoz:

1. Mennyire vagyok kritikus?
2. Mit jelent nekem a biztonság?
3. Mennyire látom át tisztán az életem, a céljaim, az értékrendemet?
4. Tudok-e „haszontalan” lenni, egyszerűen csak létezni tevékenység nélkül?
5. Hol alkalmazkodom túlzottan, vagy éppen túl kevéssé?
6. Tudom-e a saját szükségleteimet a mások szükségleteivel egyensúlyban kezelni?
7. Tudok-e önmagamnak fontos lenni?

Egy átlagosnak mondható, rendszerető családban nőttem fel, ahol érték volt, hogy a lakásban a dolgok „a helyükön” legyenek, és felnőttként saját lakásomban is sokáig a „rend a lelke mindennek” mondást követve éltem az életem. Én voltam az, aki mindig megigazítottam a szőnyeg rojtjait, akinek fontos volt, hogy milyen elrendezésben vannak a díszpárnák a kanapén, aki minden reggel beágyazott, aki minden étkezés után elmosogatott, és aki elsőként ugrott egy lehullott morzsát felszedni a földről. Nemrég kaptam egy visszajelzést, mely szerint egyszer egy nálam tartott összejövetelkor számomra az volt a legfontosabb, hogy a vendégek cipőit párosával elrendezgessem az előszobában.

Ma már csak mosolygok ezen, s közben megveregetem a vállam, hogy milyen nagy utat tettem meg azóta. Ma már tisztán látom, hogy az akkori kényszeres rendmániámmal egy belső káoszt akartam eltakarni. Figyelmemet folyamatosan a külső rend fenntartása kötötte le, hogy ne kelljen befelé figyelni és észrevenni, hogy valójában a dolgok az életemben és önmagamban nincsenek rendben. Egyáltalán nem tudtam ki vagyok és merre tartok. Önmagam értékét az elvárásoknak való megfeleléssel mértem.

Az általam akkor élt életből az első nagy kiugrást egy 33 napos zarándokút jelentette, amely során egészen más szemszögből kezdtem rálátni önmagamra és a világra. Talán akkor kaptam először betekintést abba, hogy a tárgyaknak nincs előírt helyük, nekem pedig nem kell a korábbi megszokásaim alapján élnem; és az élet akkor is teljesen rendben van, ha nem akarom a dolgokat minden erőmmel én irányítani. Ismerkedni kezdtem azzal az érzéssel, hogyan működik a világ akkor, ha rábízom magam a „véletlenszerű” történésekre és egyfajta külső vezetettségre, egy nálam hatalmasabb és átfogóbb rendszerre.

Az azóta eltelt 10 évben sokat változtam, tanultam, fejlődtem. Ma már nem tartozik mindennapi (kényszeres) tevékenységeim közé az otthoni rendrakás vagy a porcicák kergetése, hanem ez csak egy az elvégzendő feladataim listáján (sőt, akár halasztható tétel). A „rend a lelke mindennek” mondás pedig egészen új értelmezést kapott: ha legbelül rendben vagyok, akkor minden rendben van. Belül pedig akkor vagyok rendben, ha jól érzem magam a bőrömben; nem egy mások által számomra kitalált szerepben, rendszerben, hanem abban, amiben igazán önmagam lehetek.

A bennem élő kritikus előszeretettel osztályoz. Jóra és rosszra osztja a világot, szeretem és nem szeretem, akarom és szabadulnék tőle fiókokba szereti pakolni az életet. Így persze önmagát is.
Vagyis saját csapdájába esve hosszú ideig önmaga(m) lett(em) önmaga(m) ellensége, mikor megszületett az ítélet: „Túl kritikus vagyok.” Mindenben meglátom a legkisebb hibát is.”

„A bölcs uralkodik a csillagain.” – tartja a mondás, és sokáig nem értettem, ez pontosan mit jelent. Én egyszerűen csak meg akartam szabadulni a kritikusságomtól, (meg még jó pár rossz tulajdonságomtól), és szenvedtem tőle, hogy nem tudok.  Ahogy tágult, szélesedett a nézőpontom, kezdet éledezni bennem a kérdés: „Mi van, ha minden jogosult a létre, ami létezik, s nekem nem az a dolgom, hogy megszabaduljak bizonyos részeimtől, megszereljem magam, jobbá tegyem elromlott énemet? Mi van, ha világunkban minden rendben van, nekem csupán annyi a dolgom, hogy megtanuljak együttműködni önmagammal, önmagam energiáinak mestere legyek?”

Ezt persze könnyebb elhatározni, mint megtenni, ugyanakkor jó ezen az úton járni.
Nem lettem tőle kevésbé kritikus. Barátibb azonban igen. Elsősorban önmagammal. Látom benne a lehetőséget, teret adok neki, ő pedig megelégszik a térrel, amit kap. Kielégül a szükséglete, nem kell hát, hogy lépten-nyomon hallassa a hangját. Övé volt a főszerep, amikor az állandó kritizálás helyett elvállaltam az iskolai tanagyag lektorálását. Jól tudom használni a munkámban, amikor a gondolkodási hibákat keresem. A legnagyobb élvezetet az jelentette számára, amikor az iskolai konferenciákon elvállaltam a Sárkány szerepét. Tökéletesen szolgáltuk a hatékony közös munkát, és mindenki megkönnyebbült, hogy tökéletes csatornát találtunk neki. Legfőképpen a családom.

Az élet lehet egy csatatér, ahol mások, magam nem szeretett oldalaival küzdök, hátha egyszer megváltozik, megváltozom. Nagyon fárasztó ez.
És lehet egy kaland, megismerésre, felfedezésre váró minőségek, értékek, szépségek megismerésének terepe, akik csupán arra várnak, hogy barátainkként szolgálhassanak. Minket, az életet.

Manapság ki sem kell mozdulni otthonról, fel sem kell állni a kényelmes karosszékünkből, kanapénkról, ha el akarunk mélyedni a boldogság, sikeres, kiteljesedett élet, önmagvalósítás témákban. Könyvek, blogok, online videók, tréningek végeláthatatlan sora elérhető a számunkra néhány kattintással.  Ki ne akarna boldog és kiteljesedett életet? És sokan meg is mondják neked, mit tegyél ennek érdekében.

Ha te megfogadtad a sok hasznos tanácsot, ha végigmentél az úton, és boldog és kiteljesedett életet élsz, akkor ez az előadás nem neked szól. Ennek ellenére téged is várlak, mert társam lehetsz abban, hogy meséljünk az útról. Ez az előadás ugyanis az útról szól, és így egyben az életről is. Eszközökről, amik jól jönnek az úton levőnek. Buktatókról, amik az enyémek voltak, de bárki tanulhat belőle. 

Ha te ezen az úton jársz, itt erőd adhatsz a még bizonytalanoknak, bátoríthatsz, és bátorításra lelhetsz te magad is. Megtapasztalva, hogy nem vagy egyedül.

Ha benned megszületett a vágy, hogy kilépj a megszokottból, a kényelmesből, vagy a szenvedősből, talán erőt ad, ha látod. mindannyian elbukunk, megtorpanunk, eltévedünk, s van, mi újra erőt adjon.

Előadásaink meghittek, otthonosak, nem a tutit mondom meg, inkább együtt gondolkozunk, egymást erősítjük, bátorítjuk. És helye van nálunk a csendeseknek is, akik inkább megfigyelnek, töltekeznek.

Szeretettel hívlak téged is, ezen az estén a boldog, kiteljesedett élethez vezető útról lesz szó.

Időpont: 2016. szeptember 22., csütörtök 18-21h

Helyszín: Magnet Közösségi Ház

Részvételi díj: 3.000 Ft, amit a helyszínen készpénzben tudsz fizetni

Szeretem, ha egy film magával ragad, szinte együtt lélegzek a szereplőkkel, egy leszek magával a történettel. Jó, amikor érzelmileg alaposan átmos, felkavar, felrepít, vagy átéget. Jó nekem az a film, ami kérdéseket vet fel, méghozzá olyan kérdéseket, amikről akár óráig lehet egyedül vagy a társakkal morfondírozni.  És egy életre társam lesz az a film, ami megmutatja a világot, az életet, a létezést, bölcsen, szelíden és sejtekig hatolóan.

Amikor megnéztem a Whiplash című filmet, alig tudtam elszakadni a mozivászontól. „Már nagyon rég nem láttam ennyire jó filmet!” – szakadt fel belőlem a lelkes vélemény. Talán mert elsősorban tanárnak érzem magam, talán ezért fogott meg ennyire ez a film. Kétségtelenül magával ragadott a történet, az egyes szereplők drámája. A legértékesebb számomra – és apropója annak, hogy most ajánlom e filmet – hogy nagyon izgalmas kérdéseket vetett fel bennem. Izgalmasakat és saját emberlétem, emberlényem átgondolására késztetőeket. De nem szaladok ennyire előre, először egy rövid összefoglaló a filmről.

A film egyik főhőse, Andrew Neiman egy ambiciózus jazzdobos, az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. A film másik főszereplője egy tanár (J. K. Simmons), aki felfedezi Andrewt és aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak.

A film előzetese

Hogy benned felvet-e kérdéseket a film, s ha igen milyeneket, s főképp milyen válaszokat találsz a magad számára, nos, ezt nem tudom. (Bár, amint látod, a bejegyzéshez hozzászólhatsz, így ha szeretnéd, akkor meg is oszthatod velem. Én nagy örömmel olvasom majd.)

Engem elgondolkoztatott életünk értelmén,  az áron, amit fizetünk. A teljesítmény fontosságán/vagy túlértékelésén. És elsősorban az értékeimen. Mennyit ér nekem a teljesítmény? Meddig akarok elmenni, akár a saját, akár a másik teljesítményéről van szó? Ki a jó tanár? Hogyan vagyok én a magam számára definiált legjobb tanára mentoráltjaimnak, és önmagamnak?

Jó szórakozást, minden szinten átmozgató élményt kívánok neked.

Láttad az Angyalok városa című filmet?  A film végén a főszereplő „angyal” úgy dönt, hogy ember lesz, és a földet éréstől csupa vér, s közben örül. Az a gondolat ugrott be, hogy mi meg itt vagyunk ennyien, emberek, és befásultan várjuk a halált, ahelyett, hogy örülnénk: csupán annak, hogy élünk.
Nem kell semmit sem tenni, nem kell agyalni és nagy dolgokra gondolni, csak élni, érezni és tapasztalni.

Az jutott eszembe, hogy ezt sok mindenkinek el akarom mondani, meg akarom osztani, hogy más is tudja, hogy ne ücsörögjön otthon, mint egy befásult bábu, akit nyikorgósra rág a szú. Hogy is lehetne ezt csinálni?
Talán, mint egy ártatlan gyermek… aki először próbál ki dolgokat. Elengedve a korábbi (évek során megtanult) szokásokat és berögzült sémákat; nem törődve azzal, hogy „mások” mit gondolnak. Felfedezve egy tevékenység örömét, átélni kíváncsian, elmerülve a pillanatok csodájában.

… és akkor elővettem egy joghurtot, hogy megeszem.

… meg a mézet, hogy teszek bele egy kanállal.

Hirtelen ötlettől vezetve a mézesüvegbe beledugtam a mutatóujjam.  Éreztem, hogy melegebb, mint a konyha hőmérséklete. Mozgattam benne, és tapasztaltam, mennyivel nehezebben megy, mint a vízben. Kiemeltem, majd újra visszadugtam. Próbáltam lecsöpögtetni, de alig sikerült. Az üveg belső falán kicsit letörölgettem, majd kivettem.

Áttettem a hideg joghurtba. Azzal is játszottam, majd lassan lenyaltam.  Utána egy sima joghurtos falat következett.  Aztán elmerengtem a mézben lévő apró légbuborékok mini galaxisán. Folytattam a játékot, most a kisujjamat használtam. Kevergettem a mézben. Majd kivettem. Ismét buborékfelhő keletkezett. Aztán a mézes ujjammal kísérleteztem, milyen az érintése az ajkaimon, és az orromon. Majd próbálgattam, de nem értem el a nyelvemmel az orrom hegyét.  (Vajon, ha gyakorlok, akkor sikerül?)

… hát így valahogy.

Napi egy, ehhez hasonló tett.

Volt egyszer egy nagyon büszke király. Születésekor ugyanis tündérek álltak körülötte és adományokkal látták el, de az egyikük azt mondta: „Legyen olyan hiú, mint a páva!”

A fiúcska felnőtt, nagyon szép, nagyon okos, de nagyon hiú is lett. Amikor apja halála után ő lett a király, büszkesége csak növekedett. Gyakran mondogatta, hogy ő erősebb és hatalmasabb, mint bárki a világon, és soha nem történhet meg, hogy egy idegen, aki még nem látta őt, ne isméné fel benne azonnal a királyt. Minden körülmények között és minden helyzetben azonnal látszik, hogy ő király. Erősen bizonygatta, hogy még hálóingben is felismerné minden idegen, hogy ő király. Amikor a király ezt a kijelentést tette, a közelben tartózkodott éppen egy öreg, jóságos tündér. Elváltoztatta öreges hangját, és fogadott a királlyal, hogy még azok sem ismernék fel, akik öltöztetni és vetkőztetni szokták, ha olyan ruhában látják, amiben eddig még soha. A király erre felháborodott, de a tündér azt mondta: már régóta tervezi, hogy megszabadítja a királyt a büszkeségtől, amelyet egy rossz tündér helyezett bölcsőjébe.

Fogadott tehát, hogy a ruha teszi az embert és egy héten belül sikerül erről meggyőznie a királyt. Akkor azonban fel kell hagynia büszkeségével, és el kell ismernie, hogy korábban hibázott. Ha ez nem sikerül, akkor levágják fejét, és a bőréből csizmát varrnak. A király belement a fogadásba.

Két nappal később kedve támadt megfürdeni a közeli tóban, és udvari kíséretével lement a partra. Egy magányos bokor mögé letette ruháit és vidáman úszkált a vízben. A ruhái a parton voltak. Majd a király – ahogy azt kísérete gondolta – kijött a tóból, elindult ruháihoz, felvette és beszállt hintójába. Éljenző tömeg kíséretében visszament a városba és elfoglalta helyét a trónon. De mindenki rosszul látta: Az igazi király a tóparton állt, a bokor mellett és a haját tépte, míg palotájában a tündér – aki felvette a király alakját – királyi pompában tündökölt. Láthatatlanná tette a tóban fürdő királyt, majd átváltozott királlyá, és a partra úszott, mialatt az igazi király a vízben úszkált.

A király végül elfáradt, és kiment a vízből. Legnagyobb ámulatára senki sem volt a parton, és a ruhái is eltűntek. Nagyon fázott a kis úszónadrágjában, ami még a térdéig sem ért. Elkezdett hangosan kiabálni, de hiába, senki sem jött oda. Mivel a nap éppen lemenőben volt, sietett, hogy még beengedjék a város kapuján. Nagy üggyel-bajjal elsántikált a városkapuig, kihúzta a szilánkokat és töviseket királyi sarkából, de az őr rákiáltott: „Te disznó, nem szégyelled magadat? Ilyen ruhában akarsz bejönni a városba?'” A király egy darabig hallgatott, majd azt mondta, hogy ő a király, de az őr azt hitte, meghibbant, bevitte az őrszobába, és közben megcsipkedte ruhátlan testét, úgyhogy őfelsége tízszer ugrott fel a levegőbe. „Holnap leüttetem a fejedet!” – kiabálta dühösen, és nekifutott, hogy áttörjön a városkapun. Az őr azonban futni hagyta, és jót nevetett rajta.

És most megkezdődött szörnyű útja a városban, ami igazi vesszőfutás volt. Az emberek tömött sorokban követték a fürdőnadrágost, és záptojásokkal, kövekkel és egyebekkel dobálták meztelen testét. Nadrágja minden szélfuvallatra fellibbent, amit újabb nevetés követett. Időnként királyi méltóságával végignézett az őt követő embereken, de minden alkalommal rothadt paradicsomokat dobáltak arcába, ezért jobbnak tartotta, ha még nem világosítja fel őket. Eközben – óh, mily nehéz volt! – uralkodott magán, és elérte végre palotája kapuját. Már éppen be akart lépni, amikor az őr felemelte botját, és szidalmazások közepette elkezdte ütlegelni. Ekkor odamentek a király szolgái és így kiáltottak: „Jó ember, megőrültél? A király már egy órája visszajött a tóról, és trónján ül!” A király makacsul állította, hogy ő a király, és mindegyik szolgát a nevén szólított bizonyságul, felsorolta a palota helyiségeit, berendezését, de hiába. Szolgái kigúnyolták, míg végre az egyik megkönyörült rajta és odadobott neki egy régi zsákot, hogy ne fázzon annyira. A király már sejtette, honnan fúj a szél, mert eszébe jutott a fogadás a tündérrel, és félhangosan ezt mondta: „Igen, igaza volt. Ruha teszi az embert!

Ekkor hirtelen mellette termett a tündér és így kiáltott: „Itt vannak a ruháid, király! felvettem az alakodat, és nézd, alattvalóid nekem hódolnak! Ruhátlan vagy, és nézd csak, hogy szidnak és gyaláznak.” A király eközben felvette ruháit, népe elé lépett és hangosan így szólt: „Mától kezdve felhagyok a büszkeséggel és elátkozom a hiúságot és a kevélységet! Aki engem szidott és gúnyolt, büntetés nélkül elmehet, mert segítettek felismernem, milyen fontos a külső és mennyire igaza van a közmondásnak: Ruha teszi az embert!”

A király gazdagon meg akarta ajándékozni a tündért, de az elutasította: „Boldog leszek, ha mostantól kezdve alattvalóid sugárzó arcáról azt olvasom le, hogy jóságosan és bölcsen uralkodsz felettük.”

Kép és szöveg forrása: http://www.arkanumstudio.hu/asztrologia-csillagjegy%20mesek.html